Kecskeméti Lapok, 1949. január-június (82. évfolyam, 1-149. szám)

1949-01-01 / 1. szám

,,Uizz­iá láp esztendői" Ida Vats Liszt. Hátunk mögött egy hosszú eszten­dő kemény, harcos munkájának gaz­­dag ered­ményei s előttünk az isme­retlen év, új tűzdeltekkel és új fel­adatokkal. A ha­tárválasztó mesgyé­­jén pillanatra megállva, látjuk a megtett vitát, a magyar nép fejlődé­sének igen fontos állomásait, érté­kelni tudjuk a végzett munka hatal­mas iramat és annak szinte felbe­csülhetetlen eredményeit. Nyugodt lelkiisiierekel, jóteső tudattal te­kinthet vissza a dolgozó­ magyar nép az elmúlt esztendőben teljesített fel­adatokra. Jó munka volt, derék, fér­­fimunka. A nép övének mondhata az ipari üzemeket, a bankokat s bir­­tokába vette az iskolákat. Tovább folyik a nép honfoglalása a közigaz­gatásban, az államhatalom gyakor­lásában és kezébe kerül az ország mezőgazdaságának irányítása is. Az államosítás sikere mindenütt kéz­zelfogható eredményekben mutatko­zik meg. Uj hatalmas egységek szü­lettek a politikai élet fórumán s a munkásosztály egységének létre­jöttét követte legutóbb a földműves­­társadalom hatalmas táborának tö­mörülése egyetlen szervezetbe. Mit hoz számunkra a jövő, az is­meretlen új esztendő? Ha helyesen látjuk az elmúlt év nagyszerű építő­­munkáját, akkor nyugodtan tekint­hetünk szélesebb távlatok felé, bi­zakodó reménységgel nézhetünk az elkövetkező hónapok, hetek és na­pok elébe. Zavartalan, nyugalomtel­jes esztendőre van szüksége a ma­gyar népnek, hogy akadályok nél­kül fejthesse ki erejét a további új­jáépítés és az 1949-ben elkészült öt­éves terv érdekében. Mégis, ha bár­milyen akadályok állnák útját a ma­gyar demokrácia fejlődésének, a dol­gozó nép rajta lesz, ho­gy ezek a za­­varó erők megszűnjenek mérgezni, nyugtalanítani a békés munkára vá­­gyó magyar közéletet. Az új esztendő végre meghozza majd az állam és a katolikus egyház viszonyának ren­dezését abban a szellemben, aho­gyan ez a megegyezés létrejött már a protestáns egyházakkal. Nem lesz többé egyik egyház sem­ búvóhelye az ártó szándékoknak s ezzel a meg­egyezéssel a magyar nép lelki nyu­galma is helyreáll s újabb építő erők kapcsolódhatnak be a demokrácia eleven vérkeringésébe. A ránk virradó új esztendő mér­­földes léptekkel fogja majd előmoz­dítani egész mezőgazdaságunk ügyét a szövetkezetek útján. Beláthatatlan jövőt rejt magában ez az út, amely termelésünk évszázadosi elmaradott­ságát megszünteti s parasztságunk életét magasabb fokra emeli gazda­sági, művelődési és politikai téren egyaránt. Új tervek érnek a jövő mé­­hében, nem délibábos, festett ábrán­dok világát, ígérve, hanem a valósá­gos élet, a mindennapi élet kézzel­fogható eredményeit. Ebből az or­szágból az lesz, amit a nép akar s a nép új, egészséges, művelt falut akar, boldog, megelégedett paraszt­ságot, fejlettebb, eredményesebb ter­melést, olyan Magyarországot akar építeni, amely végre az övé lehet. Csak az övé, s amelyért érdemes élni, dolgozni és érdemes lesz harcolni is. Merjünk bátran a jövőbe nézni, félelem és szorongás nélkül. Építsük álmainkat, építsük hazánkat a mi formánkra, hogy méltó hajléka le­hessen minden dolgozó magyarnak s gazdag öröksége gyermekeinknek. Népünkben hatalmas, egészséges erők működnek, nem kétséges, hogy ezek az erők most tudják csak iga­zán kifejteni hasznos munkájukat. A biztos reménység és a nyugodt biza­kodás töltse el szívünket az új esz­tendő küszöbén; legyünk éber őrzői a megszerzett javaknak, legyünk hű védelmezői a hazának, hasznos, munkás tagjai a társadalomnak, hogy az Egek Ura meghallgassa a századok mélyéből újra és újra fel­hangzó ősi imánkat: jókedvvel, bő­séggel áldd meg Isten a magyart s „hozz rá víg esztendőt...” -ti. KECSKEMÉTI ÁLLAMI LEVÉLTÁR Kecskemét, Kossuth-tér­­a JjárcskijKéM 1949. január 1-, szombat­­ra 60 fillér KECKEHÉTI IK­POK ———' ■■■ ■'■■■ '■■■ k­iwnniin­ ■————. A Független Kisgazda, Földmunkás és Polgári Párt politikai napilapja Januárban tovább folyik a hadifogolyszállítás 3000 Szabó, Kovács és Kis téri fiata­ l debreceni hadifogolyirányító ál­­l nevű hadifogoly és ugyanennyi Ko­­lomás re, mint -már jelentettük, an- I­vács és Kis érkezén hadai­nak felállítása óta 200 000 hadifo- I A legutóbbi jelentések megerősítik ,oly érkezett haza a Szovjetunióból. Minden egyes hazatért hadifogolyról nyilvántartólapot állítanak ki és ezekből a kartotékokból kitűnik, hogy ezideig több mint 3000 Szabó azt a régebbi híradásunkat, hogy ja­nuárban is szünet nélkül folyik to­vább