Kecskeméti Napló, 1916. szeptember (5. évfolyam, 181-193. szám)
1916-09-01 / 181. szám
V. évf. 181. sz. Ara «fill. Péntek Kecskemét, 1916. szeptember 1. * tBeS llBk MBf m&f ^Rk Mm sm Bm mm Ms BM »M flf flB HW Ej fii ifi Jjg JBBtEfi Előfizetési éraU : %% Mftigdrr bit he» paidra: Vldikra Botlen kildrt igitt irrt X. 12__ifttt trrr . . J\ 16— W .... 9 W irrt .... Ä. Mtfftd irrt . . . I Mtgytd tart . ♦._ Egy 6 /SV/i Független politikai lap ’ST. Felelős szerkesztő: DIOSZEGIÍJJ JÓZSEF Megjelenik minden héten háromszor, hétfőn, csütörtökön és szombaton délután. Szerkesztöség ás kiadó hivatal firany Járosulat 6. ti. — Telefonaiom : 27 — Laptulajdonot it kiadói _ a „KECSKEMÉTI Ki PL ." lapkiadó irantis A mohácsi Vész. 1526. aug. 29. Kedden volt 400 esztendeje annak a nagy katasztrófának, hogy Mohácsnál a nemzet színe és virága elveszett. Rettenetes nap, melynél még ma, hosszú századok múltán is, könnyezve áll meg az emlékezet. Hisz, igaza van a költőnek, hogy Mohács, te vagy nemzeti nagy létünk nagy temetője. Ennek igazságát még ma is érezzük, mert, Mohácsnál nemcsak a nemzet színe és virága veszett oda, de ezzel odaveszett a magyar haza szabadsága, függetlensége és nemzeti élete is. Várjon: leszen-e valaha feltámadásunk ? 400 éve kérdezzük már ezt, 400 év óta várjuk ezt a föltámadást. Vártuk hazánk felszabadulása után a török járom alól. Vártuk Mária Terézia idejében, amikor ingadozó trónját mentettük meg. Vártuk, a Napóleoni világháborúk idejében, amikor megszámlálhatatlan milliókat s temérdek vért áldoztunk csak a dinasztia és Ausztria érdekeiért. És még sokszor, nagyon sokszor vártuk nemzeti életünk, alkotmányunk teljes kialakulását, nemzeti aspirációink teljes betetőzését. S ha mindezt meg is elérjük, úgy és csak akkor hegyednek be majd a mohácsi vész ütötte rettenetes sebek. * Várjon: mi vitte a nemzetet a mohácsi vészhez? Azt a nemzetet, mely röviddel azelőtt, Hunyadi Mátyás idejében, a nagyság, a dicsőség, a hatalom oly magas fokán állott, hogy első nagy hatalom volt Európában. Erre emlékezve nagy hiába sóhajt föl mélabúsan a nemzet lantosa, hogy: nagyságod hired mese tán. A mohácsi nagy, nemzetölő katasztrófa oka volt, elsősorban a mély, általános erkölcsi sülyedés. Azután a hatalmaskodó, a törvényt lábba tipró, a királyi tekintélyt semmibe sem vevő oligarchia féktelensége. A demoralizált nemesség pártoskodása, marakodása, megvesztegethetősége. Dobzse László s 11. Lajos gyámoltalansága, gyengesége, tehetetlensége s a megmételyezett állami élet összes szerveinek elfajulása és a banderiális rendszer pusztulása. És várjon : kell-e ennél több ? Valóban, nagyon is elég, hogy egy állam, egy züllésnek indult nemzet Mohácshoz jusson. Oda is jutott. És mindehhez még csak az kellet, hogy az eszeveszett, elbizakodott 25 ezer magyar, ott a mohácsi síkon neki menjen, több, mint 200,000 harcedzett, a csaták viharjában kipróbált, jeles vezérektől, vitéz basáktól vezetett töröknek, hogy ott, a mohácsi árkokban lelje, megássa a sírját nemcsak magának, hanem szegény szerencsétlen hazájának is. Mintha csak a múltak bűneiért akar volna meglakolni az a 25 ezer magyar vitéz. Mintha csak a Gondviselést akarta volna kihívni és magát engesztelő áldozatul oda dobni a sírba. És abból a sírból még ma sincs teljes feltámadás. Így lett valóban, nemzeti nagy létünk nagy temetője, Mohács. Ámde, a nemzetek sírja nem zárul be örökre. Nem. Hosszabb-rövidebb idő után megnyílnak a sírok ajtajai és abból kikelve, uj életre ébrednek, hogy uj erővel, uj kitartással közeledve, kivívják hazájuk teljes szabadságát. Hisz, a nemzet nagy költője is, mint egy prófétai ihlettel így sóhajtott fel: „Lesz még egyszer ünnep a világon.“ Hej, hogy ez a nagy, ez a dicsőünnep, oly sokáig késik. Valahányszor tehát bántanak bennünket, valahányszor alkotmányunkon rést ütöttek vagy elkobozták, jussunkat megnyirbálták, mindig fájó szívvel gondolunk Mohácsra. Igen, mert számos bajunk, sérelmeink, elnyomatásunk, százados szenvedéseink gyászos forrása, ott fakadt és fakad, a mohácsi vérmezőn elesett hősök sírjaiból. Könnyezve állunk meg tehát e rettenetes nap emlékénél. Annál a napnál, melynek körzelményeit századok óta keservesen sinledtünk és még most sem hevertük ki teljesen. Dr. Türr Lajos: Megindult az adományozás a Vöröskeresztek, a kecskeméti Vöröskereszt Egyesület felkérésére szép lendülettel indult meg az adakozás. Nemes példával járnak elől a pénzintézetek, egyes gazdálkodók és kereskedők, de különösen az egyesület választmányi tagjai. Nagyon szépen folynak a terménybeli adományok is, amelyeket az árvaházhoz szállítanak az adományozók. Ha valakinek nem volna alkalma eme terménybeli adományokat a kórházhoz szállítani, igen szívesen elviteti azokat az egyesület ügybuzgó alelnöknője dr. Horváth Mihályné úrnő is. Hangsúlyozzuk újból, hogy Kecskeméten alig van család, melynek tagjai közül valakit az egyesület kórháza nem ápolt volna, és azért nem szabad senkinek sem megtagadni jószívűségét attól a hazafias intézménytől, mely épen e legborzalmasabb napokban még sok jótéteményre van hivatva, szegény sebesült fiaink érdekében. Eddig befolyt adományok a következők. Pénzbeli adományok: Nagy takarékpénztár 500 kor., Népbank 500 kor., Központi takarékpénztár 500 kor., Leszámitolóbank 500 kor., Révész István prelatus 100 kor., Bábiczki József 100 kor. dr. Csabay Géza 100