Keleti Ujság, 1943. március (26. évfolyam, 49-72. szám)

1943-03-02 / 49. szám

Kedd 1943 március ! ELŐFIZETÉSI ARAK: 1 HÓRA 3.30, NE­GYED ÉVRE 9.20, FÉL ÉVRE 18.40, EGÉSZ ÉVRE 36.80 PENGŐ. — POSTATAKARÉK­­PÉNZTARI CSEKKSZÁMLA SZAMA 72148. T. OROZAGOS ÜLS3 KOV?\;;^ 1: d­p­v­i­ao 1 . há 2 k 0 ,­ty v­t. á­ra v ^ • ÖUOAPSO? 7. PARUMENT BITSH:» Ara 12 fillér HUSZONHATODIK ÉVFOYAM 49. S­Z­Á­M. KIADJA A LAPKIADÓ RÉSZVÉNYT­USASAJI SZERKESZTŐSÉG, KIADÓHIVATAL ÉS NYOMDA: KOLOZSVÁR, BRASSAGE. 7. TELEFON: 15-08. — POSTAFIÓK: 71. SZ. KÉZIRATOK­AT NEM ADUNK VISSZA Évforduló A természet és a­ történetem erőinek cso­dálatos jelképben való találkozása magasz­­tosítja örök magyar ünneppé március else­jét: huszonhárom esztendővel ezelőtt ezen a napon — a természet újjáéledésének kü­szöbén — választották Magyarország kor­mányzójává nagybányai Horthy Miklóst. Március elseje a Trianonban rántonert enyé­szet után hazánk megújhodását is jelenti, az ország felemelkedését, milliók vágyának kirrigyezését és boldog virágbafakadását. A magyarság fája, amelyet annyi villám ha­sogatott, amelynek annyi ágát törték le szentségtelen és mohó kezek, huszonhárom esztendő után ismét kiterebélyesedetten, még több virágot ígérve áll a tavaszelő dia­dalmas fényözönében. Több, mint­ két évtizeddel ezelőtt a pusz­tulás és a romlás démonai ülték garázda torukat ezen a jobb sorsra érdemes földön. Minden felfordult, tótágast állt, ismeretlen helyen bujdokolt a törvény, száműzött volt a rend... Már-már úgy látszott, hogy min­dennek vége van, amikor Szegeden, mint valami Istennek tetsző áldozati tű­z, egyene­sen és a magasságokba tömve felemelkedett egy tisztán fénylő, fehér láng, egyenletes, töretlen sugárzásával elnyomta "a vörös fényözönt s feltámadást jelentő hajnali va­rázsolt a sötét magyar éjszakába... Horthy Miklós, az ország akkori legjobb fiaival nyomában, elindult immár legendás fehér lován, megtisztította az országot az idegen mételytől, a mély kábulatból, lidérc­nyomásból ébredező nemzet pedig ujjongva ismerte fel Vezérét benne. Most ismét a régi eszme híveinek táborá­val áll szemben a magyar honvéd a messzi harcmezőkön. És a Vezér — Isten kegyel­méből — ma is Horthy Miklós. Az ország­­építő kormányzó, akinek országléba alatt egymásután tértek vissza az elszakított or­­­g­szágrészek. Az első katona, a legfőbb Had­úr, aki nemcsak megteremtette a semmiből, hanem annyira kifejlesztette a véderőt, hogy a magyar honvédek teljesítménye abban az élet-halálha­rcban sem halványul el, amelyet nagy szövetségese, a német hadsereg olda­lán vív az orosz kolosszussal szemben. Ezek­ben a sorsdöntő napokban, a márciusról­­márciusra visszatérő évforduló alkalmából, minden igaz magyar hálát adhat a Gondvi­selésnek, hogy a „Nem akarok katonát lát­ni‘‘­jelszavas idők után elküldötte nekünk ezt a gránitból faragott, erős Férfit, aki olyan biztos kézzel kormányozza hazánk hajóját a történelem háborgó tengerén, hogy minden zátonyt kikerülünk s biztos és bé­kés révbe érünk... Március elsején minden magyar a Vár fel­é fordul... Vitézül rohamozó honvédek fordít­­ják vissza tekintetüket a messzi haza irá­nyába, a gránicról határőrök pillantanak ke­ményen az ország szive felé, városokból, fal­vakból és eldugott tanyákból árad láthatat­lan fluidumként a hódolat és szeretet a leg­első magyar ember köré... Hogy enyhüljön szivén a férfiasan viselt, seb, amelyet fiának, Magyarország hősi halált halt Kormányzó­helyettesének elvesztése okozott. Aztán imá­ra kulcsolódik minden magyar kéz, kardot, tollat, szerszámot, és ásót forgató kezek s úgy kérik az Egek Urát, adjon erőt és egész­séget kormányzó Urunknak, hogy még so­káig gyönyörködhessék unokájában, a leg­ifjabb Horthy-sarjban és olyan derék ma­gyar emberré nevelhesse fel, mint amilyen édesapja volt... Hitler vezér személyes üzenetét vitte Ribbentrop német külügyminiszter a Dacénak A tengelyhatalmak és szövetségeseik az ellenséges erők elpusztításáig folytatják a harcot s a győzelem után új rendet teremtenek Európában A német támadás a Donecen túlra dobta vissza a szovjet csapatokat 