a Szovjetunióból a magyar ha­­difoglyok rendszeres hazaszállítása. Január 1-én az ország egész terü­letén minden üzletet zárva kell tar­­tani, csupán a virágüzletek árusít­hatnak reggel 9-től déli 12 órá­t. Ja­nuár 2-án, vasárnap ugyancsak zárva kell tartani az üzleteket, de a túlnyomórészt éllmiszerárusítás­­sal foglalkozó üzleteket és tüzelő­anyagkereskedéseket reggel 7 órától délelőtt 16 óráig nyitva lehet tar­tani. Január 6-án, Vízkereszt napján valamennyi üzletet a hétköznapokra megállapított rendes üzletnyitástól kezdve héti 12 óráig lehet nyitvatar­­tani, ez azonban nem kötelező. Itt i­ l nem kötelező az üzletek nyitvatartása Vízkeresztkor Megalakult Kecskeméten az első ügyvédi munkaközösség Újév napján kezdi­ meg működé­sét Kecskeméten az első vidéki (or­szágosan a második) ügyvédi mun­kaközösség, amelynek célja: 1. az igazságügyi, közigazgatási és egyéb hatóságokkal és intézmények­kel szoros együttműködésben, az ügyfelek jogvédelmét a demokrácia közösségi céljainak irányában meg­valósítani, 2. az ügyek gyors és költségben élő elintézését kiharcolni, 3. a jogélet minden ágában elmé­leti és gyakorlati kérdésekben a de­mokratikus irányban való haladási értekezletek, ankétok és előadások rendszeresítésével elősegíteni. " 4. tagjainak önképzés útján oly színvonalú szaktudást biztosítani, hogy azok munkája az ügyfelekre nézve ne csak mennyiségi, hanem­­ minőségi munkát is jelentsen.­­ A munkaközösség önkéntes alaku­­lás és azonfelül egyrészt az egyes ügyvédek önállósága, másrészt az ügyfelek szabad ügyvédválasztási lehetősége éppen úgy fennáll, m­i­nt a munkaközösségbe nem tömörült ügyvédeknél. Az Ügyvédek Katona József Mun­kaközössége a Budapesti ügyvédi Kamara, a Budapesti Kölcsey Fe­ren­c ügyvédi Munkaközösség , és egyéb fővárosi kiküldöttek részvéte­le mellett, január 16-án délelőtt 11 órakor a városháza közgyűlési ter­mében é­s ezt követőleg a Szabadság­­tér 1.a. (Népbank-palota) I. eme­letén levő irodahelyiségeiben­­tartja meg ünnepélyes bemutatkozását, melyre a kecskeméti igazságügyi, közigazgatási hatóságok, pártok, in­tézmények tömegszervezetek képvi­selőit, a kecskeméti ügyvédeket és a munkaközösségbe tömörült ügyvédei­­ ügyfeleit is ezúton is meghívja. Hűséggel a hűségért Dobi István miniszterelnök Szil­veszter estéjén tölti be 50-ik élet­évét. Az első gondolat ami ezzel az évfordulóval kapcsolatban önként felvetődik bennünk az, hogy mib­en gond terhes küzdelmekkel, szenvedé­seikkel teli félévszázad volt a ma­gyar nép történetében a mai magyar demokratikus kormány fejének 56 életéve. Ez kell, hogy eszünkbe jus­son ezen a születésnapon nemcsak azért mert Dobi István annyira a népből való, úgy összeforrt vele, ha­nem azért is, mert e szép és mélyen igaz párhuzam hangsúlyozása nélkül Dobi István végtelen szerénységé­ben bizonyára elhárítana magától minden ünneplést. Az elmúlt ötven esztendőre esik az a nagyjelentőségű fordulat is, amikor-mintegy másfél évtizeddel ezelőtt a várakozást igaz­i Siposa­-és, emberibb életet követelő akarattá sürn­gítette a magyar pa­rasztság, amikor a már szervezkedő ipari munkásság mellé felsorakozott az elnyomott magyar parasztság is és a Független Kisgazdapárt radiká­lis békési Programjában a föld népe megtalálta a felemelkedéshez vezető út bíztató kiinduló pontját. Amikor a magyar nép szeretettel köszönti az ötvenéves Dobi Istvánt, hűséggel fi­zet a hűségért és szívből kívánja, hogy egyik legigazibb és leghívebb fia még sokáig fejthesse ki tevékeny­ségét az ország és minden demo­kratikus érzelmű magyar szebb, boldogabb jövője érdekében. Két szövetkezetet feloszlattak, kettő úrné­­nak­ és egy állmi kezelés­ került Az elmúlt napokban Kecskeméten •is'Tracy Lépést tettünk a szövetkeze­tek központosítása felé:*A „Kecske­mét" Szövetkezet állami kezelésbe került, és beolvadt a Népkozi Nem­zeti Vállalatba. Városunk két nagy mezőgazdasági szövetkezete, a Földművesszövetke­zet és az Őstermelők Szövetkezete fúziós­ tárgyalásokba kezdett és már a közeljövőben egyesül. A Barázda-szövetkezet és a Dalu­­­janich­ utcai Bortermelő Szövetkeze­tet feloszlatták. A feloszlott szövet­kezetek vagyona a Földművesszövet­­kezet tuajdonába kerül. Ugyanakkor a MOSzK fiókja is megszűnt, a ter­ményosztály állami vállalatba ol­­vadt, a szervezési osztály pedig a továbbiakban az egyesített dél- és északpest megyei központon, Buda­pest­enl székel. A szövetkezetek központos­ítása megrövidíti az áru útját és tökéle­tesebbé teszi az elosztást. "

Next