Kecskeméti Lapok, 1934. július-december (67. évfolyam, 146-273. szám)

1934-07-01 / 146. szám

í­I­m IF,I­i, II i / I A barackárrombolás nyomában a svájci bevásárló elmondja, hogyan akarták kitessékelni a kecskeméti barackpiacról A szegediek 6 filléres kecskeméti árakat hallottak a rádióban Hajnali séta a gyümölcspiacon, ahol egyszerre felszökött a barack ára Éjszaka van Háromnegyed kettő. A Széchenyi­­tér álmos fái fölött csak az ívlámpák őrködnek Csend van. Egyetlen teherautó áll az otthon előtt. A sofőr hanyattdőzve bóbiskol­­az ülésen. Híre sincs még annak, hogy egy óra múlva kavarogva pezsdül itt fel­­az élet, a híres város terén. Európa legnagyobb gyümölcspiacán. A toronyóra elkongatja a két órát. Távoli kocsi­­zörgés hallatszik. Két perc múlva, begördül a nagy templom elé. Ez az első kocsi. Megrakva kosarak­kal. A ponyva fellebben. Mi van­­rajta? Barack, gyönyörű, haragospiros rózsabarack, nyolc kerékkosárban. — Mennyiért akarja eladni, — kérdezzük. — Harmincöt fillér, ifiuram, oly­an szép ez, mint az álom. Valóban, nagyon szép portéka. Gyönyörködnénk benne tovább is, de most már más látnivaló is van. A piac szélében egy kis sátor alatt fény lobban fel. Üzembe helyezték a hivatalos mérleget. Sötét van még, de amerre a nagy tér közepéről a gyenge fényben ellátunk, mindenütt apró pontok tűnnek fel. Meggörnyedt emberek, asszonyok, lányok jön­nek, két-két „garabó“-val a vállukon, talicskák zö­rögnek s mindnyájan , akik jönnek, a mérleghez sietnek. Mint a bogarat a fény, úgy hívja, vonzza őket a kigyulladt lámpa. Szépen, sorban lerakják a kosarakat, megméretik. Mert szép dolog a biza­lom a kereskedői mérlegelés iránt, de — ami biztos, biztos ... A hivatalos mérleg, ez az egy, ez nem téved... Most már mozog az élet. Jönnek a kocsik, szü­net nélkül. Negyed 3 órakor a ,,gyalogpiac“-on is tizennégy sort olvasunk meg. _ Nagy piac lesz, — mondja a helypénzellenőr, Bodor Alajos, — nagyon korán kezdődik ma a felhozatal. Sok gyümölcs lesz, főleg sok barack. Igaza van, mert a kocsikon, talicskákon, gara­­bokban, kerekkosaraikban feltűnik ugyan itt-ott a mirabolán, — a kökényszilva, — a vörösszilva, a tüköralma, vajalma, az asztraiháni piros alma, de ez csak elvétve tarkáltok ki, mert mindenütt a jel­legzetes sárga-piros szín, a barack mosolya ragyog a pirkadó hajnal arcán. Fél 3. A kocsik között feltűnik az első vásárló. Fiatal, kedves asszonyi arc, fázósan beburkolózva a gyapjú sál mögé. W­ogrinasics Gézáné szopránját halljuk, ezúttal csak egyszerű prózában: — Mennyiért mondja, nénikém? — Huszonhat fillér, kézit csókolom, ilyen ez, fenékig, az egész kosár. Mind a hat. — Hát huszonnégyért beviheti. Itt a cédula. .Ez az első üzlet a mai piacon. Az asszony boldogan viszi, mert oda­figyel a beszélgetésünkre, ami most következik. Aszódi Miklós jön, nem mint a KAC csatára, ha­­nem i a Benedek-telep bevásárlója. — No, Miklós, mi lesz a barack ára? —­­Húsz fillérért vesszük a rózsát, ugyanannyiért a kajszink A másodrendű 10—12 fillér. Azzal imár indul is a kocsik közé.­­Egyre-­másra írja és „passzolja le“ a húszfilléres cédulákat. Tiz-tizenöt kocsival odébb Feldmeyer Lipót, a népszerű „Felmájer úr“ nyelvet az­­asszonyokkal: — Húsz a rózsa, húsz a kajszin, tíz a szilva, tizennégy a tüköralma! Ha — szép. Ha nem szép, akkor nem kell. Se maga, se a portékája. — Ajnye, de korán meggyütt a v­iccelhetnékje, — mondja a menyecske, aztán odatartja a mar­kát a céduláért. A kocsi már indul is. Egyik megy, a másik jön. Egy régi helyére kettő is furakodik. Három órakor már a városháza oldalát is végig­­állják a kocsik. Itt a Mezőgazdasági Kamara mintagyümölcsösé­nek kocsija