Keleti Ujság, 1930. szeptember (13. évfolyam, 192-215. szám)
1930-09-01 / 192. szám
ELŐFIZETÉS BELFÖLDÖN: 1 évre 1200 lej, félévre 600 lej, negyedévre 306 lej, egy hóra 100 lej, 20 oldalas szám ára 6 lej. ORSZÁGOS MAGYARPÁRTI LAP Szerkesztőség és kiadóhivatal: Piaţa Unirii (Főtér) 4. Telefon: 508, 604. XII. évfolyam 192-ik szám ELŐFIZETÉS MAGYARORSZÁGON: évre 56 pengő, félévre 29 pengő, negyedévre 15 pengő, fej szám ára 28 fillér. TAXA POȘTALA PLĂTITĂ IN NUMERAR No. 2425--927. Clas"Kolozsvár, 1930 szeptember Hétfő Adóhajtás csendőrszuronnya! Írta: Paál Árpád Amennyire ki lehetett venni a miniszter urak egymás közötti vitáiból és a kormány gazdasági bizottságának az erős töprengéseiből, a kormánynak szándéka és akarata mutatkozik, hogy a népesség nyomorba jutott állapotán valahogy segítsen. Kiszámították a miniszter urak, hogy a föld népének kilencvenezermillió lejnyi összegűre megy az eladósodása, s úgy is tervezgették, hogy ezt a rengeteg terhet olcsóbb kamatozású kölcsönnel az államnak egy nagy földhitelbankja venné át. Hogy jó-e a terv, vagy nem, arról persze lehet vitatkozni. De minden vitától eltekintve, maga a terv világos bizonyítéka annak, hogy a kormány annyira tud a nép gazdasági válságáról, mint akár a sújtott és terhelt nép maga. Hiszen annyira felfogja a baj nagyságát, hogy még az adósságot is magára akarja venni, csak éppen valami könnyebbítést tudjon ezen a réren elérni. Mégis ugyanaz a kormány most kiadja azt a rendeletet, hogy csendőri karhatalommal kell hajtani az adót. Hogy foglalás nélkül kell árverezni az adóért, hogy el kell vinni a bútorokat és munkaszerszámokat is az úgynevezett adóalanytól; hogy nem lehet a vasúttól, vagy más állami intézménytől megkapniuk a magánosoknak a maguk követeléseit, míg adójuk kifizetését nem igazolták; hogy még magános vállalatok se alkalmazhatják a munkanélkülit, ha ez nincs rendben az adójával, ezeket, az adórendeleteket mind megértjük. Azt is megértük, hogy az adóhivatali és pénzügyigazgatósági főnökökre a minisztérium egyenesen az elcsapatás terhét mondotta ki, ha adófizetési halasztást engedélyeznek, vagyis ha nem lesznek kegyetlenek. Most már azt is megértjük, hogy az adóbehajtás kegyetlenségére a kenyérvesztés kegyetlenségével utasított tisztviselők mellé odaállították a csendőrszuronyt. Miért ez a túlságosan kihangsúlyozott büntető hadjárat? Hadjárat az ország népe ellen, melyről maga a kormány is tudja, hogy nyomorban van. Ez a föllépés minden jó várakozást elront, amit a kormány a népen való segítés tervével fölkeltett. Vagy ez a terv csak hangulatcsillapítás kedvéért röppent föl, s csak akkor lesz ebből is valami, ha nem lesz az országban egy fillér adóhátralék se? " Ez megint nagyon kegyetlen áltatás volna. Meg kell állapítanunk tehát, hogy az adóhajtó sordonság és a kormány népsegítő terve között világba kiabáló nagy az ellenmondás. Saját építeni akarásainak a rombolása ez. Vagy hát mire is kell az a folyton fokozódó adó, mely igen sok részben volt oka a nép eladósodásának? Hiszen általános jelenség, hogy az utóbbi években az adósságcsinálások főként azért történtek, mert az illetőnek az adóvégrehajtást csak kölcsönpénzzel lehetett elkerülnie. Hát mire is kell ez a nyomasztó adó? A kormány legújabb tervei szerint arra is, hogy azokból nagy központi