Kecskeméti Lapok, 1908. július-december (41. évfolyam, 154-301. szám)

1908-07-05 / 154. szám

2 oldal, kitartás, buzgóság dolgozni, csele-­­­kedni a kitűzött eszme megvalósítása céljából. Közérdek ez, melyet egyénileg kisajátítani nem lehet. Közérdek, amely szolgálatot, munkát, fáradságot igé­nyel. Közérdek, melynek alá kell rendelni minden kicsinyes egyéni hiúságot. Kell, hogy mindnyájan a kultúra szolgálatában álljunk ; kell, hogy ki­ki álljon be a sorba, vállalja és töltse is be emberül azt a szerepkört, me­lyet a társadalom számára kijelöl. Ugy­e közkatonák is kellenek. Nem következés, hogy ambíciónak, tetterő­nek és már­is képességnek ismerje föl kiki azt a benső erőt, energiát és mozgolódásra késztet önmagában, mely­ről úgy hiszi, hogy szereplésre, alko­tásra képessé tenné; maradjon köz­katonának, számnak csupán és ne arrogálja hivatali vagy társadalmi ál­lásánál fogva a vezető szerepet. De cselekedni, a kultúrát és kü­lönösen a helyi kecskeméti kultúrát, minden intelligens embernek szolgálni kötelesség. Olyanformán áll a tétel, mint jó Podmanicky báró intendánsi mondása a Shakespearei darabokra, aki, mint ismeretes, azt vallotta, hogy a Shakespearei darabokat jól vagy rosszul, de adni kell. A kultúrát szolgálni kell, hogy méltán és valójában legyen kultúra Kecskemét városában, melyről — saj­nos — csak híradás szájról-szájra adott híresztelés, hogy Kecskemét kulturváros. AT. Z. Iskolai értesítők. Egy év munkája. A hivatalos időszaki litteratura leg­érdekesebb termékei kétségkívül az isko­lai „Értesítők“, amelyeket ilyenkor július elején nagy számmal sodor a szerkesztő­ségek asztalára a nyár. De nemcsak ér­dekesek ezek az értesítők, hanem jelen­tőségteljesek is és tanulságosak, mert ar­ról számolnak be, hogy sáfárkodott a rá­bízott erőkkel és értékekkel a jövő trón­örököseinek a fiatalságnak leghivatottabb nevelője: az iskola. Mint minden évben, most is részle­tesen s a megjelenés sorrendjében ismer­tetjük az „Értesítőket.“ A sort a kecsk. áll. polgári leányiskola füzetének recenzió­jával nyitjuk meg. I. A polgári iskola értesítője. * A kecskeméti állami polgári iskolá­ban az elmúlt tanévben megnyitott a IV. párhuzamos, tehát a nyolcadik osztály. Élénk bizonyítéka ez annak, hogy milyen nagy szüksége van városunknak erre az intézetre. Az új osztály felállításával fel­szaporodott teendők ellátására növelte a Minisztérium a tanerők számát, áthelyezte Kecskemétre Orbán Nándort, kiben az intézet jeles tanerőt, a város társadalma pedig rokonszenves tevékeny férfiút nyert. Az intézetben,a polgáriban és elemi leány­iskolában, a hitoktatókat nem számítva 16 tanerő működött. A tantestület az is­kolán kívül is jelentékeny működést fej­tett ki, a kecskeméti rongyos egyesület irányítói, vezetői, munkásai úgyszólván teljesen ennek az intézetnek tanerőiből telnek ki. A polgári leányiskolában 356 tanuló iratkozott be, úgy hogy ez az intézet, — bár tanfolyama csak négy éves, — váro­sunknak legnépesebb iskolája. A beirat­kozott, tanulók közül vizsgálaton is tett 339, kik közül kecskeméti 313. Járványos betegség több ízben za­varta meg a tanítás munkáját, azonban jelentékenyebb kár nélkül, a polgáriban járvány miatt nem is