Keleti Ujság, 1929. február (12. évfolyam, 25-45. szám)

1929-02-01 / 25. szám

ELŐFIZETÉS BELFÖLDÖN: 1 évre 1200 lej, félévre 600 lej, negyed­évre 800 lej, egy hóra 100 lej. 12 oldalas szám ára 5 lej Ország­os Magyarp­árti lap Szerkesztőség és kiadóhivatal: Piața Unirii (Főtér) 4. Telefon: 5-08, 6-94 és 3-64. ELŐFIZETÉS MAGYARORSZÁGON:­­ 1 évre 56 pengő, félévre 29 pengő, negyedévre 15 pengő. XII évroham 25-ik szám Egyes szám ára 20 fillér Túlzott remények Irta: Desbordes Ernő Az indulás jó volt. A „roata" pompásan gördült. Kifogástalanul ment az első útsza­kaszon. A szemlélő — a kisebbség­­— lelkében joggal támadhatott reménysugár. De aztán? Történt valami. Defektet kapott a kerék ? Vagy a kormány csúszott meg? Tény, hogy a haladás nem váltotta be az induláskor kel­tett reményeket. Szegény magyarom, kit az Alföld róná­jának délibábja, ében úgy, mint a Kárpátok rengetegeinek nagyszerű csendje ábrándokra csábított, tíz évi román állampolgárságod alatt volt alkalmad a kiábrándulásra! A magyar sors­­ szerencsénkre elég válto­zatos. Nem panaszkodhatunk. Az ábrándok korái gyakran nehéz, sokszor igen mostoha ■ % : : i ■•■I. ‘"i ! , ( .ér' ; " • o • é I tozás; sohasem k­ényervtettek. Jtóégedzsldtunk. A századok megacéloztak. Megszoktuk, hogy a jót, hálátlansággal fizessék. Beletörődtünk, hogy a jogos remények is csak kivételesen válnak valóra. Amennyi remény, annyi csa­lódás. Érhetnek még nagyobb csalódások ? Aligha. Ami most történik, vagy elmarad, mi ez — hogy csak egyet említsek a­ legutolsót — tíz év előtti megsemmisítő csalódásunkhoz. Most legfeljebb be nem teljesedett, túlzott re­ményekről beszélhetünk. A Maniu-kormány­­hoz fűzött remények túlzottak voltak. A kor­mány tényei nem felelnek meg az indulás ütemének. Kisebbségi kérdésekben semmi­esetre. A­ kormány programmjának első részét kifogástalanul hajtotta végre. Megtett min­dent a szabadságjogok biztosítására. De hoz­záfűzhetjük, hogy legkevésbé kisebbségi ér­dekek vezették. Kétségtelen, a szabadságjo­gok a kisebbségeknek fontosabbak, mint bár­ki másnak, de a kisebbségek szabadságjoga azonos a többségi nemzet jogaival. Nem le­het külön választani. Együtt kellett az egész országnak megadni, így jutottunk szabad­ságjogokhoz. Akik tehát a kormány első ténykedésé­ből reményt merítettek, hogy a kisebbségek már jogos, törvényes követeléseinek kielégí­tésére is sor kerül, csalódtak. Ott vagyunk, ahol voltunk. Az ígéretek földjén. A demokrácia kormányától azonban jog­gal várhatják a kisebbségek, hogy pro­grammjának megvalósításában következetes marad. Hogy kulturális, szociális és gazda­sági egyensúlyt teremt. A szabadságjogokat nagyra értékeljük. De ez nem minden. Az iskolaügyekben semmi sem történt. Maradtunk Anghelescu­­nál. Szociális téren történt ugyan, de arról jobb nem beszélni, lévén az adófizetés nem tisztán kisebbségi jog. Gazdasági helyzetünk pedig napról-napra romlik. Nem vádolom a kormányt. Belátom ne­héz helyzetét. De a kormánynak is be kell­­ látnia, hogy ez minden egyéb, csak nem de­mokrácia. Van Anghelescu-törvény? Parla­ment is van! Maniu saját képére teremtve. Nem lehet azzal védekezni, hogy „törvény van rá“, — a parlament csak fiúból leányt — vagy viszont — nem csinálhat, egyébként mindenható. Nem jó egy törvény? Meg kell változtatni,­­ van többség hozzá. Akadály nincs, csak kertelés, vagy kibúvó lehet. Van azonban egy láthatatlan, meg nem fogható titkos kéz, ami minden román párt­ban minden kormányban ott settenkedik. Uralkodik valamennyi párt fölött. A ro­mán parlamenti pártok nem állnak elvi ala­pokon. Személyek körül csoportosulnak. A parlamenti küzdelem nem elvek, nem esz­mék vetélkedése, hanem rendszerint szemé­lyek torzsalkodása. Gyakran kíméletlen, el­keseredett közelharc. Pártok és politikusok gyűlölik egymást. De az a láthatatlan, tit­kos kéz meg tudja állítani a legádázabb tu­­sákat is. Csak arról legyen szó, hogy kisebb­ségi, vagy épen magyar, az a láthatatlan kéz mindent lecsendesít. Az összes