Kis Ujság, 1920. szeptember (33. évfolyam, 207-231. szám)
1920-09-01 / 207. szám
abot. Furcsa véletlen, hogy a nemzetgyűlés mai ülése pont huszonöt szótöbbséggel fogadta el a botbüntetést. Mintha ez a jelentőséges szám már a deres törvénybe iktatásánál jelen akarna lenni, mintha sietne, mert attól fél, hogy elkésik. Holott nekünk az az érzésünk, hogy inkább várni kellett volna kissé, várni, amíg a még mindig kavargó és forrongó indulatok lecsillapulnak s aztán tiszta fejjel, minden külső nyomás nélkül nézni a szemébe annak a X X X X X X X X X «reformnak«. Hiszen gyakorlatilag voltaképen nincs benne semmi. A javaslatból kivettek mindent, ami azt a látszatot kelthette volna, hogy a bot bizonyos társadalmi, vagy éppen felekezeti irányzatosságot követ. Úgy, ahogy most szól a törvénytervezet, megszavazhatja mindenki, aki a deressel, mint büntetési tétellel, nem áll elvi ellentétben. Csupa oly bűnre szól, amelynek elkövetése önmagában is megbecstelenítő, amelynél tehát nem igen jöhet számításba a testi büntetésnek az a különös jellege, hogy nemcsak büntet, de meg is gyaláz. Hanem az elv .. Ha az elv nem volna, akkor megnyugtató hatással lehetne az is, hogy a botbüntetést elvégre tényleg a független magyar bíróság szabja ki. Független bíróság és független, szakképzett, modern műveltségű, higgadt ítéletű bírák, akik tudják, mivel tartoznak az igazságnak s mivel az igazságszolgáltatásnak. Akkor kielégítő lenne az a tudat, hogy ezt a büntetést kizárólag azokban a nagyon ritka esetekben szabnák ki, amikor az anyagi igazság már csakugyan nem lenne mással helyreüthető, mint somvesszővel. De az elv ... Igaz, az idő megtanított bennünket arra, hogy sok olyan elvvel szakítsunk, sok olyan tételt megtagadjunk, sok olyan alapigazságot elvessünk, amelyek vérünkké váltak. Maga a vér is megváltozott bennünk , valahogy a pulzusunk sem úgy ver már, mint azelőtt. Búcsúzzunk el tehát attól a büntetőjogi dogmától is, hogy a botbüntetés hanyatlást és visszafejlődést jelent a törvénykönyvben s fogadjuk el helyette azt a szent reménységet, amelynek nevében már annyi mindenfélével voltunk kénytelenek megalkudni, hátha ez segít ! Tótföldön felgyújtják a gazdák a termést / Hogyan hódítanak a csehek a Felvidéken ? — Agyonvertek egy kalauzt, mert Amar gyárul beszélt. — Ötven letartóztatás egy népgyülésen. A piros-fehér-zöld havan. A „Kis Újság” kiküldött tudósítójától. Kassa, aug. 30. A Szlovenszko — ahogy a csehek a tőlünk elrabolt területet elnevezték— forrong. Még nincsenek fegyveres támadások, még nyugalom uralkodik a tót falvakban és a magyar városok utcáin", de ez a csend csak látszólagos, a pihenő vulkán nyugalma, mely hidegen és élettelenül terpeszkedik a rajta járó lába alatt, de mélyen érzik a belsejében tomboló tűz, erő, sistergő láva, amely mégis ki fog törni egyszer és elpusztítja a körülötte rügyező életet. Miért nem építkeznek a Felvidéken ? Érzik ezt jól a csehek és talán azt is tudják, hogy bűnösök benne. Nemcsak azért, mert az erőszak jogán oly területeket ragadtak magukhoz, melyek őket nem illették meg, de azért is, mert visszaéltek azzal a hatalommal, melyet a szurony hegye adott nekik a védetlen lakossággal szemben, mely magyar akart maradni és magyar is maradt. Kassán félig kész épületek csúfítják az utcákat. A kassai főiskola és törvényház építésébe már hónapokkal ezelőtt kezdtek bele a cseh hatóságok,és most nem merik folytatni, mert nem egészen biztosak benne, hogy maguknak építik-e ? És Kassa utcáin csak magyar szó járja. A magyar kalauz vértanú halála A magyar beszéd az egyik fő ütközőpont a lakosság és hatóságok, de főleg a polgárság és katonaság között. A vasúton, villamoson, hivatalokban alkalmazott egyének kötelesek csehül is beszélni és a villamoskalauz jó magyaros kiejtéssel cseh nyelven kéri a jegyet. Kénytelen, mert ha nem teszi, pórul jár. Egész Szlovenszkóban föllázadtak a lelkek akkor, mikor elterjedt az a hír, hogy a tátrai villamos egyik kalauzát a cseh legionisták agyonverték, mert magyarul beszélt. Az eset a csorbai állomáson történt. A kalauz egy ismerősével beszélgetett, amikor cseh szokolisták szálltak föl a villamosra. Kérdőre vonták, miért beszél magyarul. A kalauz azzal védekezett, hogy az illető, aki megszólította, csak magyarul tud. Szóváltás keletkezett, melynek folyamán a katonák a szerencsétlen embert puskatussal többször fejbevágták. Hőstettük után leszálltak a villamosról és elmenekültek. A kalauzt bevitték a Poprádfelkán lévő kórházba, ahol kétnapi szenvedés után meghalt, ötven letartóztatás egy népgyűlésen. Az eset nagy port vert föl, a szlovenszkói magyar lapok nagy lármát csaptak, megindult avizsgálati, de nem vezetett ,,eredményre, amint nem járt eredménnyel az az eljárás sem, mely akkor indult meg, amikor egy kassai népgyűlés alkalmával ötven, embert tartóztattak le és hurcoltak Illavára azért, mert a szónoki emelvény véletlenül összedült. Kíméletlenül folyik a természekvirálás is. De a rekvirált gabonát nem arra fordítják, hogy a Tótföld népének ellátását biztosítsák, hanem Csehországba szállítják a cseh munkásság és katonaság élelmezésére. A Tetföld népe pedig éhezik. A földmivelő nép egy darabig tétlen dühhel nézte, mint fosztják meg a mindennapi kenyerétől, de végre megunta a folytonos zaklatást és számtalan helyen — így Igló környékén is — felgyújtotta a termést, csak hogy ne kerüljön cseh kézre. A magyar lapok munkája• A magyarbarát hangulatot a, cseh atrocitásokon kívül erősen szítják a magyar lapok is. A kassai és pozsonyi magyar és német nyelvű újságok minden sora hazasóhajt Magyarország felé. Hiába a szigorú cenzúra, amit a nyomtatott sor nem fogadhat be, ott vigyorog gúnyosan a sorok között. És a tátrai fürdőhelyek mulatós éjszakái után, cigányzene magyar nótáinak zokogásán fellelkesülve, gyakran, egyre gyakrabban hangzik fel az ezer füllel hallgató éjszakában a mi szentséges imádságunk: — Hazádnak rendületlenül... H. S.