Képes Sport, 1971. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)
1971-02-23 / 8. szám
Az edzők javaslata az „A” és az „A” keretbe Azért, hogy az idei válogatást tervszerűbbé tegyük, és a lehetőséghez képest összhangba kerüljünk a szakvezetőkkel — első ilyen irányú ténykedésként —, körlevélben kértük meg az NB 1-es edzőket, javasoljanak csapatukból játékosokat az „A” és az utánpótlás keretbe. A válaszok összegezése sok érdekességet mutat. Azonnal kitűnik, edzőink megfontolták véleményüket, nem osztották be kézzel a „kerettagságot”. Az NB I. pillanatnyi sorrendje erősen érződik a névsoron. Az V. Dózsából hét, a Bp. Honvédből hat, a Ferencvárosból négy, a Vasasból három játékost találtak méltónak az „A” válogatott kerettagságra. Két-két játékossal szerepel a Videoton, a Csepel, a Komló és az MTK, eggyel-eggyel a többi egyesület. Mathesz Imre csak az „A” keretbe jelölt a Diósgyőrből. Szám szerint jelenleg — az ajánlások alapján — 34 fős az „A” keret, az „A” keretbe soroláshoz 36 fiatal kapta meg a bizalmat. Ebből a hetvenes létszámból kerül ki az a 32—34 játékos, aki március 9—10-én már edzésre jelenik meg a Népstadionban. A kapusoknál a jól ismert nevek szerepelnek továbbra is: Bicskei, Rothermel, Géczi, Fatér és Erdősi. A jobbhátvédek közé belépett Kelemen , Török, Fábián és Formaggini mellé. Baráti Lajos, a tavaly ezen a poszton válogatott Noskót a „beállás’’ posztra „nevezte”. Középhátvédekben nincs hiány, képviselve van a jelen és a jövő is, Mészöllyel, Páncsiccsal, illetve Kovácscsal (Videoton). Meglepő viszont, hogy a balhátvéd helyén mindössze egy név található. Keszthelyi Mihály, a Csepel edzője Hunyadi Lászlót tartja érdemesnek a válogatott 4-es számú mezének a viselésére. Juhász Pétert, az V. Dózsa hátvéd játékosát, aki tavaly már kerettag volt a svájciak ellen, mesteredzője ezúttal az „V” keretbe tette. A többi helyen jó erők vetélkedése várható. A 6-os számú meznek olyan várományosai vannak Noskón kívül, mint Szűcs, Konrád és Vidáts. A középpályások és a kimondott csatárok arányszáma 7,8, s ez bizony azért nem vet valami jó fényt a „legelső vonal” játékszintjére. Újpesti, ferencvárosi és Honvéd csatárokon kívül mindössze a komlói Juhász „újonc” ebben a sorban. Némi meglepetésre nincs a csatárjelöltek között Szuromi Antal, aki az elmúlt év novemberében Svájc ellen volt először válogatott. Répás Béláról, a Sal. BTC játékosáról sok szó esett az elmúlt évben. Egyenletesen, szépen fejlődött, így érthetően állandó utánpótlás válogatott volt. Ebből a sorból azonban már „kinőtt”, s edzőjének, Moór Edének a véleménye szerint „felsőbb osztályba” léphet. Az „U” válogatottba kevés kapust— mindössze kettőt: Lévayt (Bp. Honvéd) és Brünyit (MTK) — javasoltak. Hátvédei jobb és bal oldalra szintén csak kettőt-kettőt, középre hármat ajánlottak, annál többet középpályásnak és csatárnak, szám szerint 10-et és 14-et. Az máris nyilvánvaló, hogy sok posztra bőségesen van választék, s bizony alaposan kell majd versengeniük azoknak, akik a szűkebb keretben is bent akarnak maradni. HORVÁTH ISTVÁN: •a--viEäanäRKa IX. Partizán, Belgrád az egyesület neve: Partizán Belgrád, alapítási év: 