Kecskeméti Lapok, 1945. január-június (78. évfolyam, 2-52. szám)

1945-01-07 / 2. szám

2. oldal KECSKEMÉTI LAPOK 1945. január 1. Merénylet Hitler ellen London jelenti egy svéd lap nyomán, hogy Berlinben egy újabb Hitler-ellenes merénylet híre terjedt el. A hírnek az az alapja, hogy a bajorországi Blenheim kolostorban tűz ütött ki, amit szigorúan eltitkoltak. Ebben a kolostorban volt Hitler főhadiszállása és maga is benne la­kott. Az egész kerületet SS csapatok vették körül és a kerület teljesen el van zárva a kül­világtól. Ugyanezen hírforrás szerint Hamburgban földalatti szervezetet fedeztek fel, melynek egész Németországban voltak kapcsolatai. A német rendőrség 10.000 márka jutalmat ígér a szervezet tagjainak fejére s több letartóztatás történt. A szervezet neve Sztálingrádi Szövet­ség volt és a tömörülés azért történt, hogy rá­vegyék a német népet annak belátására, hogy a háború folytatása Sztálingrád után közönsé­ges bűntény. Hitler még él Hitler újévkor, 5 perccel 12 óra után rádió­beszédet mondott, melyet gramofonlemezről pergettek le. Ez a beszéd lényegében ugyan­az volt, mint a többi: ködös ígéretek, a „zsi­­dó-kapitalista-bolsevista“ szellem szerepe Né­metország ellen és annak sokszoros megismét­lése, hogy nem fog kapitulálni A gramofon lemez tehát azt bizonyítja, hogy Hitler még él. Ezúttal is elfelejtette azonban kijelenteni, miből fogja folytatni a háborút. Inkább megismé­telte szokásos ígéreteit a még szokásosabb dühroha­mok közepette. Mezőgazdasági munkabérek rendezése Hódmezővásárhely polgármestere a napok­ban rendeletet adott közzé, amely szerint a mezőgazdasági napszámbéreket a következők­ben állapította meg: Férfiak: élelmezés nélkül napi 20.— P, élelmezéssel napi 16.— P. Órabér élelmezés nélkül 2.— P, élelmezéssel 1.60 P. Nők: élelmezés nélkül napi 16.80 P, élel­mezéssel napi 12.80. Órabér élelmezés nélkül 1.68 P, élelmezéssel 1.28 P. Mezőgazdasági férfi hónapos munkabére 1 hónapra 224.— P. A fent felsorolt mindennemű mezőgazda­­sági munkások munkaideje, reggel 6 órától este 6 óráig tart, 2 órai ebédidővel. Minden második vasárnap 24 óráig terjedő szabad­idővel. Kecskemét város vezetősége még nincs abban a helyzetben, hogy a munkabérek kér­désével behatóan foglalkozzon, addig is azon­ban a fenti rendelkezéseket irányadónak lehet tekinteni. Leszúrta a körzetvezetőt, mert munkára irta ki Poór Péter városföldi körzetvezetőhöz be­­állított Tóth András, akit a körzetvezető munkára irt ki és felelősségre vonta ezért a hivatalos ténykedéséért. Az első mondat után Tóth egyik cimborája öklével beütötte a szoba ablakát és amikor Poór önkénytelenül a zaj felé fordult, hátulról a körzetvezető lapockájába szúrta bicskáját. Tóth Andrást összekötözve hozták be a városba és tették le a fogdába. Tettestársa után nyomozás indult. Poór Péter­ állapota súlyos. Részvéttel értesülünk Cs. Kovács Barnabás­­szecskavágó okt. 30-án hirtelen bekövetkezett ha­láláról. Holttestét a család