Kecskeméti Lapok, 1908. július-december (41. évfolyam, 154-301. szám)
1908-07-05 / 154. szám
2 oldal, kitartás, buzgóság dolgozni, csele-kedni a kitűzött eszme megvalósítása céljából. Közérdek ez, melyet egyénileg kisajátítani nem lehet. Közérdek, amely szolgálatot, munkát, fáradságot igényel. Közérdek, melynek alá kell rendelni minden kicsinyes egyéni hiúságot. Kell, hogy mindnyájan a kultúra szolgálatában álljunk ; kell, hogy kiki álljon be a sorba, vállalja és töltse is be emberül azt a szerepkört, melyet a társadalom számára kijelöl. Ugye közkatonák is kellenek. Nem következés, hogy ambíciónak, tetterőnek és máris képességnek ismerje föl kiki azt a benső erőt, energiát és mozgolódásra késztet önmagában, melyről úgy hiszi, hogy szereplésre, alkotásra képessé tenné; maradjon közkatonának, számnak csupán és ne arrogálja hivatali vagy társadalmi állásánál fogva a vezető szerepet. De cselekedni, a kultúrát és különösen a helyi kecskeméti kultúrát, minden intelligens embernek szolgálni kötelesség. Olyanformán áll a tétel, mint jó Podmanicky báró intendánsi mondása a Shakespearei darabokra, aki, mint ismeretes, azt vallotta, hogy a Shakespearei darabokat jól vagy rosszul, de adni kell. A kultúrát szolgálni kell, hogy méltán és valójában legyen kultúra Kecskemét városában, melyről — sajnos — csak híradás szájról-szájra adott híresztelés, hogy Kecskemét kulturváros. AT. Z. Iskolai értesítők. Egy év munkája. A hivatalos időszaki litteratura legérdekesebb termékei kétségkívül az iskolai „Értesítők“, amelyeket ilyenkor július elején nagy számmal sodor a szerkesztőségek asztalára a nyár. De nemcsak érdekesek ezek az értesítők, hanem jelentőségteljesek is és tanulságosak, mert arról számolnak be, hogy sáfárkodott a rábízott erőkkel és értékekkel a jövő trónörököseinek a fiatalságnak leghivatottabb nevelője: az iskola. Mint minden évben, most is részletesen s a megjelenés sorrendjében ismertetjük az „Értesítőket.“ A sort a kecsk. áll. polgári leányiskola füzetének recenziójával nyitjuk meg. I. A polgári iskola értesítője. * A kecskeméti állami polgári iskolában az elmúlt tanévben megnyitott a IV. párhuzamos, tehát a nyolcadik osztály. Élénk bizonyítéka ez annak, hogy milyen nagy szüksége van városunknak erre az intézetre. Az új osztály felállításával felszaporodott teendők ellátására növelte a Minisztérium a tanerők számát, áthelyezte Kecskemétre Orbán Nándort, kiben az intézet jeles tanerőt, a város társadalma pedig rokonszenves tevékeny férfiút nyert. Az intézetben,a polgáriban és elemi leányiskolában, a hitoktatókat nem számítva 16 tanerő működött. A tantestület az iskolán kívül is jelentékeny működést fejtett ki, a kecskeméti rongyos egyesület irányítói, vezetői, munkásai úgyszólván teljesen ennek az intézetnek tanerőiből telnek ki. A polgári leányiskolában 356 tanuló iratkozott be, úgy hogy ez az intézet, — bár tanfolyama csak négy éves, — városunknak legnépesebb iskolája. A beiratkozott, tanulók közül vizsgálaton is tett 339, kik közül kecskeméti 313. Járványos betegség több ízben zavarta meg a tanítás munkáját, azonban jelentékenyebb kár nélkül, a polgáriban járvány miatt nem is szünetelt a tanítás. Ökölni ünnepély 3-szor rendezett az iskola, boldogult Erzsébet, királyné emlékére, március 15 én és a fák madarak napján A valláserkölcsi nevelésre is kiváló gondot fordított, az intézet vezetősége a növendékek tanáraik vezetése mellett látogatták az ünnepi istentiszteletet. Az ifjúsági önképzőkör a tagok nagy számára való tekintettel, ebben az évben négy csoportban működött, igen változatos programmal és nagy buzgalommal, a tagsági díj pedig csupán 6 fillér volt, így a legszegényebb növendék is szüleinek anyagi megterhelése nélkül részt vehetett a kör nemes működésében. Eléggé nem dicsérhető szép dolog a virágalap létesítése; az intézetnek 16 ablakában diszlenek virágok, minden tanteremben virágállvány ült tele virággal. A virágokat a leánykák öntözik, gondozzák, ápolják, így az iskola épülete elveszti ridegségét, otthonosabb, kellemesebb a leánykáknak az ott tartózkodás. A női kézimunka az intézetben kötelező tantárgy, úgy azonban, hogy az intézetben megkezdett munkán otthon nem szabad dolgozni Az ügyesen összeálltott kimutatásból meggyőződhetünk, hogy a tanterv vezetői a tanterv korlátai között nem a sablonos díszmunkák, hanem a mindennapi életben szükséges női munkák begyakorlására vetették a fősúlyt. Csaknem páratlanul áll az egész országban az a viszony, mely az intézet és végzett növendékei között fennáll; ez már tudvalevőleg a felsőbb hatóság figyelmét is magára vonta. Az idén két csoportra osztva már minden héten volt összejövetele a végzett növendékeknek. Ez a minden tekintetben igen jól bevált intézmény