Kecskeméti Lapok, 1934. július-december (67. évfolyam, 146-273. szám)
1934-07-01 / 146. szám
íIm IF,Ii, II i / I A barackárrombolás nyomában a svájci bevásárló elmondja, hogyan akarták kitessékelni a kecskeméti barackpiacról A szegediek 6 filléres kecskeméti árakat hallottak a rádióban Hajnali séta a gyümölcspiacon, ahol egyszerre felszökött a barack ára Éjszaka van Háromnegyed kettő. A Széchenyitér álmos fái fölött csak az ívlámpák őrködnek Csend van. Egyetlen teherautó áll az otthon előtt. A sofőr hanyattdőzve bóbiskolaz ülésen. Híre sincs még annak, hogy egy óra múlva kavarogva pezsdül itt felaz élet, a híres város terén. Európa legnagyobb gyümölcspiacán. A toronyóra elkongatja a két órát. Távoli kocsizörgés hallatszik. Két perc múlva, begördül a nagy templom elé. Ez az első kocsi. Megrakva kosarakkal. A ponyva fellebben. Mi vanrajta? Barack, gyönyörű, haragospiros rózsabarack, nyolc kerékkosárban. — Mennyiért akarja eladni, — kérdezzük. — Harmincöt fillér, ifiuram, olyan szép ez, mint az álom. Valóban, nagyon szép portéka. Gyönyörködnénk benne tovább is, de most már más látnivaló is van. A piac szélében egy kis sátor alatt fény lobban fel. Üzembe helyezték a hivatalos mérleget. Sötét van még, de amerre a nagy tér közepéről a gyenge fényben ellátunk, mindenütt apró pontok tűnnek fel. Meggörnyedt emberek, asszonyok, lányok jönnek, két-két „garabó“-val a vállukon, talicskák zörögnek s mindnyájan , akik jönnek, a mérleghez sietnek. Mint a bogarat a fény, úgy hívja, vonzza őket a kigyulladt lámpa. Szépen, sorban lerakják a kosarakat, megméretik. Mert szép dolog a bizalom a kereskedői mérlegelés iránt, de — ami biztos, biztos ... A hivatalos mérleg, ez az egy, ez nem téved... Most már mozog az élet. Jönnek a kocsik, szünet nélkül. Negyed 3 órakor a ,,gyalogpiac“-on is tizennégy sort olvasunk meg. _ Nagy piac lesz, — mondja a helypénzellenőr, Bodor Alajos, — nagyon korán kezdődik ma a felhozatal. Sok gyümölcs lesz, főleg sok barack. Igaza van, mert a kocsikon, talicskákon, garabokban, kerekkosaraikban feltűnik ugyan itt-ott a mirabolán, — a kökényszilva, — a vörösszilva, a tüköralma, vajalma, az asztraiháni piros alma, de ez csak elvétve tarkáltok ki, mert mindenütt a jellegzetes sárga-piros szín, a barack mosolya ragyog a pirkadó hajnal arcán. Fél 3. A kocsik között feltűnik az első vásárló. Fiatal, kedves asszonyi arc, fázósan beburkolózva a gyapjú sál mögé. Wogrinasics Gézáné szopránját halljuk, ezúttal csak egyszerű prózában: — Mennyiért mondja, nénikém? — Huszonhat fillér, kézit csókolom, ilyen ez, fenékig, az egész kosár. Mind a hat. — Hát huszonnégyért beviheti. Itt a cédula. .Ez az első üzlet a mai piacon. Az asszony boldogan viszi, mert odafigyel a beszélgetésünkre, ami most következik. Aszódi Miklós jön, nem mint a KAC csatára, hanem i a Benedek-telep bevásárlója. — No, Miklós, mi lesz a barack ára? —Húsz fillérért vesszük a rózsát, ugyanannyiért a kajszink A másodrendű 10—12 fillér. Azzal imár indul is a kocsik közé.Egyre-másra írja és „passzolja le“ a húszfilléres cédulákat. Tiz-tizenöt kocsival odébb Feldmeyer Lipót, a népszerű „Felmájer úr“ nyelvet azasszonyokkal: — Húsz a rózsa, húsz a kajszin, tíz a szilva, tizennégy a tüköralma! Ha — szép. Ha nem szép, akkor nem kell. Se maga, se a portékája. — Ajnye, de korán meggyütt a viccelhetnékje, — mondja a menyecske, aztán odatartja a markát a céduláért. A kocsi már indul is. Egyik megy, a másik jön. Egy régi helyére kettő is furakodik. Három órakor már a városháza oldalát is végigállják a kocsik. Itt a Mezőgazdasági Kamara mintagyümölcsösének kocsija