Kecskeméti Lapok, 1912. július-december (45. évfolyam, 151-297. szám)

1912-07-07 / 151. szám

2. oldal.__________________________________KECSKEMÉTI LAPOK 151 szám. juk, — mi magunk cselekedtünk. Hiába lett volna állam, város, köz- és magánadakozás, ha nem lett volna a kecskeméti ember szívós, kitartó ragaszkodása a honi röghöz, a földmives ősöktől át­örökölt kitartás, amely a letarolt vetés helyébe uj vetést állit és ad­dig állit, amig akarata ellenére is kierőszakolja az áldást, mely min­den munkának feltétlenül kijár. (gisi fractus illabatur orbis .. . Mégha darabokra is zúzódik alattunk a világ ... A nagy római költő hatalmas szavait önmagán próbálta ki a kecs­keméti ember. Kecskeméti ember, ne szé­­gyeld magad, a mai szomorú év­forduló a te dicsőségednek évfor­dulója is, a sorscsapással szem­ben bátornak, deréknek, rettent­hetetlennek, egész embernek bi­zonyítottad be magadat! A szélsőségek ellen. A parlament nyári szünete alig jelent egyebet, mint pár száz csendőr ideiglenes hazaküldését és az eddig a parlament körül táborozó bakák és huszárok aratási szabadságának kez­detét. Az erőszak által megteremtett helyzetben nemcsak békéről, de még fegyverszünetről is alig lehet szó az adott viszonyok mellett. Kétségbe kel­lene esnünk a nemzet sorsán, ha nem remélhetnék, hogy az erőszak végül is kénytelen lesz meghátrálni, vagy saját maga teszi magát lehetetlenné. A fékét vesztett mozdony mindent zúz, rombol, ami az útjába kerül, de végül maga is porrá roncsolódik egy mozdulatlanul helyt álló falon, vagy kisiklik és féktelen tehetetlenségi ere­­i révvel mélyen fúródik a földbe. Bízunk abban, hogy az erőszak letörése be fog következni. De akkor is legfeljebb oda jutunk vissza, ahon­nan ez a pártszempontok szélsőségei­vel túlfűtött mozdony elindult. Akkor is csak az lesz a helyzet, ami a par- l lamenti erőszak előtt volt, hogy­­ a­­ minden áron külön párthatalmi célokat­­ az országra erőltető ellenzéki szélső-­­­ség fog szembenállni a mindenáron a­­ hatalomhoz ragaszkodó kormányzati opportunizmussal. Pedig a válságainkat­­ e két szélsőség harca teszi megoldha­­­­tatlanokká. Voltak a magyar politikának for­­­­dulatai —­ most is ilyen időket élünk,­­ -— amikor a szélsőség és a lemondás­­ politikája közt igen sok jó hazafi nem­­ találta meg azt az irányt, amelyet az­­ ország sorsa iránti reménnyel követ­hetne. Sokan csüggednek el ilyen idők­ben. (De a nemzetnek nem szabad, de nem is kell lemondania a céltudatos, józan nem­­­zeti politika lehetőségéről. Ez a politika, amelyet Andrássy Gyula gróf a gya­korlati kormányzás terén is kívánt ér­vényesíteni, elejét vette volna az utóbb bekövetkezett végzetes megrázkódta­tásoknak, ha a pártönzés nem hiúsítja m meg idő előtt a vállalt feladatok meg­oldásának feltételeit és Andrássy ne­mes célú politikáját Ma is csak az őszinteség és józan­ság politikája vezetheti ki a nemzetet a zsákutcából, amelybe a szélsőségek juttatták. Beigazolódott az, amit az év­tizedes válság kritikus fordulóinál a múltban sokszor felhangzott, hogy a minden áron obstruáló ellenzéki szél­sőség ürügyet ad a minden nemzeti politika lehetetlenné tételére irányuló erőszak mozgósítására , a két szél­sőség élet-halál harca kiszorítja a ma­gyar politikából a józan mérséklet po­litikáját. Szomorú