Keleti Ujság, 1921. május (4. évfolyam, 100-109. szám)

1921-05-19 / 100. szám

Cin/— Kolozsvár, 1921. * Csütörtök * 19.k 100* Elrea szám­ára 1 L. Bucureștiben 1­50 Csehszlovákiában 1 C. Németországban 1 M., Ausztriában 5 K. Politikai és közgazdasági napilap Szerkesztőség és kiadóhivatal: Sít. Memorandului 3. — Telefon: 694. Közleményeink utánnyomása tilos Az utódállamok békehivatása A Csehszlovákiával való román gazda­sági egyezmény részleteiről természetesen nincsen semmi tudomásunk. Csak bizonyos külsőségeket tudunk. Többi között azt, hogy a mi szakértőink az egyezmény végett Prá­gában jártak és ott szívélyes fogadtatásra találtak. Aztán azt is tudjuk, hogy néhány nappal ezelőtt Hottowetz csehszlovák keres­kedelmi miniszter visszaadta a látogatást, ugyanakkor alá is írták Bukarestben az egyezményt. Előkelő Vendégünk az aláírás után Brassóban is látogatást tett, ott el­ismeréssel nyilatkozott a város rendkívüli szép fekvéséről s végül a prefektus ünnepi lakomát is adott a miniszter tiszteletére. Rá vagyunk utalva, hogy csak ezekből a külsőségekből következtessünk. Ezek sze­rint a két államban megvolt a szükségérzet is és megvolt a kölcsönös érdekfölismerés is, hogy egymással gazdasági egyezményre lépjen. Bizonyára a két állam közgazdasági vonatkozásainak egész nagy kiterjedését vették az egyezményben szabályozás alá, hogy miniszterjárás is szükséges volt a fon­tosságok összefoglalására. És bizonyára ezt a nagy kiterjedést kellemesen és megnyug­tatóan intézték el, hogy a külföldi minisz­ter úrnak üdülő szórakozásra is alkalma és oka lehetett. Ezeket lehet kiolvasni a kül­sőségekből. Ám ezeken a külsőségeken túl egyéb körülményekre is rá kell vetnünk a figyel­münket s ha mér az egyezmény részletei­ről se előzetes, se utólagos tudomásunk nem lehet, legalább ama körülményekből vonunk némely következtetést. Olyan kö­vetkeztetést, amilyennel esetleg nyitott aj­tókat döngetünk, de hát akkor annál ké­szebb a mi megnyugtatásunk és a dön­­getéssel ezt a megnyugtatást terjesztjük. Vagy nem nyitott ajtókat döngetünk s akkor érdemes volt szólanunk, hogy ezek a bizo­nyos ajtók kinyíljanak. De mindjárt eleve meg kell állapítanunk, hogy a nyitott ajtók döngetése is ezúttal többet jelent a tárgytalanságnál, mert azt jelenti, hogy nem tudunk valamiről, amiről pedig az egész ország közvéleményének bőven kellene tudnia. Végtére is egy gaz­dasági egyezmény az ország minden ke­reső foglalkozású tagját mélyen érdekli. Az egyezmény rendelkezései és kilátásai al­kalmasak arra, hogy kiki a maga tevékeny­ségét másképpen csoportosítsa, számításait másképpen irányítsa, beszerzési és eladási lehetőségeit más szemmel lássa s minde­zekhez képest némely iparkodásával fel­hagyjon és némely más iparkodásra vesse magát. Hát a magánéletnek s a magánélet közérdekű kibontakozásainak igy nem lehet megkapnia a maga szükséges tájékozódá­sait. Megkapja egy-egy benfentes, aki üzleti titokként kezelve, kihasználja ezt a titok­­tudásét egész közgazdasági ágak megelő­zésére, a megelőz­éssel monopolisztikus helyzetek teremtésére és ezzel a monoo­­lisztikus helyzettel sok komoly és régóta fejlett iparág megrontására. Azt nem is fejtegetjük bővebben, csak éppen úgy sej­tetjük, hogy az eféle benfentességek köny­­nyen dilletantizmus uzsorájába és kizsaroló könnyelműségeibe is juttatnak némely nem­­zetközi gazdasági összeköttetést. Tehát ha esetleg nyitott ajtókat dönget­nénk is, egy azért már eleve bizonyos. Az, hogy ez a