Kis Ujság, 1927. május (40. évfolyam, 98-122. szám)

1927-05-01 / 98. szám

A SZEGEDI BOSZORKÁNYOK történelmi regény Jósika miklós nyomán (20) Egyszerre csak mintha igézet szállt volna Bar­celonába a tenger felől, egész hajóraj tűnt fel a víz színén, ágyúit a kikötő felé fordítva és ünnepélye­sen fölékesítve lobogókkal. Az angol színek, amik a lobogókon láthatók voltak, a könnyű szellőben repdesve mindjárt elárulták, hogy a gyönyörű flotta nem ellenséges szándékkal jelent meg. Ha a későbbi, eseményeket figyelemmel kísérjük, nyom­ban meg fogjuk érteni, hogy a hajóhad miért jelent meg Barcelonában, Katalónia fővárosában. I. József magyar király halála után ennek öccse, Károly, Spanyolországban tartózkodott, mint trónkövetelő. Ellenfele a XIV. Lajos francia király által támogatott Anzsui Fülöp volt. Bár az ifjú Károly fővezére, Stahrenberg Gundacker fé­nyes győzelmet aratott Fülöp hadvezérén, Baye márki ellen és Károly be is vonult az ország fővá­rosába, Madridba — ott két hónapnál tovább alig maradhatott. XIV. Lajos ugyanis, mikor pártfogoltjának balszerencséjéről értesült, híres hadvezérét, a ven­­domi herceget küldte a Pyreneus-hegységen át Spanyolországba és ez fölényben levő hadierejével egyik csatát a másik után nyerte az osztrákok ér­dekében vívó seregek ellen. Az osztrák hadak jár­ványos betegségek és rettenetes nélkülözések miatt nagyon megfogyatkoztak a spanyol örökösödési harcnak ebben a korszakában. Károly kénytelen volt az 1710. esztendő októ­ber 9-én elhagyni Madridot, Stahrenberg pedig Toledóig vonult vissza. A király kétezer elszánt harcosától kísérve éjnek idején rejtett utakon és az elfogatás veszélyei között húsz nap múlva érkezett Barcelonába. Neje, Erzsébet, mindvégig oldala mellett volt és öszvéren tette meg a veszélyes utat, osztozkodva férjének nélkülözéseiben és veszedelmében. Stahrenberget ezalatt a vendomi herceg és Fülöp úgy üldözték hadaikkal, hogy kénytelen volt Toledót is odahagyni. Utoljára Villaviciosánál éreztette fegyverének és hadi tudományának erejét Fülöppel szemben. Stahrenberg háromszor verte vissza győzedelmesen az ellenséget, míg végre a túlnyomó erő elől nyolc­ezer lovassal még ellenségeitől is elismert rendben vonult vissza Barcelonába. Eközben I. Lipót neje, Eleonóra, az anya­császárnő, mindent elkövetett a Majna melletti Frankfurtban, hogy a német választó­fejedelmek szavazatát megnyerje Károly számára XIV. Lajos ellen, aki még öregségében is a római császárságról álmodozott és minden cselszövényt elkövetett, hogy Eleonóra császárné törekvéseit kijátszhassa. Ez a viszály, valamint I. József halála elkerül­hetetlenné tették, hogy Károly hirtelen meg ne jelenjen Németországban és Magyarországon. Ezt akarta most megakadályozni Fülöp, szö­vetkezve XIV. Lajossal. Károly feleségével együtt a Szent Jeromos­­hegyen levő kolostorban volt elszállásolva. Minden lépését figyelemmel kísérték XIV. Lajos kémei, azért Károlynak mély titokban kellett tartania, hogy Barcelonából távozni akar. Katalónia lakosai buzgón ragaszkodtak Ká­rolyhoz, de a többi spanyol tartomány már mind meghódolt Fülöpnek. Emiatt a király távozási szándéka igen veszedelmes volt. Anna, angol király­né, elküldte tehát hadihajóit Morris admirális veze­tésével Barcelona kikötőjébe, hogy Károly király­nak segítségére legyen. Morris hajóhada 1711 szeptember 26-án jelent meg Barcelona falai alatt. Azt kellett még csak keresztülvinni, hogy a király az angol hajókra jusson, az óvatosság tehát szükségesebb volt, mint valaha. Erzsébet egyike volt azoknak, akik arra be­szélték rá a királyt, hogy haladéktalanul távozzon. De a fiatal nő kinyilatkoztatta, hogy minden körül­vevő veszély ellenére férjét nem fogja elkísérni, hanem zálog gyanánt Barcelonában marad, hogy ilyen módon a férjéhez hű népet megnyugtassa és vele a veszélyben osztozkodjon.