szünetelt a tanítás. Ökölni ünnepély 3-szor rendezett az iskola, boldogult Erzsébet, királyné em­lékére, március 15 én és a fák madarak napján A valláserkölcsi nevelésre is kiváló gondot fordított, az intézet vezetősége a növendékek tanáraik vezetése mellett lá­togatták az ünnepi istentiszteletet. Az ifjúsági önképzőkör a tagok nagy számára való tekintettel, ebben az évben négy csoportban működött, igen változa­tos programmal és nagy buzgalommal, a tagsági díj pedig csupán 6 fillér volt, így a legszegényebb növendék is szüleinek anyagi megterhelése nélkül részt vehetett a kör nemes működésében. Eléggé nem dicsérhető szép dolog a virág­alap létesítése; az intézetnek 16 ablakában diszlenek virágok, minden tan­teremben virágállvány ült tele virággal. A virágokat a leánykák öntözik, gondoz­zák, ápolják, így az iskola épülete el­veszti ridegségét, otthonosabb, kelleme­sebb a leánykáknak az ott tartózkodás. A női kézimunka az intézetben kö­telező tantárgy, úgy azonban, hogy az intézetben meg­kezdett munkán otthon nem szabad dolgozni Az ügyesen össze­­álltott kimutatásból meggyőződhetünk, hogy a tanterv vezetői a tanterv korlátai között nem a sablonos díszmunkák, ha­nem a mindennapi életben szükséges női munkák begyakorlására vetették a fősúlyt. Csaknem páratlanul áll az egész országban az a viszony, mely az intézet és végzett növendékei között fenn­áll; ez már tudvalevőleg a felsőbb hatóság figyel­mét is magára vonta. Az idén két cso­portra osztva már minden héten volt összejövetele a végzett növendékeknek. Ez a minden tekintetben igen jól bevált intézmény azt a gondolatot ébreszti fel bennünk, nem volna­­ üdvös a redszeres továbbképző tanfolyamnak valamely a helyi viszonyoknak megfelelő formája? Elvégre az intézet 14 éves végzett nö­vendékei még kissé fiatalok ahhoz, hogy mindjárt nagy házi kis­asszonyok legyenek. A tanítás eredménye igen szépnek mondható, 286 tanuló felelt meg a köve­telményeknek. Mi csak hálás köszönetet mondhatunk a szülők nevében a tan­testületnek, mert az ő nehéz, fáradságos munkájának eredménye az a szép siker, mit a gonddal és nemes ízléssel kiállított értesítő vissza­tükröztet. Filó, kezemből megkapták. Nem felejtem a há­lás gyermeki pillantásokat,­­ hiszen a hazulról jött áldásnak voltam, lehettem a közvetítője. A kis 10000 visszavonulása úgy folyt le, hogy a magyar középiskola bizonyítványa ajánló levél volt nekik ke­resztül a sok vármegyén ; kántor, tanító, pap, és már jó lelkek ellátták útközben a fáradt kis vándorokat fejes köcsöggel, kenyérrel, éjjeli nyugvókét­­­lyel, olykor pár utigarassal is. Mikor pedig elérték a tót ajkú megyék határát, a még el nem felejtett tót szó volt a pártfogójuk, így ke­rültek haza Szt. István nap táján 2 heti pihenőre, hogy szeptember 8 körül újra útra keljenek. Eszembe jut, hogy egyik földrajzi leckém után, mert hiszen nemcsak az eget mutogattam az iskolában, de a földet is, mint okleveles földrajz tanár, egyik tót kis diákom azt kérdezte, hogy Délafriká­ban is vannak e tótok ? Erre már én vágtam csodálkozó képet, de ő azt­ mondta, hogy ott is laknak hottentótok És elhit­te­ nekem a kis árvamegyei, hogy Délaf­­rikában nem tudnak tótul, sajnálva pedig