Képes Sport, 1970. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)
1970-06-30 / 26. szám
Forrong a teniszvilág, Wimbledon félidejének mérlege: nagy és megrázó változások a tiszteletreméltó hagyományok zöld gyepén. Világklasszisok búcsúztak el, a meglepetések listája hosszabb, mint egy napközis óvoda mosodaszámlája. A legjobb nyolc között már hiába keresnénk Arthur Ashe-t. A rokonszenves feketebőrű versenyzőt három sima játszmában „mosta le" Wimbledon gyepéről egy kopaszodó spanyol öreglegény, Alejandro Gimeno (jobboldali kép). És Bob Hewitt kiütötte a hollandok villámemberét, Tom Okkert és... és... és... és nincs már Rod Laver sem. A vörhenyeshajú gépember, napjaink Wimbledonjának legfényesebb csillaga az angol Taylor kezétől szenvedett súlyos (4:6, 6:4, 6:2, 6:1) vereséget. Az ember visszaemlékszik, micsoda küzdelemre késztette még nem is olyan régen ugyanezt a Taylort Gulyás István a Margitszigeten ... és nem győz csodálkozni. Vannak aztán maradandó kedvencek, akik - ilyen vagy olyan tulajdonságuk révén — belopják magukat a nézők szívébe, tartósan, a nyújtott teljesítménytől függetlenül, kiradírozhatatlanul. Néha egy paradicsompiros szakáll és egy — hetykén copfba kötött — oroszlánsörény is elegendő. Torben Ulrich, a dánok veterán teniszhippije ma is megtölti Wimbledon lelátóit. Marmureanu elleni mérkőzését kétezer fiatal nézte végig egészen speciális „szerelésben”: virágos ing, tenyérnyi medália és — nemre való tekintet nélkül a bokán alul érő maxikabát. Nagy tetszéssel fogadták a kedvenc minden mozdulatát, lecsapásait tartózkodó eleganciával megtapsolták. Torben Ulrich (alsó képünk) 6:2, 7:5, 81óra győzött. Szegény királyi A meglepetések meglepetése: Roger Taylor négy játszmában verte Rod Lavert. A szinte döntővé előlépett nagy ütközet után a csodálatos ausztrál boldogtalanul távozott