Kis Ujság, 1899. március (13. évfolyam, 60-90. szám)

1899-03-01 / 60. szám

KIS ÚJSÁG Az új kormány alatt. Budapest, febr. 28. A hivatalos búcsúzkodásoknak és az új miniszterek hivatalba lépésének ma volt a napja. A volt miniszterelnöknek, Bánffy Dezső bárónak, búcsúbeszéde, az ilyenkor szokásos szólásmódok mellett annyiban bír érdekességgel, hogy Bánffy nagyon tartó­zkodólag nyilatkozott a le­folyt politikai küzdelmekről, amelyekből nem ő került ki győzedelmesen. A körülmények alakulását érintve, mondotta, hogy lehet esetleg alkalom arra is, hogy visszatekintőleg vagy előrenézőleg nyiladozhasson. Nagyobbszabású beköszöntő beszédet az új kereskedelemügyi miniszter, He­gedűs Sándor mondott, aki a hivatal­noki kar előtt például hivatkozott a király bámulatos szorgalmára és­­tartására. Búcsúzott ma Dániel Ernő báró és Per­­czel Dezső is. Az összes ellenzéki pártkörök tanács­koztak és a megállapodásra jutást közöltek a pártok tagjaival. A nemzeti párt vezére Apponyi Albert gróf, aki súlyosan beteg atyja ágyánál Eberhardon időzik, távirati­lag jelezte, hogy a párt minden határoza­tába belenyugszik. A holnapi ülés a képviselőházban min­denesetre történelmi nevezetességű lesz, a­mennyiben az uj Széll-kormány elösször fog bemutatkozni és Széll Kálmán elmondja programmbeszédét Az uj kormányt minden párt rokon­­szenvvel fogadja és most már bizonyára hazaitás működésük elé nagy várakozással tekintenek. Bánffy báró búcsúja. A szabadelvű párt tagjai ma délelőtt tíz és fél órakor gyülekeztek a szabadelvű pártkör helyiségeiben, a­honnan tizenegy óra felé a kocsik hosszú sora vitte az egy­begyűlteket a miniszterelnöki palota elé, a­melynek tágas díszes fogadótermét színültig megtöltötték. B­á­n­ff­y Dezső bárót beléptekor riadó, éljenzés fogadta, a­melynek csillapultával Podmaniczky Frigyes báró a párt nevében hosszabb lendületes beszédet inté­zett a volt miniszterelnökhöz, a­melynek végén arra kérte, hogy miután a magas polcról leszállott, maradjon elvtársuk és feledve a múltak küzdelmeit éljen egy szebb jövőt. A lelkes éljenzés után B­á­n­f­f­y Dezső báró a következő beszéddel válaszolt a párt elnökének: Nagyméltóságú elnök úr! Igen tisztelt barátaim! Négy évig mint Magyaroszág minisz­terelnöke, részesültem abban a szerencsé­ben, hogy ti engem vezéretekül tekinthet­tetek. Azt megelőzőleg még, három évet számítok ehhez, szerencsérm voltam a képvi­­selőház elnöki székében ülve, ismét a sza­badelvű párt, a ti támogatástok mellett, közreműködni, szolgálatokat tehetni abban az irányban, a­mint azt az igen­t, elnök úr mondotta: a koronának, a királynak és a hazának. Ezen lefolyt hét évre tekintek vissza, időn a szives üdvözletet, a jó kívánságo­kat fogadom s köszönetemet fejezem ki ak­kor, a midőn ti az elmúltakra visszatekintve szivetek érzelmet hozzátok.Fogadjátok ezért őszinte hálámat, fogadjátok ezt ez alkalom­mal minden vonatkozás nélkül. A jelen pillanatot, a jelen körülmé­nyeket, a jelen alakuláso­kat nem tartom alkalmasok­nak arra, hogy bármely vo­natkozásban akár visszate­kintőleg, akár előrenéző­­leg politikai irányban nyi­latkozzam, kötelességemnek tekintem tartózkodónak lenni, mert azt hiszem, jelen­helyzetben a közügynek, a koronának és a hazának, amelynek szolgálatában eddig mű­ködtem. (Lelkes éljenzés.) akkor teszek iga-Erzsike most maga ült a zongorához s elénekelte egy régi karácsonyi dal egy versszakát. Csendesen hangzottak el a szép meg­ható dal utolsó hangjai, mire a szobában mély csend lett Mindenkiben más benyo­mást kellett e zene pedig hát a hatás egy és ugyanazon forrásból eredt. A zsöllében ülő beteges asszonynak az eszébe jutott midőn fiát erre a dalra taní­totta hogy a karácsonyfa alatt elénekelje azt édes anyjának. Látta fiát az előtt a szép magas férfi előtt állam ki örömmel nézett le reá mig ő maga melléje térdeit s a fiacska kezecskéit imára kulcsol. A karácson­ya gyertyái derült fényt terjesztettek amely a fiú szemeiben vissza­tükröződött »Imádkozzál édes fiacskám!