Képes Újság, 1976. július-december (17. évfolyam, 30-52. szám)
1976-07-24 / 30. szám
Nehéz öregnek lenni Átkozott dolog ez az öregség! Az ember elveszti erejét, mozgékonyságát. Az eszével még csinálná, menne, tenné, de a forgók már nem engedelmeskednek. . Nehéz megszokni a tehetetlenséget. Nehéz megbékülni az öregséggel. De hát mit csináljon az ember? Az ifjúság elmúlik. Az egykori dalia, az egykori szépasszony megaszalódik. A volt erős, egészséges munkásember megvénül, kénytelen nyugdíjba menni. Van, aki várja nyugdíjat, van, aki meg maradna. Egyiket küldik, a másikat próbálják visszatartani. De mindenkit figyelmeztet az élet; azt is, aki tagadja, azt is, aki érzi a kort. Jó dolog, hogy ma már nem kell félni az öregkori megélhetéstől. Akad ugyan még egy-két ember, aki szerencsétlen sorsa miatt ma is hátán hordja a múlt átkát. Valamiért nem kap nyugdíjat, csak öregségit, szociális támogatást. Az ilyenek azonban már kevesen vannak. A többség ledolgozta a szükséges időt és öreg napjaiban nyugodtan várhatja minden elsején a postást. Mégis, mindenkinek nehéz megszokni a nyugdíjas életet. Sokszor elgondolkodom — amikor hallgatom, olvasom a nyugdíjasok panaszait — jól csináljuk-e mi ezt a nyugdíjazást? Eléggé emberségesen, megfelelő megértéssel, tapintattal küldjük-e nyugdíjba azokat az embereket, akik 35—40 évet becsülettel, tisztességgel ledolgoztak? Nem, nem a pénzről van szó! Mindenki tudja, mit érdemel a ledolgozott évek és a fizetése után. De a körítés, amivel a nyugdíjazás jár, az mintha nem volna még tökéletes. Van, ahol jól csinálják, szépen, megértéssel csinálják a leszámoltatást, a nyugdíjmegállapítást és a búcsúztatást, de olyan hely is akad, ahol kimarad ebből az amúgy is fájó sorsfordulóból a kellő emberség. Sok helyen már elkezdődik a probléma a ledolgozott évek, napok, munkahelyek összeszámolásával. Hiányzik egy-két nap, vagy egy-két hónap, esetleg valamilyen munkahelyi igazolás. Ilyenkor — ha megértők az ügyintézők — mindig lehet tenni, segíteni valamit. Csak az érzéketlen, fafejű bürokraták felejtik el, hogy ők is lesznek egyszer öregek, az ő idejüket is kiszámolja majd egyszer valaki — egy megértő, segítő szándékú ember, vagy egy papírimádó bürokrata. Tudom . . . megvannak a törvények, a szabályok, de azt is tudom, hogy már nem a középkorban élünk és nálunk a paragrafus mellett szerephez juthat az értelem is. Egyszóval, mindenütt lehetne a nyugdíjazást emberségesen csinálni, anélkül, hogy megbántanánk a távozó öregeket. Aztán a búcsúztatás... Ha elbúcsúztatunk valakit 30-40 éves szolgálat után a munkahelyről, akkor búcsúztassuk el emberségesen, ne csak úgy átabotában, formálisan. Ha nincs rá időnk és pénzünk, akkor inkább ne szóljunk semmit. Azt sem értem, miért zárják be egyes helyeken a távozók mögött a kaput. Miért nem jöhetnek vissza az üzemekbe termelési értekezletekre, szakszervezeti gyűlésekre, pártnapokra, párttaggyűlésekre? Hiszen a volt munkahellyel való kapcsolat — azoknak az embereknek, akik egy egész munkáséletet adtak a gyárnak, vagy hivatalnak — a további életkedvet jelentené. És egyáltalán — amikor nagy a munkaerőhiány - meg kellene gondolni azt is, indokolt-e a nyugdíjasok munkaidő-korlátozása. Nem volna-e jobb, minden munkára alkalmas kezet és fejet felhasználni? Nem tudom. Jogilag, közgazdaságilag kellene megvizsgálni és eldönteni. Én nem akarok a nyugdíjasok helyett szólni. Nem akarom a megérdemelt életvégi pihenésüket elrabolni. De sokszor panaszkodnak. Meg kellene kérdezni őket, rájuk kellene bízni, ki akar, ki nem akar dolgozni. Én csak nagyobb megértést, nagyobb emberséget kérek az öregek nevében mindenkitől. Sokat tettünk már eddig is az öregekért. Megtettük a legnagyobbat. Biztosítjuk mindenkinek élete végéig a megélhetést. De ennél is több kell! Megértés, törődés, segítés. Az élet fiatalkorban sem könnyű. De öregnek lenni, nagyon nehéz! Fárad a láb, fárad a kéz, fogy az erő, romlik a látás és a hallás, veszik a türelem. Nehéz lemondani a munkáról, a vele járó jogokról és keservesen nehéz lemondani mindenről, ami a fiatalsággal együtt elveszett. Mégis. . . nincs más választás, bele kell nyugodni az öregségbe. Ez az élet rendje. Csak a hitet, az akaratot nem szabad elveszíteni. Mert amíg az ember akar valamit, addig az élet is könnyebb - az öregség is könnyebb. Gerencséri Jenő HÍR MÁR ÉPÍTÉS KÖZBEN TAUIRAT 1974-ben kezdték el a könnyűipar kiemelt nagyberuházásaként épülő Kiskunhalasi Kötöttárugyár építését. Az építkezést a tervek szerint 1977-re fejezik be, de az egyik 1500 négyzetméteres üzemrészben már az új gépek kezelésével ismerkednek a dolgozók (Fotó: MTI) MOZGÓBOLT A Veszprém megyei Mezőgazdasági Ellátó Vállalat és a MÉSZÖV mozgóboltot hozott létre a háztáji gazdaságok növényvédőszerekkel való ellátására. A két kereskedelmi vállalat szakembereket is küld a bolttá átalakított teherautóval, hogy tanácsokkal lássák el a kistermelőket. BUDAPEST LEVEGŐJE Az Országos Közegészségügyi Intézet szakemberei Budapest több pontján rendszeresen mérik a főváros levegőjének szennyezettségét. Sajnos, van mit mérniük. A képen: Cziczó Tibor vegyészmérnök munka közben (Fotó: MTI) A SOPRONI MUZSIKA „Régi soproni muzsika” címmel adott hangversenyt a soproni Liszt Ferenc Leánykar és a Vonós Kamaraegyüttes az Egészségügyi Szakiskola udvarán. A Soproni ünnepi Hetek keretében rendezett koncerten 17. és 18. századi kórusműveket szólaltattak meg, Kovács Sándor karnagy vezényletével. KÉPES ÚJSÁG. A Hazafias Népfront hetilapja. Főszerkesztő: Gerencséri Jenő. Főszerkesztő-helyettes: Antal Károly. Szerkesztőség címe: 1935 Budapest vm., Gyulai Pál utca 14. Telefon: 137—860. Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Csollány Ferenc. Kiadóhivatal 1**59 Budapest Vm., Blaha Lujza tér 3. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (Budapest V., József nádor tér 1.) Előfizetési díj: 1 hónapra 14.— Ft, negyedévre 42.— Ft, félévre 64.— Ft, egész évre 168.— Ft. 76.2099 Athenaeum Nyomda, Budapest — Rotáció mélynyomás Felelős vezető: Soproni Béla vezérigazgató Index: 25439 2