Képes Újság, 1972. július-december (13. évfolyam, 27-53. szám)

1972-07-01 / 27. szám

NYILATKOZAT • ÚJDONSÁG • HOZZÁSZÓLÁS • ESEMÉNY • KRÓNIKA szombatig PIRÍTOTT A miskolci hűtőházban si­keresen próbálták ki az ország első pirított ha­sábburgonyát előállító üzemét. A holland auto­mata gépsor megtisztítja, fölszeleteli, párolja, növé­nyi zsiradékban megpirít­ja, majd fagyasztja és csomagolja a burgonyát. A pirított­ mélyhűtött ha­sábburgonya melegítés után fogyasztható. TERMÉSZET A Magyar Vadászok Or­szágos Szövetsége, a Ma­gyar Mezőgazdasági Mú­zeum és a MAVAD ren­dezésében vadászati és természetvédelmi kiállítás nyílt Békéscsabán. A vi­lágrekorder trófeák mel­lett bemutatják a Kőrös vidék jellegzetes halait és vízimadarait is. ARATÁS vízimalom idén ünnepli alapításának 700. évfordulóját Tapolca. Képünkön: a város egyik látványossága, a vízimalom. (MTI Fotó: Jászai Csaba felv.) Megkezdődött az aratás. Képeink az aratás előkészüle­teinek és kezdetének néhány mozzanatát örökítették meg. Első képünk a kunszigeti Zöldmező Tsz vezetői megszemlélik az Auróra és a Bedosztaja—1. búzafajtá­kat. Második képünkön megérkeztek Kunszigetre az új SZK—4-es szovjet gyártmányú kombájnok, amelyek azóta már munkába is álltak. Harmadik felvételünk a szövegi Egyetértés Tsz-be viszi el az olvasót. A gazdag, holdan­ként 18-20 mázsás termést ígérő őszi árpatáblákon nyúj­tott műszakban dolgoznak a kombájnok. Egy-egy gép naponta huszonöt hold termését takarítja be. (MTI Fotó: Fehérváry Ferenc, Balogh P. László és Tóth Béla felvételei) KÖSZONTJUK Köszöntjük a 15 éves légi mentő­szolgálat valamennyi dolgozó­ját, s nehéz és felelősségtel­jes munkájukhoz további sok sikert kívánunk! Képes Újság IKARUS Az Ikarus-buszok újabb si­keréről írt nemrégiben a Pravda. A magyar buszo­kat az északi Kolima-fél­sziget útjain próbálták ki, és kitűnően beváltak. Év végéig tíz „Ikarus-Lux" áll szolgálatba a félszigeten. PARÓKAHUZIGÁLÁSSAL Parókahuzigálás, mint kri­minológiai módszer: a bas­­tiai kikötőben egy komp­hajó minden utasának meghuzigálta a haját a rendőrség, hogy megta­láljon két parókás betö­rőt. A különös nyomozás végül is eredménnyel járt. TÉL A tél — amely a mi nya­runkkal­ egy időben kezdő­dik a déli féltekén — szo­katlanul kemény formában köszöntött be az idén Ar­gentínában. Heteken át esett az eső és a hó. A nagy mennyiségű csapa­dék árvizeket okozott. RAJZVERSENY Prágai gyerekekről készült ez a felvétel, akik a minap rajzversenyt rendeztek az aszfalton. Igen sok nézőjük akadt. (Fotó: CTK, MTI Kült. Képszolg.) szombattól MINI-TILALOM Ugandában betiltották a miniszoknyát, a forró nad­rágot és az elöl V alak­ban felhasított maxi szok­nyát. A tilalom megsze­gőit megbüntetik. Arról nem érkezett hír, hogy melyik tilalmas ruhada­rabért mi jár, s hogy mekkora büntetést szab­nak ki a visszaesőkre ... DOHÁNYKOMBAJN Kanadai dohánykombájnt próbáltak ki a szabolcsi földeken. A gép az ülte­téstől a szedésig minden műveletet elvégez. A ked­vező tapasztalatok alap­ján még az idén huszon­négy ilyen kombájnt vá­sárolunk Kanadától. METAMORFÓZIS A vén lovag — tán még utazott „éjjel az omni­busz tetején" — felöltőben áll a villamosban, ilyen korban már nyáridőben is kevésnek érződik a test gyérülő melege. A vén lovag áll, meglátja őt egy kisleány, aki ül — karcsú, szép őzike, ki min­den korban és világban mindig olyan szépen meg­terem —, már pattanna is föl, hogy átadja a he­lyét, ám amaz egy pilla­natra ifjúvá változik, s oly frissen, gáláns mozdulat­tal jelzi, hogy a hely csak­is a hölgyet illeti meg, hogy ehhez igazán nem férhet kétség. De a pillanat csak pilla­nat, amott szabad lett egy hely, s a vén lovag igyekszik, nehogy elhap­polja előle valaki. (Szabadi) 3

Next