hazaho­zatja és 8-án d. e. 10 órakor fogja a róm kát. egyház szertartása sze­rint beszenteltetni a Szentháromság temetőben. Az engesztelő szentmise áldozat 13-án reggel 8 órakor lesz a nagytemplomban. Szerkesztésért felel: Hajdú Ernő KIKDZfI B NEMZETI BIZOTTSÁG Nyomatott a Részvény­nyon­da üzemében ÁRPAD-MOZGÓ Szombattól—keddig. Január 6—9-ig. Fél 4 órától Életre ítéltek Nagysikerű magyar filmdráma ! Főszerepben : Hidvégy V., Zádor Gy., Jávor P., Somlay A., Petrovich Szvetiszláv. Helyárak: 1—4 sorig 1.20, 5—8 sorig 1.50, 9—12 sorig 2.—, Kaszinó ülés 2.50. Közép­páholy 3.—, Hátsó páholy 3 pengő. HÍREK —­ A SZERKESZTŐSÉGNEK szánt köz­leményeket — addig, amíg a szerkesztőségi irodát megnyitjuk — kérjük a polgármesteri hivatalban a gépírókisasszonynak átadni, aki azt továbbítja. Ugyanide kérjük leadni a lapnak szánt hirdetéseket is. — A KONZERVGYÁR jelenleg vezető nélkül van,­ de a város vezetősége gondoskodni fog, hogy mielőbb meginduljon a munka. A város megbízásából dr. Kiss Béla jelenleg a leltározás munkáját végzi. — HÁZASSÁGOK: Garzó Imre fm. és Tormási Judit (vitéz Bánhidi János és Farkas István). Miklov és Tibor kőművessegéd és Né­met Magdolna varrónő (özv. Takács Imréné és dr. Vogt Károly) Földházi Mihály motorszerelő és Kovács Anna gyárimunkás (Kardos Teréz és Biró Sára), Stoch Endre kisbrit és Szommer Julianna gyárimunkás (Tóth László és dr. Kéri Sándor) Nagy István gyárimunkás és Nagy Erzsébet gyárimunkás (Nyúl István és Szabó Juliánná). Nagy Lajos kőfaragó és Szabó Sára gyárimunkás (Nyúl István és Szabó Juliánná). Nyúl István gyárimunkás és Szabó Juliánná (Nagy Lajos és felesége). Majsán Zoltán aszta­los és Katona Erzsébet (Márk István és Balogh József) Német Ferenc fm. és Göbölyös Mária (Márfi István és Keresztes Pál). Bognár Ferenc fűszerkereskedő és Kis Judit (Congráf József és Márfi István). — ÜZENET. Szebelláéknak Lajosmizsére Hideg Pálék üzenik Kecskemétről, hogy mind­annyian jól vannak, szerencsésen megérkeztek. — HALÁLOZÁSOK. Bodacz József bog­nár 22 éves. Halász Imre 2 hónapos Halász István gazd. cseléd 19 éves. Döme Eszter 3 éves. Mencsák János fm. 35 éves. Z. Kovács Mária 3 hónapos. Sándorfi Istvánné Ottinger Vilma vendéglős 49 éves. Özv. Ambrus Sán­­dorné 81 éves. Á. Tóth András 84 éves. Fa­ragó Sándor fm. 15 éves. Özv. Szalay Ká­­rolyné Cznanik Mária 81 éves. Polonyi József kőműves 65 éves. Gyapjas Mihály szőlőműves 88 éves. Özv. Lovászi Pálné Kis Mária szülész­nő 85 éves. Fischer Ferenc gyári munkás 63 éves. Ábel Antalné Bistyák Erzsébet 35 éves. Lonovics András fűszerkereskedő 43 éves Vág­­seley Zoltán magántisztviselő 22 éves.