Képes Sport, 1970. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)

1970-06-30 / 26. szám

Forrong a teniszvilág, Wimbledon fél­idejének mérlege: nagy és megrázó válto­zások a tiszteletreméltó hagyományok zöld gyepén. Világklasszisok búcsúztak el, a meglepetések listája hosszabb, mint egy napközis óvoda mosodaszámlája. A leg­jobb nyolc között már hiába keresnénk Arthur Ashe-t. A rokonszenves feketebőrű versenyzőt három sima játszmában „mosta le" Wimbledon gyepéről egy kopaszodó spanyol öreglegény, Alejandro Gimeno (jobboldali kép). És Bob Hewitt kiütötte a hollandok vil­lámemberét, Tom Okkert és... és... és... és nincs már Rod Laver sem. A vörhenyes­­hajú gépember, napjaink Wimbledonjának legfényesebb csillaga az angol Taylor ke­zétől szenvedett súlyos (4:6, 6:4, 6:2, 6:1) vereséget. Az ember visszaemlékszik, mi­csoda küzdelemre késztette még nem is olyan régen ugyanezt a Taylort Gulyás István a Margitszigeten ... és nem győz csodálkozni. Vannak aztán maradandó kedvencek, akik - ilyen vagy olyan tulajdonságuk ré­vén — belopják magukat a nézők szívébe, tartósan, a nyújtott teljesítménytől függet­lenül, kiradírozhatatlanul. Néha egy paradicsompiros szakáll és egy — hetykén copfba kötött — oroszlánsö­rény is elegendő. Torben Ulrich, a dánok veterán teniszhippije ma is megtölti Wimb­ledon lelátóit. Marmureanu elleni mérkő­zését kétezer fiatal nézte végig egészen speciális „szerelésben”: virágos ing, te­nyérnyi medália és — nemre való tekintet nélkül a bokán alul érő maxikabát. Nagy tetszéssel fogadták a kedvenc min­den mozdulatát, lecsapásait tartózkodó ele­ganciával megtapsolták. Torben Ulrich (alsó képünk) 6:2, 7:5, 81ó­ra győzött. Szegény királyi A meglepetések meg­lepetése: Roger Taylor négy játsz­mában verte Rod Lavert. A szinte döntővé előlépett nagy ütközet után a csodálatos ausztrál boldogtalanul távozott

Next