Képes Újság, 1978. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)
1978-07-08 / 27. szám
A Faluszéli emberek? Hetvenedik születésnapján köszöntötték az író Veres Pétert pályatársai az írószövetségben, üdvözlő, méltató szavak hangzottak el, majd ahogy illik, az ünnepelt kért szót. Szokásos tartásával, nyugalmával egy kis papírszeletkét vett elő, s a hallgatóság nem kis meglepetésére egy statisztikát ismertetett, amelynek lényege az volt: ha hosszútávon marad a népesedésnek a jelenlegi (akkori) aránya, mértéke, számolni kell azzal, hogy az ezredfordulóra a lakosság egy jelentős hányada cigány lesz. Két dolgot szándékozott ezzel jelezni az író. Mindenekelőtt a népesedés torzulásaira kívánta felhívni a figyelmet, s ennek kapcsán arra: a társadalom minden erővel segítse, hogy a megnövekedett lélekszámú cigányság minél gyorsabban, jobban megtalálhassa a maga helyét a társadalomban. Hiszen ezt az országot velük, és nekik is kell építeni. Mindennek több mint tíz esztendeje. Vajon betelik-e a jövendölés? Úgy, ahogyan elhangzott semmiképp. Hiszen éppen azért is hangzott el „úgy”. De hol tartunk most abban a munkában, amellyel a cigányság helyzetét kívánjuk jobbítani, hozzásegíteni őket ahhoz, hogy önmaguknak s a társadalomnak is a lehető legnagyobb hasznára lehessenek. Magyarországon jelenleg nincs külön cigánystatisztika. Nehéz lenne tehát pontos számokkal kimutatni, hol, mikor, mennyit léptünk előre, de azt szinte mindenki „vissza tudja igazolni a saját környezetéből, hogy milyen helyi és országos erőket vetettünk latba azért, hogy felszámoljuk a falusi putrisorokat, emberséges lakáshoz juthasson minél több „faluszéli ember". Azt is könnyű számok nélkül is bizonyítani, hogy cigánygyerekek iskoláztatásának gondja már évek óta állami- és közüggyé vált, s talán azt is, mennyit változott — nem kicsi erőfeszítések árán — a cigányságnak a munkával kapcsolatos magatartása, szemlélete. Talán ennél az utóbbinál időzzünk is el egy kicsit. Aki járja az országot, vagy akár egy szőkébb területét, s nyitott szemmel, az az utóbbi időben tapasztalhatta: építkezéseken - útépítés, házépítés - mezőgazdasági idénymunkán, zöldséggyümölcs szüreten, sőt a nagyüzemi állattartás körüli munkahelyeken is egyre több a cigány munkás. Csak a játék kedvéért elgondolom, mi lenne, ha az a — százezres főnyi? — csapat, egyik napról a másikra kiállna a munkából? Hány lakás maradna építetlen, mennyi út kövezetlen, paradicsom, paprika, káposzta, szőlő, alma, cseresznye szedetlen, és hány jószág gondozatlan? Bizony, bizony, van, ahol megállna az élet. Mert a cigányság - ez lehetne eddigi mondandónk summája — bizonyos munkaterületeken meghatározó erő lett. És ezt föltétlen jegyeznünk kell az eredménylistán. És az eddiginél is határozottabban hozzá kell „igazítani” tudatunkat a változó valósághoz. Mire is gondolok? A dolog elvi megfogalmazása helyett talán egy-két történetet említenék meg. Egy mezőgazdasági üzemben jártam, szilvaszüret idején, s a beköszönés után azt mondja az üzemágvezető: „Jókor jöttek, éppen most szedjük”. „Mivel szedik, géppel?, kézzel?” „Mi már elvtársak évek óta a brazil gépsorral dolgozunk.” „Ez nagyon jó. Éppen a gépesítés ügye érdekel bennünket.” De erre már harsány nevetésre fakadt emberünk, térdét csapkodta nevedében. Hogyne, hiszen jól beugratott. A brazil gépsor: negyven-ötven cigány munkás