Képes Sport, 1971. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)

1971-02-23 / 8. szám

Az edzők javaslata­­ az „A” és az „A” keretbe Azért, hogy az idei válogatást tervszerűbbé tegyük, és a le­hetőséghez képest összhangba kerüljünk a szakvezetőkkel — első ilyen irányú ténykedésként —, körlevélben kértük meg az NB 1-es edzőket, javasoljanak csapatukból játékosokat az „A” és az utánpótlás keretbe. A válaszok összegezése sok érdekességet mutat. Azonnal ki­tűnik, edzőink megfontolták véleményüket, nem osztották be kézzel a „kerettagságot”. Az NB I. pillanatnyi sorrendje erősen érződik a névsoron. Az V. Dózsából hét, a Bp. Honvédből hat, a Ferencvárosból négy, a Vasasból három játékost találtak méltónak az „A” válogatott kerettagságra. Két-két játékossal szerepel a Videoton, a Cse­pel, a Komló és az MTK, eggyel-eggyel a többi egyesület. Ma­­thesz Imre csak az „A” keretbe jelölt a Diósgyőrből. Szám szerint jelenleg — az ajánlások alapján — 34 fős az „A” keret, az „A” keretbe soroláshoz 36 fiatal kapta meg a bizalmat. Ebből a hetvenes létszámból kerül ki az a 32—34 játékos, aki már­cius 9—10-én már edzésre jelenik meg a Népstadionban. A kapusoknál a jól ismert nevek szerepelnek továbbra is: Bicskei, Rothermel, Géczi, Fatér és Erdősi. A jobbhátvédek közé belépett Kelemen , Török, Fábián és Formaggini mellé. Ba­ráti Lajos, a tavaly ezen a poszton válogatott Noskót a „beállás’’ posztra „nevezte”. Középhátvédekben nincs hiány, képviselve van a jelen és a jövő is, Mészöllyel, Páncsiccsal, illetve Kovács­csal (Videoton). Meglepő viszont, hogy a balhátvéd helyén mind­össze egy név található. Keszthelyi Mihály, a Csepel edzője Hu­nyadi Lászlót tartja érdemesnek a válogatott 4-es számú mezé­nek a viselésére. Juhász Pétert, az V. Dózsa hátvéd játékosát, aki tavaly már kerettag volt a svájciak ellen, mesteredzője ezút­tal az „V” keretbe tette. A többi helyen jó erők vetélkedése várható. A 6-os számú meznek olyan várományosai vannak Noskón kívül, mint Szűcs, Konrád és Vidáts. A középpályások és a kimondott csatárok arány­száma 7,8, s ez bizony azért nem vet valami jó fényt a „legelső vonal” játékszintjére. Újpesti, ferencvárosi és Honvéd csatárokon kívül mindössze a komlói Juhász „újonc” ebben a sorban. Némi meglepetésre nincs a csatárjelöltek között Szuromi An­tal, aki az elmúlt év novemberében Svájc ellen volt először vá­logatott. Répás Béláról, a Sal. BTC játékosáról sok szó esett az elmúlt évben. Egyenletesen, szépen fejlődött, így érthetően állandó után­pótlás válogatott volt. Ebből a sorból azonban már „kinőtt”, s edzőjének, Moór Edének a véleménye szerint „felsőbb osztályba” léphet. Az „U” válogatottba kevés kapust­­— mindössze kettőt: Lé­­vayt (Bp. Honvéd) és Brünyit (MTK) — javasoltak. Hátvédei jobb és bal oldalra szintén csak kettőt-kettőt, középre hármat ajánlot­tak, annál többet középpályásnak és csatárnak, szám szerint 10-et és 14-et. Az máris nyilvánvaló, hogy sok posztra bőségesen van vá­laszték, s bizony alaposan kell majd versengeniük azoknak, akik a szűkebb keretben is bent akarnak maradni. HORVÁTH ISTVÁN: •a--­viEäanäRKa IX. Partizán, Belgrád az egyesület neve: Partizán Belgrád, alapítási év: 1945 0 eredmények: 