Képes Újság, 1982. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)

1982-01-02 / 1. szám

A Klotz család szenvedelme " névre hallgat, s hogy salátá­nak igen jóízű. A Klotz rokonság négy par­cellájához érünk. Az övékén még ilyen tél idején is akadt bőven látnivaló. Elsőként a katonás rendben elhelyezett csertölgy tüskök tűnnek szem­be. — Laskagombát termelünk rajtuk, s ha az idő csak egy ki­csit is kedvez, karácsony után is van mit szedni róluk. Miközben hallgatjuk a gomba porításának módját s előnyeit s eltűnődünk a tus­­kó-élősködő nagyfejű peresz­­ke különös természetén, íze­lítőt kapunk gombaismeretből is. A szakszerűséghez kétség nem férhet, hiszen Klotz Jó­zsef képesített gombaszakértő, s tagja az e témával foglalko­zó tudományos társaságnak. A kis kerti ház előtt — ha éppen nyár lenne — akár órát is igazíthatnánk —, nap­órát találunk. Házigazdánk alkotása. Hogy ebben is mes­ter, azt több működő köztéri napórája tanúsítja. Csak any­­nyit tudunk hirtelen megje­gyezni, hogy az óra beállítá­sánál a Sarkcsillaghoz kell szigorúan igazodni. Számára ez a legkisebb gondot sem okozhatja, hiszen a Csillagá­szok Baráti Körének is tevé­keny tagja. A fákon odúk, etetők, Klotzék szenvedélyes madár­­védők. A tetőszerkezet oldalán remekbe szabott lyukak, egy kem­énycsőrű madár fúrta, vésze szellőzőnyílásul fiókái­nak. Hogy ez már mégis csak túlzás? Avagy a magabiztos madárka megsejtette, hogy a házikó gazdája a Madártani Egyesületnek is tagja...? Sajátos illatú feketeribisz­­kebokrok között hálókkal vé­dett kaptárak, mindössze négy van belőlük. Éppen csak any­­nyi, hogy jó mézzel ellássák a családot. A Klotz otthonba visszatérve a háziasszony feketeribiszké­ből készült likőrrel, fogad. Különleges ízharmónia! A gyorsan oldódó hangulatban végre megkockáztatom, hogy vallomásra bírjam őket a kertről. Előbb azonban még megcsodálhatom a faliórát, amelynek külső ruhája a há­zigazda ezermester kezét di­cséri. A falakon festmények, nagymesterek művének figye­lemre méltó másolatai — úgy­szintén saját kezűleg készül­tek. Tehetségét iskolai okta­tásban felhasznált állatok, madarak élethű reprodukciói tanúsítják. Az asztalon folyó­iratok, bennük szakcikkek többféle témában Klotz Jó­zsef aláírásával. S még ver­sek is, alkalomra szólók. Nekiszegezem a kérdést: ennyi „szenvedelem” közül miért a kertet érzi a legiga­zibbnak? — Negyvenkét éve dolgo­zom a Dorogi Szénbányák Bányagépgyártó és Javító Üzemében mint utókalkulátor. Elszámoltatási csoportvezető vagyok, hat női munkatársam van, fiatalabbak és idősebbek. Mindegyik külön egyéniség. Gond, baj, gyakran adódik az életben, némelykor csak négy­­szemközti beszélgetéssel lehet segíteni. A kertben is sokféle „egyéniséggel”, virággal törő­döm. Mindegyik tudtomra ad­ja, jelzi, ha valami nincs ná­la rendben, s én sok év alatt megtanultam mivel segíthetek rajtuk. — A legcsodálatosabb él­mény élet indulását látni, s fi­gyelni, hogyan válik belőlük illatos virág, vagy asztalra való étel. A házigazda gyermekként sokat látott és próbált. Volt szőlőjük, kukoricájuk, szántó­juk. De hozzáteszi: — A kert ezernyi titkát nős emberként tanultam, lestem el, szakkönyvek is segítettek benne. Így ma már a hagy­mától az Alb­án ringjóig min­den megterem amire szüksé­günk van, a burgonyát kivé­ve. S a „javakból”, szaporító­anyagból bőven jut a kollé­gáknak is tavasztól őszig. Gyakran töltik közösen sza­bad idejüket, ott a forrás és erdő melletti kies tanyán. Szép és hasznos szenvede­lem! K­ulin Imre mintt évesen­­ versenyezni kezdett a ralli másodosztályban. A rallihoz, a sok bal­­szerencse, pech ellenére sem lett hűtlen, az idén már egyes licencet szerzett.­­„Az autóversenyzés és a kaszkadőrség nálam jól kiegészíti egymást. Leköt, ál­landóan velem él az autózás ... Minden ága érdekel. Mindig tervezgetem: mit le­hetne még egy autóval csinálni?”­ • Kitűnően vezet. Magabiztosan, gyorsan. Nem tesz megjegyzéseket, nem bosszan­kodik a nála ügyetlenebb, határozatla­nabb autósokon. Amíg a szerkesztőségig visz, könnyedén meséli: a legutóbbi autós­kaszkadőr bemutatón, a Millenárison le­bilincselt kézzel 80—90 kilométeres tempóban ment, a lábával kezelte a sebességváltót, majd menetközben ki­mászott a tetőre, a másik ablakon vissza, közben lábbal vezetett és kormányzott... „Semmiség” — nevetett. Beleborzongok vakmerőségébe. Nem, ő félni semmikor sem fél. Az autót jobban félti, mint ön­magát. Amikor kiszállok, utánam hajol: „Tudja mit szeretnék igazán? Húsz La­dán átröpülni...”­­ mii­­­i —mit immi mim tem —, elhiszem neki: egy nap még meg is teszi. Eöry Éva (Fotó: Gárdos Katalin)

Next