volt. Más. Megyek az alföldi utcán, két kis lobogó hajú, lobogó ruhájú feketeség trappról felém a járdán. Előttem megállnak s én rutinszerűen nyúlok a zsebbe, aprópénz után kotorásznék, de hirtelen belémfogy a jótékonyság. A kislányok nem gondoltak pénzre, csak utat akartak adni az idegennek, s megnézni egy kicsit természetes kiváncsisággal. Talán elmondtam a két kis történetkével a lényeget. A filozófiai igazság itt is érvényes. A tudat változása csak bizonyos távolságból követi a tárgyi valóság változásait. Föl kellene gyorsítani szemléletváltozásunkat. Autós nyelven szólva rövidíteni a követési távolságot. Persze, tudom megvan a cigányság életének is a maga „mélytengeri áramlása”. Amely áramlást mellesleg igen hasznos lenne a szociológia eszközeivel föltérképezni, s a közvélemény elé tárni. Aminthogy arról is szólni kell, ami ebben a folyamatban jó, s előrevisz. Ibrányi Tóth Béla Kevesen tudnak arról, hogy Tömörkény határában halastó született. A halgazdaság vezetője Török István agrármérnök. Gödöllőn végezte az egyetemet. A bevándorlók táborának legelején érkezett az Alkotmány tszbe, Tömörkényre. Budapesten, Angyalföldön nőtt fel, apja, családjának minden tagja gyári munkás, csak ő lett szerelmese a haltenyésztésnek, pontosabban mondva az ipari haltermelésnek. Azzal fogadott: — Jókor jöttek. Ma ünnepelünk. — Mit? Milyen nevezetes esemény napja van? — Délutánra végzünk a tavaszi „betakarítással”. Hajnalban fordul ki az utolsó halrakomány a telepről. Ezután csendes napok következnek, aztán majd az augusztus végi próbahalászattal kezdődik a nagy szezon. — Mikor létesült a halgazdaság? Mekkora területen van? — Tizennégy évvel ezelőtt határoztak úgy a tsz vezetői, hogy halastavat létesítenek, ipari haltermelés lesz az egyik üzemáguk. Nyolcszázötven hektárnyi területen van a tó. Akkor jöttem ide, amikor a természetátalakító nagy munka elkezdődött. Az egyetem elvégzése után a szajoli halászati szövetkezethez kerültem rövid időre. Jó helyem volt ott, de egy ilyen szép program megvalósítása igen vonzó a szakember számára. A pusztaságból kellett létrehoznunk ezt a gazdag tóországot! Valóságos erőgép „ezred” táborozott nálunk, mélyítette a talajt, építette a tavakat elválasztó gátakat. Akkor jóformán fa sem volt a környéken. Mikor ültettük, azt mondtuk: ezt már a gyerekeink vágják ki. De látja, úgy megnőttek, nekünk lesz gondunk vele. A tavak között vasútat építettünk. Vagonokkal szállítjuk az eleséget a halaknak, a vízen pedig speciális csónakból terítjük eléjük az eleséget. — Mit kapnak enni? — Nyáron búzát, ősz elején kukoricát is keverünk a menübe. — Terem itt annyi búza, tengeri, amely elegendő az etetéshez? — Bőven. A tavakkal egyidőben az öntözőberendezést, csőhálózatot is megépítettük, hogy több száz hektáron öntözni tudjuk a búzát, kukoricát. — Honnan kapják a vizet? — A Tiszából. S az elhasználtat, a fölöslegeset is oda vezetjük vissza. Szinte városnyi csatornahálózata van a mi határunknak. Mintegy tizenhárommillió köbméter vízben élnek a halak. A tömörkényi halat keresik a piacon. A Tisza tiszta, friss vizétől jóízű a húsa. — Mennyi halat adnak el évente? — Idén 850 mázsa étkezési halat termelünk. A kis halakat pár hetes korukban lombikban hozzuk, ezeket neveljük három éven át. — Milyen fajtákat telepítenek a tóba? Török István Angyalföldről került a tömörkényi pusztába Tó született...