Képes Sport, 1943. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)
1943-01-05 / 1. szám
Hogyan lett a Diadal F. C. balösszekötőjéből Európa legjobb korongkapusa? Majdnem két hét telt el azóta, hogy a berlini Sportpalotában rendezett karácsonyi nemzetközi jégkorong-torna hihetetlenül izgalmas utolsó mérkőzése befejeződött és korongozóink a tisztes eredménynyel öltözőjükbe vonultak, de a német sportkörök még mindig nem tudtak napirendre térni a látottak felett. Dicsérik a német játékosok hidegvérét, a magyar csapat határtalan küzdőképességét és fergeteges rohamait, de mindenekelőtt és legfőképpen Csák dr.-nak, a „BJéE immár világhírű kapusának szenzációs játékát, úgy a szak-, mint a napisajtó és a rádió a legfelsőbb fokú elragadtatás hangján tér vissza újra és újra a magyar kapusté nemén szinte fantasztikus védéseire és egyhangúan megállapítják, hogy a berlini közönség hasonló képességű korongkapust még sohasem látott. Német szakkörök szerint Csák úr, ma nemcsak Európában kétségkívül messze kiemelkedően a legjobb korongkapus, de még Kanadában, a jégkorongsport klasszikus hazájában is aligha akad párja... És hogy ebben a jóleső megállapításbai semmi túlzás nincs, azt e sorok írója is igazolhatja, aki végignézte 1939-ben Zürichben az utolsó békebeli világbajnokságot, amelyben úgy a kanadai világbajnok »Tústevők« kapuvédjének, mint az angol kuput védő, szintén kanadai származású és igen nagyképességű Forsternak . Hány mérkőzést játszottál már a válogatottban? — tesszük fel a kissé »nehéz« kérdést. — Hm, hm ... várjunk csak... — próbál gyors fejszámolással visszaemlékezni a kitűnő »Jég-Cerberus« — hát bizony már tíz éve vagyok állanidó tagja a válogatottnak __— évenként ti—ifi mérkőzést, sőt a a játéka elhalványodott Csák dr. kapusművészete mellett. Berlinből való hazatérte után elbeszélgettünk egy kicsit a népszerű »Pistával«, hogy tőle magától, mint legilletékesebbtől tudjuk meg, hogyan alakult ki az egyik legtündöklőbb és legérdekesebb magyar sportpályafutás. — Sportpályafutásom kezdetén még a legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy valaha is jégkorongozó leszek — kezdte a visszaemlékezést a BKE büszkesége. Középiskolás koromban szívvelté,ékkel a kerek körlabdát rúgtam és minden vágyam az volt, hogy olyan csatár legyen belőlem, mint amilyen az akkori diákok bálványa, Orih Gyuri volt. Csakhamar be is kerültem egy MILL csapatba, a »Diadal F. C.»-be és mint balösszekötő és közép csatár szorgalmasan rugdostam a gólokat, az általam kissé mindig lenézett kapusoknak. Hamarosan felfigyeltek rám és Galiovich, a Vasasok mostani kitűnő edzője, a MILL akkori kapitánya az ifjúsági válogatottba is beállított. ,,Hátha tudsz védeni?. . . Történt azonban, hogy a negyedik gimnáziumban az osztálycsapatunk benevezett az iskolai sporongbajnokságra — a Piaristáknál akkoriban élénk jégkorongélet uralkodott — és nem volt kapusuk. Kétségbeesésükben hozzám fordultak, mondván, hogy »te úgyis tudsz, focizni — hátha tudsz védeni is?...« Hiába szabadkoztam, hogy még soha életembennem voltam jégen és »korizni« sem tudok: beöltöztettek és hárman-négyen körülfogva, az osztály nahcsány kacagása közepette betoltak és vontattak a jégre. Minthogy nem tudtam a jégen megállni, letérdepeltettek a kis korongkapuba és úgy kellett »védenem ...« A mérkőzés folyamán azután ebből a helyzetből néhány »elvetést« csináltam, ami általános tetszést aratott. Olyannyira, hogy a játék végén odajött hozzám a mérkőzést vezető Miklós Sanyi, — aki akkor már a BKE-ben játszott — és biztatott, hogy tanuljak meg korcsolyázni, mert még vihetem valamire... Családunkban is híre ment nagy »sikeremnek«, mire a következő évben jégbérletet kaptam karácsonyi ajándékul. Most már persze hamarosan megbarátkoztam a jéggel. Megtanultam korcsolyázni és elkezdtem figyelni a »komoly« jégkorong-kapusokat: hogyan is csinálják a dolgukat? Nemsokára annyira vittem, hogy elhívtak az FTC-be, ahol rövid tartaléksor után bekerültem az első csapatba és sikertült bent is maradnom. Ettől kezdve gyors ütemben ívelt felfelé az út. Két év múlva, 1933-ban, a prágai világbajnokságon már én voltam a magyar csapat tartalékkapusa és mindjárt be is kerültem a válogatottba. Svájc ellen játszottuk a selejtezőben az első mérkőzésünket — alkonyatkor, derengő, rossz világításban. Mivel nekünk az volt a fontos, hogy a letteket verjük meg, a szövetségi kapitány úr úgy gondolta, hogy a helvétek ellen — akikkel szemben amúgy sem számíthattunk sikerre — én védjek, mivel én jobban láttam a szürkületben és majd Marx fog a lettek elleni sorsdöntő mérkőzésem Védeni... így is történt, avval a különbséggel, hogy az Európa-bajnok svájciak ellen úgy ment a védés, hogy a lettek ellen is engemállítottak be és ettől kezdve többé ki sem kerültem a válogatott csapatból ... 