Képes Sport, 1971. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)
1971-02-23 / 8. szám
Thaly Zoltán rajzai GSILiLiftSJÉLüflg Jó néhány esztendővel ezelőtt azért kerestem fel híres színészeket, fociimádó írókat, orvosokat, hogy egy-egy érdekes történetet kérjek tőlük a labdarúgás világából. Utam a drága jó Salamon Béla bácsihoz is elvezetett. — Béla bácsi, mondjon el egy érdekes történetet — kértem — s már kaptam is elő a jegyzetfüzetemet. — Tedd csak el, fiam, a füzetedet. Elmondok én néked valamit, de nem akarok magamra haragítani egyetlen vezetőt, egyetlen játékost sem. Hát figyelj csak, olvasom ezeket az új átigazolási híreket, meg a nyilatkozatokat is a szerzeményekről. Ennyi csodacsapat sehol a világon nincs, mint amennyiről nálunk írnak, és micsoda nagyszerű csatársorok!... Csak úgy ne járjanak, mint az én kedvenc szerepemben, a Vonósnégyesben. Mindnyájan azt hisszük, hogy a másik tud hegedülni .. . Meg ne írd! Mert én szeretem ezeket az új „zenészeket” is, még akkor is, ha egyelőre fordítva tartják a hegedűt. — Hát jó. De Béla bácsi azért csak nyilatkozzék valamit — kapacitáltam tovább —, legalább jósoljon a következő fordulóra. Mi lesz az MTK-meccs eredménye? — Ezt már megírhatod. Győzünk. Esetleg döntetlen lesz... De a legrosszabb esetben kikapunk. — Béla bácsi, maga is tudja, hogy így ez nem érdekes... 1, x, 2. Válasszon a három közül egyet. — Ja, választani is lehet? Akkor 1-es. Ám, ha a fiúk akarják, le is játszom helyettük. Hát valahogy így „játszuk le” mi is, a fiúk helyett, előző oldalainkon a tavaszi fordulót. S ezt a játékot mi sem szántuk sokkal komolyabbnak, mint annak idején Béla bácsi. Nála pedig komolyabban senki sem vette a focit. És soha, senki se szerette jobban. Őt idéztem, nem tagadom, egy kicsit védelmet kerestem az ö bölcs humorában. Félek, hogy elfelejtettük azt a játékos szenvedélyt, amivel a futballt imádták a régiek. Félek, hogy kezd kiveszni az a megbocsátó derű, amellyel egy-egy elvesztett mérkőzés után távozni tudtak a régi, nagy szurkolók. Félek, hogy félünk játszani, írásban és szóban olyan komolyak vagyunk, hogy az már a humor határát súrolja. Érdekes, alig gondolunk arra, hogy talán azért nincs a pályán igazi játék, mert fenn a lelátón sem játszunk elég jókedvűen. Hogy megharagszunk egy rosszul sikerült nyilatkozatért, egy rossz tippért... Igen, igen, ott fenn a lelátón sem játszunk egymással, inkább acsarkodunk. Ó, hol vagytok Ti senki által komolyan nem vett notórius nyilatkozók, Ti mindent tudó szurkolók, akik névvel vagy névtelenül ott sürögtetek-forogtatok a csapatok mellett és körül, és szerveztétek, fenntartottátok, éltettétek a lelátót. Nem tagadom, Nektek írtuk az előző oldalakat. Elsősorban Nektek. Nektek tippeltünk, Veletek játszottunk, Benneteket hívtunk újra segítségül, Ti jókedvű, örök Szurkolók. A horoszkópban mi sem hiszünk, a fekete macskában sem, a kávézaccban sem. Mégis felnéztünk a csillagokra, s megjósoltuk a jövőt. A játékért, csak a játékért. Szeretnénk viszszavarázsolni a régi jókedvet és a zsúfolt nézőtereket. Csupán kedvcsináló az a néhány tavalyi kép is, amelyeket a jobbak közül választottunk ki, hogy kedvére gyönyörködjön mindenki. Kék- fehér, zöld-fehér, piros-kék , minden színű szurkoló. Ugye, milyen szép a foci? A mi focink is. Csak nézni kell tudni .. . Felejtsük hát el a rossz napokat. Elő a jókedvvel, szurkolótársaim! Lakatos György