576.000 tonna ellenséges kereskedelmi h­ajóVeret süllyesztettek el februárban a német Versei­ért és Béni erők RIBBENTROP NÉMET E­ÜLÜGYMINISZ­TER — mint az olasz fővárosban hétfőn délben hivatalos jelentésben közölték, feb­ruár 24—28-ig Hitler vezér megbízásából Olaszországban tartózkodott és átnyújtotta a Ducénak a vezér személyes üzenetét. A német külügyminiszter társaságában volt Warlim­ont tábornok, a német főparancsnok­ság helyettes főnöke és a német külügymi­nisztérium több vezető tisztviselője. A Duce kihallgatáson fogadta Rippentrop külügy­minisztert és ebédet is adott tiszteletére. A német és olasz katonai és politikai szemé­lyiségek megbeszélésein sorra kerültek az összes európai problémák és ismét kifeje­zésre jutott a két országnak az a­z elhatá­rozása, hogy a háborút minden szükséges energiával egészen az ellenséges erők el­pusztításáért folytatják. A tengelyhatalmak a végső győzelem kivívása után új rendet teremtenek Európában, az igazság és az együttműködés jegyében, mentesen minden plutokrata-zsidó befolyástól. A tavasz és ezzel együtt a további nagy hadműveletek ideje közeledik, azé a hatal­mas visszavágásé, amellyel Európa vála­szol a szovjet téli támadására és amely­nek már előszét adja a Danee déli könyöké­ben előretörő diadalmas német offenzíva, amely a­ legutóbbi jelentések szerint máris átdobta a­z iparvidék elfoglalásának álmával és szándékával bedobott szovjet erőket a Donecen. Egészen természetes, hogy ilyen körülmények között a tengelyhatalmak ve­zető államférfiai megtárgyalják a jövő ter­veit, eshetőségeit és kemény kézfogással új­ból megerősítik elhatározottságukat a végső győzelem kivívására. Németország meghir­dette a totális háborút és nincs kétség az­iránt, hogy Olaszország is legteljesebb ere­jével áll az európai küzdelemben. A római megbeszélések ennek a teljes együttműkö­désnek jegyében folytak le — amint a­ hi­vatalos jelentés is megállapítja.­­ A két tengelyhatalom céljai, érdekei azonosak, ve­lük és szövetségeseikkel szemben pedig ott áll é­etükre törve a bolsevista-plutokrata világ. A szabad életteret csakis az európai népek győzelme biztosíthatja Európa szá­mára. A TENGELYHATALMAK tökéletes egy­ségével, céljaik, érdekeik, világnézetük azo­nosságával szemben minduntalan reá kell mutatni az ellenséges tömb államai közötti ellentétekre. Az angolszász vezetők — kü­lönösen az angolok és különösen az utóbbi időben — élesen hangoztatják, hogy meg kell egyezniük valamilyen háború, utáni ter­vekben, az egyezkedés azonban sehogyan sem sikerül. Érthető, hogy Anglia sürgeti ezt a megegyezést, hiszen az élretörő Egye­sült Államok és a Szovjetunió között az ő győzelmük esetén is Nagybritanniának lenne a legtöbb veszteni valója. Az angol közvé­leményt természetszerűen rendkívül ag­gasztja a helyzet, az a nagy kérdés, hogy a szovjet és amerikai étvágy mellett mi ma­rad meg abból a brit világbirodalomból, amelyet a tengerentúli szövetséges több ve­zető­ politikusa máris idejét múlt és beteg alkotmánynak minősít. Attley angol­­helyettes miniszterelnök ezért hangoztatta, választói előtt mondott egyik utóbbi beszédében, hogy a háború utáni világ tanulmányozásának, nem szabad az angolok igyekezetét meg­gyöngíteni, mert a győzelemhez egységre van szükség.­­ „Meg kemény harcok állanak előttünk ,gy mondotta­k, vér,­verejték és könny lesz az osztályrészünk.“ Egyébként kételkedik abban — folytatta gondolatmenetét , hogy Angliában bárki is fogalmat tudna alkotni a háború utáni viszonyokról. Egyelőre a legfontosabb kér­dés Anglia életszükségleteinek biztosítása. Nagy kérdés azonban, hogy az angolok a tények láttára mennyire lesznek képesek megőrizni azt az „egységet?”, amelyet éppen a szövetségesek is meg akarnak bontani. Az angol kommunista párt a maga részéről mindent megtesz — s ebben még az angol kormány is kénytelen szekundálni neki­k, hogy legalábbis rózsaszínűre fesse át An­gliát és a célok és kilátások felöli bizony­talanság egyáltalában nem jó biztatás egy harcban álló népnek. Attlee saját bevallása szerint Angliában senki sem tudja, hogy