is. Három és fél mázsa barackot hozott be. Kiszámítjuk, hogy éppen 70 pengő üti a Gesztelyi igazgató úr markát, mert 20 fillérre írták meg a cédulát. Hankovszky Zsigmond ősz bíajúsza ettik a szemünkbe. A kiváló gyümölcsbúvár passzióból sétál végig. Megmustrálja a szebb gyümölcsöket. Ha valami hibát talál, tanácsokat osztogat. — Korábban kellett volna permetezni. Ez meg itt viészharmat nyoma. Ez nem asztraháni, valamikereszteződés lehet.. . Negyed 4 órakor minden talpalattnyi hely elfoglalva. Huszonöt sorban rakodtak ki már a gyalog piacon is. Ha így halad, nemsokára a Kertmoziig ér a piac. Szerencsére a kellő számú eszkimó is megvan a fókához. Nagyban vesznek a kereskedők, gyorsan fogy a portéka. Lendület van a mai piacban, nekipezsdült a vásárló és eladó kedv. Meglátszik ez az árakon is: 28 filléres cédulát is látunk, sőt egy 30 fillérest is. Igaz, hogy olyan szép a borsi rózsa, hogy piktor legyen, aki különbet tudna festeni. Megy itt minden rendben, csak az a helypénz, csak az ne lenne a világon! Itt is, ott is felhangzik az éles sípjel. Az ellenőr észrevette, hogy új termelő állt be a sorba az eltávozott helyére és még nincs cédulája. _ Hogy az ég sziakaggyon rájuk! — mordul egyet az öreg magyar, mikor a „barackfimáncok“ odébb állnak, —80 fillért van lelkük elkérni ezé a parányi helyé... Az öreg, az imént, a háromóraiharangszóra még szépen, ájtatosan levette a kalapját, de most, egy negyedóra múlva, a helypénz már kibosszantotta belőle a szelíd káromkodást. Ez már így van. Bizonyos, hogy Kecskeméten rögtöni megválasztanák képviselőnek, aki azzal a programmal állna elő, hogy „a helypénzt pedig eltöröljük“. (Képviselőjelöltek,tessék a tippet feljegyezni!. ..) A vásárlásban bekapcsolódott a Konzervgyár is. Bóka Gyula vásárol és tréfálkozik a menyecskékkel, de olyan jókedve még nincs, hogy 28 fillérre javítaná a 20—24 filléres cédulát. A belfőzni való barackra pályázik, meg is tapogatja. Mármint a barackot: — Lekvár ez már, nyanyám, frisebb portéka kell nekem. Két lépéssel odébb Simula Jánosné alkudozik egy asszonnyal. Az asszony nem áll kötélnek: — Tudja azt a „Simoláné“ asszony, hogy nem vagyok én olyan szemtelen, hogy többet kérjek, mint amennyi az ára.. . Hogyne tudná. Persze, hogy tudja, de azért a 20 filléres cédula csak 20 filléres marad. .. A kocsik egyre jönnek. Aki mást keres, hiába is próbálkozik, mert itt minden csupa rózsabarack. Június utolsó napján, talán sohasem volt mi erre példa, ellneállt a rózsabarck-piac. Eszünkbe jut a nagy vita a Hírös Hét előkészületének legeljén. Amikor a közgyűlési teremben arról volt szó, hogy a dátumota barackérés idejéhez kell igazítani. Akkor történt, hogy a Bodócs úr álláspontja győzött, mivelhogy inkább július végén, mint közepén érik a barack. Hát ekkora csudára, mint az idei időjárás, még ilyen okos ember sem tudott számítani.. . Fél négy. Idegen csoport jelenik meg rá Nagykőrösi utca felől. Pataky Ferenc dr. vezeti őket. Felismerjük Kogutowiz Károly szegedi egyetemi tanárt. Küldöttséget hozott a nagy tiszaparti városból. Csupa álmélkodás, elbámulás, elragadtatás minden szavuk: — Óriási! Szédületes ez a mennyiség! És milyen szép ez a barack! Nagy Tihamér Munkácsy utcai gazda nevét olvassuk a kocsi oldalán. Ez aztán barack! — Hát ilyen nincs Szegeden! — állapítják meg egyhangúlag. Virágh László és Sörök Pál kalauzolják a vendégeket a piacon keresztül. Megállnak egy kocsinál. — Mitől ilyen ütődött ez az alma? — vesz fel egy tüköralmátaz egyik szegedi úr a kosárból. — Mitől? — kérdi a gazdáram. — Nem ütődön az, hanem a szél megrázta és az ág összekaristója... Hát az úr