Kis Ujság, 1921. szeptember (34. évfolyam, 193-217. szám)

1921-09-01 / 193. szám

­bszirátigaládság.­ ­ Vadéban, míg a Burgenland InéplC a ♦Hazádnak rendületle­nül* magasztos és hősi alapján harcol nagyapái földjéért, a hó­dítani­ vágyó osztrákok egész más elvi alapot választottak maguknak, ők ugyanis­­ ha­zudnak rendületlenül a földért, amely reájuk nézve kétszeresen az­ ígéret földje. Részint, mert csakugyan meg van nekik ígér­ve,rés­zint, mert úgy járnak vele, mint Mózes. Látják a tejjel és mézzel folyó Kánaánt, de nekik sem igen adatik meg, hogy oda bevonuljanak. Tehát hazudnak, hazudnak, sírván. Hazudnak befelé, saját maguknak, amikor azzal vigasztalódnak, hogy az antant semmit, még a fegyveres közbelépést sem tartja soknak ,azért, hogy őket kiszolgálja s a tálcán vigye nekik helyükbe a Nyugatmagyarországot. Hazud­jak kifelé, az egész világnak, amikor még mindig azt hirde­­­­tik,, hogy a magyarok Tenden­ciájával szemben ők azok, akik óvatosak és elővigyázatosak s­­meghajolnak, a trianoni béke határozatai előtt. Nemcsak az a hazugság, hogy Magyarország rek­itenskedik, mert hiszen a Burgenland németfal­u­­ lakosai noszágolják haza a hegyestetejű osztrák zsandárokat, de hazug­ság az is, hogy a zsandárok meg­­szaladása óvatosság és elővigyá­zatosság lenne. Az ántánt, amelynek megbízot­tai a helyszínen tapasztalnak mindent,, valóban nem lelkesed­hetik azért, hogy ez a drága, csodaszép­ istenáldotta ország­rész gazdáiban ily csapnivaló cserét csináljon. Ettől a néptől Ausztria soha nem fog kapni semmit, sem adót, sem élelmet, sem nyugalmat. Ez az egyik szempont, amely az antantnál a saját érdekei szempontjából dön­tően eshetik a latba. A másik pedig az, hogy egy ilyen erőtlen és nyámnyila államfenség való­ban nem adhat erkölcsi biztosíté­kot arra, hogy anyagi kötelezett­ségeinek eleget fog tenni, tehát helyesen, okosan és jogosan járt el Magyarország, amikor a köte­lezettségek fedezeteként kézi­­zálogot vett magának. Végül is : a sajátjából vette. Ami, arra való tekintettel, hogy a bécsi sajtó ma már idegzsábás rémülettel félti a «magyar-szabad csapatok] kiszámíthatlan lendülete elől — az osztrák határt, Bécsújhelyet, sőt tán Bécset is, határozottan nemes önmegtagadásra vall­ .­—sBe­. Ausztria nem küldhet katonaságot N­yugatmagyarországra. Sigray kormánybiztos reflrmet teremtett a nyugati végeken. — Menekülés Sopronba est osztrák kommunisták elől. — Budapestről nem engedték, tovább a Nyugatma­­gyarország megvédésre késő ifjakat. ~ Ausztria magyar támadástól félti határait.­­S Rettegnek a bécsi kommunisták. Osztrák lapok következetesen­­azt a hírt toppsztik, hogy az Sántánt,üimoleg a kisántánt gipiaagtreiai lépéseket tett a magyar kormánynál Nyugat­­magyarország ügyében. Leg­mértékadóbb forrásból vett ér­tesülésünk szerint ezek a hírek légből kapott koholmányok. Nyugatmagyarország ügyében eddig sem az ántánt, sem a kis­ántánt nem tett lépéseket a magyar kormánynál vagy kül­földi képviselőinél. A szövetség­közi bizottság állapította meg a demarkációs vonalat, vételi a magyar közigazgatás tel­jes visszaállítását. Sopronba sűrűn