Kis Ujság, 1920. szeptember (33. évfolyam, 207-231. szám)

1920-09-01 / 207. szám

a­bot. Furcsa véletlen, hogy a nem­zetgyűlés mai ülése pont huszon­öt szótöbbséggel fogadta el a botbüntetést. Mintha ez a jelen­­tőséges szám már a deres tör­vénybe iktatásánál jelen akarna lenni, mintha sietne, mert attól fél, hogy elkésik. Holott nekünk az az érzésünk, hogy inkább várni kellett volna kissé, várni, amíg a még mindig kavargó és forrongó indulatok lecsillapul­nak s aztán tiszta fejjel, minden külső nyomás nélkül nézni a szemébe annak a X X X X X X X X X «reformnak«. Hiszen gyakorlatilag volta­­képen nincs benne semmi. A ja­vaslatból kivettek mindent, ami azt a látszatot kelthette volna, hogy a bot bizonyos társadalmi, vagy éppen felekezeti irányza­tosságot követ. Úgy, ahogy most szól a törvénytervezet, megsza­­­­vazhat­ja mindenki, aki a deres­sel, mint büntetési tétellel, nem áll elvi ellentétben. Csupa oly bűnre szól, amelynek elkövetése önmagában is megbecstelenítő, amelynél tehát nem igen jöhet számításba a testi büntetésnek az a különös jellege, hogy nem­csak büntet, de meg is gyaláz. Hanem az elv .. Ha az elv nem volna, akkor megnyugtató hatással lehetne az is, hogy a botbüntetést elvégre tényleg a független magyar bíró­ság szabja ki. Független bíróság és független, szakképzett, mo­dern műveltségű, higgadt ítéletű bírák, akik tudják, mivel tartoz­nak az igazságnak s mivel az igazságszolgáltatásnak. Akkor kielégítő lenne az a tudat, hogy ezt a büntetést kizárólag azok­ban a nagyon ritka esetekben szabnák ki, amikor az anyagi igazság már csakugyan nem lenne mással helyreüthető, mint somvesszővel. De az elv ... Igaz, az idő megtanított ben­nünket arra, hogy sok olyan elv­vel szakítsunk, sok olyan tételt megtagadjunk, sok olyan alap­igazságot elvessünk, amelyek vérünkké váltak. Maga a vér is megváltozott bennünk , vala­hogy a pulzusunk sem úgy ver már, mint azelőtt. Búcsúzzunk el tehát attól a büntetőjogi dog­mától is, hogy a botbüntetés hanyatlást és visszafejlődést je­lent a törvénykönyvben s fogad­juk el helyette azt a szent re­ménységet, amelynek nevében már annyi mindenfélével voltunk kénytelenek megalkudni, hátha ez segít ! Tótföldön felgyújtják a gazdák a termést / Hogyan hódítanak a csehek a Felvidéken ? — Agyonvertek egy kalauzt, mert Amar gyárul beszélt. — Ötven letartóztatás egy népgyülésen.­­ A piros-fehér-zöld havan. A „Kis Újság” kiküldött tudósítójától. Kassa, aug. 30. A Szlovenszko — ahogy a cse­hek a tőlünk elrabolt területet el­nevezték— forrong. Még nincse­nek fegyveres támadások, még nyu­galom uralkodik a tót falvakban és a magyar városok utcáin", de ez a csend csak látszólagos, a pihenő vulkán nyugalma, mely hidegen és élettelenül terpeszkedik a rajta járó lába alatt, de mélyen érzik a belsejében tomboló tűz, erő, sis­tergő láva, amely mégis ki fog törni egyszer és elpusztítja a körü­lötte rügyező életet. Miért nem építkeznek a Felvidéken ? Érzik ezt jól a csehek és talán azt is tudják, hogy bűnösök benne. Nemcsak azért, mert az erőszak jogán oly területeket ragadtak magukhoz, melyek őket nem illet­ték meg, de azért is, mert vissza­éltek azzal a hatalommal, melyet a szurony hegye adott nekik a védetlen lakossággal szemben, mely magyar akart maradni és magyar is maradt. Kassán félig kész épületek csúfít­ják az utcákat. A kassai főiskola és törvényház építésébe már hónapok­kal ezelőtt kezdtek bele a cseh ható­­ságok,és most nem merik folytatni, mert nem egészen biztosak benne, hogy maguknak építik-e ? És Kassa utcáin csak magyar szó járja.­­ A magyar kalauz­­ vértanú­ halála A magyar beszéd az egyik fő ütköző­pont a lakosság és hatósá­gok, de főleg a polgárság és kato­naság között. A vasúton, villamo­son, hivatalokban alkalmazott egyének kötelesek csehül is beszélni és a villamoskalauz jó magyaros kiejtéssel cseh nyelven kéri a je­gyet. Kénytelen, mert ha nem teszi, pórul jár. Egész Szlovenszkó­­ban föllázadtak a lelkek akkor, mikor elterjedt az a hír, hogy a tátrai villamos egyik kalauzát a cseh legionisták agyonverték, mert ma­gyarul beszélt. Az eset a csorbai állomáson történt. A kalauz egy ismerősével beszélgetett, amikor cseh szokolisták szálltak föl a villa­mosra. Kérdőre vonták, miért be­szél magyarul. A kalauz azzal vé­dekezett, hogy az illető, aki meg­szólította, csak magyarul tud. Szó­váltás keletkezett, melynek folya­mán a katonák a szerencsétlen embert puskatussal többször fejbe­vágták. Hőstettük után leszálltak a villamosról és elmenekültek. A ka­lauzt bevitték a Poprádfelkán lévő kórházba, ahol kétnapi szenvedés után meghalt, ötven letartóztatás egy népgyűlésen. Az eset nagy port vert föl, a szlovenszkói magyar lapok nagy lármát csaptak, megin­dult a­­vizsgálati, de nem vezetett ,,eredményre, amint nem járt ered­ménnyel az az eljárás sem, mely akkor indult meg, amikor egy kassai népgyűlés alkalmával ötven, embert tartóztattak le és hurcoltak Illavára azért, mert a szónoki emel­vény véletlenül összedült. Kíméletlenül folyik a természek­­virálás is. De a rekvirált gabonát nem arra fordítják, hogy a Tót­föld népének ellátását biztosítsák, hanem Csehországba szállítják a­ cseh munkásság és katonaság élel­mezésére. A Tetföld népe pedig éhe­zik. A földmivelő nép egy darabig tétlen dühhel nézte, mint fosztják meg a mindennapi kenyerétől, de végre megunta a folytonos zakla­tást és számtalan helyen — így Igló környékén is — felgyújtotta a termést, csak hogy ne kerüljön cseh kézre. A magyar lapok munkája• A magyarbarát hangulatot a,­ cseh atrocitásokon kívül erősen szítják a magyar lapok is. A kassai és pozsonyi magyar és német nyel­vű újságok minden sora hazasóhajt Magyarország felé. Hiába a szigorú cenzúra, amit a nyomtatott sor nem fogadhat be, ott vigyorog gú­nyosan a sorok között. És a tátrai fürdőhelyek mulatós éjszakái után, cigányzene magyar nótáinak zoko­gásán fellelkesülve, gyakran, egyre gyakrabban hangzik fel az ezer fül­lel hallgató éjszakában a mi szent­­séges imádságunk:­­ — Hazádnak rendületlenül... H. S.

Next