Képes Magyarország, 1957 (3. évfolyam, 1-9. szám)

1957-04-01 / 1. szám

Májusi Magyarország: vezércikk is kezdődhet­ne így, hiszen a május nemcsak hónap, hanem jelszó is, nemcsak a tavasz teljessége, hanem az igazságosságra szom­­júhozó emberi lélek szimbóluma is. Milyen szép, hogy az ember minden évben a ta­vasz megújhodásának időszakát ösz­­szekötötte magasztos vágyaival és milyen emberi, hogy e vágyaknak májusban nem íróasztal mellett és nem is gyűléstereikben, hanem a zsenge gyepen, a győztesen susogó fiatal erdőkben, a természet végte­len kupolája alatt adott és ad kife­jezést. De micsoda varázsló ez a május, úgy bánik az ember vérével, mint a dupla oxigén, megpezsdíti akkor is, ha ezúttal nem is­­kívánt pezs­­dülni; a szó maga is elragadja az embert. Május Magyarországon: most nem akar többet­­kifejezni, csak azt, milyen szép ez a lenge, ez a bokrétás, ez a délceg hónap a mi földünkön. Nem, kérem, ne tessék most azt mondani, hogy a „leg­szebb“, mert akkor nyomban védeni kezdem a többi hónapot, az augusz­tus hevét, október mustját, a zúzos decembert, sőt még azt a fa­gyos-latyakos februárt is, hiszen annak az ígérete gyönyörű. Nálunk minden hónap szép,­­ nem is: min­den hónap a legszebb, mert a miénk... A májusnak talán keve­sebb reklám kell, ennyi az egész. Mert májusban egyszerre min­denki mozogni, utazni vágyik, fáról akar cseresznyét szedni és nem nyugszik addig, míg friss — kivehe­­tetlen! — fűfoltot nem szerez a ruhájára. Ez a május ünneplésének és magunk szelíd kitombolásának egyik legegyszerűbb módja. Ki a szabadba, a 81-es vagy a 83-as vil­lamossal, amelyeket oly kegyetlenül kereszteltek át tavaly 56-osra és 58-asra, ki a végállomásig, azután hajrá! Csak ne tessék megállni a nagyréten vagy a zugligeti első bok­rok alatt, mert akkor a május meg­sértődik és délutánra esővel bün­teti önöket... Hanem vágjunk neki úgy a májusnak és a budai hegyek­nek, hogy ne tudjuk merre me­gyünk. Tévedjünk el egy kissé, meglátják, csodás lesz. Egyszerre csak új látószögből tárul elénk a Jánoshegy vagy maga a város ... Vagy letérünk egy erdei útról, egész kicsi ösvényt követünk s egyszerre csak valódi, csöndes, smaragdzöld tisztáson találjuk magunkat. Csak májusban lehetséges, mert júliusra, augusztusra mások is megtalálják a tisztást és smaragdzöld tündöklés helyett az uzsonnapapirok száraz gyehennája fogad. Első májusi tanácsom tehát: tes­sék eltévedni a budai hegyekben. Az igazi május ott vár ránk a Csillebércen túl. Nincs még egy fővárosa Európának — és útleírá­sokból azt gyanítom, hogy az Új­világnak se —, amely ilyen közel­ben ilyen szépséges eltévedési lehe­tőséget nyújt. Becsüljük meg, él­jünk vele. A második tanácsom már valami­vel bonyolultabb: fedezzük fel a májusi Balatont. Nem, nem a vizét, azt csak a hó végén s akkor is csak edzetteknek merném ajánlani. De fedezzünk fel többet, mint a Bala­ton vizét, a környékét. Kérem, tu­dom jól, hogy ezt minden nyáron is elhatározzuk, de a régi pesti kuplé szavai megbéklyózzák terveinket: „Nyáron nagyon meleg van..Nyá­ron nagyon meleg van s ezért in­­kább bemegyünk a vízbe s leg­följebb a Badacsonyt lá­togatjuk meg, ahol — ha szabad így monda­nom — bemegyünk a borba, illetve az be­lénk ... De ■mennyi, mennyi kincse van még a Balatonnak! Május a legalkalmasabb hónap a balatoni he­gyek s dombok meghódítására. Még nincsen nagy hőség, a kertekben és a szőllőhegyelben rétegesen fekszik egymáson a mézszagú földillat és a tóról felsettenkedő hűvös vízszag. Nézzük meg például egyszer a Badacsonyt másképpen. Induljunk el úgy, mint nyáron a Kisfaludy-ház felé, de az első keresztúton, mely mint a donga a hordót, fogja körül a bazalthegyet, induljunk el bal­felé, Tördemic irányába. Azoknak, akik képek nyomán, emlékekből, vagy csak a távolságtól igézetten, a Dolomitokén ,lelkesednek, e azokó­­nak, akik alpesi falvak képeit néze­getik, azt mondom: Tördemicben vannak házak, részletük, hegyolda­lak, amelyek nemes vadsága a Dolo­mitok falvait juttatja az ember eszébe. Azután továbbmegy az em­ber és lát olyan meghitt zugokat, olyan festői sarkokat, hogy tövig koptathatja a bakancsán a szögeket, míg Tirolban mására lel. Ám azok­nak, akik nem más tájak másait ke­resik Magyarországon, elég ha any­­nyit mondok: hegyi falu, Magyar­­országon, olyan oszlopos paraszt­­házakkal, amilyen nincs hetedhét­országon ... És még azt tenném hozzá: olyan égbolttal a házak fö­lött, olyan tóval az égbolt alján, mint Egry József képein. Mert ko­runk legnagyobb magyar festője itt élt és ezt festette, festette, festette haláláig újra, meg újra. Ez volt második májusi tanácsom. A harmadik ennyi: májusban ott­hon tölteni a szombat—vasárnapot mulasztás, mégpedig pótolhatatlan. Legalább tizenkét hónapig az... BOLDIZSÁR IVÁN

Next