Képes Újság, 1980. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)

1980-01-05 / 1. szám

Boldog új évet! Milyen lesz 1980? Mit hoz az új esztendő? Boldog új évet! — mondjuk barátainknak, ismerőseinknek, hozzátartozóinknak, munkatársainknak. S szinte válogatás nélkül mindenkinek, akivel esztendő fordulóján, ha csak kö- szönésnyi időre is, összekerülünk. Boldog új évet! Néha alig jelent többet, mint a jónapot vagy a viszontlátásra. Kicsit elérzékenyülünk — „megint öre­gebbek lettünk egy évvel!” kicsit ékelődünk, csipkelő­dünk. S bár ilyenkor általában őszintén kívánunk minden jót és 'szépet felebarátunknak, ezt a minden jót még gondolat­ban sem igen fogalmazzuk meg. Egészséget, boldogulást, békességet — az idén talán töb­bet gondolunk a kívánság-szavak tartalmára. Nem azért, mert az évtized utolsó esztendejébe léptünk; nem a kerek szám teszi mássá, komolyabbá, őszintébbé szavunkat. Hanem az aggodalomtól sem mentes kérdés: mit hoz az új esztendő? Milyen lesz 1980? Senki előtt sem titok, hogy más lesz, mint a korábbiak voltak. Az ország vezetői nyíltan elébünk tárták: nehezebb lesz, lelassul a fejlődés, az előrehaladás. Lassítani kell az ütemet, csökkenteni a sebességet, hogy helyreálljon a gazda­ság egyensúlya. Az átrendeződés éve lesz — mint volt nem kis mértékben már 1979 is —; az átrendeződésé és az erő­gyűjtésé, hogy mielőbb a régi lendülettel haladhassunk to­vább az életszínvonal javításában, s ami ennek egyedüli előfeltétele, a termelés növelésében. Ez a cél nem egyik évről a másikra valósul meg. S ez a cél csak úgy magától nem is válik valóra, megvalósulásáért már most kell dolgozni. És már most másként, mint eddig. A tét nagy: az elért életszínvonal megőrzése. Érdemes egy pillantást vetni arra, hogyan élünk ma, mi­lyen az életszínvonal, aminek megtartása is az eddiginél jobb, hatékonyabb munkát kíván. Ha zsörtölődünk, elége­detlenkedünk is olykor, általában úgy summázzuk életünket: sose legyen rosszabb! Elég körültekinteni az országban, útjainkon, városainkban, falvainkban; elég belépni egy üzletbe, áruházba; betekin­teni otthonokba; meghallgatni a határainkon túl élő barátok szavát — de még a nem barátokét is! —, hogy megint csak azt mondjuk: sose legyen rosszabb! Ha meg visszatekintünk, mondjuk két évtized távolságába, s ha egyáltalán még em­lékszünk arra, hogy mik voltak a gondjaink, amikor a hato­dik évtized utolsó esztendejét kezdtük, akkor már az elége­dettség sem túlzás; akkor már azt is elmondhatjuk: ezt az életszínvonalat már érdemes félteni, ezért már érdemes job­ban dolgozni. Milyen lesz az új esztendő? Tőlünk független tényezők is beleszólnak ebbe. Az árak alakulása a világpiacon eszten­dők óta legerősebben az olyan országokat sújtja, mint ha­zánk. Tudjuk, hogy miért: amit mi kényszerülünk vásárolni - nyersanyagot, fűtőanyagot —, annak az ára sokkal maga­sabbra szökött, mint azoké a termékeké, amelyeket a világ­piacon kínálunk. Ez elháríthatatlan tény, amit megváltoztatni nem tudunk. Amibe azonban belenyugodni sem szabad. Nem hagyhatjuk, hogy életünket kizárólag külső tényezők irányít­sák. Egyet tehetünk: úgy alkalmazkodunk hozzá, hogy a vesz­teség minél kisebb legyen. Korszerűbb, keresettebb, jobb mi­nőségű terméket kell