Kelet Népe, 1940 (6. évfolyam, 1-21. szám)

1940-01-01 / 1. szám

KELET NÉPE FŐSZERKESZTŐ: MÓRICZ ZSIGMOND /HAGYD A POLITIKÁT, ÉPÍTKEZZ! Irta: MÓRICZ ZMGMOND „Több politikát!M­int jóakaratú levelében egy vi­déki előfizetőnk. Nem is indokolja. Beharsogja, mint a kor jel­szavát, amit csak ki kell mondani. Mint alapigaz­ságot, mely annyira benne van a köztudatban, hogy azonnal mindenki érti s engedelmeskedik neki, mint katona a kommandónak. Még azt se mondja, hogy a politika mindnyájunk sorsának ügye, tehát aki nem politizál, az is politizál. Azt válaszolom neki: „Hagyd a politikát! építkezz!“ Azért mondom ezt, mert megrettenve és bele­sápadva látom: el vagyunk késve. Isten őrizze meg hazánkat, földrengés ne érje, egyetlen házunk sincs földrengés ellen építve. Pedig ma az ember érzi, hogy megmozdult a talaj a kultúra alatt, cseppfolyóssá vált minden ami szilárdnak látszott a közéletben, összeomlóban van­nak a társadalom oszlopai, titokzatos és ismeretlen sámsoni erők rázzák a végtelen időkre szánt temp­lom falait. Hagyd a politikát s hamar építs magad­nak kunyhót a szabad mező közepén, építs fede­zéket a sövények megett, óvóhelyet, ahová be­mentsd azt a becses, azt a megvédeni méltó kis kul­túr­kincsedet. Az életedet! A létedet! De mi az a kultúra, amivel oly nagyra vagyunk. Most jövök faluról, rossz utak kötik össze a rossz kis falvakat, este öt órakor már sötétben diskurál az ember, nem a repülőtámadástól félnek, nincs pet­róleum, egy hónapra adnak három decit. S ebből egy decilitert megmentettek a kultúr­­házba annak becsületére, hogy a faluba érkeztem s harminc vagy negyven ember sietett össze, hogy rajtam keresztül a nagyvilágot, a fővárost, az isme­retlen lehetőségeket szimatolja meg. Megilletődve néztem a barázdás, megrojtosodott arcokat, a munka bronzba önti, kőbe vési az emberi fejeket. De a sze­mek fényesen csillogtak, a szavak élesen csendültek. Más embereket találtam a faluban, mint negyven év­vel ezelőtt, mikor először mentem népköltést gyűjtő útra. Kollektív gondolkodásra érett azóta a magyar. Valami olyat akar tudni: hogy lehetne tíz százalék­kal többet termelni ugyanazon a darab földön? hogy lehetne a terméltet tíz százalékkal jobban eladni? s amit vennie kell, hogy lehetne tíz százalékkal olcsób­ban szerezni be? Tudni akarják, hogy kellene szeb­ben, jobban, okosabban élni? Megnyugodtam köztük. Mint valami fluidum ömlött át rajtam a bizalom. Bizalom a magyar erő­ben. A mai magyar faluval már lehet beszélni. Sutba vethetjük a régi aggodalmat, hogy a magyar föld­míves oly konzervatív, hogy minden újításnak ellen­sége: „Ha az apámnak jó volt, nekem is jó lesz.“ Ma azt mondta egy gazda: „nincs olyan, amit az ember meg ne próbálna, hogy egy kicsivel jobban termeljen és még se ju­t előre.“ Hajlandók már ezek a színmagyarok okszerű gazdálkodásra, készek szövet­kezésre, tanulásra és példakövetésre. Mit kell tehát csinálni? Hol lehetne s hogy kel­lene elébük állani a kérdő szemeknek, s azt mon­dani nekik: ezt tedd! Míg ezeken tűnődtem, a karácsonyi könyvpia­con a most megjelent új könyvek közt, három ment át a futó pillantás előtt s a harmadiknál mintha hályog esett volna le a szememről, nyilatkozik a korszellem. Ez a három könyv krisztálytisztán felel a kérdésre. Bizonyára-'m­ég számtalan könyv, de én véletlenül ép ezeket leltem kézügyben. A kor beszél, bizonyos időkben a kövek is prófétáini kezdenek. VI. évfolyam 1. szám Ára 50 fillér Budapest, 1940 január 1.

Next