« mondá neki mire a csengő kis gyermekhang oly meghatóan mondta el imáját. A fiatal tiszt másra gondolt, ezek az emlékek már régen elmosódtak-Két kis leányt látott odalent az öreg néni szobájában. Mindketten egy kis padon ültek az ősz hajú nő lábainak Piros kis szájuk félig nyitva volt s ko­molyan néztek fölfelé midőn nem éppen a legmű­vésziesebben, de azért mégis az örömtől kipirult arccal derekasan kán­­táltak. — Néni az Anni nem énekel velünk — mondá a nagyobbik leány félbe hagyva az éneket. — Akkor nem is lesz kalács meg dióim a Jézuska jön felelt a néni. Ekkor a kis leány hozzá sietett s mig­rán szolgálatot, ha ettől őszintén tartózko­dom. (Tetszés és éljenzés.) A körülmé­nyek alakulása eldönti, mit hogyan kell tenni s lehet esetleg alkalom arra is, hogy vissza­­tekintőleg vagy előrenéző­leg nyilatkozhassam. Most, ez alkalommal, maradjunk tisztán a barátsá­gos, szíves megemlékezés keretében, ezért is hoztátok el szivetek érzelmeit, amelyekért őszinte, hálás köszönetemet fejezem ki. Le­gyetek meggyőződve, hogy örömmel, kelle­­metesen, boldogan fogok emlékezni a ma le­telt időkre és mindig, minden változásában a sorsnak, büszkeségemet fogja képezni, hogy az intakt szabadelvű párt hét­éves életében részt vehettem, mint házelnök és részt vehettem az utolsó négy esztendő­ben nagy kérdések megoldásánál mint a pártnak vezére. (Lelkes éljenzés.) Tartsatok meg emlékezetetekben; én megtartom egyen-egyen emlékezetemben a ti személyiségeteket, a ti egyéniségeteket, megtartom azon küzdelmek emlékét is és azon sikerek fényét, dicsőségét is, melyeket veletek együtt­mű­ködve érhettünk el. Legyen ennyi ez alkalommal elég; le­gyen elég, mert hiszen e pillanat nem alkal­mas arra, hogy egyebet mondjak, mint azt: büszke vagyok arra, hogy veletek együtt mehettem. Hogy ti ez alkalommal, e pillanatban meleg, szívből jövő érzelmeiteket hozzátok nekem, köszönöm ezt és tartsatok meg jö­vőre is emlékezetetekben (Hosszantartó zajos tetszés, éljenzés és taps.) B­á­n­f­f­y Dezső báró ezután kézszo­­ritással búcsúzott az összes megjelent párt­tagoktól, a­kik közül sokan B­á­n­f­f­y bá­rónénál is tisztelegtek. Regény idegen eredetiből. XII. (44) S tovább sietve a szegény nyomo­rultak mellett, arcához szok­ta illatos csipke­zsebkendőjét, hogy még csak ne is lássa a keregetőket. A parkot vastag hólepel borítá s az egyes fák pompásan kiemelkedtek a fehér háttérből. Messze távol a majom ablakai látszottak, melynek egyikéből világosság­­ hatott be. A fiatal tisztnek most eszébe jutott, milyen kedélyes volt odaát minden. Milyen­­ kellemes lehet ott lakni csendesen, nyűgod-­­­tan, gondtalanul, nem pedig úgy mint ő foly-­ó­i­on remegve a jövőtől. E percben bájos hang öte meg fülét egy régi dalt énekelve, amelyet még gyermek­korából nagyon jól ismert. Armi visszafordult. A régi zongora mellett ott állott Erzsiké. Karcsú finom alakja kissé meg volt hajolva s Armi még a lámpa gyenge fényénél is, a­mely nem igen világított oda a szoba sar­kába ugy latta, hogy Erzsiké arcát halvány pír bolttá. Eközben elénekelte a második verset is. Mennyi érzéssel, milyen szívhez szólóan tudott énekelni ! — No még egy verset! —­ könyörgött Nelli, — a mama nagyon szereti ezt a dalt. — Nem tudok, — viszontá halkan a leány s visszafordult a szobába. — Oh de kar Erzsiké, — monda Nelli anyját, — karácsonyi dalt sem énekelsz ? A képviselőház holnapi ülése. Madarász korelnök ma kifüggesz­tette a hivatalos plakátumokat, a­melyek hírül adják az ország közönségének, hogy a képviselőház március elsején délelőtt tíz órakor ülést tart. Ez történelmi jelentőségű ülése lesz a kép­viselőháznak. Bemutatkozik a Széli-kor­nagy kék szemeiben köny csillogott kérő­­ hangon mondá: Armi énekelj’te is. De hiába kért, mert a fiú dacosan rázta­­ meg göndör fürtös fejét mire a kis leány el­­­­takarta arcát és sírva fakadt. Ekkor megjelent a kocsis kifordított nagy bundában s a diós zsákot jól meg­rázva virgácsot suhogtatott. — Jók a gyerekek néni? — kérdé mély hangon. — Tudnak imádkozni? — A lányos igen, hanem itt ez a fiú ez egy kicsit dacos s nem akarja elénekelni a karácsonyi dalt ezt elviheti a zsákba a hó­­barlangba. Ilyenkor aztán a kis kékszemü leányka elfeledte hogy a zsákos bácsival van dolga s zokogva futott hozzá. — Ne vidd el bácsi az Armit, — kiáltá —• ő nem rossz fiú, inkább énnekem sem kell dió. Neill segített neki könyörögni és a zsákos bácsi végre is elvonult anélkül, hogy hallotta volna azt a szép karácsonyi éneket. A néni pedig alig győzte csábítani a siró­­ gyerekeket/ Csak ő a gonosz nem sirt s midőn a­­ bundás alak eltűnt azt kiáltotta hogy nem is ■ a zsákos bácsi volt, hanem Péter a ké­­geis aki Erving bácsi kifordított bundájá­ban jött. Mind e gyermekkori kedélyes jelenetek jutottak eszébe s önkéntelenül is kicsúszott­­ száján az a kérdés. — Emlékezzék e meg? Itt azonban hirtelen elhallgatott, mintha önmagától ijedt volna meg a nagy csend­­ben. .., hiszen ezek a gyermekkori álmok már régen semmivé lettek s ő férfivá lett ! 60. szám. (3) Szerda, márciusi.

Next