gyártani és kínálni, fokozni kell a nem­zetközi versenyképességet. Bonyolult, megvalósításában is, következményeiben is szerteágazó stratégiát dolgoztak ki erre gazdaságunk irányítói. Olyant, amely — átmenetileg — kény­szerű intézkedésekkel, következményekkel is jár. Hisszük, hogy jó ez a stratégia. És tudjuk, hogy csak ak­kor lesz eredményes, ha megvalósításán — ki-ki a maga posztján — minden dolgozó ember munkálkodik. Ha min­denki jobban dolgozik, mint eddig. Milyen lesz 1980? Nem kis mértékben olyan, amilyenné mi magunk formáljuk. Ismerjük a külső nehézségeket. Felismertük a saját gyen­géinket is; azt, hogy nem minden gondunkért lehet a külső tényezőket, a világpiacot hibáztatni. Mindezek után számba kell venni erőnket is, és erőnk további forrásait, tartalékait. Van forrás, van tartalék. Az egyik a felismerés; ezen már túljutottunk. A másik for­rás a jobb, a hatékonyabb munka. Minden szinten, minden poszton többet kell tenni, jobban kell dolgozni. Minden fej­től, minden kéztől többet vár a társadalom. Az irányítóktól azt, hogy értelmes, hasznos elfoglaltságot biztosítsanak min­den dolgozónak. A munkástól azt, hogy legjobb tudása szerint dolgozzon a munkaidő első percétől az utolsóig. Ilyen egyszerű lenne? Nem, ennél sokkal bonyolultabbak a dolgok. De az a nagyon egyszerű képlet, hogy a jobb munka (amire az új évben a jobb bér is erőteljesebben ösz­tönöz) egyenlő a gyorsabb előrehaladással, most az új esz­tendőben minden eddiginél inkább alapja boldogulásunknak. Ne csak kívánjunk tehát boldog új évet, hanem tegyünk is meg mindent, hogy a lehetőségek határán belül valóban jó legyen az esztendő. Antal Károly Csendes hétköznap a városiasodó Újfaluban B 'S^P'ihar legkeletibb részének Berettyóújfalu jelentette hajdan is a nagyvilágot, a mindent. A valóságban itt láttam elő­ször emeletes házat, a járás- bíróságot. Megyeszékhely volt egy időben. De volt nyomdája, ahol 1935-ben a Kelet Népét nyomta Adler József nyomdász és tulajdonos. Ez a folyóirat a né­pi írók orgánuma volt. Itt élt, alkotott Nadányi Zoltán, a szép- szelíd-hangú, de az embertelen­ség ellen lázadó költő, műfordí­tó is. Itt született Kállai Gyula politikusunk, itt élt, dolgozott Zöld Sándor, akinek nevét az újjáépített, több mint 600 ágyas, s 120 ezer lakos betegellátásáról gondoskodó kórház viseli. A körösszegi vár mellett, ahol Kun László királyunkat meggyil­kolták, a 60—70 kilométeres kör­zetben egyetlen műemléke a tájnak a herpályi monostor rom­ja, s csonka tornya Újfalu mel­lett. A XII. században épült, ab­ban az időben 14—16 település volt a mai Újfalu helyén. A helység nevét először 1285-ben említi a történetírás Nova Villa néven, vagyis: Új falu. 1609-ben Báthori Gábor hajdúszabadságot adott Újfalunak, ekkor város lett, hajdúváros. 1700-ban a bécsi udvari kamara a bihari hajdú­városok kiváltságait megszüntet­te, a Rákóczi szabadságharc egy ideig ugyan megmentette a fel­kelő kurucokhoz csatlakozó haj­dúkat a jobbágysorstól, de 1707- ben Újfalu is a császári csapa­tok kezére került. S a szatmári béke után a helység lakosai is féljobbágy sorba süllyedtek. 