Keleti Ujság, 1921. február (4. évfolyam, 22-41. szám)

1921-02-01 / 22. szám

Olaj—Kolozsvár, 1921 * ÜTBGfcf * februártus 1 IV. évfolyam * 22 * szán Előfizetési árak: Egy hónapra.............25'— I,el Negyedévre . ..... 70*— „ Félévre ........ 130*— * Egész évre................. 240'— „ Egyes szám éra 1­dei Politikai napilap Felelős szerkesztő: ZÁGONI ISTVÁN megjeleníti m­inden reggel Szerkesztőség és kiadóhivatal, Unió­ utca 3. szám. Telefonszám: 664. Közleményeink utánnyomása tilos Készülődés a portorosei konferen­ciára Lloyd George vissza akar térni a konferenciáról A bukaresti papirospanama a par­lamentben A választójog új terve Útbaigazítás az adókról A debreceni templommerénylet hatásai Portorose és London Állítólag békeállapot az, amiben a nagy háborút végigvérzett európai népek élnek az ötrendbeli békeszerződések aláírása óta. Állí­tólag megszűnt az ellenségeskedés állam és állam között, megnyíltak­­­a határok, a beteme­tett lövészárkok felett sínek kígyóznak és köz­vetlen vonatok dübörögnek esztende és Buka­rest között. Megindult szellemi kincsek és anyagi j­zavak kölcsönös kicserélése csak­úgy, mint h­­áz esztendővel ezelőtt, mikor állítólag még szintén békeállapotban éltünk. Mindnyájan tudjuk, látjuk, magunk bőrén éreznünk kell azonban, hogy mindez nem egyéb, mint gigászi szemfényvesztés s ha legnagyobb jóhiszemű­séggel valaki úgy is hinné, hogy a súrlódások és vergődések csak az átmenet, vagy a kezdet nehézségei, fel kell világosítani azt a tisztáb­ban látóknak, hogy magnámitásnak és önálta­­­tásnak esett áldozatul. Itt nincs béke és nem is lehet béke mindaddig, míg a világot kormányzó földi hatalmasságok csak más eszközökkel, de folytatni kívánják azt a fegyveres háborút, mely hat esztendőn át rombolta és pusztította Európát és elsodort visszahozhatatlanul fel sem becsülhető anyagi és szellemi értékeket, sőt a kevés meglevő erkölcsi tőkét is teljesen el­pazarolta. Mi sem bizonyít emellett jobban, mint az a tény, hogy mindeddig győztesek és legyőzöt­tek nem ültek le egyenlő jogokkal egyazon táblához, hogy a világ talpraállításán közös jószándékkal munkálkodnának. Eddig minden antanthatalom csak a maga restaurálására gondolt a szomszédos központi állam erőinek elsorvasztása árán. S hogy ez a módszer mi­lyen kártékony és mennyire gyökerében el­hibázott, nem kell másra rámutatnunk, csak a világ mai képére, hol egyforma teher alatt vo­­naglanak győző és legyőzött államok népei és ez az állapot nem a háború, hanem a béke­­szerződések következménye, amelyek nem számoltak a fejlett idők követeléseivel és a hajdani Balkán színvonalára rántották vissza a kultúréletet. Kérdés most már, hogy szabad-e felajongó örömmel fogadnunk Portorose és London új konferenciáit, melyek látszatra szakítást ígérnek a békediktálás kátyúba jutott politikájával s amott a dunai népeket, emitt a nagyhatalmak képviselőit ültetik össze, győzőkkel és legyőzöt­teket első közös tanácskozásra, közös sebek heggesztésére, elvadult állapotok közös rendbe­hozására? Kérdés, hogy haladást jelent-e ez a lépés, vagy előbbi lépések kényszerű követ­kezménye csak, mely nem vezethet kibonta­kozásra már csak azért sem, mert azóta a viszonyok is legalább annyit haladtak hátra, mint a diplo­mácia előre? Nem nehéz jóslásokba bocsátkozni, mert tudvalevő, hogy mindkét konferencia alatt a békeszerződések retrográd szelleme és meg­kötései képezik az alapot és ebben a szellem­ben, ezek­ közt a korlátok közt mozgó bár­milyen jószándékú tanácskozás csak játék a népek türelmével, melyek — győzők és le­győzőitek egyformán — ketrec rácsai közé bezárt fenevadak a békekötések óta, holott kívánnának lenni dalolva dolgozó épitőmun­­kások, kik egymás keze alá készítik a téglát s egymással vetélkedve