még nem látott fát, mikor a szél fúj?... A vendégek csodálkozása egyre fokozódik, minél tovább mennek a piacon. — Én mondom néked, kedden megreszkírozom és idehozok egy teherautó barackot — mondja lelkesen a fényképezőgépes-» úr. — Micsoda gazemberség Szegeden azt állítani, hogy Kecskeméten 15 fillér a barack ára?! Megtudjuk, hogy Szegeden három nap óta a kereskedők azzal az érveléssel verték le a barack árát, hogy Kecskeméten hat fillérért kell a legszebb hajszínbarack. — Nemcsak a kereskedők mondták ezt, — teszi hozzá egy mérges szegedi úr, — hanem a magam fülével hallottam a rádióból is, mégpedig két nap egymásután. Éppen Szabó Iván dr.-t látjuk jönni. Szóváteszszük a különös rádióügyet. — Ezt nem tudom megérteni, — mondja. — Mert volt ugyan 6 filléres barack, de az cefre volt. Hát csak nem a cefre-barack árát közli a rádió? Szabó Iván dr. és Kogutowitz professzor közt beható vita fejlődik ki a gyümölcsproblémákról. Megtudjuk, hogy a szegediek, okulva az ottani árromboláson, elhatározták, hogy ezentúl minden hajnalban telefonálnak majd Kecskemétre és az itteni árakhoz tartják magukat, mert csak így tudnak védekezni a kereskedői önkény ellen. A kereskedői túlkapások kérdésébe bekapcsolódik Rosenfeld kecskeméti kereskedő is: — Ezért kell a hűtőház, kérem! Ha meglenne a nyilvános kecskeméti hűtőház, nem lett volna 10—12 filléres barack az idén! Akinek hűtőháza van, kezében tartja az egész piacot... A kecskeméti piac feltűnő jelenségeiről is szó esik, amiket Sándor István tett szóvá rá csütörtöki közgyűlésen. Éppen kapóra jön a svájci bevásárló, akit a képviselő személyesen aposztrofált a törvényhatóság nyilvánossága előtt. Nem lehet rámondani, hogy nem érdekes, amit mond. _ Amikor az első két vágón barackot hazaküldtem, különös dolog történt. Alig ért haza, Svájcba a gyümölcs, egész halom sürgöny ment a cégemhez a kecskeméti exportcégektől, hogy sokkal olcsóbban tudnak szállítani, mint amennyiért én vásárolok ... ,_ Lehetséges ez? _ Így ma, kérem, — mondja Buchwald úr, a svájci bevásárló nyomatokkal. — Én azonban magam akarok vásárolni és alig várom az alkalmat, hogy ehhez hozzá is juthassak. A kontingens, amire engedélyt kaptam, kimerült és az új engedélyhez még nem tudtam hozzájutni. Nehezen várom már, mert hetek óta fizetem a személyzetet. Azt hiszem, hogy a Külkereskedelmi Hivatal gyorsabb közbelépése ezen is tudna segíteni én pedig szívesen vásárolnék, mert tudom, hogy Svájcban nagyon keresett és szívesen fogyasztott gyümölcs a kecskeméti barack. Mialatt a kecskeméti barack kérdéseiről beszélgetünk, lassan végéhez közeleg a piac. Az ívlámpa fénye már régen kilobbant, már útban vannak azok a teherautók is, amelyek Bécsbe szállítják a friss barackot, a telepeken javában folyik a csomagolás. Serény kezek rakják gyönyörű rendekbe a gyönyörű gyümölcsöt. A sarkon, s a textilüzlet előtt türelmetlenül várakozik a gazda a kocsin a feleségére. Az aszszony szakértelemmel válogat a kartonok között: — Na, ez jó lesz a Marikának, ez a babos. Ebbe tessék anni két métert... — Adjunk ebből a jó siifonból is egy ingnekvalót a gazdáramnak? — kínálja a kereskedő. _ Dehogy, dehogy — szabadkozik az asszony. — Arra már nem futja. Aztán sóhajt egyet: — Előbb még az őrzőikének, Veronikának, még a Pancikánnak is kell venni. Talán majd holnap... Azt mondják, holnap találn 35 fillér ,itt lessz a barack. .. A kocsi elindult a rőfös üzlet elől. Ki tudja, hány örzsike, Veronika imádkozik ma este összekulcsolt apró kezecskéjével, hogy holnap reggelre feljebb menjen egy kicsit a barack ára... (dj.) 2. oldal KECSKÉJÉT) KAPOK 1934 július 1.