Kecskeméti Lapok, 1908. január-június (41. évfolyam, 14-142. szám)

1908-01-18 / 14. szám

XLI. évfolyam. ____ 14-ik szám. 1908. szombat, január 18. Előfizetési Ali l|rftft|#r||«|riqr| | | flAlf lYLucIltlflL I! lArUlX .. ..... _ „ Budai nagy utca 151. szám (KECSKEMÉTI FRISS ÚJSÁG) “3? Egyes szám ára 2 fillér. FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP Telefon: 141. szám. főszerkesztjS: D­R. JOÓ GYULA. Kiadja: a Nyomda­ Részvénytársaság. Felelős szerkesztő: HAJDÚ JÓZSEF. Nagy feladatok előtt [■•ni] Szász József országgy­űlési képviselő. Komoly, nehéz időket élünk. Az egyes member éppen úgy, mint az ösz­­szes: az­ ország, a nemzet életére és jövő fejlődésére messze kiható fontos kérdések várnak bölcs megoldásra a közeljövőben, talán már a közeli na­pokban. Kell, hogy e kérdések tárgyi­lagos, komoly megfontolás tárgyaivá tétessenek minden gondolkozó előtt, mert csak így várható szerencsés meg­oldás, amely közme­gnyugvás keltésére is alkalmas. E törekvések két legfontosabbika : a házszabályrevízió és az általános vá­lasztói jog megalk­otása. A napi sajtó sokat foglalkozik mind a kettővel . Helyesen teszi. Szük­séges, hogy fáz ilyen nagy horderejű kérdések a nyilvánosság előtt a leg­­alaposab­bban megvitattassanak. Minden kérdé­sben minden fel nem gondol­­kozh­atik egyformán. Nem is godolko­­d­ást azonban nem­ lesi. Azért van­­nak az érvek, hogy meggyőzzük egy­mást. Igaza annak lesz mindig, akinek súlyosabbak és jobbak az érvei. Eb­ben azt hiszem egyetértünk mind­nyájan. A napilapok jelzik, hogy küszö­bön áll a házszabályrevízió. Vizsgál­juk meg : van e reá szükség ? A kér­désre, hogy választ kapjunk, nem szük­séges messzire mennünk. Elég utal­j­­unk a horvát obstrukcióra. Ez az­­ összeverődött s idegen érdekeket szol­­­­gáló had hónapokon keresztül megbé­nította a magyar képviselőház műkö­dését. Hónapokon keresztül durva horvát beszéd hangzott a magyar tör­vényhozás termében. Tisztelettel kérdezzük minden ön­tudatosan gondolkodó polgárát ennek az országnak : megengedhető e az ilyen garázdálkodás? Tűrhető e egyáltalán, hogy a mi házunkban belőlünk csúfot űzzenek, államiságunk védbástyáit ott rugdossák, nemzeti legszentebb érzel­meinket sértegessék, türelmünket pró­bára tegyék ? Van e nemzet a vilá­gon, amelyik ezt eltűrné ? Úgy , hogy nincsen?! Ha pedig akadna ilyen — pedig nem akad — nem-e megérde­melné, hogy a föld szik­éről is eltöröl­tessék ? Házszabályaink bizony kissé el­avultak. Nem alkalmasak a parlamenti tárgyalási szabadság biztosítására és megóvására. Mi következik ebből ? Az, hogy olyanokat készítsünk, vagy a meglevőket úg­y módo­sítsuk, hogy azok a magyar állam létérdekeinek meg­feleljenek, figyelve azonban arra, hogy a szólásszabadság szentséges elve ne érintessék , hogy egy­ nemzeti alapo­kon álló kisebbség jogai ne csorbít­­tassanak. Amint tudjuk, a kormány is e szempontokat tartja szigorúan szem­elől. A konkrét javaslatot eddig nem ismerjük. Nem is beszélhetünk tehát róla. Nem akarunk egy gyékényre ke­rülni azokkal, akik már látatlanban is kigyót-békát kiáltanak a kormányra, többségre. Megvárjuk a javaslatot s ha közzététetett, elég módunk és al­kalmunk lesz felette tárgyilagos bírá­latot mondani. Ez komoly férfiaknak becsületes kötelessége. Éppen igy vagyunk az általános választói joggal is. A kérdés nemso­kára a parlament elé kerül. Várjuk be türelmesen s ne törjünk e felett se pálcát látatlanba, előre. Ennyi a leg­kevesebb, amit vezéreink joggal el­várhatnak tőlünk. Tudjuk, hogy kormányunk szívén viseli úgy az országnak, mint az or­szág népének jól felfogott érdekeit, így bizalommal remélhetjük, hogy e kérdéseket igyekezni fog mindnyájunk megelégedésére és az