emelik a Testvériség nagytemplomának falait. Haladásról csak abban az értelemben lehet szó, hogy már két esztendő múltán egymás mellé terültek a hadakozó felek, hogy a viszo­nyok parancsa hamarabb tette ezt rájuk nézve kötelezővé, mintsen azt a maguk jószántából tették volna. De a szó nemes értelmében vett ítélet nev­ e világon teljesedik be, hogy itt az isten­telenek eredményeket érhetnek el s a jók itt sze­rencsétlenek, boldogtalanok lesznek, de az értelem és az írás erejével bizonyította, hogy majd a jövő életben mindkét fél elveszi a maga megillető ju­talmát. A hívők minden megütközés nélkül fogadták ezt a tanítást. Amennyire megfigyelhettem, a hall­gatóság az istentisztelet befejeztével szétoszlott anélkül, hogy a prédikációra valamelyes megjegy­zést tettek volna. Lássuk csak, mi is az értelme ennek a taní­tásnak? Mit akart avval mondani a pap, hogy a jók ebben a világban boldogtalanok? Azt jelentse ez, hogy emberek minden erkölcsi alap nélkül itt házaknak, jószágoknak, hivataloknak, nagyszerű üzleteknek, szőnyegeknek, ruháknak és mindenféle luxusnak juthassanak birtokába, mialatt a szentek nyomorban és megvetésben élnek? És teszik ezt ama vigasztalás adta reményben, hogy majd odaát elégtétel adatik nekik ugyanazokban az élvezetek­­ben — bankrészvényekben, briliiánsokban, vad­pecsenyében, vagy pezsgőben, melyeket itt nélkü­lözni voltak kénytelenek? — Ennek kell lenni ama bizonyos kiegyenlítődésnek, mert micsoda volna különben? Vagy netán azzal lennének kifizetve, hogy imádkozhatnak és dicsőítő énekeket zenge­­dezhetnek, hogy szerethetnek és megalázkodhat­nak? Nos, ezt most is megtehetik. A laikus ebből az egész tantételből joggal vonhat le ilyesféle következtetést: ránk odaát épen olyan jó napok kell, hogy virradjanak, mint amilyenek most csak a bűnösöknek jutnak ki. Vagy ezt ad absurdum kiélezve: ti ma vétkeztek, de előbb-utóbb mi is csak fogunk vétkezni, most ugyan még nem értünk hozzá, ha érteni fogunk holnap s hogy ez nekünk ma nem sikerült, majd revansot veszünk érte holnap. Ennek a hamis felfogásnak az a rettenes félre­értés az alfaja, hogy a gonoszok eredményeket ér­haladást nem a viszonyok diktálják rá a vona­kodó vezetőkre, hanem a vezetők járnak elől a fáklyával és nem várják be, míg csőddel fenyeget az élet, hogy esetleg csak akkor lépjenek akcióba, mikor már minden becsületes erőfeszítés hiábavaló. Van egy biztató reménység, de ezt mi nem az összeülő diplomaták személyében és azoknak az emberiség iránt táplált jóindulatába vetjük. Van egy reménység, amelyet valóra válthat ez a közös tanácskozás, hogy a kívül­ről jövő nyomás hatása alatt az éppen együtt tanácskozók szeméről letépi a hályogot és akadhatnak köztük egész emberek, akik maguk állanak a tömegfeszültség élére és odakiáltják : elég volt a komédiából, a kapukon kívül maradt élet élni akar és mi azért ülünk itt együtt, hogy mindenki számára, legyen az állam vagy polgár, megteremtsük az élet lehe­tőségét. Álom ez és utópia, de haloványan remény­kedni lehet talán benne, hogy Portorose és London magukra eszmélnek, eltérnek a tárgy­tól és hozzáfognak az egybegyűltek a béke­­revízió üdvös munkájához. Komoly antant­diplomaták és tudósok: Nitti, Keynes és Nor­mann Angell tekintélyük minden súlyával, számokkal, adatokkal érvekkel és az emberi elme egész arzenáljával rámutattak már, hogy Európa megmentését itt kell kezdeni. Talán — hátha ráeszmélnek végre azok is, akiknek módjában van tettbe önteni az elméletet és átvezetik a világ népeit a börtönketrecekből a vállvetett munka napsugaras, szabad mezőire. I Kiegyenlítődés R. W. Emerson (A „Keleti Újság“ fordítása) Gyermekkorom óta állandóan kisért a vágy, hogy írásban foglalkozzam a kiegyenlítődéssel. Mindig s már igen fiatal koromban is