azt a gondolatot ébreszti fel bennünk, nem volna üdvös a redszeres továbbképző tanfolyamnak valamely a helyi viszonyoknak megfelelő formája? Elvégre az intézet 14 éves végzett növendékei még kissé fiatalok ahhoz, hogy mindjárt nagy házi kisasszonyok legyenek. A tanítás eredménye igen szépnek mondható, 286 tanuló felelt meg a követelményeknek. Mi csak hálás köszönetet mondhatunk a szülők nevében a tantestületnek, mert az ő nehéz, fáradságos munkájának eredménye az a szép siker, mit a gonddal és nemes ízléssel kiállított értesítő visszatükröztet. Filó, kezemből megkapták. Nem felejtem a hálás gyermeki pillantásokat, hiszen a hazulról jött áldásnak voltam, lehettem a közvetítője. A kis 10000 visszavonulása úgy folyt le, hogy a magyar középiskola bizonyítványa ajánló levél volt nekik keresztül a sok vármegyén ; kántor, tanító, pap, és már jó lelkek ellátták útközben a fáradt kis vándorokat fejes köcsöggel, kenyérrel, éjjeli nyugvókétlyel, olykor pár utigarassal is. Mikor pedig elérték a tót ajkú megyék határát, a még el nem felejtett tót szó volt a pártfogójuk, így kerültek haza Szt. István nap táján 2 heti pihenőre, hogy szeptember 8 körül újra útra keljenek. Eszembe jut, hogy egyik földrajzi leckém után, mert hiszen nemcsak az eget mutogattam az iskolában, de a földet is, mint okleveles földrajz tanár, egyik tót kis diákom azt kérdezte, hogy Délafrikában is vannak e tótok ? Erre már én vágtam csodálkozó képet, de ő azt mondta, hogy ott is laknak hottentótok És elhitte nekem a kis árvamegyei, hogy Délafrikában nem tudnak tótul, sajnálva pedig őket, hogy nem ehetnek magyar kenyeret. Oda ugyan ne kívánkozz, csúf vademberek azok. Meg kellett ölnöm szivében a pánszlávizmus csiráját, ha ugyan sikerült. Talán. A félegyházi neveltjeink legtöbbje kántor, tanító, pap, postás, dohánybeváltó tiszt lett, legtöbb a IV ik osztály után az Alföldön maradt és magyar családok alapítóivá váltak, kik névmagyarosítással is törekedtek beválni a honfoglaló faj kötelékébe. Ma már ennek a diákvonulási romantikának vége van, a felvidéki új alapítású középiskolák elvonják a kis vándorokat. Csak egyesek jönnek már, mert a szepesi püspökség a pánszlávizmustól beszennyezett Árva, Liptó, Túróc vármegyékből pap növendékül nem vesz föl senkit, hacsak valamelyik alföldi középiskolából nem visz magával bizonyítványt. Nagyon kétes értékű a mai diákvonulás. Elmegy az V—VII. iskolás diák gyalogszerrel országot látni, elindul pénz nélkül, fölügyelet nélkül, megtanul koldulni és talán minden esetben ártatlansága elvezetésével kerül haza, sőt testi épsége híján is. Hogy a gúnyájába élősdieket szed föl, azon otthon segíteni lehet, de a lelki testi meghibbanáson nem. Nem is adok én ajánló levelet egy vonuló diáknak sem, örömest sem látom, ha olyan a szemem elé kerül. Pedig kerül és követeli sokszor. KECSKEMÉTI LAPOK 154. sz. 3MCoasa.ik. Palotás Gábor beadványa. Palotás Gábor helybeli lakos a napikban egy kérvényt adott be a városi tanácshoz, melyet közérdekű voltánál fogva „egyszerű, de eredeti másolatban“ itt adunk : Tekintetes Tanács! Tekintettel arra, hogy zsenge bimbózástól kezdve virágzó koromban már a szerencse elhagyásában is érdemileg küzdöttem, városom, avagy országunk különböző vidékein úgy mű és kézi műveletben a közjóért — szerencseszolgálat nélkül — szorgalmas becsületességgel mostanáig, amikor mind koromnál fogva a nép mámoros része szemetes embernek tart és néz, amit én, mint szerény türelemmel, de szívfájdalommal látván, szenvedve sok nélkülözésekben élvezek. A felnőtt gaztettektől megrontottam, miért is kényszeralapon, a várostól segélyt osztván, kérve, várva várjam s várom azt. Mindenek felett, hogy az enyhülésben reméljek s rövid úton részesüljek, mert az élet számlája úgyis rövid. Ezek szerint rá azon elhatározásra, hogy a már sokszor kérdésben hozott ingatlanom megvételére felajánlhatom azt, amit többszöri kérésemre a Tek. Városi Tanács feleletül azt határozván, hogy ha telekkönyvileg nevemre iratom,—a város közönségének használata ellenőrzés — akkor jellemével megvásárolja, illetve méltányos árban fizeti árát ki így most van szerencsét az idő alatt mellékelt egyszerű, de eredeti másolatban kimutatható ingatlan nevezett szélmalomhely egyik részét, 64 négyszögölet vételre felajánlani, mire nézve a másik részt, függőben, lehetőleg későn, ha még élek, tehetném javaslatba így. Ezen szánalomra méltó, kért nyilatkozat alapján a hizlalótelep 34 számú volt Kámvai most Gál Antal birtok közteleknek kül rész bekerítésénél fák beültetésével találtam rá, úgy a városi térkép, valamint még kellő tudású szomszédok beismerése nyomozó alapján. Kérem tehát a tek. Tanácsot ezen kérdésben m intézkedni mielőbb szíves legyen. Tisztelettel: Palotás Gábor.