Keleti Ujság, 1921. május (4. évfolyam, 100-109. szám)
1921-05-19 / 100. szám
Cin/— Kolozsvár, 1921. * Csütörtök * 19.k 100* Elrea számára 1 L. Bucureștiben 150 Csehszlovákiában 1 C. Németországban 1 M., Ausztriában 5 K. Politikai és közgazdasági napilap Szerkesztőség és kiadóhivatal: Sít. Memorandului 3. — Telefon: 694. Közleményeink utánnyomása tilos Az utódállamok békehivatása A Csehszlovákiával való román gazdasági egyezmény részleteiről természetesen nincsen semmi tudomásunk. Csak bizonyos külsőségeket tudunk. Többi között azt, hogy a mi szakértőink az egyezmény végett Prágában jártak és ott szívélyes fogadtatásra találtak. Aztán azt is tudjuk, hogy néhány nappal ezelőtt Hottowetz csehszlovák kereskedelmi miniszter visszaadta a látogatást, ugyanakkor alá is írták Bukarestben az egyezményt. Előkelő Vendégünk az aláírás után Brassóban is látogatást tett, ott elismeréssel nyilatkozott a város rendkívüli szép fekvéséről s végül a prefektus ünnepi lakomát is adott a miniszter tiszteletére. Rá vagyunk utalva, hogy csak ezekből a külsőségekből következtessünk. Ezek szerint a két államban megvolt a szükségérzet is és megvolt a kölcsönös érdekfölismerés is, hogy egymással gazdasági egyezményre lépjen. Bizonyára a két állam közgazdasági vonatkozásainak egész nagy kiterjedését vették az egyezményben szabályozás alá, hogy miniszterjárás is szükséges volt a fontosságok összefoglalására. És bizonyára ezt a nagy kiterjedést kellemesen és megnyugtatóan intézték el, hogy a külföldi miniszter úrnak üdülő szórakozásra is alkalma és oka lehetett. Ezeket lehet kiolvasni a külsőségekből. Ám ezeken a külsőségeken túl egyéb körülményekre is rá kell vetnünk a figyelmünket s ha mér az egyezmény részleteiről se előzetes, se utólagos tudomásunk nem lehet, legalább ama körülményekből vonunk némely következtetést. Olyan következtetést, amilyennel esetleg nyitott ajtókat döngetünk, de hát akkor annál készebb a mi megnyugtatásunk és a döngetéssel ezt a megnyugtatást terjesztjük. Vagy nem nyitott ajtókat döngetünk s akkor érdemes volt szólanunk, hogy ezek a bizonyos ajtók kinyíljanak. De mindjárt eleve meg kell állapítanunk, hogy a nyitott ajtók döngetése is ezúttal többet jelent a tárgytalanságnál, mert azt jelenti, hogy nem tudunk valamiről, amiről pedig az egész ország közvéleményének bőven kellene tudnia. Végtére is egy gazdasági egyezmény az ország minden kereső foglalkozású tagját mélyen érdekli. Az egyezmény rendelkezései és kilátásai alkalmasak arra, hogy kiki a maga tevékenységét másképpen csoportosítsa, számításait másképpen irányítsa, beszerzési és eladási lehetőségeit más szemmel lássa s mindezekhez képest némely iparkodásával felhagyjon és némely más iparkodásra vesse magát. Hát a magánéletnek s a magánélet közérdekű kibontakozásainak igy nem lehet megkapnia a maga szükséges tájékozódásait. Megkapja egy-egy benfentes, aki üzleti titokként kezelve, kihasználja ezt a titoktudásét egész közgazdasági ágak megelőzésére, a megelőzéssel monopolisztikus helyzetek teremtésére és ezzel a monoolisztikus helyzettel sok komoly és régóta fejlett iparág megrontására. Azt nem is fejtegetjük bővebben, csak éppen úgy sejtetjük, hogy az eféle benfentességek könynyen dilletantizmus uzsorájába és kizsaroló könnyelműségeibe is juttatnak némely nemzetközi gazdasági összeköttetést. Tehát ha esetleg nyitott ajtókat döngetnénk is, egy azért már eleve bizonyos. Az, hogy ez a