pártok nyom­ban szolidárisak. A jelen kormány egyik szókimondó minisztere úgy fejezte ki ezt, hogy „üsd a magyart és a zsidót." Lehet ez a kiszólás tréfás, vagy komoly, de kormány­­programmá nem tehető és nem is demokra­tikus. Ennyire ugyan nem vagyunk, de bizo­nyos, hogy előre sem megyünk. Úgy látszik, a román pártoknak ebben a kérdésben fönn­álló szolidaritása meg tudja akadályozni azt, hogy egy jóindulatú, demokratikus és a leg­nagyobb parlamenti többséggel rendelkező kormány kötelező ígéreteit, Gyulafehérvá­ron hirdetett programmját beválthassa. Ebből a helyzetből a kisebbségeknek le kell vonniuk a következtetéseket. A változó kormányoktól keveset, vagy semmit, esetleg csak rosszat várhatunk. Külön utakon me­gyünk. Közeledhetünk és távolodhatunk a szerint, amint programmunk összehoz vagy elválaszt. Sőt ad hoc fegyverbarátság is le­het. De a politikai kalandozásoknak véget kell vetni- Csúcsai paktum, liberális orientá­ció jók voltak arra, hogy a különböző román pártokkal az érintkezést fölvegyük. Maniu szabad választása alkalmat adott rá, hogy a párt és hívei egymásra találjanak. Elég so­kan vagyunk. Bizonyos, hogy többen leszünk. Meg van az építésre az alap. Van százhetven­­egynehányezer magyar választó, aki leadta szavazatát, akikhez csatlakozni lehet és kell. Ez a kötelesség. Az itteni pártok torzsalko­dása, de a mi emlékeink is összetartásra in­tenek. Meg kell teremteni a magyarságnak teljes egységét, ezt állítni szembe a román pártoknak ebben az egy kérdésben tanúsított szolidaritásával, akkor nemcsak csalódások­ról, de eredményekről is írhatunk. fe 24&- 0 K tú ■'1 Cluj-Kolozsvár, 1929. február 1 JRéptél­ fl stabilizációs kölcsön sorsát a svéd g­rufaskölcsönnel együtt döntik el 89 és feles árfolyam, hét százalékkal — t az összeget még nem állapították meg (Bucuresti, január 30.) A kölcsönről vol­­taképen semmi esemény híre nem érkezett, a kölcsön-ügy azonban fejlődik. A hírek és általában a lapok még mindig csak kombi­nálnak, tény azonban az, hogy most már mindenki hisz a kölcsönben. Nem tudnak elképzelni olyan eshetőséget, amely most már megakadályozhatná a szerződés alá­írását. A bukaresti lapok általában azt írják ma, hogy a kölcsön meg vm. Azt is írják, hogy ismét eset'; az aláírás. tíz hídessiégerí is. me. iflBMbk'­ rcsoportosó között volt mostaniig arról, hogy ki milyen összegig vállal érdekeltséget. Az Adeverul párisi tudósítójától rész­letes jelentés érkezett ma, azonban ebben sincsenek biztos konkrét adatok. E jelentés szerint az egyetlen vitás, illetve még el nem döntött kérdés: a kölcsön végösszege. Bizo­nyosra veszik, hogy 70—80 millió dollárról lehet szó. Ez attól is függ, hogy a részvétel­re felszólított bankcsoportok milyen össze­gekkel vesznek részt. Mára várják egyes bankárcsoportok válaszát. A tervezet szerint 25 milliót francia, tizet amerikai, nyolcat olasz, hatot német, hármat román, kettőt bel­ga, kettőt svájci bankok vennének át , va­lamint holland és cseh tőkések is vállalná­nak, még nem lehet tudni, hogy mennyit. A kibocsátási árfolyam 89 és fél százalék len­ne, a kamat pedig hét százalék. A komisszió díj a franciák részére 9, az angolokéra 5 és az amerikaiakéra 4 százalék lenne. A svéd gyufatröszt kölcsönét is itt tár­gyalják és ez harmincmilliós lesz. A százmil­liós összegből levonva a províziókat, a ki­bocsátási árfolyam százalékát, körülbelül nyolcvan millió dollár juthat az állam ren­delkezésére. A Bántóa Női­i6 Díj­áh­oz, bébi el­lenőrnek, vagy felügyelőnek a francia sírst, akinek tanácsadói címet adnak, hogy ne ne­vezzék szigorú ellenőrnek. A svéd gyufatröszt kölcsönéről azt je­lentik, hogy a gyufagyártásnál az állam a trösztnek társa lenne. A tröszt kimutatta a kormány számára, hogy mint társ is ötven százalékkal több bevételt kap, mint amennyi bevétele a gyufamonopóliumból eddig volt. A tröszt egyik kikötése az volt, hogy min­den további román kölcsönben részt vehet a kölcsönösszeg húsz százalékáig. mai számunk 12 dlttal

Next