pénztárakat csináljanak. Eddig is sok központi pénztárt csináltak. Mindenkinek valami népsegítés lenne a rendeltetése, a nép helyett való fizetés erre vagy arra a közcélra. És amint mondtuk, legújabb tervezgetés szerint az állam már olyan bankot is akarna csinálni az adóból, hogy az a földnépének az adósságát fizesse. Tehát az állam által annyira követelt adónak igen sok része arra való volna, hogy vele olyan intézményeket létesítsenek, ami a nép bajain könnyítsen. Nem körülményes dolog-e, hogy ezt mind adófokozással és adószigorral akarják elérni? Hiszen maga az adómérséklés, meg a halasztásoknak és az adóalanyok kímélésének az, egyszerű módja is egyenlő volna ma a népsegítéssel. De arra adót szedetni, sőt tűzzel-vassal, még csendőrszuronnyal is hajtatni, hogy új és új központi pénztárak legyek Erdélyi magyar mintavásár nyílt meg Kolozsváron A református kollégium virágerdei között az erdélyi magyar népművészet népipari gyűjteményeit állították ki . Méhészet, képzőművészet, mezőgazdasági termékek, erdélyi különleges iparágak kiállítása (Kolozsvár, aug. 30.) Kiállítás, mintavásár, hirtelen meg sem mondható, melyik név illeti meg azt a nagyon szép, nagyon érdekes kertet, amivé a Farkasutcai öreg kollégium épületét és boltívek közötti udvarát varázsolták. Sokan, akik arra indulnak, nem is sejtik, milyen látványosság tárni eléjük. Virágerdők, színpompás gruppok, pálmaligetek között, hová az egymással is versengő műkertészek hordották fel hatalmas társzekereken Legdrédegetettebb tarka növényeiket, az erdélyi magyar léleknek egy része helyezkedett el: a szép, művészi, korszerű termelés törekvése. Az a törekvés, amely az erdélyi műértéket, rátermettséget, müszlést, az erdélyi földből t-s riadzott ősi népművészet örökértékeit igyekszik közkeletű kinccsé tennni és a modern piacon értékesíteni. Kiállítás, mintavásár, az ember nem is tudja, hogy melyik illik erre az összeállításra a közismert szavak közül. Gyönyörű erdélyi kirakat, ami nem ölelt fel mindent, de amit összeszedett, az sok szépet, kedveset, értékeset, hasznosat, mutat. A mértékek így is mennyire túlnőtték azt a keretet, amit a rendezőség elképzelt. Az Erdélyrészi Méhész Egylet rendezte félszázados jubileuma alkalmából, nem adott hozzá se állam, se város, se kamara és semmiféle közintézmény egyetlen fillér segélyt sem, pedig az ilyen kiállításoknak a büdzséalapját a szubvenciók szokták képezni. Ez a kiállítás azt mutatja, hogy mit lehet önerőnkből felmutatni és azt, hogy önerőnkből lehet a fejlődés útján messzire haladni. Aki ezt a kiállítást megnézi, az nemcsak sok szépet lát, de sokat tanul és belenézhet egy kicsit azokba az erdélyi kincsekbe, amik a miénk, mert a miénk a termelő erő képessége. il megkönnyezett népművészet A kiállításra felvonult az erdélyi háziipar kápráztató szépsége. A kiállítás a méhészeké ugyanis komoly részt foglaltak le maguknak, de csak egy részt és eztis megosztották a mezőgazdasági különleges termékek kiállítóival. Annak sem lehet nevet adni, hogy milyen iparág van képviselve. A kifinomult perzsa*szőnyeg-ipartól a varrottasig, a tulipános bútortól a gyáva képkeretig, de szobrászművészeitől a művészi linoleummetszetig sok minden van itt, amiket nem lehet elhatároló vonalakkal rubrikázni gyűjtőfogalmak alá. Mintagyüjtemények vására. S