döngetésünk a közgazdasági élet szabályozásaira ráboruló ismeretlenséget és bizonytalanságot is döngeti. És az már nem dönget nyitott ajtókat. A távoli körülmények azonban, amikre még célozni akartunk, összefüggenek Cseh­­szlovákiának a kisantant létesítése körüli fáradozásaival. illetve összefüggenek e fára­dozásokról s azok eredményeiről való bő­vebb tudomásainkkal. Ez a kisantant a bé­ke­szerződések új államalakításainak a vé­delmére létesült, közös védő és dacoló szövetség az új államhatárok tökéletes meg­­kövesítésére. Az új középeurópai elrendez­kedés belső öntudatának a mindenünnen való összecsoportosítása. Egyúttal folytonos készenlétben állás, hogy különösen a volt osztrák-magyar monarchia régi határai se kísérletként, se valóságként vissza ne jár­hassanak. Hogy minden ama régi hatalmi csoportosulásra emlékeztető megnyilvánulást úgy a kisantant államának a gyürüzeté­n belül, mint azon kívül is eltávoztassanak. Különösen a gyürüzeten belül legyen szisz­­tematikus elfojtás. Mindenesetre az önfenntartásnak erős gondolatai vannak ebben a nemzetközi kép­ződésben. De meg kell jegyeznünk rá azt a legnagyobb aggályunkat, hogy ezeket a gondolatokat a negatívumok túlságosan nyo­­masztóakká teszik. Nem­ tevés, megakadá­lyozás, védekezésekre való feszültség, a kö­zépeurópai gazdasági és politikai rendnek ideges önmagába zárkózása, ajkakba hara­pó fogszorítások,­­ íme ezek a kisantant megteremtő és fenntartó hangulatai. És Cseh­szlovákia vezet benne, hogy ennek a poli­tikai koncepciónak mindenben megfelelő gazdasági szövetkezéseket is létesítsen s ez­zel megelőzze az utódállamok világkonfe­renciájának kiegyenlítőbb hatásait. Kész té­nyeket akar, amik esetleg kész gúzsokként fognak hatni. Hát az ide való fejlődés az, amit sze­rencsétlen visszafejlődésnek kellene minősí­tenünk s amitől féltjük közgazdasági éle­tünket. Amúgy is a világ nyugati felében erőbe szökkent az az irányzat, mely a véd­­vámokkal és elzárkózásokkal akarja az egyes államterületeket körülhatárolni. Ez a háborús hasznok szerzésének a félelme, de semmiesetre sem olyan mozdulat, mely a be­teg emberiségre gyógyítóan tudna hatni. Ez a háborúnak más formában való folytatása. Ezzel szemben Középeurópa s abban külö­nösen az úgynevezett utódállamok nyílteszű és­ nyíltszívű meglátással észre kell hogy vegyék a maguk békehivatását. Azt, hogy nekik úgy egymással szemben, mint Balkán állapotainak műveltté emelése érdekében A szegény, a gazdag meg a varázsló Példázat. Irta Kertész Mihály Csúnya, esős, hideg idő volt s a szegény em­ber mezítláb csoszogott a nedves, sáros aszfal­ton. Vékony, mocskos ruhája, melyen kifoltosod­­tak az évek, cafatokban lógott didergő testén és a kíméletlen, csípős, ködhurcoló szél keresztül­mart a lenge rongyokon, mitől még a könny is kicsordult a szegény ember szeméből. Éhes is volt a szegény ember, mert vagy három nap óta száraz kenyérhéjnál egyebet nem rágtak vacogó fogai s a gyomránál csak a döllényzacskója volt üresebb. Pedig az étkezésről is lemondott volna egy pipa dohányért. Hogy még egy deci törkölyt is ihasson, arra már álmában sem gon­dolt, holott a szegény embernek is szabad ál­modni azt, amire ébren áhítozik . .. Szóval fá­zott, éhezett, szomjazott a dohánytalan szegény­ember, azonban ... azonban mégis elégedetlen volt sorsával. — Istenem, — didergett ki belőle a keserű­ség — de kutyasorsot juttattál nekem osztály­részül! Milyen jó is lenne gazdagnak lenni. Akkor bizony volna jó meleg