Kertészhiradó 2. (1960)

1960 / 1. szám

3 Stencil szám: 35 nél. C vitamin kutatásaink sok­nak van komoly jelentősége, és rán spárga, karfiol,­ paprika, a konzervektre való adagolása csipkebogyó,szamóca, málna,pi- i, könnyebb, pontosabban méz­­gos és fekete ribszke, és ezekbőlhetővé teszi azok adagolásit, készített konzarvekkel foglal- m­it az egyöntetű stabil mine­koztunk. #­­ '­séget biztosit­ja. 2 Kezdeti állapotban van Harmadik téma terüle-B és B vitamin kutatási tes­tünk a nyers gyümölcs, majd mánk, melynél először ki kell későbbiekben zöldésg­eltartá­választani, illetve meg kell fának, tárolásának köre. Szén javítani kevéssé ezeket m­ódszen belül már foglalkoztunk őszi­ze­ke­t, és azut­án lellet rátérni barack érászól és tárolással, a gyakorlati részre, ezek gyn­ jelenleg is folyamatban van moh­s és zöldségféléink,vala­ téli körte és alma fajták tá­­mint ebből készített konzervek tolási kísérlete. Először a vizsga tataira. fájtok táró­lható­sági idejét Kutatásaink másik négy államu­ljuk meg, ezen idő alatt csoportja a tartósítóipari gya- pontosan rögzíteni kívánjuk korlát és technológia koréban a súlyapadás, valamint kémiai mozog, ezen a téren az utóbbi összetételben történő változás években kidolgoztuk e"minőség folyamat­át, majd a tárolási gy.gyümölcspárlatok előállító­ lehetőségek javulásával táró­­lnak módszer­­t vacuumos párlat­­lást meghosszabbító módszerek­nel, és mesterségesen érlelve," kidolgozását is tervbe vettük, valamint "gyümölcsborok teeh- ez a téma is szorosan összefüg­gő légi áj­át" 3,9 e cészitmányok népgazdaságunk fejlődésével, minőségi vizsgálat­át is élve- amennyiben a jelenlegi fokon gettük, már ne­ha elégedhetünk meg az G­yümölcsaszalv­nyok mi- egyszerű ellátottsággal, ha­­nőségjavító módszerét is ki- nem annak kertészeti vonatko­zól goz­tük,­­melyet az iparnak zásaiban is a nagyobb választó átadtunk- kot, és tökéletesebb minőséget Gyakorlati vonatkozású kell biztosítani a modern és térnénk volt a^"Sűrített gya­­korszerű technológia segitsé­­mölcslevek előállitása aroma­­gével, nemcsak a nyári,hanem visszanyerés mellett vacuumban az Őszi és téli hónapokban is, ás fagyaszt .szál" mellyel Tanszékünk Professzor aromádus, biológiai értékben ránk’, személyes munkássága lé­m­a­gas, színanyagban értékes hűtővé teszi a tartósítóipari­­készítményt sikerült előállt­ mikrobiológia is bevonuljon tanun..­. ezeket a kis érteket a kutási területünkre, és ezen következő évben tovább folytat­ a téren is komoly eredményű­­ük. __ _ _ ket produkáljunk a kertészeti sze­mi kísérletet aik­- szempontok figyelembevételé­­t,ottunk be almaié, bámulás vel, és annak szükségleti sze­elleni módszerek alkalmazásá- m­nt. val, melynem egyidejű mester- Tanszékünk minden ok­séges ascorbindavval történő fotójának és kutatójának az a kezelése és laboratóriumi célja, hogy kutatási munkája­minősági ellenőrzése is folyik, val hozzájáruljon a mezőgaz- Különböző fűszernová­­has­ág szocialista átszervezés nyékből illóolajcitra­­tusok . fiának munkájához, és annak •előállít­va. i.. ie.­.adatunk .volt, sikeréhez, melynek kapós...a főképek­ a ha­zánkban előforduló zöld levél fűszerből, készítettü­­k kivonat Domonkos Jánosné tót, melyn­ek mint exportanyag- adjunktus. Domonkos Jánosné ad­junktus.

Next