Képes Újság, 1970. január-június (11. évfolyam, 1-26. szám)
1970-05-23 / 21. szám
Izrael újabb agressziót követett el az elmúlt napokban: méreteiben kisebbet ugyan, mint az 1967-es „villámháború” idején, de hatásában és jelentőségében olyat, amely beszédesen bizonyítja Tel Aviv kalandorpolitikájának változatlanságát. Ugyanakkor az esemény másról is tanúskodik: az erőviszonyok fokozatos módosulásáról, s arról, hogy a helyzet változása s az idő MÁR NEM IZRAEL JAVÁRA DOLGOZIK Az izraeli „mini-agresszió’ áldozata az a Libanon, amely 1967-ben még — az ország nyugatbarát vezetőinek akaratából — semleges tudott maradni a háborúban. Izraelnak nem volt szüksége arra, hogy fellépjen Libanon ellen, hiszen Bejrútban számos szövetségest tarthatott számon, ugyanannyi jóindulatú semleges szemlélőt — az akkori libanoni belpolitikai viszonyok között az arab tömegek csak néma elkeseredéssel figyelhették, hogy az imperialista hatalmak által támogatott Izrael seregei elözönlenek és elfoglalnak arab területeket, menekülésre késztetnek újabb arab százezreket. 1958-ban volt egy kísérlet Libanonban, hogy megfordítsák az ország szekere rúdját — nyugatról keletre, jobbról a baloldal irányába. Akkor az amerikai elnök, Eisenhower tábornok hírhedt doktrínája szerint az USA habozás nélkül válaszolt: a Földközi-tengeri flotta egységei felsorakoztak a libanoni partok előtt, a hajóágyúk a városokra irányultak, amerikai tengerészgyalogosok, „bőrnyakúak” szálltak partra és szinte 24 óra alatt elfojtották a libanoni nép szabadulási kísérletét az imperialista politikát kiszolgáló vezetők uralma alól. Tíz év elteltével a baloldali erők teret nyertek Libanonban. Új politikai tényezőként jelentkezett, hogy az ország déli részén, az Izraellal szomszédos területen megvetette lábát az Palesztinát felszabadító mozgalom, annak következtében, hogy ott az izraeli agresszió által elűzött arabok tömegei telepedtek le. Átmenetileg, hiszen vissza akarnak térni szülőföldjükre, elhagyott otthonukba . . . Már 1968 végén reagált Izrael a maga módján a libanoni helyzet változására, s a maga módján izraeli helikopteres kommandó „megtorlóakciót” hajtott végre a bejrúti repülőtér ellen, megsemmisítve a kifutópályán álló arab polgári utasszállító repülőgépeket... Az ENSZ Biztonsági Tanácsa is foglalkozott az üggyel és elítélte Izrael terrorista, kalandor akcióját. Az imperialista titkosszolgálatok, amerikai és izraeli ügynökök ezután sem pihentek: belső feszültséget, kormányválságot szítottak Libanonban, az ország hadseregét megpróbálták szembefordítani a Palesztinát felszabadító mozgalom harcosaival. Egyszer-egyszer el is érték, hogy arabok tüzeltek arabokra. Mégsem sikerült azonban kivívniuk, hogy Libanon kormánya jobboldali, imperialistabarát és az arab— izraeli ellentétben semleges politikusokból álljon. Köcsönös engedményekkel formálódtak úgy a belpolitikai viszonyok, hogy baloldali politikus kapta a fontos belügyminiszteri posztot, de az amerikabarát jobboldal is tárcához jutott a kormányban. Ugyancsak kompromisszum született a Palesztinát felszabadító csapatok libanoni jelenlétének biztosítására, a kiképzés folytatására. A palesztinai gerillák új meg új csapásokat mértek a térség megszállt arab területein az izraeli hadseregre. Most Izrael „vissza akart ütni”, „leckét akart adni”, páncélosok törtek rá Libanonra, a határt átlépő harckocsikat a levegőből bombázó repülőgépek támogatták, amelyek napalmmal pusztítottak-égettek... Az ENSZ Biztonsági Tanácsa nyomban összeült és felszólította Izraelt, haladéktalanul vonja vissza csapatait, vessen véget újabb agreszsziós cselekményének. Golda Meir, Tel Aviv miniszterelnök-asszonya kihívóan válaszolt: „A Biztonsági Tanács illetéktelen intézmény Izrael cselekedeteinek a megítélésére!” A Jerusalem Post című lap arról cikkezett, hogy Izrael fenntartja magának a jogot a lecsapáshoz a palesztinai gerillacsapatok támaszpontjaira, legyenek azok Jordániában vagy Libanonban. Érdemes idézni a párizsi sajtó véleményét, hiszen a franciák, akik 1920-tól 1946-ig „védnökséget gyakoroltak” a tízezer négyzetkilométer területű kis ország fölött, különösen jól ismerik Libanon viszonyait. A tőkés körök lapja, a Les Echos attól tart, hogy az ország „egyik végletből a másikba esik majd”, azaz baloldali fordulatnak nézhet elébe. A gaulle-ista La Nation arra utalt, hogy „az amerikai fegyveres erők ideiglenes kambodzsai intervenciója és az izraeliek korlátozott libanoni akciója között szembeötlő a hasonlóság”. S a Humanité cikkírója felkiált: „Nixon iskolát csinált!” Igen, könnyű felfedezni az összefüggést az imperialista agressziók között: Izrael az amerikaiak vietnami bűnös kalandjából meríthetett 1967-ben is erkölcsi-politikai ösztönzést, most a kambodzsai példa buzdíthatta Tel Avivot, hogy Libanon ellen is megpróbálkozzanak. De minden jel arra vall, hogy a Közel- és Távol-Keleten egyaránt kudarcot vallanak az agressziók. Iraki és szíriai tüzérség akciója Izrael ellen: belövések nyomai egy izraeli épületen a Jordán folyó völgyében Az első izraeli egységek visszavonulnak Libanonból. A „miniagresszió” véget ért, a Tel Aviv-i agresszivitás még nem .