Kis Ujság, 1926. november (39. évfolyam, 1-13. szám)

1926-11-16 / 1. szám

2 Hőst a népé a szó... Irta: Huszár Károly Mire a Kis Újságot a vidéken olvassák, véget ér a második nemzetgyűlés élete. A megbízatás ideje még nem járt le, de a Kormányzó Ur ő Főméltósága befejezettnek jelenti ki a nemzetgyűlés tanácskozásait és a népre bízza, hogy új országgyűlést válasszon. A képviselők megszeppentek arra a gondolatra, hogy most majd nem ők ítélkezhetnek holtak és elevenek, hanem a nép ítélkezik majd a képviselők felett. A leglármásabbak panaszkodnak legjobban, hogy a kormány rajtaütésszerűleg íratta fel a választásokat. Úgy néz ki, mintha a demokrácia félne a néptől. Sokan vannak a képviselők közül, minden oldalon, akik tudják, hogy kedden ülnek utoljára a honatyák soraiban. Nem is árt egy kis felfrissítése a törvényhozásnak. Új feladatok, új kérdések megoldására, új emberek is kellenek. Nem árt egy kis selejtezés, rostálás sem. Ha szigorúan vesszük, hogy az utolsó nemzetgyűlés betöltötte-e a hivatását, akkorazt kell mondanunk, hogy: igen. Lehettekvolna a tanácskozások méltóságteljesebbek, a szellem egységesebb, a hozzászólások szakszerűbbek, a bírálatok elfogulatlanabbak, a beszédek rövidebbek és velősebbek, de azért hasznos volt a törvényhozás munkája így is. Gróf Bethlen István vezetése alatt nagy haladást tett a nemzet és az, hogy még most is olyan sok panaszra van oka a polgárságnak, az csak azért van, mert a világháború és országveszejtő forradalom pusztításait és rombolásait nem lehet olyan rövid idő alatt kiheverni. Csak el kell képzelji, hogy mi volt nálunk 1919-ben? Alért volt az államhatalom. Fenekestül fel volt fordulva az egész társadalom. A csőcselékuralom veszélyeztette a közrendet és a vagyonbiztonságot. A kincstárban csak hamis szovjetpénz volt. Szamuelly halálvonata száguldott végig az országon. Ellenséges hadseregek szállták meg az országot. Kínozták, zaklatták a magyarságot és üldözték a kereszténységet. A proletárdiktatúra véres őrülete után jött a román megszállás és az ország széttépése öt darabra. Nem volt itthon a király. Nem volt a helyén a közigazgatás. Roncsokban hevert a honvédsereg. Senki sem engedelmeskedett a törvényeknek. Mindenki maga garázdálkodott. A jók rettegve visszavonultak és a gonoszak uralkodtak. A népbiztosoknak 133 napos rémuralma a sír szélére vitte a nemzetet. Megkegyetlenkedett az idő fölöttünk. Nem volt könnyű dolog ebből a rettenetes anarchiából kivezetni a nemzetet. A Trianon által teremtett szörnyűséges állapotok emberfeletti feladatokat róttak a kormányra és a törvényhozásra egyaránt. Ma — hála Istennek — van államfőnk, van törvényes felelős kormányunk, van törvényes népképviseletünk, helyreállott pénzünk vásárlóereje, újból a törvényes rend az úr az országban és a gyógyulás útján vagyunk. A forradalom tapasztalatai alapján megerősödött a keresztény nemzeti érzés a tömegekben. A nagy összeomlás után ittmaradt romok eltakarítása befejeződött és megkezdődhetik az építő munka. Úgy a belső, mint a külső politikában sorsdöntő nagy kérdéseket kell megoldanunk. A gazdasági és szociális bajokat sürgősen orvosolni kell. A mezőgazdaság, az ipar, a munkásság mind azt várja, hogy új törvények segítségével szintén az emelkedés útjára térhessenek. Millió és millió kisember várja terheinek könnyebbedését és sorsának javulását. Ezeket a törvényeket azonban már csak az új országgyűlés alkothatja meg, mert ezentúl az ősi alkotmánynak megfelelő módon a felsőház is beleszól a törvények alkotásába. Horthy Miklós Kormányzó Úr most a magyar népre bízza, hogyaz válogassa ki a nemzet legértékesebb férfiait a magyar politikai munkára. Olyan szent elhatározással kellene az urnákhoz járulnia mindenkinek, mintha érezné, tudná azt, hogy egyedül tőle függ a magyar jövő. Róka természetű és farkas szándékú emberek is pályáznak