Kecskeméti Lapok, 1912. július-december (45. évfolyam, 151-297. szám)
1912-07-07 / 151. szám
2. oldal.__________________________________KECSKEMÉTI LAPOK 151 szám. juk, — mi magunk cselekedtünk. Hiába lett volna állam, város, köz- és magánadakozás, ha nem lett volna a kecskeméti ember szívós, kitartó ragaszkodása a honi röghöz, a földmives ősöktől átörökölt kitartás, amely a letarolt vetés helyébe uj vetést állit és addig állit, amig akarata ellenére is kierőszakolja az áldást, mely minden munkának feltétlenül kijár. (gisi fractus illabatur orbis .. . Mégha darabokra is zúzódik alattunk a világ ... A nagy római költő hatalmas szavait önmagán próbálta ki a kecskeméti ember. Kecskeméti ember, ne szégyeld magad, a mai szomorú évforduló a te dicsőségednek évfordulója is, a sorscsapással szemben bátornak, deréknek, rettenthetetlennek, egész embernek bizonyítottad be magadat! A szélsőségek ellen. A parlament nyári szünete alig jelent egyebet, mint pár száz csendőr ideiglenes hazaküldését és az eddig a parlament körül táborozó bakák és huszárok aratási szabadságának kezdetét. Az erőszak által megteremtett helyzetben nemcsak békéről, de még fegyverszünetről is alig lehet szó az adott viszonyok mellett. Kétségbe kellene esnünk a nemzet sorsán, ha nem remélhetnék, hogy az erőszak végül is kénytelen lesz meghátrálni, vagy saját maga teszi magát lehetetlenné. A fékét vesztett mozdony mindent zúz, rombol, ami az útjába kerül, de végül maga is porrá roncsolódik egy mozdulatlanul helyt álló falon, vagy kisiklik és féktelen tehetetlenségi erei révvel mélyen fúródik a földbe. Bízunk abban, hogy az erőszak letörése be fog következni. De akkor is legfeljebb oda jutunk vissza, ahonnan ez a pártszempontok szélsőségeivel túlfűtött mozdony elindult. Akkor is csak az lesz a helyzet, ami a par- l lamenti erőszak előtt volt, hogy a minden áron külön párthatalmi célokat az országra erőltető ellenzéki szélső-ség fog szembenállni a mindenáron a hatalomhoz ragaszkodó kormányzati opportunizmussal. Pedig a válságainkat e két szélsőség harca teszi megoldhatatlanokká. Voltak a magyar politikának fordulatai — most is ilyen időket élünk, -— amikor a szélsőség és a lemondás politikája közt igen sok jó hazafi nem találta meg azt az irányt, amelyet az ország sorsa iránti reménnyel követhetne. Sokan csüggednek el ilyen időkben. (De a nemzetnek nem szabad, de nem is kell lemondania a céltudatos, józan nemzeti politika lehetőségéről. Ez a politika, amelyet Andrássy Gyula gróf a gyakorlati kormányzás terén is kívánt érvényesíteni, elejét vette volna az utóbb bekövetkezett végzetes megrázkódtatásoknak, ha a pártönzés nem hiúsítja m meg idő előtt a vállalt feladatok megoldásának feltételeit és Andrássy nemes célú politikáját Ma is csak az őszinteség és józanság politikája vezetheti ki a nemzetet a zsákutcából, amelybe a szélsőségek juttatták. Beigazolódott az, amit az évtizedes válság kritikus fordulóinál a múltban sokszor felhangzott, hogy a minden áron obstruáló ellenzéki szélsőség ürügyet ad a minden nemzeti politika lehetetlenné tételére irányuló erőszak mozgósítására , a két szélsőség élet-halál harca kiszorítja a magyar politikából a józan mérséklet politikáját. Szomorú igazságot állapított meg azzal, hogy igen jó érzésű hazafiakat is elfog a kétség, hogy váljon ebben az országban van e szerepe és érdeme más politikának, mint a szélsőségeknek. Ez a kétkedés pedig végzetes veszedelem, mert a kétféle szélsőség bármelyike egymagában is megbéníthatja az ország békés fejlődését, egy gyilkos birkózásba összefogózkodva pedig még a nemzet jövőjét is kockára teszi. Mi nem csatlakozunk a kétkedőkhöz, hanem hisszük hogy egy Magyarországon még nem enyésztek el annak a politikának a feltételei, amely nem állít fel megvalósíthatatlan követeléseket azzal a biztos tudattal, hogy mindabból szükség esetén semmihez sem ragaszkodik, amely nem szerez a nemzetnek minden évben újabb címen kosarakat, amelyeket a nemzet éppen nem kért, hanem a nemzeti fejlődés elengedhetetlen feltételeinek alapján áll, de erről az alapról azután »nem tér le se jobbra, se balra.