6 bajnokság 3 kupagyőzelem, az egyesület fekete-fehér hosz­m színe: szanti csíkozásé mez; fekete nad­­­rág ; fekete sport­.III mérkőzéseiket száz „Maracana"­ játsszák: Belgrád férőhely: 50 000 edző: Gojko Zee A Duna mentén — legalábbis a föld­­abrosz szerint — kizárólag csak valami­féle nemes és szépveretű labdarúgó-ha­gyományokkal rendelkező városokat ta­lálhatunk. Itt van ugye Bécs a Meisl­­korszakkal és a Wundermannschafttal, Bratislava a Slovan sikereivel, Budapest a KK-győzelmekkel és az FTC—MTK-val. És egészen lent, ahol a Duna keletnek fordul: Belgrád ... A száguldó labdarúgóvilág száguldó ese­ményei Belgrádban csak 1945-ben kez­dődtek, egy kettős névadó ünnepségen. Ebben az évben két újszülött látta meg a napvilágot: a Crvena Zvezda és a Par­tizán. Az ikertestvérek között soha sincs va­lami nagy egyetértés és ez alól a belgrá­diak sem tudták teljes egészében kivonni magukat. A rendszeres civ­akodás hol a Partizán — hat bajnokság, három kupa­­győzelem —, hol a CZ Belgrád — tíz baj­nokság, hat kupagyőzelem — javára dőlt el. De a nagyság sohasem itt mutatkozik meg. Sokkal mérvadóbbak a nemzetközi eredmények, Párizs, Brüsszel, London, Moszkva, Milánó tanúságtételei, a San Siro, a Wembley, a Luzsnyiki, a Bernabeu pályáinak eredményei. Külföldi ellenfelek, sőt, külföldi nagycsapatok ellen kell bi­zonyítani, hogy mit ér a hazai bajnoki elsőség, a hazai győzelem, a hazai siker. Szó, ami szó, a Partizán sohasem állt rosszul ezen a téren. Három nevet emlí­tenénk csupán: Csajkovszki, Bebek, Zebec. Széles látókörű fedezet, ördöngös cselező, gólképes csatár. És ha már valóban ob­jektív nemzetközi mércét keresünk, akkor hozzá­­kell tenni: Branko Zebec — akit a jugoszlávok egyébként ma is minden idők legjobb jugoszláv játékosának tartanak — 1953-ban helyet kapott az Anglia ellen szereplő kontinens-válogatottban is ... A Partizán következő „évfolyama” sem kevésbé tehetséges és kevésbé híres egyé­niségekből állott: Soskic, Juszufi, Vaso­­vic, Gallic. E jó nevű társulat díszfellépésére 1966. május 11-én került sor, a brüsszeli BEK- döntőn. Partizán Belgrád—Real Madrid mérkőzés, két világ, két út... Hogy miért? Mert a két csapat két végletet képvi­selt, két stílustanulmány, két fejlődéstör­ténet, két megoldás. A Real Madrid akkor már fénypontján jóval túl volt, de jószerivel túl volt már a poklok poklán és a ti­sztítótűzön is. A korábbi évek csillogása eltűnt a Di Ste­fano—Kopa—Gento agytröszttel, de el­tűnt már a keserves, lehangoló vereség­­korszak is. Egy végletekig kemény, vég­letekig fiatal, végletekig spanyol szárma­zású spanyol csapat zakatolt a fehér mez­ben, elődeihez talán nem méltó módon, de elődeihez feltétlenül méltó — hiszen megnyerték az Eb-t — eredménnyel. A jugoszlávok viszont — néhány té­májú újságíró szerint — egy szerencsés véletlen folytán kialakult klassziscsapa­­tot képviseltek. Az állításnak kétségtelenül volt némi halvány létalapja: abban az időszakban csupa tehetséges, nagyjövőjű játékos sze­repelt a hadsereg csapatában. Természe­tesen nem lehetett véletlen, hogy ügyesek voltak, hogy eredményesen és szépen ját­szottak. Csak az­­lehetett esetleg szeren­csés esemény, hogy szinte egyetlen n évfo-

Next