Keleti Ujság, 1930. november (13. évfolyam, 243-267. szám)

1930-11-01 / 243. szám

BUDAPP m aEL JSLúFIZLTes BELfoLDoN: 1 erre 1200 lej, félévre 600 lej, negyed évre 600 lej, egy hóra 100 lej. ________________Ára 5 lej. WMl MBMMB!1 ffWilMHCTSSfţffTOffl Wt *V^cfT: agmg ORSZAGOS MAGYARPARTI LAP Szerkesztőség és kiadóhivatal: Piaţa Unirii (Főtér) 4. Telefon: 5­08, 6­04. XIIL évfolyam 243-ik szám ELŐFIZETÉS MAGYARORSZÁGON: 1 évre 56 pengő, félévre 29 pengő, negyedévről 15 pengő. Egyes szám ára 20 fillér. TAXA POSTAIBA PIA­­TITA IN trIMERAR No. 24256—027. Clu­j-Kolozsvár, IS30 november U SzOtSíbolt A takarékosság­ ünnepe október 31-ike a takarékosság ünnepe az egész világon. A gondolatot Olaszország ve­tette fel, ahol 1924-ben Milánó városában ünne­pelték legelőször a takarékosság napját, amikor hétezer takarékossági intézet képviselői gyűl­tek össze. Azóta a gondolat megvalósult az egész világon, úgy, hogy október 31. máma vi­lágünnep és olyan szimbólum, mint mondjuk a munkásságra nézve a május elseje. Kétségtelen, hogy nagy emberi és emberi­­ségi távlatai vannak ennek a napnak. Az elin­­dító gondolat az volt, hogy a háború szörnyű pusztítása után a béke szolgálatába állítsanak egy napot, amely a háború böjtnapja legyen és emlékeztessen arra a sok éhségre, szenvedésre, nyomorra, amelyet úgy a frontokon, mint a frontok mögött az emberiség végigszenvedett. Ez a háborús nyomor, ha enyhült is, nem szilül meg, csak formát változtatott. A jelenlegi gaz­dasági krízis, amely a látszólag normális poli­tikai körülmények között élő országok népét is fojtogatja, különös jelentőséget ad a takarékos­ság ünnepének. Tizenötmillió munkanélküli családfőt mutat ki a statisztika az egész vilá­gon, ami egy hatvanmilliós hatalmas népnek felel meg. Egy külön országot lehetne velük benépesíteni az éhezőkből, nyomorgókból, akik betevő falat, ruha nélkül a legtragikusabb kö­rülmények között napról-napra éhezik át az életet. Kell-e az emberi szolidaritásnak szebb és mélységesebb magaslata, mint ezen a napon erre a tizenötmillió éhezőre rámutatni azok előtt, akik talán nem érzik a korgó gyomor vi­lágveszedelmét. Az emberi szolidaritásnak az élet mélységeiben és törvényeiben gyökeredző nagy parancsszava tehát a takarékosság, ame­lyet közel kétezer esztendő óta az evangélium ellenére hanyagolt el az emberiség. Ma már statisztikailag mutatják ki az egyes államok közgazdászai, hogy milliárdokra rúg az a va­gyon, amit a takarékosság gondolatának ter­jesztésével egyes országokban a sajtó és a szó­szék propagandáját igénybe véve sikerült meg­spórolni. Ma már az államháztartások szem­pontjából is sokszor kríziseket és gazdasági ösz­­szeomlásokat elhárító jelentősége van ennek az ünnepnek. Ránk, kisebbségekre nézve pedig, akik a percről-percre ellenségesen ható nyomás mellett kizárólag önmagunkra vagyunk utalva, sokszo­rosan jelentős a takarékosság gondolatát nem­csak a magán-, hanem a közéletben is érvényre juttatni. A nagy belső nemzeti közösség, amely szorosan egymás mellé rendelt minden erdélyi magyart, mindannyiunk fennmaradása szem­pontjából mondhatni rákényszerít, hogy a ta­karékosság és az okos élet elvét megvalósítsuk népi életünk egész vonalán. Történelmi jelentőségű kötelesség ez ma, amikor egyetlen egy kisebbségi életexisztencia letörése is az egész nemzettestre végzetesen kihat. Az általános gazdasági krízist fokozot­tabban érezzük, mint bárki. Amikor évente ez­rek és ezrek vándorolnak ki és százezrek pedig itthon az ősi rögön kínlódnak, haladnak a vég felé, amikor minden vállalkozás, kezdeménye­zés fölött a majdnem biztosan bekövetkező rom­lás végzete lebeg, minden fillér, minden va­­gyon­morzsa súlyos jelentőségű nemcsak arra nézve, akinek birtokában van, hanem az össz-magyarság szempontjából is. A népi öntudat szempontjából tehát nem nevezhetem csak a magaménak a magamét sem, így kap a takaré­kosság ünnepe reánk nézve újabb és az általá­nos emberinél is mélyebb jelentőséget. Ezen a napon tehát mindannyiunknak arra kell gon­dolnunk, ha éhező magyart látunk, az az éhező magyar én is vagyok, a ruhátlanságot én is ér­zem, a didergő, beteg, pénztelen, hajléktalan, szenvedő, kilátástalan magyar testvéreink ez­rei annak a testnek betegei, amelynek én is, ti is