is. Három és fél mázsa barackot ho­zott be. Kiszámítjuk, hogy éppen 70 pengő üti a Gesztelyi igazgató úr markát, mert 20 fillérre ír­ták meg a cédulát. Hankovszky Zsigmond ősz bíajúsza ettik a sze­münkbe. A kiváló gyümölcsbúvár passzióból sétál végig. Megmustrálja a szebb gyümölcsöket. Ha valami hibát talál, tanácsokat osztogat. — Korábban kellett volna permetezni. Ez meg itt vi­észharmat nyoma. Ez nem asztraháni, valami­­kereszteződés lehet.. . Negyed 4 órakor minden talpalattnyi hely elfog­lalva. Huszonöt sorban rakodtak ki már a gyalog piacon is. Ha így halad, nemsokára a Kertmoziig ér a piac. Szerencsére a kellő számú eszkimó is megvan a fókához. Nagyban vesznek a kereske­dők, gyorsan fogy a portéka. Lendület van a mai piacban, nekipezsdült a vásárló és eladó kedv. Meglátszik ez az árakon is: 28 filléres cédulát is látunk, sőt egy 30 fillérest is. Igaz, hogy olyan szép a borsi rózsa, hogy piktor legyen, aki különbet tudna festeni. Megy itt minden rendben, csak az a helypénz, csak az ne lenne a világon! Itt is, ott is felhangzik az éles sípjel. Az ellenőr észrevette, hogy új ter­melő állt be a sorba az eltávozott helyére és még nincs cédulája. _ Hogy az ég sziakaggyon rájuk! — mordul egyet az öreg magyar, mikor a „barackfim­áncok“ odébb állnak, —­80 fillért van lelkük elkérni ezé a parányi helyé... Az öreg, az imént, a háromórai­­harangszóra még szépen, ájtatosan levette a kalapját, de most, egy negyedóra múlva, a helypénz már kibosszantotta belőle a szelíd káromkodást. Ez már így van. Bi­zonyos, hogy Kecskeméten rögtöni megválasztanák képviselőnek, aki azzal a programmal állna elő, hogy „a helypénzt pedig eltöröljük“. (Képviselő­jelöltek,­­tessék a tippet feljegyezni!. ..) A vásárlásban bekapcsolódott a Konzervgyár is. Bóka Gyula vásárol és tréfálkozik a menyecskék­kel, de olyan jókedve még nincs, hogy 28 fillérre javítaná a 20—24 filléres cédulát. A belfőzni való barackra pályázik, meg is tapogatja. Mármint a barackot: — Lekvár ez már, nyanyám, frisebb portéka kell nekem. Két lépéssel odébb Simula Jánosné alkudozik egy asszonnyal. Az asszony nem áll kötélnek: — Tudja azt a „Simoláné“ asszony, hogy nem vagyok én olyan szemtelen, hogy többet kérjek, mint amennyi az ára.. . Hogyne tudná. Persze, hogy tudja, de azért a 20 filléres cédula csak 20 filléres marad. .. A kocsik egyre jönnek. Aki mást keres, hiába is próbálkozik, mert itt minden csupa rózsabarack. Június utolsó napján, talán sohasem volt mi­ erre példa, e­llneállt a rózsabarck-piac. Eszünkbe jut a nagy vita a Hírös Hét előkészületének legel­­­jén. Amikor a közgyűlési teremben arról volt szó, hogy a dátumot­­a barackérés idejéhez kell igazí­tani. Akkor történt, hogy a Bodócs úr álláspontja győzött, mivelhogy inkább július végén, mint kö­zepén érik a barack. Hát ekkora csudára, mint az idei időjárás, még ilyen okos ember sem tudott számítani.. . Fél négy. Idegen csoport jelenik meg rá Nagy­­kőrösi­ utca felől. Pataky Ferenc dr. vezeti őket. Felismerjük Kogutowiz Károly szegedi egyetemi tanárt. Küldöttséget hozott a nagy tiszaparti vá­rosból. Csupa álmélkodás, elbámulás, elragadtatás min­den szavuk: — Óriási! Szédületes ez a mennyiség! És milyen szép ez a barack! Nagy Tihamér Munkácsy­ utcai gazda nevét ol­vassuk a kocsi oldalán. Ez aztán barack! — Hát ilyen nincs Szegeden! — állapítják meg egyhangúlag. Virágh László és Sörök­ Pál kalauzolják a ven­dégeket a piacon keresztül. Megállnak egy kocsi­nál. — Mitől ilyen ütődött ez az alma? — vesz fel egy tüköralmát­­az egyik szegedi úr a kosárból. — Mitől? — kérdi a gazdáram. — Nem ütődön az, hanem a szél megrázta és az ág összekaristója... Hát az úr