érkeznek deputációk, melyek az el­távozott magyar tisztviselők vissza­térését sürgetik. Az osztrák csendőrség majdnem teljesen kivonult a megszállt terület­ről. Ebből, de más jelekből is az következtethető, hogy az osztrákok a csendőrséget nagyobb, rendszeres akcióra akarják felhasználni s a visszavonulás az átcsoportosítás cél­jából is történik. Az antantbizottság a­ hadsereg akcióba, vonását meg­tiltotta Ausztriának, de viszont ajánlotta, hogy nagyobb rendőri és Sopronig jelenik, bogy mi át­adandó Ny­ugat m­­­­gyarorsmg­i terv­­ezet vaga a skptem szövetség­­■özi bizottság osztotta fel A és B ónájm s a két zóna h­­árvonalát is azlantáni bizottság állapította meg tilos részletességgel. Alaptalan te­hát az az osztrák vád, mintha a magyarok önkényesen állították volna fel az uj demarkációs vona­lat. A még megszállva tartott terü­leten továbbra­ is­ teljes rend uralko­dik s az A-zónából érkező hírek is a helyzet javulásáról a­dnak szót. Az osztrákok ugyanis a legtöbb he­lyen a régi határon túlra vonultak már vissza és így megszűnt a zavar­gások fő oka : a lakosság elkeseredése a megszállókkal szemben. A kiürített­ terület­­ községeiben a rétidét helyi, önkéntes alakúka­tok tart­ják fenn. A kiosság egyébé­ként egyre türelmetlenebbül­­köz­csendőri erőket küldjön a területre. úgy látszik, hogy az antant nem h­ajlandó fegyveresen segíteni Auszt­riát, hanem rábízza, hogy a nyert területet saját erejéből pacifi­­kálja. Béc­sújh­­yről érkező jelentések szerint az ott összegyűjtött osztrák haderők hangulata nagyon ígyanadl s az osztrák kormány sigmieseire sem számíthat rájuk. Jr­­Az osztrák­oknak nem sza­­­bad katonaságot küldeni­­ Nyugatmagyrországra.­­ Béct, augusztus 31. – Hivatalosait közüik: A soproni mivetségközis tábornoki bizottság l­ározata alapján, amelyet ma hoz­tak az ográr kormány tudomására,­­az osjimkr hadsereget egyelőre nem használják fel Nyugatmagyarorszá­­gon. A bécsújhelyi helyőrségei egy zászlóaljjal megerősítették. A had­seregnek azok a részei, amelyek a nyugatmagyarországi beavatkozás­nál tekintetbe jönnek, továbbra is szigorú készenlétben maradnak. Bécs, augusztus 31. A Neues Wiener Tagblatt azt ír­ja, hogy osztrák részr­ől most már több, mint hétezer ember áll Nyugat­­magyarországon és a­­ határon. A kormány mozgósította a véderő első ezredét, valamint a bécsújhelyi tüzérségi és gyalogsági alakulato­kat. Ezek a csapatok egyelőre se­gítő erőkül szolgálnak. Bécs,­­au0131. A Neues Ti­­ener Tamlatt. arról értesül, hogy a párgi nagyköveti tanács itteni ádványiiffmiselő közlése szerint holnap­ fölt határozni a nyikor­gatmagyarországi kérdésben.­­Sopron,ad­ff' 31. A magyar katona­p és polgári hatóságok átal em­rített terü­letekről a likas­ág nagy töme­gekben menekül és a magyar hatóságoktól kér védélnyi, s gazdátlanul maradt területeken mutatkozó anarchisztikus álla­potokkal szertelen. " I Sz­omb­athél­y, aug. 31. Az átfontolásra*^t­élt .Vasmegye területeit teljes imigalom uralko­dik.. Az •sztrákík rétéről 'tegnap délután \néar megszállva tartott két községem is, úgymint Gyana­­falváról és Rábiiszentnf­árt­onfe­l­e.

Next