döngetésünk a közgazdasági élet szabályozásaira ráboruló ismeretlenséget és bizonytalanságot is döngeti. És az már nem dönget nyitott ajtókat. A távoli körülmények azonban, amikre még célozni akartunk, összefüggenek Csehszlovákiának a kisantant létesítése körüli fáradozásaival. illetve összefüggenek e fáradozásokról s azok eredményeiről való bővebb tudomásainkkal. Ez a kisantant a békeszerződések új államalakításainak a védelmére létesült, közös védő és dacoló szövetség az új államhatárok tökéletes megkövesítésére. Az új középeurópai elrendezkedés belső öntudatának a mindenünnen való összecsoportosítása. Egyúttal folytonos készenlétben állás, hogy különösen a volt osztrák-magyar monarchia régi határai se kísérletként, se valóságként vissza ne járhassanak. Hogy minden ama régi hatalmi csoportosulásra emlékeztető megnyilvánulást úgy a kisantant államának a gyürüzetén belül, mint azon kívül is eltávoztassanak. Különösen a gyürüzeten belül legyen szisztematikus elfojtás. Mindenesetre az önfenntartásnak erős gondolatai vannak ebben a nemzetközi képződésben. De meg kell jegyeznünk rá azt a legnagyobb aggályunkat, hogy ezeket a gondolatokat a negatívumok túlságosan nyomasztóakká teszik. Nem tevés, megakadályozás, védekezésekre való feszültség, a középeurópai gazdasági és politikai rendnek ideges önmagába zárkózása, ajkakba harapó fogszorítások, íme ezek a kisantant megteremtő és fenntartó hangulatai. És Csehszlovákia vezet benne, hogy ennek a politikai koncepciónak mindenben megfelelő gazdasági szövetkezéseket is létesítsen s ezzel megelőzze az utódállamok világkonferenciájának kiegyenlítőbb hatásait. Kész tényeket akar, amik esetleg kész gúzsokként fognak hatni. Hát az ide való fejlődés az, amit szerencsétlen visszafejlődésnek kellene minősítenünk s amitől féltjük közgazdasági életünket. Amúgy is a világ nyugati felében erőbe szökkent az az irányzat, mely a védvámokkal és elzárkózásokkal akarja az egyes államterületeket körülhatárolni. Ez a háborús hasznok szerzésének a félelme, de semmiesetre sem olyan mozdulat, mely a beteg emberiségre gyógyítóan tudna hatni. Ez a háborúnak más formában való folytatása. Ezzel szemben Középeurópa s abban különösen az úgynevezett utódállamok nyílteszű és nyíltszívű meglátással észre kell hogy vegyék a maguk békehivatását. Azt, hogy nekik úgy egymással szemben, mint Balkán állapotainak műveltté emelése érdekében A szegény, a gazdag meg a varázsló Példázat. Irta Kertész Mihály Csúnya, esős, hideg idő volt s a szegény ember mezítláb csoszogott a nedves, sáros aszfalton. Vékony, mocskos ruhája, melyen kifoltosodtak az évek, cafatokban lógott didergő testén és a kíméletlen, csípős, ködhurcoló szél keresztülmart a lenge rongyokon, mitől még a könny is kicsordult a szegény ember szeméből. Éhes is volt a szegény ember, mert vagy három nap óta száraz kenyérhéjnál egyebet nem rágtak vacogó fogai s a gyomránál csak a döllényzacskója volt üresebb. Pedig az étkezésről is lemondott volna egy pipa dohányért. Hogy még egy deci törkölyt is ihasson, arra már álmában sem gondolt, holott a szegény embernek is szabad álmodni azt, amire ébren áhítozik . .. Szóval fázott, éhezett, szomjazott a dohánytalan szegényember, azonban ... azonban mégis elégedetlen volt sorsával. — Istenem, — didergett ki belőle a keserűség — de kutyasorsot juttattál nekem osztályrészül! Milyen jó is lenne gazdagnak lenni. Akkor bizony volna jó meleg