Képes Sport, 1970. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)

1970-06-30 / 26. szám

ELŐRE­­ lágbajnoki tizenhatos döntőben, esetleg si­kereket hozhatnak. A későbbiek során csak azok a csapa­tok szerepelhetnek sikeresen, amelyek a tizenhatos döntőbe való jutást csak mint egy tovább játszási lehetőséget fogják fel. Azok lesznek a későbbi világbajnoki mér­kőzésen eredményesek, amelyek valami­lyen tekintetben újítani tudnak. Ezen a világbajnokságon néhány csa­pat, mint a bolgár, a svéd, a belga, a szovjet, a marokkói, az izraeli, a cseh­szlovák, alig mutatott valami fejlődést a selejtező mérkőzésekhez képest. Játék­­rendszerük, erőnléti állap­otuk, taktikai felfogásuk, csapategységük nem volt ele­gendő az őket legyőzőkkel szemben. A négyes csoportmérkőzések során nagy jelentősége volt az első mérkőzésen megszerzett két pontnak. A brazil csapat nagyon könnyen szerezte meg első két pontját és már akkor látszott, hogy a nagy csapat. Anglia, az NSZK és Uru­guay, ha nagy küzdelem árán is, de meg­szerezte a két pontot. Az olaszok egy ka­pushibából szerencsésen elért góllal ju­tottak a győzelemhez. Mexikó és a szov­jet csapat pedig a torna két gyenge együt­tese ellen szerezte első győzelmét, miután előzőleg egymás ellen döntetlent értek el. A csop­ortmérkőzések az edzők számára sokfajta kísérletezésre adnak lehetőséget. Kipróbálhatnak játékosokat, eldönthetnek korábban még vitatott kérdéseket, hogy az egyes feladatkörökben kiket szerep­el­­tessenek. Próbálkozhatnak különféle ösz­­szeállításokkal, taktikai és játékrendszer­­beli megoldásokkal. Sőt, lehetőségük nyílik esetleg egy másik csoportból számukra nehéz ellenfél elkerülése céljából döntet­lenre játszani. A csoportmérkőzésekben talán az volt a legtanulságosabb, hogy minden, később eredményesen szerepelt csapat valami új­jal próbálkozott. És nem egy közülük eze­ken a mérkőzéseken kovácsolta össze ké­­sőbbi együttesét. Még az olyan csapatok is, mint a brazil és az olasz, amelyek leg­inkább törekedtek állandó együttes pá­lyára küldésére, utat engedtek bizonyos próbálkozásoknak. Az NSZK együttese pedig éppen a Ma­rokkó elleni nehéz mérkőzés tanulságai alapján alakította ki csapatát és igyeke­zett állandósítani, a játékosokban tuda­tosítani a megfelelő játékfelfogást. Az angol együttes elsősorban a véde­kezés terén hozott ezeken a mérkőzése­ken újat. S mint később kiderült, a cse­rék terén is ezeken a mérkőzéseken kí­sérleteztek a legtöbbet. A fáradó Charlton helyére minden esetben a mozgékony Bellt állították be. Ugyanilyen tervszerű volt Valcareggi cseréje Mazzola és Rivera esetében. Sőt az NSZK elleni mérkőzésen bebizonyoso­dott, hogy ez nem csak egyszerű játékos­csere, hanem játékfelfogásbeli változta­tás is. A csoportmérkőzéseken a „gólt nem kapni!” elve érvényesült — a brazil csa­patot kivéve — minden más csapatban Hiszen egy döntetlen még mindig egy pontot és egy lehetőséget jelent. Hogy mennyire így volt, ezt bizonyította a bra­zil—angol mérkőzés is. Az angolok addig, amíg a brazilok gólt nem értek el, csak a védekezéssel törődtek. A brazil gól után­­ nagyszerű támadásokat vezettek és bebi­zonyították, hogy a maguk módján a tá­madások vezetéséhez, gólhelyzetek terem­téséhez is értenek. A csoportmérkőzéseken, azok jellege folytán, nagy taktikai csaták is folynak. Ezek nagy része sokszor a közönség szá­mára nem élvezetes. Csak a szakemberek­nek enged betekintést az egyes szakveze­tők elképzeléseibe. Talán ez volt az oka, hogy egy-egy olyan csapatmérkőzésen, ahol valamelyik félnek esélye volt a cso­portból való továbbjutásra, a várható el­lenfelek megfigyelőinek sokasága ült a nézőtéren. Mindezeket a körülményeket figyelembe véve a csoportmérkőzések is hoztak újat, elsősorban a játékfelfogás terén. De a ké­sőbbiek során eredményesen szerepelt csapatok még valamit hozzátettek ahhoz, amit a csoportmérkőzések során felvonul­tattak. Más követelmények elé állították a csa­p­atokat az egyenes kiesés mérkőzései. Ezeket a mérkőzéseket már csak rúgott gólokkal lehetett eldönteni Talán csak az Uruguay—Szovjetunió mérkőzés volt ez alól kivétel. Itt a két edző olyan taktikai megoldást választott, amelyből nem tudtak kiszabadulni és csak egy véletlen szeren­cse és játékvezetői tévedés hozott egyet­len gólt. A másik három mérkőzésen már nagy­szerű gólok estek. Még az olyan védekező csápját, mint az olasz is, támadásvezetésre kényszerült. Pedig az előmérkőzések so­rán addig mindössze egyetlen gólt ér­tek el. Ezek a mérkőzések bebizonyították a labdarúgás általános előrelépését, mégpe­dig a játék, és elsősorban a támadójáték fejlődésének irányába. Miben hozott újat a mexikói világbajnokság? A legfeltűnőbb előrelép­és a csap­atok ál­talános felkészültségében mutatkozott meg. Ez az előrelépés sok irányú és össze­tett volt. Mindenki arra törekedett, hogy A bajuszos meg a kopasz... Rivelino, a világbajnokság éleslövésze, Mario Americo, a világbajnokok gyúrója

Next