ország javára megoldani. Maradjunk higgadtak, ítélkezzünk tárgyilagosan, tekintsük a nemzet nagy érdekeit, akkor nem esünk szélsősé- _ gekbe s akkor megtaláljuk, melyik Nx ^ cselekedet a helyes, a bölcs s melyik \vT az ártalmas, a kárhoztatandó. T­ÁRCA. -«& A péklegény álma. — Irta : BOGOSS ENDRE. — (Folyt, és vége.) No, büszke is lehetett Miska, ilyen leánynyal sétálni, kinek aranyszin haja festőileg illett nagy kökény szemeihez és liliomfehér arcához. Karcsú derekához si­muló világoskék öltönye, hullámos mellén­yessé szabadon volt hagyva és a csipke­­álózaton keresztül ingerlően engedte­tni a vakító hófehér nyakat és gömbölyű vállakat. Ugyan lehetne-e hát résznéven venni a péklegénytől, hogy annyira belehaba­rodott ebbe a bájos leányba, hogy ha közelében volt, hát reszketett, mint a nyárfa levél és keblét, agyát költői ihlet szállta meg. Azért szeretett mindig emlék­verseket olvasni, hogy utoljára a versek­ből bizonyos ábrándszerű érzelem és gon­dol­at ő reá is ragadt. Sétálás közben beszéltek sok min­denről, mint ahogyan a szerelmesek szólt­tak. De Boriska barátnéja néma maradt, mint a sír. — Hanem azt előre is kijelentem ! — mondta a társalgás folyamán a vig ke- i •f e­r­délyű leány — hogy nekem többé ne kü­djön olyan furcsa képes levelezőlapot, mint aminő a mult kori volt. Tudja, a melyiken egy férfi, meg egy nő egymás nyakába borulnak s a fejük fölött egy ká­rogó varjú száll. Mondja csak Miska, mi­nek van ott az a varjú? A legény egy kissé meghökkent és talán el is pirult. De csakhamar föltalálta magát: — Az a varjú, Boriska ! . . . Azt akarja ábrázolni, hogy irigyeink kárör­­vendve vennék, ha a mi barátságunk meg­szakadna. — Az már lehet! . . . De hát a versre emlékezik e még, amit arra a ké­peslevelezőlapra oly szépen ráírt ? S ha n­em csente a verset? — kérdezte tovább Boriska. Kovászos Miska lesütötte pislogó szemeit és bátortalanul hebegte : — Azt a verset, őszintén megvallom, én magam csináltam és írtam le. A meglepett szép leány biztató te­kintete azonban csakhamar bátorságot ön­tött a legénybe. — Ha éppen kívánja édes kis Bo­riska, hát elszavalom itt mindjárt azt a verset . . . A porondos út kanyarulatánál méla szemeit most már égnek függesztve, lágy, de amellett remegő hangon és kellő nyo­matékkal elszavalta, hogy : „Csinos kis leány a Csintalan Boriska, Hajszíne szép sárgás, mint akár riska, A dereka karcsú, két szeme hamiska, Szereti is szörnyen a Kovászos Miska,* A kis leánynak nagyon is tetszett a vers és a lelkes szavalatáért aztán Mi­hály legényt jó izűnen kacagva meg is tapsolta . . . Amint Kovászos Miska a szép Boris­­kától elbúcsúzott, azonnal haza sietett, mert a dolog már várta a pék műhelyben. Előbb azonban tán az oldalát is kifúrta volna, ha dicsekedve meg nem mutatja pajtásainak a leendő jegyesétől kapott il­latos selyem kendőt, akiknek aztán azt is elbeszélte, hogy mit kell majd tenni ezzel a drága kendővel, hogy szépet ál­modhasson. Lefekfekvéskor ezer csókkal illette s aztán a feje alá helyezte talizmánul szolgáló rózsásévi selyem kendőt és sűrű sóhajtozás között, mik mind a bájos Csin­talan Boriska felé szálltak, neki adta ma­gát az édes ábrándozásnak, csendeskén így aludt el. Legény pajtásai már hajnal felé föl­keltek és hozzá láttak a munkához. Mis­kát hagyták aludni, de a mellett figyeltek is rá, hogy mit beszél majd álmában ! Mert ismerték már, hogy alvás közben mindig szokott magyarázni. Előre össze is beszéltek irigy műhely- A kecskeméti bőr ki­készítési és bőrfestészeti gyár terve. Tagadhatatlan tény, hogy a leg­utóbbi hónapokban általánosságban ural­­■ kodott nagy pénzszűke, a mi közgazda- s sági állapotainkban mély nyomokat ha­­­­gyott vissza.

Next