a háziipar felélénkítésének, értékesítésének munkáján a nőszövetségek dolgoznak és e kiállítás sikerén is sokat fáradoztak. A kalotaszegi varrottasoknak olyan két terme van, aminek kiállított anyagát bármely világváros nemzetközi mintavásárára büszkén oda lehetne vinni. Kónya Gyuláné, a református nőszövetség szervezője, mert ezé a nőszövetségé a kalotaszegi, kiállítás, olyan lelkes odaadással magyaráz, hogy könny belábad a szeme, amikor elérzékenykedve ráodnja: — Tessék megnézni ezt a hatalmas mánkát, négygyermekes szegény asszony készítette, ki csak akkor ér rá, éjjel, dolgozni, mikor a kicsinyed már elaludtak. Milyen szegények most ezek az asszonyaink és milyen gyönyörűen dolgoznak, csak lenne áldás a munkájukon. Az irottas retikültől a hímzett függönyig, kincsesház tárlata ez, amiknek két kalotaszegi ruhás lány, Makfalvy Annusés Kovács Erzsi a felügyelőjük. A katolikus missziós nővérek különösen a székelyszentkirályi vertcsipkéknek a finom gyűjteményét tárták fel, amelyek szintén világversenyre is igényt tarthatnának. Az unitárius nőszövetség egy torockói szobát rendezett be, színes bútorokkal, a varrottasoknak Toroczkóról behozott gyönyörű gyűjteményével. (Folytatása a második oldalon.) nek, amik visszacsatornázzák a nép közé a fölhajtott adót, ez túlságosan mesterkélt eljárás. Amellett költséges is, mert hiszen a fölhajtásokra való kiküldetések, a karhatalmak, a szuronyok, a népsegítő pénztárak igazgatói és hivatalnokai, ezek mind pénzbe kerülnek. Szóval azt a pénzt fogyasztják, amit a kormány a nép segítésére szeretne fölhajtatni. Észre kell vennünk, hogy államunk pénzügyi rendszere ilyen hiábavaló körülményeskedések hibájában szenved. Azért nyomasztó és bajokozó a nép gazdasági életére nézve, nemhogy azt könnyíteni tudná. Sok a túltervezés benne, sok a föllengés akarás. Népbajokra intézményeket akar, s ezt azon a módon akarja megvalósítani, hogy a népbajokat szaporítja, tetézi és fokozza. Ez valami olyan eljárás, mint mikor valakit szántszándékkal koldussá tesznek csak azért, hogy neki esetleg alamizsnát adjanak. Azt mindenki látja, hogy világszerte komoly gazdasági bajok vannak, s ez a békeszerződések örökségeként feküdt rá Európa népeire. Valahol az európai népközösség egyensúlytalan állapotában fészkel a bajok oka, s ennek mesterkélt diplomatizálással és háborús készülődésű bizalmatlansággal nem lehet véget vetni. A bizalmatlanság okából létesülő összes hivatali rendszerek és egyéb berendezkedések mind túlköltekezések és célszerűtlen költségek, s ezek nyomják a mi államunkat is a körülményes népsegítő pénztárak mellett. Valahol itt kell megfogni a dolgokat, s nem úgy, hogy túladóztató pénzügyi politikával akarjunk máról-holnapra nagy állammá lenni, vagy nagyhatalmak kapcsolatában tetszelegni. Az ilyen túlzott politika népeink érdekével ellenkezik. Az ilyenből áll elő az a magunkról való megfeledkezés, mely a nép tagjait egyszerűen csak számnak veszi, amit a végtelenségig lehet szorozni. S a szorzásból kijönnek a milliárdok, még az adómilliárdok is. És a magában önteltté vált politika azt hiszi, hogy ami a szorzásból kijött, annak a népből is ki kell jönnie. Ez az, ami borzasztó tévedés. Ha pedig kegyetlenséggel és csendőrszuronnyal is erőltetik, hát akkor még borzasztóbb tévedés. Mai számunk 20 oldal