1945 0 eredmények: 6 bajnokság 3 kupagyőzelem, az egyesület fekete-fehér hoszm színe: szanti csíkozásé mez; fekete nadrág ; fekete sport.III mérkőzéseiket száz „Maracana" játsszák: Belgrád férőhely: 50 000 edző: Gojko Zee A Duna mentén — legalábbis a földabrosz szerint — kizárólag csak valamiféle nemes és szépveretű labdarúgó-hagyományokkal rendelkező városokat találhatunk. Itt van ugye Bécs a Meislkorszakkal és a Wundermannschafttal, Bratislava a Slovan sikereivel, Budapest a KK-győzelmekkel és az FTC—MTK-val. És egészen lent, ahol a Duna keletnek fordul: Belgrád ... A száguldó labdarúgóvilág száguldó eseményei Belgrádban csak 1945-ben kezdődtek, egy kettős névadó ünnepségen. Ebben az évben két újszülött látta meg a napvilágot: a Crvena Zvezda és a Partizán. Az ikertestvérek között soha sincs valami nagy egyetértés és ez alól a belgrádiak sem tudták teljes egészében kivonni magukat. A rendszeres civakodás hol a Partizán — hat bajnokság, három kupagyőzelem —, hol a CZ Belgrád — tíz bajnokság, hat kupagyőzelem — javára dőlt el. De a nagyság sohasem itt mutatkozik meg. Sokkal mérvadóbbak a nemzetközi eredmények, Párizs, Brüsszel, London, Moszkva, Milánó tanúságtételei, a San Siro, a Wembley, a Luzsnyiki, a Bernabeu pályáinak eredményei. Külföldi ellenfelek, sőt, külföldi nagycsapatok ellen kell bizonyítani, hogy mit ér a hazai bajnoki elsőség, a hazai győzelem, a hazai siker. Szó, ami szó, a Partizán sohasem állt rosszul ezen a téren. Három nevet említenénk csupán: Csajkovszki, Bebek, Zebec. Széles látókörű fedezet, ördöngös cselező, gólképes csatár. És ha már valóban objektív nemzetközi mércét keresünk, akkor hozzákell tenni: Branko Zebec — akit a jugoszlávok egyébként ma is minden idők legjobb jugoszláv játékosának tartanak — 1953-ban helyet kapott az Anglia ellen szereplő kontinens-válogatottban is ... A Partizán következő „évfolyama” sem kevésbé tehetséges és kevésbé híres egyéniségekből állott: Soskic, Juszufi, Vasovic, Gallic. E jó nevű társulat díszfellépésére 1966. május 11-én került sor, a brüsszeli BEK- döntőn. Partizán Belgrád—Real Madrid mérkőzés, két világ, két út... Hogy miért? Mert a két csapat két végletet képviselt, két stílustanulmány, két fejlődéstörténet, két megoldás. A Real Madrid akkor már fénypontján jóval túl volt, de jószerivel túl volt már a poklok poklán és a tisztítótűzön is. A korábbi évek csillogása eltűnt a Di Stefano—Kopa—Gento agytröszttel, de eltűnt már a keserves, lehangoló vereségkorszak is. Egy végletekig kemény, végletekig fiatal, végletekig spanyol származású spanyol csapat zakatolt a fehér mezben, elődeihez talán nem méltó módon, de elődeihez feltétlenül méltó — hiszen megnyerték az Eb-t — eredménnyel. A jugoszlávok viszont — néhány témájú újságíró szerint — egy szerencsés véletlen folytán kialakult klassziscsapatot képviseltek. Az állításnak kétségtelenül volt némi halvány létalapja: abban az időszakban csupa tehetséges, nagyjövőjű játékos szerepelt a hadsereg csapatában. Természetesen nem lehetett véletlen, hogy ügyesek voltak, hogy eredményesen és szépen játszottak. Csak azlehetett esetleg szerencsés esemény, hogy szinte egyetlen n évfo-