arra, hogy behízelegjék magukat a nép bizalmába mint jelöltek és hogy megint az ő kezükbe kerüljön ilyen úton az ország. Vigyázzanak a polgárok és munkások, nehogy a kortesígéretek és korteshazugságok hínárjában elvesszen az ország. Senki se keresse a választás alkalmával a maga apró kicsiny egyéni hasznát, mindenki az egész nemzet érdekét tekintse ! Szigorúan kell elbírálni az elveket és élesek szemügyre venni a jelölteket! Ne csak ajelszavakat figyeljük, hanem a pártok és a jelöltek múltját és erkölcsi értékét is ! A közelgő országos választások alkalmával az legyen a főszempont, hogy melyik jelölt legalkalmasabb arra, hogy biztosítsa az állam biztonságát, a társadalom rendjét és nyugalmát, a népnek előmenetelét, a magyarság jövőjét és a kereszténység oltalmát. Kövessük híven a nemzet kipróbált vezéreit, mert nagyon könnyen kátyúba jut az ország, ha arra nem való, szeleburdi, szájhős és romlott emberek keze közé kerül az ország gyeplője. Tiszta szívvel, tiszta ésszel és tiszta lélekkel önzetlenül szavazzon mindenki. Az ország feltámadása csak erkölcsi megújhodás által lehetséges. Ne hagyjuk cserben azokat az államférfiakat és honatyákat, akik híven sáfárkod- tak, de irtsuk ki a közéletből azokat, akik csak önjelöltek és akik nem akarnak beleilleszkedni a nemzeti irányba. Ellenzékre mindig lesz szükö’ség, de arra semmi szükség sincsen, hogy olyan alakok kezébe adjuk a mandátumot, akik született ellenségei a magyar nemzeti gondolatnak. Számoljunk le a néplázítókkal és a népcsalókkal és csak lelkiismeretes, kipróbált férfiakat küldjünk a törvényhozásba. Bízom abban, hogy a magyar nép egészséges életösztöne megtalálja azokat a férfiakat, akik bevezetik a nemzetet az ígéret földjére. Nem, karatyoló szóhősökre, hanem cselekvő államférfiakra van szükség 1s A boszorkány A KIS ÚJSÁG regénye I. Oriána tiszte érelme Éjszaka volt, sötét, fagyos novemberi éjszaka, s arra való, hogy gonosztettet szüljön és takargas-son. Tettet, amely féli a nap világosságát. A fák kétségbeesetten védekezve nyújtogatták csontváz- karjaikat a dühöngő szélvihar elé, amely huhogva , gurgulázva csapkodta, recsegtette és tördelte őket. A tisztátalan lélek repült tova a szélvihar fagyos szárnyain. Nem talált lelket, amelyet a mélységbe ránthatott volna magával. Azért dühöngött, hajtogatta és tördelte a fákat, azért szakgatta föl a szegény parasztkunyhók nádfedelét. , Éjszaka volt már, de a ruthén jég nem kerreste az álmot szegényes fekhelyén. Ők még ébren voltak. Egyik apró kunyhóban, amely patak partjára volt építve, — a patak vén fűzfák alatt folydogált a kerten keresztül — még égett a lámpa. A fehéren megvilágított falakra sötét árnyképeket rajzolt a szobában lévők ide-oda mozgó alakja. Ó, hosszúak, nagyon hosszúak, de mindenekfölött kedvesek ezek a novemberi éjszakák. Amikor a falu életvidám fiatalsága a vecsernicákra gyülekezik. A tűzhelyben vidáman pattog a rőtlángú tűz és körül orsójukat pörgető szép lányok, és aranyos, mesélő szájú öregek ülnek. Künn az ablak alatt é ideig a sötétség, benn perdül az orsó, szól a nóta és megered a mese forrás. Ezen az esten a fiatróna anyó kunyhójában gyülekeztek a fiatalok. A sötétség ráfeküdt a faura, de a fiatalok megtaláltak rág utat Safrona kunyhójáig. A parasztház nehéz :■ a a »chata»i minden pillanatban föltárult, úja...) t , újabb vendégeket bocsátott be, akik közül egyik sem jött üres kézzel. Rekkát és kendert hoztak a lányok, isteni zsineget , halászhálót kötni gúzsba kötött, hajlós fűzfavesszőt kosárfonáshoz a legények. Akadt olyan is, amelyik apró ügyes szerszámokat vékony deszkát rakott ki és nekilátott kedves munkájának: citerát készített. A szoba megtelt gondtalan derűvel, a jókedv, kötődés, vidám tréfa és kacagás a mennyezetig zsibongott. . . . Sötét volt az éjszaka és még áthatolhatatlanabbá tette a sötétséget a