tagjai vagyunk. Minden megtakarított pén­z­­darabkának nemzetmentő hivatása van. Ezek tartják fenn az iskolákat, a kulturális és más intézményeket, ezek adnak kenyeret gyerme­keinknek, biztosítják egy nép jövőjét, mentik meg az otthont, ragadnak ki a halál kezéből ez­reket, teszik lehetővé egy nemzet életét. Taka­rékoskodni tehát ránk nézve annyit jelent, mint élni. Élni pedig ma kötelessége minden magyar­nak. Erő. IÚjabb katasztrofális föld­rengés Olaszországban Az anconai kerület számos községében házbeomlások voltak Eddigi megállapítások szerint 44-est haltak meg (Róma, októbr 30.) Olaszország partmenti vidékén több helyen földlökéseket ész­leltek. Anconában 10 ház beomlott és nagyon sok épület súlyosan megrongálódott. Az An­conával szomszédos területeken óriási a riadalom. Az anconai kerületben pusztított földrengés központja Seniggallia magasságában, az Adriai tengerben volt. Anconában 5, Senigalliaban 17 ház omlott össze. A romok alól dél­után öt óráig Anconában 2 halottat és 22 sebesültet, Senigalliaban 20 halottat s mintegy negyven sebesültet emeltek ki. A mentési munkálatokhoz tűzoltóságot és katonaságot vezényeltek ki. Az anyagi kár igen jelentékeny. Az Anconát környező községekből még nem érkeztek megbízható jelentések. Valószínűnek tartják, hogy Senigalliát és Anconát­­ kivéve, nem fordultak elő házösszeomlások s így az áldozatok száma már nem sokkal fog­­ növekedni.­­ A földmozgást reggel 8 óra 17 perctől 34 percen át jegyezték a szeizmográfok és a rengést érezték Ravennában. Ferro­roban, Foltrianoban, Gretta Maréban, sőt Rómában is. Taktikai hiba-e, vagy I&Ó k© 1© Genfiben is keresni a kisebbségi jogokat ? A bukaresti lapokat foglalkoztatja a szítani komoly elhatározás (isuuaresi, or.toner -su,­ a piumrevti lapok ve­zéreikkel lassan megindultak a szatmári magyar nagygyűlésről. Komolyabb és figyelemreméltó ref­lexió jelent meg az Adecerul vezércikkében. Takii­­k­­a hibának tartja, hogy a kisebbségi egyezményre hivatkozik a Magyar Párt s nem a gyulafehérvári határozatokra. Ez a megállapítás tévedésen alap­szik, mert a gyulafe­her­vári határozatok számonké­rése történt Szatmáron. Viszont az az állítás, hogy jogilag megkapták volna a kisebbségek a párizsi egyezmény tartalmát, nagyon távol áll a valóság­tól. Valamint azt sem tudja az Adeverul, de min­den kisebbségi ember tudja, hogy a gazdasági vál­ságnak a kisebbségi földműves, iparos és kereskedő olyan plus terheit viselik, amikkel nincsenek meg­terhelve a többségiek. A Magyar Párt eleget tak­tikázott azzal, hogy minden fájó nagy sérelemre itthon kereste az orvoslást. Két évig várt és kilin­cselt, kért­ követelt a mostani kormányzópárttól Nem hiba, de kötelesség ezek után másutt is ke­resni a jogorvoslatot és jogbiztosítást. Genf, vagy Gyulafehérvár? Az Adeverul vezércikkben foglalkozik a Ma­gyar Párt szatmári nagygyűlésével. A Magyar Párt vezetőségének összetételével egyesek nincse­nek megelégedve_mondja __az azonban a romá­niai magyarság összességének reprezentánsa és így állásfoglalásával a legkomolyabban kell foglal­kozni. A cikkíró szerint az a tény, hogy a Magyar Párt a genfi panasztétel mellett foglalt állást, azt jelenti, hogy az erdélyi magyarság a kisebbségi jö­vők kodifikálását, kritériumát a párizsi kisebbségi egyezményben látja. Úgy gondolja, hogy ezt a ma­gyarság vezetőségei nem tették helyesen, mert ha szigorúan jogilag vesszük a kisebbségi egyezményt, úgy a magyar kisebbségnek Romániában akár isko­lai, ak­ár nyelvhasználati szempontból nagyobb jo­gai vannak, mint amennyit a párizsi egyezmény előír._ Azzal _ írja a lap , hogy a magyarok Gen­fhez fordulnak, annak a gyanúsításnak teszik ki magukat, hogy más célt szolgálnak, nem pedig a kisebbségi jogokat akarják védelmezni. Ezzel a lépéssel a Magyar Párt taktikai hibát követett el. Helyesebb lett volna, ha a gyulafehérvári határozatokra történt volna hivatkozás s erre a mostani idő lett volna különösen alkalmas, amikor a kormányon éppen azok vannak, akik an­nak idején a haározatokat hozták és akik a parla­mentben is a gyulafehérvári pontok mellett nyilat­koztak. Ezert az alapon tényleg követelhetett volna a romániai magyarság több jogot, mint amennyit jelenleg élvez. (Folytatása a második oldalon.)

Next