ruhám, tele­­gyomrom, tömött erszény duzzadna a zse­bemben, finom szivar füstölögne a számban, meg egy kis itókára is telne ... És ha találkoz­nék egy ilyen magamfajta nyomorúságos terem­téssel, bizony, nem tűrném, hogy fázzék, éhez­zék, szomjazzék, hanem felöltöztetném, megven­dégelném, dúsan megajándékoznám . . . Amint így kesereg, tervezget, — ime szembe­jön vale a «rázd«- •m’-'e» Csaknem földig érő, finom posztójú, drága prémmel bélelt városi bunda takarta a gazdag ember kissé hízásnak indult testét, lábán erős, duplatalpú cipő volt, a cipőn pedig valódi orosz sárcipő fényeskedett . . . Csak éppen egészségi okokból ment a gazdag ember gyalog, hogy tudni­illik, k­issé lejárja azt a likőrös feketével be­fejezett és gyümölccsel, hollandiai sajttal emészt­­hetőbbé tett, tojásos gombával kezdett, erőle­­vessel higított, francia mustárral ízesített, két­féle pecsenyéből — pulyka volt az egyik, őz­derék vadasan, volt a másik — felépített, Kasztániából hozott meggyel bélelt rétessel édesített hatfogásos ebédet, melyet, hogy nem rég fogyasztható f­­el, legjobban bizonyítja, hogy szőke színű, vastag, szögletes szivarja még az arany-piros gyűrűig sem égett le . . . Lassan m­ent a gazdag ember s néha-néha visszatekintett, hogy a gummikerekű fogalja elég közel követi-e arra az esetre, ha megh­unván a gyaloglást, fel akarna szállani . .. Szóval, a gazdag ember jól ruhézkodott, nem érezte az őszi eső borzongató hidegségét, jól is volt lakva, a szivarja pompásan szeleit, fényes, gummikerekű, zártfogat gördült mögötte, a tár­cáját ropogós bankjegyek kövérítették, azon­ban . .. azonban mégis elégedett és boldog volt. — Istenem — állapította meg lustán két kiadós szippantás között — egészen elviselhető ez az élet ! Alighogy ezt elgondolta, mellette termett a szegény ember. Egy pillanatra találkozott a te­­kintetük s csaknem hajszálnyira ugyanazt gon­dolta egyszerre mindakettő : — No, ezzel is szívesen cserélnék ! — volt a »Aótívv **-¡ K«r ‘ í ' ifk A gazdagé pedig: — No, ezzel sem szívesen cserélnék! A gazdag ember leolvasta a szegény arcáról a gondolatot, szivét őszinte szánalom tölötte el, meg it lőtt a szegény ember előtt s a megindult­­ségtől remegő, szelíd hangon szólott hozzá, imigyen: — Nincs igazad, te szegény ember, ha cse­rélni szeretnél velem... Nem is sejted, hogy mennyi ezernyi gond nyomja az én fejemet. A gyáraimba rengeteg összeget fektettem be s éjjel­nappal gyötör, kínoz a kétség, hogy nem veszí­­tem-e el a tőkémet? Ezernyi munkás fizetéséről kell hetenként gondoskodnom, nagy adókkal nyomorgat az állam s abban a hiszemben, hogy nekem nagy vagyonom van, mindenki csak hoz­zám fordul, tőlem kér, sőt fenyegetőzve követel, ez életem sincs biztonságban s a gond meg a félelem miatt éjjeleken át nem tudok aludni. Mig te?... Mi gondod van neked? Mitől kell félned ? Szabad vagy! Senkivel sem törődöl, senkinek semmi köze hozzád. Élsz, ahogy f­élsz, nekem pedig nyomorúságos életemet is a máso­kéhoz kell szabnom. Bizony, bizony, mondom neked, irigylésre méltóbb vagy te nálam. Az iskolázatlan, tompa elméjű szegény ember azonban sehogysem é ' ' 'a meg azokat az igaz­ságokat, amelyek eze­­n a kristálytiszta, ra­gyogó szavakban kibrilliánsodztak s — mit lehe­tett mást várni tőle ? — mohó kapzsisággal ily oktalan szavakra nyílott szája: — Ha úgy találod, ám legyen, cseréljünk ! Szánakozva mosolygott a gazdag a vesztét akaró együgyű szegényen. — Szívesen cserélnék, hidd el, csak a mód­•** » i Vv

Next