1828-ban is csak 4700 lakója volt, 1900-ban 7723, s 1937-ben is még csupán 11 853. A negyvennyolcas szabadság- harcból is kivette részét Újfalu és a környék népe is. Nemzetőr­zászlóaljak alakultak, és Win- dischgrötz támadása idején nép­felkelést hirdettek. A szabadság- harc bukása után 1849. augusz­tus 13-án az orosz hadparancs­nok, Paskievics, a berettyóújfalui csendőr-laktanyából küldte a jelentést a cárnak: „Magyaror­szág felséged lábai előtt hever.” De Újfalu népe tovább har­colt az életért, a megmara­dásért, „ahogy lehet” alapon, az emberek minden vész után gyü­lekeztek, új harcra, új életre. Az erőteljes fellendülő1 — népesség szempontjából - a vízszabályo­zással kezdődött. Az 1850-es években megindult szabályozás közvetve még többet adott a helységnek, mint közvetlenül, mert körülötte százezer holdnyi ősi árteret és elláposodott vidé­ket hódítottak meg. A földmű­velés és állattenyésztés volt a főfoglalkozás, míg a mai érte­lemben vett városiasodás útjára nem lépett. Ma három termelő- szövetkezete, s egy állami gaz­dasága van Berettyóújfalunak, s mellette az ipar is - a jelen éle­tünk egyik fő mozgatója és él­tetője - fejlődésnek indult. Már 1948-ban megalakult a Ruha­ipari Szövetkezet, ötvenegyben a a Fa-, Fém- és Építőipari KTSZ, ötvenhétben a Tejporgyár, majd az Elzett Művek berettyóújfalui gyára, amely több mint másfél ezer dolgozót foglalkoztat. A munkások átlagéletkora 30 év alatti! Már hetvenben nagyköz­ségi rangra emelkedett, közép­fokú központ lett, az országos településhálózat fejlesztési kon­cepció alapján. Újfalu jelentőségét, egyben gondját is növeli, hogy 30 köz­ség lakosairól kell több szem­pontból gondoskodnia. Hiszen a tájon Debrecenig és Békéscsa­báig nincs város, ráadásul kör­zethatárainak egy része egyben országhatár is, amely eleve le­zárja e rész népességének más irányba való mozgását. Újfalu a megye legsűrűbb település-szer­kezetű részének központja. A vonzáskörzet népességszáma és saját lakossága együtt: 73 000. Az ipar fellendülésével nőtt az ingázók száma, a napi 147 autó- buszjárat több mint 5000 embert szállít, de ezen kívül az üzemi járatok 1500 dolgozót hoznak- visznek naponta. Nem új a meghatározás, hogy egy város nemcsak népességé­nek nagyságával lesz igazán vá­ros. A táj szellemi központjává kell lenni ahhoz, hogy ezt a rangot kiérdemelje. A ma harca nem a szó szoros értelmében vett harc, birokramenés a meg­maradásért. A szellemi megúju­lásért való harc a ma harca. Új­falu diákváros, hiszen több mint 3000 diákja van! Gimnáziuma, két szakközépiskolája, kollégiu­ma, ipari, mezőgazdasági szak­munkásképző iskolája, zeneisko­lája, a régi laktanya helyén az állami gondozott gyerekek ne­velőotthona. 35 000 kötetes könyvtára, múzeuma, Bihari Mú­zeum néven, s helytörténeti anyagán túl irodalmi terme ... Ó, Nova Villa! Mennyi min­dent lehetne még mondani ró­lad! Beszélni kellene a tanács, népfront munkájáról, a „24 óra Berettyóújfaluért" mozgalomról, az egy főre eső társadalmi mun­ka értékéről, ami megközelíti az ezer forintot. Vagyis, azoknak az emberek­nek munkájáról, akik hitükkel, erejükkel mindennap tesznek azért, hogy ennek az „isten há­ta mögötti" tájnak Berettyóúj­falu, amely éppen egy eszten­deje kapott városi rangot, szel­lemi, gazdasági központja le­9yen Bertalan Ágnes Épülő új lakótelep (Fotó: Karff István)

Next

/
Thumbnails
Contents