őket, hogy nem ehetnek magyar kenye­ret. Oda ugyan ne kívánkozz, csúf vadem­berek azok. Meg kellett ölnöm szivében a pánsz­lávizmus csiráját, ha ugyan sikerült. Talán. A félegyházi neveltjeink legtöbbje kántor, tanító, pap, postás, dohánybeváltó tiszt lett, legtöbb a IV ik osztály után az Al­földön maradt és magyar családok alapí­tóivá váltak, kik névmagyarosítással is törekedtek beválni a honfoglaló faj köte­lékébe. Ma már ennek a diákvonulási roman­tikának vége van, a felvidéki új alapítású középiskolák elvonják a kis vándorokat. Csak egyesek jönnek már, mert a szepesi püspökség a pánszlávizmustól beszennye­zett Árva, Liptó, Túróc vármegyékből pap növendékül nem vesz föl senkit, hacsak valamelyik alföldi középiskolából nem visz magával bizonyítványt. Nagyon kétes értékű a mai diákvo­nulás. Elmegy az V—VII. iskolás diák gyalogszerrel országot látni, elindul pénz nélkül, fölügyelet nélkül, megtanul kol­dulni és talán minden esetben ártatlan­sága elvezetésével kerül haza, sőt testi épsége híján is. Hogy a gúnyájába élős­­­dieket szed föl, azon otthon segíteni lehet, de a lelki testi meghibbanáson nem. Nem is adok én ajánló levelet egy vonuló diák­nak sem, örömest sem látom, ha olyan a szemem elé kerül. Pedig kerül és köve­teli sokszor. KECSKEMÉTI LAPOK 154. sz. 3MCoasa.ik. Palotás Gábor beadványa. Palotás Gábor helybeli lakos a na­pikban egy kérvényt adott be a városi tanácshoz, melyet közérdekű voltánál fogva „egyszerű, de eredeti másolatban“ itt adunk : Tekintetes Tanács! Tekintettel arra, hogy zsenge bim­­bózástól kezdve virágzó koromban már a szerencse elhagyásában is érdemileg küz­döttem, városom, avagy országunk külön­böző vidékein úgy mű és kézi művelet­ben a közjóért — szerencseszolgálat nél­kül — szorgalmas becsületességgel mos­tanáig, amikor mind koromnál fogva a nép mámoros része szemetes embernek tart és néz, amit én, mint szerény türe­lemmel, de szívfájdalommal látván, szen­vedve sok nélkülözésekben élvezek. A felnőtt gaztettektől megrontottam, miért is kényszeralapon, a várostól segélyt oszt­ván, kérve, várva várjam s várom azt. Mindenek felett, hogy az enyhülésben re­­­méljek s rövid úton részesüljek, mert az élet számlája úgyis rövid. Ezek szerint rá azon elhatározásra, hogy a már sokszor kérdésben hozott in­gatlanom megvételére felajánlhatom azt, amit többszöri kérésemre a Tek. Városi Tanács feleletül azt határozván, hogy ha telekköny­vileg nevemre iratom,—a város közönségének használata ellenőrzés — akkor jellemével megvásárolja, illetve mél­tányos árban fizeti árát ki így most van szerencsét az idő alatt mellékelt egyszerű, de eredeti másolat­ban kimutatható ingatlan nevezett szél­malomhely egyik részét, 64 négyszögölet vételre felajánlani, mire nézve a másik részt, függőben, lehetőleg későn, ha még élek, tehetném javaslatba így. Ezen szá­nalomra méltó, kért nyilatkozat alapján a hizlalótelep 34 számú volt Kámvai most Gál Antal birtok közteleknek kül rész bekerítésénél fák beültetésével találtam rá, úgy a városi térkép, valamint még kellő tudású szomszédok beismerése nyo­mozó alapján. Kérem tehát a tek. Tanácsot ezen kérdésben m intézkedni mielőbb szíves legyen. Tisztelettel: Palotás Gábor.­

Next