­­ A LAKÁSHIVATAL csak ideiglenesen utalja ki a lakásokat a volt bérlő és háztulaj­donos jogainak fenntartásával. Ezért az utóbbi napokban már kevesebben igényeltek új laká­sokat. Hirdetmény A város súlyos anyagi helyzete az adók mielőbbi megfizetésének szorgalmazását tette szükségessé. Épen ezért felhívom a lakosságot, hogy az esedékessé vált adóikat a városi adó­pénztárba (Városháza fsz. 10. sz.) fizessék be. Kecskemét, 1945 január 5 Polgármester: 1945. évre szóló naptárak v­i­s­z­o­n­t­eladók részére kapt­atók, Rákóczi-út 16 szám alatt. Egyes darabok Petőfi-nyomdában, Két­­templomhöz, szerezhetők be. Megkezdték működé­süket a bíróságok A törvényszék egyes bírája a törvényes előkészítés, vizsgálóbírói nyomozás és ügyészi vádirat után szerdán tárgyalta le az első bűn­ügyeket. Az első ügynek hat vádlottja volt, de csak kettő jelent meg, a többit elő fogják ve­zetni a legközelebbi tárgyalásra. Az volt a bű­nük, hogy az internátusból és az egyik Be­­niczky Ferenc­ utcai házból, ágyakat, bútorokat, szőnyegeket, ágyneműt, ruhaneműt, tányérokat, képeket, ékszert loptak és ezeket a tárgyakat részben eladták. Az ellopott ingóságok túlnyomó része megkerült. A bűnösök közül Antal Etel 27 éves háztartásbeli, Beniczky Ferenc­ utca 7. sz. a. lakos 8 hónapi börtönbüntetést és 3 évi mellékbüntetést kapott, Szabó Jánosné Füstös Mária 60 éves ugyanott lakó asszony pedig orgazdaságért 15 napi fogházat. Az elítéltek megnyugodtak az ítéletben. A másik ügyben Pócs István 23 éves ci­gány és tettestársa, a 19 éves Rideg László, mert egy kályhát és krumplit elfogadtak, or­gazdaságért 8—8 napi fogházat kaptak jog­erősen. — A PENZÜGYIGAZGATOSÁG kft. adó­hivatal, forgalmi adóhivatal Derzsy Ede pénz­ügyigazgató vezetésével megkezdte működését a pénzügyi palotában. Bejárat az Erkel­ utca fe­­l balra. A hivatal a feleket 8—12 óráig fogadja. — SZÜLETÉSEK. Ács László szobafestő s. és Pintér Erzsébet fia Zoltán. — Vágó Ist­ván fm. és Kecskeméti Erzsébet fia István.­­—• Túri István fm. és Molnár Mária leánya Anna. — Molnár József cipész és Balázs Julianna fia Miklós.­­— Drózdik László kisbérlő és Faragó Mária fia László. — Dukai Sándor lakatos s. és Molnár Sára fia Miklós­­— Tatár Mihály postakézbesitő és Lajos Julianna fia Mihály. — Csősz Ferenc fm. és Dudás Mária fia Ferenc. — Bosnyák Béla fm. és Váczi Mária leánya Mária. — Borsos István cipész és Szalontai Erzsébet leánya Erzsébet. — Kalics Mihály cipész és Beke Mária leánya Katalin. — Csorba Sándor gyári munkás és Perneci Rozá­lia leánya Ilona. — Balla Imre fm. és Szent­­péteri Ilona leánya Ilona. — Bodri Gábor gyári­munkás és Fehér Erzsébet leánya Ilona. Feisirisz készítést hozott anyagból vállalunk SCHIFFER-cipőgyár. Apróhirdetések VEZETŐ VÁROSI TISZTVISELŐ teljes elátás­­sal lakást keres bútorral vagy anélkül. Az élelmiszereket adja. Címet a városháza portá­sához kér. 3 LÓFARKAT minél nagyobb mennyiségben ve­szek. Festő­ utca 3. szám. 3 KÉT KÜLÖNBEJÁRATÚ bútorozott szoba két úrnak és három diáknak ágynemű nélkül kiadó. Fráter-utca 7. MUNKAKÖPENYT vennék magas alakra. Gyógy­szertár, Batthyány-utca. PÁRBANJÁRÓ ötéves kancaló elcserélhető egy egybenjáróval. IV. Cimbalmos-utca 2. 2 LOVÁSZT felveszek, lehet idősebb ember is. Értekezni Nagymatkói­ út 8. kilométernél, Szűcs György tanyáján. 3

Next