szüntelenül zuhogó, sűrű eső. A szél jajgatva kapta el az esőcsöppeket és odavagdosta a kunyhó ablakához. Két alak ütődött egymáshoz ott, ahol a gyalogút kanyarodik a Safrona kunyhója felé. — Te vagy az, Budák Simeon? — kérdezte az egyik. — Te vagy az, Worobetz Juri? — felelte ugyancsak kérdezve a másik. — A falu két legénye egymásra ismert a sötétségben. — Vecsemicára megy? — kérdezte ismét Simeon. — Oda — felelte Juri. — Te Juri, tudod-e? . .. — No, mi az . . . Burdák Simeon meghalkította a hangját: — Ah ! Valamit hallottam az úton, most, mi- kor jöttem . . . Magam sem tudom . . . De hiszen itt nem hallhat senki bennünket — és Simeon nyugtalanul nézett körül. — Itt nincs a közelünkben áruló, spion... , — Miért nem beszélsz? Mit kerülgeted? — — szakította félbe Juri sürgetőleg. — Mit tudsz? Mit is hallottál az úton idejövet? . . . Simeon újból körülnézett. — Ugye tudod, hogy Topola Petro már he-tek óta bujdosik, mert besorozták és el akarják vinni katonának? A hegyek között lakik Petro, s mint a vadállat, de ma éjszaka kibújt rejtekéből, ő is eljön ma éjszaka a Safrona kunyhójába, pedig... — Pedig? — ismételte Juri feszült figyelemmel —— Pedig, mikor a kocsma mellett elhaladtam, a sztaroszta és sotzki éppen róla beszéltek. A sotzki éppen akkor mondta a sztarosztának : »Ma éjszaka ... Safrona anyánál... Petro bizonyosan ott lesz ... Készenlétben kell lennünk . ..« Ezt hallottam, — suttogta Simeon. — Valaki bizonyosan észrevette Petrot és besúgta a sztarosztának. — Egészen bizonyos vagy benne, — kérdezte Juli, — hogy Petro eljön a Safrona kunyhójába? — El fog jönni, hiszen Oliana már ott is van. El fog jönni, ő maga mondta nekem, hiszen ő tudja, hogy én nem árulom el soha ... — Igen, Oliana miatt bújt ki rejtekéből... Olianát akarja látni, — mondta Juri remegő hangon —, Olianát... Elhallgattak. — Siessünk... siessünk, — kezdte újra Simeon, — gyorsan, figyelmeztessük őt... Ó, Petronak el kell menekülnie. Hiszen ez szörnyűség, tizenöt hosszú esztendőn keresztül a fegyverhez láncolva lenni, tizenöt éven át szolgálni a puskát és kardot, tűrni verést és szolgaságot... Tizenöt évre elszakadni apától, anyától, szerelmesünktől, élni messze, ismeretlen idegenben ... Ah ! és visszatérni egyszer a sírok közé ! .. . Nem találni többé senkit az édesek közül, kihalt a kunyhó, kiszáraink a fák is ... És másnak lett a felesége az a leány is... Ó! gyorsan Juri! Gyorsan, Petrának menekülnie kell ! Figyelmeztessük őt! . .. Juri fölkacagott, de hirtelen elharapta gúnyos nevetését. — Hallgass rám, Burdák Simeon. Te bolond vagy. Ha Petro Topola elszökik a katonaság elől, valaki mást fognak helyette besorozni. Valaki mást, téged, vágy engem . . . Talán nagy kedved van a katonasághoz. Burdak Simeon? Azt gondolom, nem igen fogják kérdezgetni, van-e kedved hozzá? Te nagy vagy, mint a tölgy, erős, mint a bivaly... — Ó, én is el fogok szökni... Juri megragadta a Simeon karját. — Te, te ! ... "Csak nem akarod komolyan Petrot figyelmeztetni ?*5 Miért ne akarnám? ♦ * ~ KIS ÚJSÁG 1926 november 16 Hazugor a pápáról — Erélyes cáfolat — Egyes lapok azt írták, hogy a római pápa] nem engedi meg a magyar püspököknek azt, hogy belépjenek a magyar felsőházba, tenne pedig ezt azért, mert egyes szerzetesrendeknek nem csináltak új helyet a magyar törvényhozásban. Legilletékesebb egyházi részről fel vagyunk hatalmazva annak a közlésére, hogy a római szentszék nem avatkozik a magyar belpolitikába és ilyen tilalom kiadására senki sem gondolt. Az egészet csak azok koholták, akik a keresztény felekezeteket össze akarják veszíteni. Megnyílik az arad—szegedi vonal Magyar és román részről rövidesen megtörténik a megállapodás a Pécska és Battonya között megnyitandó forgalomra vonatkozóan. Ezzel Arad és Szeged újra motoros-vonat összeköttetésbe jut, ami nagyon fontos a határmenti lakosságra nézve,