tu­lajdonképpen miért, is küzd az ország s a legfontosabb célnak a napról-napra való élés lehetőségének biztosítását jelölte meg. AZ EGYESÜLT­ ÁLLAMOK közben egyre nyíltabban nyújtja ki kezét az elérhető an­gol birtok után. Úgy látszik, hogy az óceá­­nontúliaknak sokkal világosabb elképzelé­seik vannak arról a háború utáni képről, amelyről Angliában senki sem tud, illetőleg, amelynek amerikai és szovjet elképzelései elöl az angolok szívesebben behunyják sze­müket. Knox amerikai tengerészetügyi mi­niszter a legutóbbi sajtóértekezleten kije­lentette, hogy az Egyesült­ Államoknak már most meg kell kezdeniük a tárgyalásokat azokról a külföldi támaszpontokról, ame­lyekre az országnak a három után szük­sége lesz. Példaképpen közölte, hogy az USA-nak nagy légitámaszpontja van az új­­zélandi mandátumos területhez tartozó tipolis-szigetén és ezt Újzéla­nd az Egyesült­ Államoknak hajlandó „tartósan átengedni“. Moszkva is kétségtelenül tudja, hogy mi­lyennek képzeli el a világ képét arra az esetre, ha ő győzne. Napról-napra világo­sabban mondják meg a bolsevista vezetők azt, amit úgyis mindenki tud Európában, hogy a szovjet étvágy­ nem állana meg sem­miféle szerződéses határnál. A „Sphere“ című angol hetilap meg is állapítja, hogy „a szovjet és a két nyugati szövetséges vi­szonyában még mindig sok a kívánnivaló“. A szükséges együttműködés nincs meg sem a hadvezetésben, sem a­ háború utáni tervek előkészítésében. Túlságosan rosszul ismerik a Szovjetet — írja a londoni lap — ha azt állítják, hogy az Egyesült­ Államok és Nagy­­britannia lennének győzelmük után a há­ború utáni világ uralkodó hatalmai. A Szovjet semmiképpen sem engedné meg, hogy az angolok és amerikaiak azt tegyék Európában, amit­ akarnak. A bolsevista eszközöket mindenki ismeri. A washingtoni szovjet nagykövetség most tett közzé egy közleményt, amely szerint az 1989-ben Szovjetoroszországba bekebele­zett lengyel ter­zezet lakossága „nem fogja tűrni lengyel igazgatás alá való visszauta­lását“, így akarja tehát a Szovjet megol­dani az európai kérdéseket. A Balti-álla­mok legjobbjainak elhurcolásánál is arra hivatkozott, hogy a lettek, litvánok és ész­tek óhajtják az­t, hogy vezetőrétegüket ki­irtsák. A római hivatalos közlés ezért állapítja meg: „Európa a végletekig folytatja a há­borút annak a halálos veszélynek a kikü­szöbölésére, amely Európa bolsevizálására ismét megjelent az európai földrész keleti határain.“ ♦ A SZOVJET TÉLI TÁMAD­ÁS egyik fő­célja a doneci iparvidék visszahódítása volt. Nyilvánvaló, hogy ennek a célnak elérésére összpontosítottak minden haderőt s a leg­jobb csapatokat tartalékolták arra a pilla­natra, amikor elérik az iparvidék határait. Ebből a szemszögből lehet igazán megítélni az Islan-vidéken megindított német táma­dás sikerének nagyságát. A bolsevista tá­madó csapatokat megsemmisítették, szét­szórták, az előretörő német hadosztályok elérték a Donecet és a folyón túlra vetették vissza a szívósan védekező ellenséget. A keleti arcvonal többi szakaszain is vé­resen omlott össze a­ bolsevisták minden próbálkozása. Az ellenség által elszenvedett ember- és anyagveszteség továbbra is rend­kívüli nagyságú. Február Sl­ike és 28-ika között 1060 szovjet páncélos lest harckép­telen és ugyanilyen nagyarányú a­ többi harci eszközökben szenvedett bolsevista vesz­teség is. TUNISZBAN az arcvonal északi részén folyik most a tengelycsapatok támadása, és a hivatalos közlések szerint jó előrehaladást ért el. Az angolok hiába vonultatták fel tartalékaikat, nem sikerült megakadályoz­­niuk a németeket abban, hogy benyomulja­nak a megerősített állásokba. Súlyos vesz­teséget szenvedtek a brit menetoszlopok is. A tengelycsapatok 28 pám­étost lőttek szét s nagymennyiségű, katonasággal teli gép­járművet semmisítettek meg. * A NÉMET HIVATALOS JELENTÉS összesíti az angolszász hajózás ellen elért februári sikereket. A rendkívüli nehéz idő­járási viszonyok mellett is 576.000 tonna el­lenséges kereskedelmi hajótér elpusztítása a­ februári eredmény és ezenkívül súlyos veszteségeket szenvedett az angolszász hajó­had­an.

Next