ruhám, telegyomrom, tömött erszény duzzadna a zsebemben, finom szivar füstölögne a számban, meg egy kis itókára is telne ... És ha találkoznék egy ilyen magamfajta nyomorúságos teremtéssel, bizony, nem tűrném, hogy fázzék, éhezzék, szomjazzék, hanem felöltöztetném, megvendégelném, dúsan megajándékoznám . . . Amint így kesereg, tervezget, — ime szembejön vale a «rázd«- •m’-'e» Csaknem földig érő, finom posztójú, drága prémmel bélelt városi bunda takarta a gazdag ember kissé hízásnak indult testét, lábán erős, duplatalpú cipő volt, a cipőn pedig valódi orosz sárcipő fényeskedett . . . Csak éppen egészségi okokból ment a gazdag ember gyalog, hogy tudniillik, kissé lejárja azt a likőrös feketével befejezett és gyümölccsel, hollandiai sajttal emészthetőbbé tett, tojásos gombával kezdett, erőlevessel higított, francia mustárral ízesített, kétféle pecsenyéből — pulyka volt az egyik, őzderék vadasan, volt a másik — felépített, Kasztániából hozott meggyel bélelt rétessel édesített hatfogásos ebédet, melyet, hogy nem rég fogyasztható fel, legjobban bizonyítja, hogy szőke színű, vastag, szögletes szivarja még az arany-piros gyűrűig sem égett le . . . Lassan ment a gazdag ember s néha-néha visszatekintett, hogy a gummikerekű fogalja elég közel követi-e arra az esetre, ha meghunván a gyaloglást, fel akarna szállani . .. Szóval, a gazdag ember jól ruhézkodott, nem érezte az őszi eső borzongató hidegségét, jól is volt lakva, a szivarja pompásan szeleit, fényes, gummikerekű, zártfogat gördült mögötte, a tárcáját ropogós bankjegyek kövérítették, azonban . .. azonban mégis elégedett és boldog volt. — Istenem — állapította meg lustán két kiadós szippantás között — egészen elviselhető ez az élet ! Alighogy ezt elgondolta, mellette termett a szegény ember. Egy pillanatra találkozott a tekintetük s csaknem hajszálnyira ugyanazt gondolta egyszerre mindakettő : — No, ezzel is szívesen cserélnék ! — volt a »Aótívv **-¡ K«r ‘ í ' ifk A gazdagé pedig: — No, ezzel sem szívesen cserélnék! A gazdag ember leolvasta a szegény arcáról a gondolatot, szivét őszinte szánalom tölötte el, meg it lőtt a szegény ember előtt s a megindultségtől remegő, szelíd hangon szólott hozzá, imigyen: — Nincs igazad, te szegény ember, ha cserélni szeretnél velem... Nem is sejted, hogy mennyi ezernyi gond nyomja az én fejemet. A gyáraimba rengeteg összeget fektettem be s éjjelnappal gyötör, kínoz a kétség, hogy nem veszítem-e el a tőkémet? Ezernyi munkás fizetéséről kell hetenként gondoskodnom, nagy adókkal nyomorgat az állam s abban a hiszemben, hogy nekem nagy vagyonom van, mindenki csak hozzám fordul, tőlem kér, sőt fenyegetőzve követel, ez életem sincs biztonságban s a gond meg a félelem miatt éjjeleken át nem tudok aludni. Mig te?... Mi gondod van neked? Mitől kell félned ? Szabad vagy! Senkivel sem törődöl, senkinek semmi köze hozzád. Élsz, ahogy félsz, nekem pedig nyomorúságos életemet is a másokéhoz kell szabnom. Bizony, bizony, mondom neked, irigylésre méltóbb vagy te nálam. Az iskolázatlan, tompa elméjű szegény ember azonban sehogysem é ' ' 'a meg azokat az igazságokat, amelyek ezen a kristálytiszta, ragyogó szavakban kibrilliánsodztak s — mit lehetett mást várni tőle ? — mohó kapzsisággal ily oktalan szavakra nyílott szája: — Ha úgy találod, ám legyen, cseréljünk ! Szánakozva mosolygott a gazdag a vesztét akaró együgyű szegényen. — Szívesen cserélnék, hidd el, csak a mód•** » i Vv