igazságot állapított meg azzal, hogy igen jó érzésű hazafiakat is elfog a kétség, hogy váljon ebben az országban van e szerepe és ér­deme más politikának, mint a szélsősé­geknek. Ez a kétkedés pedig végze­tes veszedelem, mert a kétféle szélső­ség bármelyike egymagában is meg­béníthatja az ország békés fejlődését, egy gyilkos birkózásba összefogózkod­­va pedig még a nemzet jövőjét is koc­kára teszi. Mi nem csatlakozunk a kétkedők­höz, hanem hisszük hogy e­gy Magyaror­szágon még nem enyésztek el annak a po­litikának a feltételei, amely nem állít fel megvalósíthatatlan követeléseket azzal a biz­tos tudattal, hogy mindabból szükség esetén semmihez sem ragaszkodik, amely nem sze­rez a nemzetnek minden évben újabb címen kosarakat, amelyeket a nemzet éppen nem kért, hanem a nemzeti fejlődés elengedhe­tetlen feltételeinek alapján áll, de erről az alapról azután »nem tér le se jobbra, se balra.« Ez nem az olcsó — lidérc­­fényként fellobanó —­ népszerűség po­litikája. De a kiegyezés sem hozott mindjárt 1867ben a Kárpátoktól az Adriáig zugó egyhangú tapsvihart és mégis az 1867'iki mű­ teremtette meg a józan lehetőségek alapján az állami és nemzeti fejlődés előfeltételeit és a jogfolytonosság biztosítékait Hogy azután ezen az alapon utóbb válság­ról válságra jutottunk el, annak okát nem a megalkotók munkájában talál­hatjuk meg, hanem az utókor politikai sülyedésében. Két szélsőség került újra szembe: a 67 et opportunizmusból visszafejlesztő szolgalelkűség és a tu­datosan lehetetlen követelésekkel ope­ráló jelszó-radikalizmus. Aki lehetősé­gekért küzdött — azzal a meggyőző­déssel, hogy helyt áll a követelései mellett — az ellen lefelé a labancság, felfelé a kuruczság vádjával folytatták a korteshadjáratot. Pedig ez a politika az egyetlen lehetőség ! A szélsőségek száguldását a nem­zet közvéleményének józansága már nem egy lejtőn állította meg. A mos­taninál meredekebb lejtőn még alig volt a szélsőségek politikája. Ma talán még működésbe hozhatjuk a féket, de meglehet, hogy holnapig lekésünk. Ezért intjük az ország sorsáért aggódó hazafiakat, hogy már most is álljanak helyt a szélsőségek rohaná­sával szemben, mert a száguldó őrü­letben nincs szünet és nincs megállás­­ban, a termelési feltételek könnyítésében kereste, az értékesítési lehetőségek meg­szerzését a termelőkre s az élet alakító munkájára bízták. Itt volt a tévedés Mert bár szóval megfogalmazva álokoskodásnak látszik, kétségtelen, hogy a termelés virágzásának nem a termelés könnyítése, hanem az ér­tékesítés jósága és biztossága a legfonto­sabb előfeltétele. Hogy ez így van, erre kitűnő példa egyrészt hazánk, hol a legkedvezőbb ter­melési feltételek dacára úgy a kertészet, mint a gyümölcsészet évek óta úgyszól­ván ugyanazon a fokon állanak; másrészt Anglia, hol a kereslet megtanította a ter­melőket a legnagyobb termelési nehézsé­gek,­­ a természeti feltételek legyőzésé­re is s a paradicsom és szőlőféle holdakra menőleg emel üvegházakat. A földmivelésügyi miniszter gyü­­mölcsészeti politikájának irányításában al­kalmasint a közelmúltban beállott sze­mélyi változások folyományaképen, öröm­mel látjuk ez egészséges és mindenekfö­­lött gyakorlati felfogás térfoglalását. Erre mutatott már a kertészeti véle­ményező bizottság szervezése, melybe