Képes Sport, 1971. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)

1971-02-23 / 8. szám

­ Egyszer már elanattak a dízsín Az ősszel pontveszteség nélkül vezető, 20:3-as gólaránnyal méltán büszkélkedő lila-fehérek megtorpantak Dunaújvárosban. Ugyan ki hitte volna? Bocsánat. Akadtak akik várták! Különben nem gyűlt volna össze tízezer néző. Igaz, hogy a szögletarány 10:5 volt az V. Dózsa javára, viszont a hazaiak lőttek még két kapufát, örülhetett a Dózsa a döntet­lennek ... Figyelmet érdemel, hogy az őszi találkozó óta megerősödött a Duna­újváros a játékjogát visszanyert Fajt­tal, Mohács kapus felj­avulásával. Igaz, hogy a téli edzéseken elég sokat panaszkodott Fejes mester, az edző. Beszélt játékosról, aki elhízott, a másik lesoványodott, a harmadi­kat át kellett tenni más posztra, s nem is egy olyan akadt, aki sokallta a munkát. No de ez február eleji história. Június 6-ig elmúlhatnak a bajok, megszűnhetnek a hiányok, eltűnhetnek a fölöslegek, s lehet, hogy újra a legjobb Formaggini és Nagy Ervin, a legerélyesebb Ruppert és a legügye­sebb Csörgő jelenik meg a pályán! Akkor pedig nem is olyan biztos az a hazai győzelem! KARSAY LÁSZLÓ (Videoton) Lelkesítője a Vidinek, no meg dirigense is ott, a középpályán. Huszonhárom éves és a legképzettebb labdarúgó egyesüle­­­­tében. Egy egyéniség látványos techniká­val, s olykor bizony haszontalan megoldá­sokkal. Ötszörös válogatott, egyszeres gól­szerző még a lengyelek ellen. Nem oko­zott csalódást a címeres mezben! Mindez azonban kevés egy játékmestertől, egy csapatirányítótól. Tavasszal bizony többet kellene vállalnia a játékból... Csepel—Pécsi Dózsa (ősszel 2:2, 8000 néző) szombaton este ... 1 Videoton—Tatabánya (1:1, 4000 néző)... 1 SBTC—SZEOL (1:1, 3000 néző) ... 1 Komló—Bp. Honvéd (1:4, 7000 néző) ... 2 DVTK-MTK (1:4, 3000 néző) .. . x C. Dózsa—Dunaújváros (0:0, 10 000 néző) szombaton este ... 1 Rába ETO-­FTC (2:1, 8000 néző) .. . x Vasas—Sz. Haladás (3:2, 14 000 néző) szombaton ... 1 Ennek a fordulónak megfelelője az ősszel szeptember 2-án, szerdán került sorra. EGY GÓL, EGÉSZEN KÖZELRŐL. KAPUSPORTRÉ A HÁLÓ MOGUL - RAPP IMRÉRŐL Sz. Haladás—Tatabánya (ősszel 0:2, 3000 néző) ... x Pécsi Dózsa—SZEOL (0:0, 2000 néző) ... 1 FTC—Bp. Honvéd (1:1, 20 000 néző) . .. x Vasas—MTK (1:2, 7000 néző) ... 1 Rába ETO—Dunaújváros (3:2, 2000 néző) . .. 1 Csepel—C. Dózsa (0:1, 7000 néző)... x Videoton—DVTK (2:2, 6000 néző) .. . x SBTC—Komló (2:2, 4000 néző) ... 1 Ennek a fordulónak megfelelője az ősszel október 24—25-én került sorra. FORDULÓ 1971. június 13. Legkésőbbi kezdés 17.30 ó. Férfiünnep és búcsú A Karancs-a­lján nagy és fényességes napra készülnek, afféle férfi­ünnepre, baráti összejövetelre. Az otthon általában jól szereplő SBTC- nek aligha okoz gondot az idegenben többnyire gyengécskén szereplő komlóiak legyőzése.* Ugyanakkor a SZEOL búcsúkörútját járja az országban: a tavaszi és őszi eredménytelenség után nehéz a helyzet tavasszal. Hogy hol és mi a hiba, arra bizonyára fény derül. Mindez azonban nem változtat azon a tényen, hogy a csapattal Pataky, Bánfalvy és Vass is esetleg elbúcsúzhat a legjobbaktól , pedig nekik talán nem kellene búcsúzniuk az élvonaltól... A pécsi közönség természetesen győzelmet vár Konrádéktól. Megértjük őket."

Next