200-szor a válogatottban békeévekben jóval többet véve alapul — igen közel járok a 200-ik válogatottsághoz ... Ezt is kevés sportember mondhatja el a világon magáról! De Csák Pista nemcsak a kis korosngkapuban ért el kiváló eredményeket, hanem más sportokban is. Tavaszszall, amikor véget ér a jégidény, sietve felhúzza a futballcipőt, legutoljára a Nemzeti profi csapatában játszott balszélsőt! — vagy beáll a gyephokki kapuba (a berlini Olimpián ő védte a magyar kaput és a világbajnok Indiától mi kaptuk a legkevesebb gólt, ugyanakkor, amikor a többi ■ m lettek gólzáporos vereségekkel jöttek le a pályáról, a hokki koronázatlan fejedelmeitől!), nyáron pedig fogja a teniszütőt és napestig szenvedélyesein kergeti a kis fehér labdát. Mint teniszező Balatonföldváron komoly ifjúsági versenyt nyert. És éppen ebben a pillatnyi szünetnélküli sportolásban rejlik sikereinek a titka. Mint ő maga mondja: — Szerintem annak köszönhetem jégkorong sikereimet, hogy télen-nyáron állandó mozgásban vagyok. A labdarúgásból hoztam magammal a jégre a labdaérzéket, a gyors reflexeket, az összpontosítani tudást és a játékintelligenciát. Mindez igen fontos, ha az ember eredményesen akar a korongban védeni. •»Futballozni szeretek a legjobban“ — Mégis a legfontosabbnak azta, hogy az ember pillanatra se hagyja « a sportolást. Nem szabad »kihagyni« egy félévet, mint — sajnos — sok korongozó teszi nyáron, mert akkor nagyon nehéz ismét formába jönni és a jégen oly szükséges gyorsaságot és mozgékonyságot visszaszerezni... — A többi sportok neon zavarnak a korongozásban? — tesszük fel az érdekes kérdést. — Legfeljebb az átmeneteikor egy kicsit ... De ez hamar elmúlik és azután megmarad a jó hatás. Különösen a futballé... amit, őszintén szólva, sokkal jobban is szeretek játszani, mint korongozni... — ?!? — Igen — feleli mosolyogva Csák dr.— Az én egyéniségem aktív és folytonos mezmozgásra vágyó, amit a korongvédés kissé passszív szerepe nem elégít ki teljes mértékben . Már sokszor gondoltam, hogy abbahagyom a védést és csak futballozni fogok, de azután jön a tét, mindig meggondolom a dolgot. Most már nem is lenne »szívemt otthagyni a biztos válogatottsága és az európai hírnevet csak azért, hogy közepes labdarúgó csatár legyen belőlem ... - már nem is lenne észszerű ... És azután, amikor jönnek a forró, nagy koronacsaták az igazi nagy ellenfelek ellen, a világbajnokságok, az őrjöngő tömeg, a villámgyorsan ide-oda cikázó küzdelem és eszembe jutnak azok a nasív játékosok, akiket a jégen már láttam: úgy érzem, nem tudnám többé nélkülözni mindezt... — Kiket tartasz a világ legjobb játékosainak? — A kanadaiak között annyi az extraklasszis, hogy szinte fel se lehet sorolni őket... Mindenesetre a legnagyobb benyomást rám Crossley kapus és az amerikai Garrisson tették. Utóbbi a világ legjobb hátvédje: erős, mint az oroszlán, tüneményesen korcsolyázik és villámként száguld át a pályán, hogy rendszerint védhetetlen lövéssel fejdze be az akciót... De az európai Malacek, Janecke, Torriani V és Drobny is egészen nagy játékosok, a svédekről nem is beszélve__ — És a mieink?... Hála Istennek, látok egy csomó tehetséges fiatalt, akik a tarsolyukban hordják a marsallbotot. Remélem, hamarosan elő is húzzák onnan! ... A BKE-nek mindenesetre 15—17 év múlva nem lesznek gondjai a védelmet illetőleg — teszi hozzá ravaszul mosolyogva a mindig jókedélyű kapus. — Tizenhét év múlva? — kérdezzük csdálkozva. — No igen... Jeneyéknél és Botondék, a két hátvédünknél nem régen szült egy-egy kisfiú, mi pedig még ebben a napban várjuk a trónörökös megérkezését. Természetesen fiú lesz, és még természetesebb, hogy koronakapust nevelek belőle! Így hát, ha valaki majd húsz év múlva kimegy a ligeti jégre, ugyanúgy a Csák Jenen—Botond védelmet láthatja ezt azrv, a BKE-kapu előtt, mint mostanság! ... Hát ha a kis TIKE-csemeték csak feleolyan tehetségesek lesznek, mint az apák, valóban nem kell féltenünk a jövő magyar korongválogatottját! AmbróziPál Dr. Csák István