Királyi Közjegyzők Közlönye, 1919 (22. évfolyam)

1919 / 1-2. szám (január-február) - H.: Az adótól való menekülés meggátlásáról szóló törvény és az ingatlanforgalom

2 Ezen rendelkezések tehát voltaképen az ingatlanforgalom absolut eltiltását jelentették és az adótól való menekülés czélzata nem mint az eltiltott cselekményhez megkívánt speciális dolus, tényálladéki elemmé, hanem csupán súlyosbító körülmenn) e tétetett. Világosan kifejezésre jutott ez abban is, hogy ugyancsak a 19. § az ingó vagy ingatlan vagyon megterhelését vagy ingó vagyonnak állagában való megváltoztatását mar csupán azon esetben, ha az adótól való menekülés czéljából történt, nyilvánította tilosnak és az adóztatás szempontjából semmisnek. Azt meg lehetett érteni, hogy az állam érdekét meg kell óvni esetleges fiktiv elidegenítések ellen és módot kell adni arra, hogy az elidegenített ingatlan a korábbi tulajdonos adóalapjához hozzámitható legyen, ha a vagyonába befolyt ellenértékről be nem számol. De hogy miért legyen az adóztatásra való minden tekintet nélkül egyáltalán tilos és büntetendő az ingatlannak megfelelő egyenérték ellenében való elidegenítése, teljesen érthetetlen volt. Ettől eltekintve azonban és csupán jogászi szempontból nézve, nem lehetett kétség, hogy ezen rendelkezések, a „tilos“ ügylet fogalmának bizonytalanságánál fogva, a jogalkalmazaban kontro- verziákat, bizonytalanságot és végül a legnagyobb zavart fogjak előidézni. A törvényes tilalomba ütköző jogügylet rendszerint semmis vagyis érvénytelen is, de nem szükségkepen az, lehet csak relative semmis, sőt tiltott volta daczára egyáltalán érvényes. Ha pedig, mint a néptörvény, maga a tiltó rendelkezés a semmisséget csak relative, nevezetesen csak az adóztatás szempontjából állítja fel, úgy a contrario joggal következtethető, hogy a tilos jogügylet egyébként érvényes és a felek* között teljes joghatálylyal bir. Ezen állásponton voltak nyilván a budapesti központi és a budapesti I—111. kér. járásbíróságok, amikora bemutatott szerződések alapján a tulajdon­jogot a szerző javára minden további nélkül bekebelezték. A vidéki telekkönyvi hatóságok nagy része viszont blankettavégzésekkel elutasította a pénzügyministeri engedélylyel fel nem szerelt kér­vényeket. Ilyen körülmények között az ügyvéd és közjegyző a hozzáforduló felekkel szemben a legnehezebb helyzetbekerült és ha, amint másként nem tehetett, végül mégis írásba foglalta a jog­ügyletet, mindenesetre kitette magát annak, hogy a néptörvény 24. §-a szerint mint a vétségben részes „bűnsegéd“ szerepeljen. Ezen bonyodalmaknak már most véget vetett és tiszta hely­zetet teremtett a novella 6. §-a, mely a régi törvény 19. §-a helyébe lépett. Eszerint ugyanis ingatlannak élők között való elajándékozása vagy egyébként való elidegenítése magábanvéve megengedett és csak, amennyiben a jogügylet az adótól való menekülés czélzatával köttetnék, tilos. A szerző félre és a közbenjáró ügyvédre, köz­jegyzőre stb. nézve tehát többé semmiféle aggály vagy akadály egyáltalán fel nem merülhet, hacsak nincsen az elidegenítő fél kijátszási czélzatáról bizonyithatólag tudomása. Az ingatlanforgalom minden-

Next

/
Thumbnails
Contents