« Ez nem az olcsó — lidércfényként fellobanó — népszerűség politikája. De a kiegyezés sem hozott mindjárt 1867ben a Kárpátoktól az Adriáig zugó egyhangú tapsvihart és mégis az 1867'iki mű teremtette meg a józan lehetőségek alapján az állami és nemzeti fejlődés előfeltételeit és a jogfolytonosság biztosítékait Hogy azután ezen az alapon utóbb válságról válságra jutottunk el, annak okát nem a megalkotók munkájában találhatjuk meg, hanem az utókor politikai sülyedésében. Két szélsőség került újra szembe: a 67 et opportunizmusból visszafejlesztő szolgalelkűség és a tudatosan lehetetlen követelésekkel operáló jelszó-radikalizmus. Aki lehetőségekért küzdött — azzal a meggyőződéssel, hogy helyt áll a követelései mellett — az ellen lefelé a labancság, felfelé a kuruczság vádjával folytatták a korteshadjáratot. Pedig ez a politika az egyetlen lehetőség ! A szélsőségek száguldását a nemzet közvéleményének józansága már nem egy lejtőn állította meg. A mostaninál meredekebb lejtőn még alig volt a szélsőségek politikája. Ma talán még működésbe hozhatjuk a féket, de meglehet, hogy holnapig lekésünk. Ezért intjük az ország sorsáért aggódó hazafiakat, hogy már most is álljanak helyt a szélsőségek rohanásával szemben, mert a száguldó őrületben nincs szünet és nincs megállásban, a termelési feltételek könnyítésében kereste, az értékesítési lehetőségek megszerzését a termelőkre s az élet alakító munkájára bízták. Itt volt a tévedés Mert bár szóval megfogalmazva álokoskodásnak látszik, kétségtelen, hogy a termelés virágzásának nem a termelés könnyítése, hanem az értékesítés jósága és biztossága a legfontosabb előfeltétele. Hogy ez így van, erre kitűnő példa egyrészt hazánk, hol a legkedvezőbb termelési feltételek dacára úgy a kertészet, mint a gyümölcsészet évek óta úgyszólván ugyanazon a fokon állanak; másrészt Anglia, hol a kereslet megtanította a termelőket a legnagyobb termelési nehézségek, a természeti feltételek legyőzésére is s a paradicsom és szőlőféle holdakra menőleg emel üvegházakat. A földmivelésügyi miniszter gyümölcsészeti politikájának irányításában alkalmasint a közelmúltban beállott személyi változások folyományaképen, örömmel látjuk ez egészséges és mindenekfölött gyakorlati felfogás térfoglalását. Erre mutatott már a kertészeti véleményező bizottság szervezése, melybe meghivatván a termelők és kereskedők képviselői, szót kaptak az adminisztratív fórumok előtt a gyakorlat és értékesítés emberei is. Erre mutatnak ezenkívül azok a kérdések, melyeket a minisztérium eleddig a bizottság elé terjesztett s melyek úgyszólván kivétel nélkül az értékesítésre vonatkoznak. A gyümölcsértékesítés nálunk, eltekintve egyes kivételektől, még mindig az ősi formák között mozog. Egyik módja a piacokon való közvetlen eladás, a másik a közvetítők igénybevételével történő. Mindkettő hátrányos és rossz, különösen a kistermelő szempontjából. A piaci értékesítésnél bármilyenek legyenek a világforgalom és az országos forgalom árai, kénytelen elfogadni a helyi körülmények szerint kialakuló , úgyszólván naponként változó árakat, melyek amazoknál az esetek 99 százalékában jóval alacsonyabbak; a közvetítők útján való eladás esetén, eltekintve attól, hogy a kistermelő legtöbb esetben négy öt közvetítő díját is kénytelen viselni (a nagy- kereskedő nem megy el Bányácskára), az árat még így is csak a nagypiacok harmadrendű árujának megfelelőleg kaphatja meg, mert a száz meg száz termelőtől I összeszedett, fajban és minőségben különböző, négyszeres ötszörös átvételnél és I szállításnál ütődött áru, az igény teljes nagy piacokon jobb minősítéshez nem jut, bármilyen szépen került le a fáról. A meglevő értékesítési módok javítása és új megfelelő parcok szerzése, gyü-mölcstermelésünk fejlődésének egyetlen záloga. A kisebb helyi piacok ügye elsősorban megfelelő piacrendezést igényel, olcsó és jó raktárberendezést azoknak a kister- melőknek, kik csekély kínálati képességük folytán erre az értékesítési alkalomra vannak szorítva. Ha ez megfelelő formájban keresztülvihető lesz, megszűnik az az anomália, hogy a gyümölcstermelő vidékek is importból kénytelenek fedezni fogyasztási szükségletüket. A nagy piacokon való értékesítés könnyítése és jövedelmezőbbé tétele több változást kíván. Elsősorban rövidíteni kell a termékek piacra vezető útját, másodsorban a komoly követítő faktorok belevonásával rá kell szorítani a termelőket a világforgalom igényeihez simuló termelésre és csomagolásra. Szakítani kell az amatőröknek való vegyes termeléssel, melynek rendszere, hazánk gyümölcsöseinek legnagyobb részét pornológiai kertekhez teszi hasonlóvá , s komoly kínálatra termékei összevisszaságánál fogva nem képes. Egy négy ötholdas gyümölcsös, mely pedig már a nat gyök közé számít, vegyes termelés mellett a nagy piac vagy a világpiac igényeit vésve számításba, még mindig nem visel komoly kínálatot, más vevőt, mint faluról - falura járó kis közvetítőt aligha talál. Ter■ merje bár a legjobb minőséget, készlete a közvetítők raktáraiban összekeveredik a gyümölcsértékesítés. Be kell ismernünk: gyümölcstermelésünk fejlődése nem állott teljes arányban azzal a sok áldozattal, melyet rá éveken át fordítottunk, a tanfolyamokkal, a kedvezményes áron és ingyenesen osztott csemetékkel, oltványokkal, mintha csak a Danaidák hordójába hordtuk volna a vizet, a várt általános fellendülés sehogyan sem akart beköszönni. Oka ennek az volt, hogy a gyümölcstermelés fejlesztésének eszközeit minden illetékes tényező a termelés előmozdítása-