meg­hivatván a termelők és kereskedők kép­viselői, szót kaptak az adminisztratív fó­rumok előtt a gyakorlat és értékesítés emberei is. Erre mutatnak ezenkívül azok a kérdések, melyeket a minisztérium eled­dig a bizottság elé terjesztett s melyek úgyszólván kivétel nélkül az értékesítésre vonatkoznak. A gyümölcsértékesítés nálunk, elte­kintve egyes kivételektől, még mindig az ősi formák között mozog. Egyik módja a piacokon való közvetlen eladás, a másik a közvetítők igénybevételével történő. Mindkettő hátrányos és rossz, különösen a kistermelő szempontjából. A piaci értékesítésnél bármilyenek legyenek a világforgalom és az országos forgalom árai, kénytelen elfogadni a helyi körülmények szerint kialakuló , úgy­szólván naponként változó árakat, melyek amazoknál az esetek 99 százalékában jó­val alacsonyabbak; a közvetítők útján­­ való eladás esetén, eltekintve attól, hogy­­ a kistermelő legtöbb esetben négy öt köz­­­­vetítő díját is kénytelen viselni (a nagy-­­ kereskedő nem megy el Bányácskára), az­­ árat még így is csak a nagypiacok har­­­­madrendű árujának megfelelőleg kaphatja­­ meg, mert a száz meg száz termelőtől I összeszedett, fajban és minőségben külön­­böző, négyszeres ötszörös átvételnél és I szállításnál ütődött áru, az igény teljes nagy­­ piacokon jobb minősítéshez nem jut, bár­­­­milyen szépen került le a fáról. A meglevő értékesítési módok javí­­t­­ása és új megfelelő parcok szerzése, gyü-­­­mölcstermelésünk fejlődésének egyetlen­­ záloga. A kisebb helyi piacok ügye elsősor­­­ban megfelelő piacrendezést igényel, olcsó és jó raktárberendezést azoknak a kister-­­ melőknek, kik csekély kínálati képessé­­­gük folytán erre az értékesítési alkalomra­­ vannak szorítva. Ha ez megfelelő form­á­­j­ban keresztülvihető lesz, megszűnik az­­ az anomália, hogy a gyümölcstermelő vi­dékek is importból kénytelenek fedezni fogyasztási szükségletüket. A nagy piacokon való értékesítés könnyítése és jövedelmezőbbé tétele több változást kíván. Elsősorban rövidíteni kell a termé­kek piacra vezető útját, másodsorban a komoly követítő faktorok belevonásával rá kell szorítani a termelőket a világfor­galom igényeihez simuló termelésre és cso­magolásra. Szakítani kell az amatőröknek való vegyes termeléssel, melynek rendszere, hazánk gyümölcsöseinek legnagyobb ré­szét pornológiai kertekhez teszi hasonlóvá , s komoly kínálatra termékei összevissza­­­­ságánál fogva nem képes. Egy négy öt­­­holdas gyümölcsös, mely pedig már a na­­t gyök közé számít, vegyes termelés mellett­­ a nagy piac vagy a világpiac igényeit vé­­s­ve számításba, még mindig nem visel ko­­­­moly kínálatot, más vevőt, mint faluról -­­ falura járó kis közvetítőt aligha talál. Ter­­■ merje bár a legjobb minőséget, készlete a közvetítők raktáraiban összekeveredik a­ ­ gyümölcsértékesítés. Be kell ismernünk: gyümölcsterme­lésünk fejlődése nem állott teljes arány­ban azzal a sok áldozattal, melyet rá éve­ken át fordítottunk, a tanfolyamokkal, a kedvezményes áron és ingyenesen osztott csemetékkel, oltványokkal, mintha csak a Danaidák hordójába hordtuk volna a vizet, a várt általános fellendülés seho­gyan sem akart beköszönni. Oka ennek az volt, hogy a gyümölcs­­termelés fejlesztésének eszközeit minden illetékes tényező a termelés előmozdítása-

Next