úgy éreztem, hogy ebben a dologban az élet előttejár a teológiá­nak s a nép tájékozottabb a papjainál. Annyira megkapták érdeklődésemet e tanítás alapját kitevő jelenségek, hogy álmaimban sem szabadulhattam tőlül­. A mindennap adja élénkbe mindent ke­zünkben a szerszám, kosarunkban a kenyér, az utcán az üzletek, a lakóházak, a farmok, a min­dennapi köszöntés, a legközönségesebb vonatko­zások, hitel és adósság, a karakter ereje, a kü­lönböző emberek természete és az adományok, melyekkel a természet megajándékozta őket, mind egy-egy adat a téma felépítéséhez. Úgy láttam, hogy mindezekben az emberi dolgokban egy isteni sugár, a világ lelkének egy örökkévaló tevékeny­sége mutatkozik meg szabadon és menten az át­öröklés legkisebb nyomától és úgy tetszett, hogy az emberi szív egy mindent elárasztó szeretet be­fogadására volna képes, amely mindig megvolt, tehát ma is létezik és baj is. És az kapott meg legfőképen, hogyha ezt a tanítást szavakra tudnánk lekottázni, ha csak körülbelül is szavakba át tud­nánk önteni a ráismerés homálybavillanó pilla­natait, melyekben az igazság olykor felfedi magát; vezérlő csillagát találtuk volna meg legsötétebb óráinknak, mely megvilágítaná utunk el-elvesző ösvényét, hogy el ne tévedhessünk soha. Gyermekkori vágyam valóra váltását nemrégi­ben egy templomi prédikáció is megerősítette ben­nem. Egy pap — különben tiszta hitéért nagyra tartott ember »—■ fej­egette a megszokott modorban az utolsó szélpi­fanót. Onnan indult ki, hogy az (Budapest, jan. 31. Saj. tud.) Párisi lapok ér­tesülése szerint Lloyd George ultimátumot intézett a párisi konferenciához, melyben kilátásba helyezi a visszavonulását. Jól értesült francia körökben megegyezést várnak. Briand új tervet dolgozott ki, mellyel lehetővé akarja tenni Németországnak, hogy egész adósságától kölcsön árán megszabaduljon. Egyébként az antantkonferencia a német kártéríté­sek ügyének tanulmányozásával külön bizottsá­got bízott meg. Kennek­el , hogy itt a földön igazságszolgáltatás nincsen. A pap vaksága abban áll, hogy adottnak vette a publikumnak alacsony értékskáláját a fér­fias eredményekről, ahelyett, hogy szembeszállva megrögzöttségekkel, az igazságon keresztül pró­bálta volna meggyőzni és felvilágosítani­­ hallgatóit, hogy a lélek jelenvaló, hogy az akarat mindenható és ezen az alapon állította volna fel a jónak és rossznak, a sikernek és csalódásnak egyedül he­lyes mértékét. És ugyanaz az alacsony felfogás érvényesül minden emy vallásos cselekedet kezelésében. Ha­sonló tanokat hirdetnek az írók, ha elvétve rokon­tárgyakhoz nyúlnak. Azt hiszem, hogy a mi teoló­giánk az általa üldözött babonát csak külsőségek­ben múlja felül, de lényegben nem. Szerencsére az emberek jobbak, mint a teológiájuk. És a min­­dennapi élet rácáfol ezekre a hazugságokra. Min­den nemes és magasröptű lélek jóval elébevág en­nek a tanításnak saját tapasztalataival és olykor a többiek is megérzik, hogy­ hamis, csak bizonyítani nem tudják ezt. Mert az emberek alapjában böl­­csebbek, mint gondolnák és amit minden hátsó gondolat nélkül meghallgatnak a szószékről, vagy az iskolák katedráiból, ha társaságban hallanák ugyanazt, valószínűleg legalább hallgatólag kétel­kednének benne. Ha egy nagyobb társaságban szóba hozza valaki az isteni törvényeket és az előrelátó isteni gondviselést, a fejtegetést fogadó hallgatásból a megfigyelő elég világosan kiolvas­hatja a hallgatók elégedetlenségét, de egyben arra­­való képtelenségüket is, hogy saját felfogásuknak hangot adjanak. Néhány tényben akarnám ebben és a követ­kező fejezetekben felvázolni a kiegyenlítődés kö­vette utat s ha sikerülne a legkisebb ívét is utána rajzolni ennek a körnek, magam volnék a legboK A act a KK Lloyd George vissza akar vonulni

Next