még nem látott fát, mikor a szél fúj?... A vendégek csodálkozása egyre fokozódik, minél tovább mennek a piacon. — Én mondom néked, kedden megreszkírozom és idehozok egy teherautó barackot — mondja lel­kesen a fényképezőgépes-» úr. — Micsoda gazem­berség Szegeden azt állítani, hogy Kecskeméten 15 fillér a barack ára?! Megtudjuk, hogy Szegeden három nap óta a ke­reskedők azzal az érveléssel verték le a barack árát, hogy Kecskeméten hat fillérért kel­l a legszebb ha­j­színbarack. — Nemcsak a kereskedők mondták ezt, — teszi hozzá egy mérges szegedi úr, — hanem a m­­agam­ fülével hallottam a rádióból is, még­pedig két nap egymásután. Éppen Szabó Iván dr.-t látjuk jönni. Szóvátesz­­szü­k a különös rádióügyet. — Ezt nem tudom megérteni, — mondja. — Mert volt ugyan 6 filléres barack, de az cefre volt. Hát csak nem a cefre-barack árát közli a rádió? Szabó Iván dr. és Kogutowitz professzor közt beható vita fejlődik ki a g­y­üm­ö­lcsp­roblé­mákról. Megtudjuk, hogy a szegediek, okulva az ottani ár­­romboláson, elhatározták, hogy ezentúl minden hajnalban telefonálnak majd Kecskemétre és az itteni árakhoz tartják magukat, mert csak így tudnak védekezni a kereskedői önkény ellen. A kereskedői túlkapások kérdésébe bekapcsolódik Rosenfeld kecskeméti kereskedő is: — Ezért kell a hűtőház, kérem! Ha meglenne a nyilvános kecskeméti hűtőház, nem lett volna 10—12 filléres barack az idén! Akinek hűtőháza van, kezében tartja az egész piacot... A kecskeméti piac feltűnő jelenségeiről is szó esik, amiket Sándor István tett szóvá rá csütörtöki közgyűlésen. Éppen kapóra jön a svájci bevásárló, akit a képviselő személyesen aposztrofált a tör­vényhatóság nyilvánossága előtt. Nem lehet rámon­dani, hogy nem érdekes, amit mond. _ Amikor az első két vágón barackot hazakü­ld­tem, különös dolog történt. Alig ért haza, Svájc­ba a gyümölcs, egész halom sürgöny ment a cégemhez a kecskeméti exportcégektől, hogy sok­kal olcsóbban tudnak szállítani, mint amennyiért én vásárolok ... ,_ Lehetséges ez? _ Így ma, kérem, — mondja Buchwald úr, a svájci bevásárló nyomatokkal. — Én azonban magam akarok vásárolni és alig várom az alkalmat, hogy ehhez hozzá is juthassak. A kontingens, amire engedélyt kaptam, kimerült és az új engedélyhez még nem tudtam hozzájutni. Nehezen várom már, mert hetek óta fizetem a személyzetet. Azt hiszem, hogy a Külkereskedelmi Hivatal gyorsabb közbelépése ezen is tudna segíteni én pedig szívesen vásárolnék, mert tudom, hogy Svájcban nagyon keresett és szívesen fogyasztott gyümölcs a kecskeméti barack. Mialatt a kecskeméti barack kérdéseiről beszél­getünk, lassan végéhez közeleg a piac. Az ívlámpa fénye már régen kilobbant, már útban vannak azok a teherautók is, amelyek Bécsbe szállítják a friss barackot, a telepeken javában folyik a csomagolás. Serény kezek rakják gyönyörű rendekbe a gyönyörű gyü­mölcsöt. A sarkon, s a textilüzlet előtt türelmetlenül várakozik a gazda a kocsin a feleségére. Az asz­­szony szakértelemmel válogat a kartonok között: — Na, ez jó lesz a Marikának, ez a babos. Ebbe tessék an­ni két métert... — Adjunk ebből a jó siifonból is egy ingnek­­valót a gazdáramnak? — kínálja a kereskedő. _ Dehogy, dehogy — szabadkozik az asszony. — Arra már nem futja. Aztán sóhajt egyet: — Előbb még az őrzőikének, Veronikának, még a Pancikánnak is kell venni. Talán majd holnap... Azt mondják, holnap találn 35 fillér ,itt lessz a ba­rack. .. A kocsi elindult a rőfös üzlet elől. Ki tudja, hány örzsike, Veronika imádkozik ma este össze­kulcsolt apró kezecskéjével, hogy holnap reggelre feljebb menjen egy kicsit a barack ára... (dj.) 2. oldal KECSKÉJÉT) KAPOK 1934 július 1.

Next