­­ Nagy titokban a kapucinus barátok segítségé­vel a király a kolostortól eljutott a partig, fölszállt Morris admirális hajójára, mire az angol hajóhad azonnal szélnek eresztette vitorláit. A hosszú, átvirrasztott éjszaka utá­n másnap a királyné a komor tekintetű kolostor egyik szobájá­ban ült szomorúságba mélyedve. Senki sem volt mellette, csak udvarhölgyeinek egyike, aki hiába fáradozott azon, hogy a királynét földerítse. Egyszerre csak sajátságos zúgás hallatszott a város felől. — Mi történhetik odakint ? — kérdezte Erzsé­bet az udvarhölgytől. — Nekem úgy tetszik, mintha kiáltásokat hallanék. Szeretném, ha érdeklődne kegyed a kamarás uraktól. Az udvarhölgy épen ki akart sietni, hogy a parancsot teljesítse, mikor felpattant az ajtó és a kamarások egyike lépett be, előtte pedig a kolostor guardiánja érkezett rohanva. — Felséges asszonyom — kiáltotta a szerzetes rémült hangon — a nép föllázadt! Mindenki tudja már, hogy őfelsége a király, az angol hajókon el­távozott és árulással vádolják e kolostor jámbor atyáit. Néhány perc múlva veszedelembe jut az életünk, ha felséged nem tudja a népet lecsillapí­tani. — Van-e itt hely — kérdezte a királyné hálává­ ■ nyan, — ahol a néphez pár szót lehetne intézni ! — A kolostor nyugati oldalán, felséges asszo­nyom, tágas nyitott erkély van — felelte a guardian. — Épen ez az oldal az, ahová a nép összecsődült és fenyegetőzve követeli, hogy őfelségét, a királyt mutassuk meg nekik, miután akadtak, akik a népet avval akarták megnyugtatni, hogy őfelsége még közöttünk van, a városból el nem távozott. — Esztelenség volt, guardián atya — szólt a királyné. — A népet az igazság jobban meg tudja nyugtatni, mint az ilyen be nem bizonyítható állí­tások. (Kedden folytatjuk.) KIS ÚJSÁG Eltemették a kisemberek nagyremberét Darányi Ignác végtisztessége Ma délután volt Darányi Ignác nyugalmazott földmívelésügyi miniszternek, valóságos belső tit­kos tanácsosnak, a Dunántúli református egyház­­kerület főgondnokának végtisztessége a Kálvin­­téri református templomban. Az elhunyt végső akaratához képest a végtisztességen más mint papi beszéd nem hangzott el és a papi beszédeket is Da­rányi Ignác lelkéhez legközelebb álló református pap, Ravasz László püspök mondotta el mind. Ő mondotta el az előfohászt, az igeolvasást, a pró­fétai imát, a gyászbeszédet, a főpapi imát, az Ur­­imát és a gyászszertartás befejeztével az áldást is. A szertartás az­ országos gyász impozáns meg­nyilatkozásává alakult ki. A szószék körül gyász­­drapériával bevont templomban megjelent Ma­gyarország politikai, társadalmi és református egy­házi életének színe-java. Ott volt József főherceg, jelen volt a kormányzó képviseletében gróf Bethlen István miniszterelnök, a kormány tagjai közül gróf Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi és Mayer János földmívelésügyi miniszter, báró Wlassics Gyula, Juhász Andor, Tóth János, dr. Papp József, Huszár Károly volt miniszterelnök, a kép­viselőház alelnöke, a képviselőház küldöttségének élén, Némethy Béla. Képviselve volt Pest vármegye, a református egyházkerületek közül a dunántúlit gróf Thelei József, a tiszántúlit gróf Degenfeld Jó­zsef főgondnok képviselték. Ott volt továbbá Né­methy Károly nyug. államtitkár, budapesti főgond­nok, Zsigmondy Jenő főgondnok, dr. Ilosvay Lajos nyug. államtitkár, ott volt Kapy Béla evangélikus püspök is, a dunántúli egyházkerületnek összes esperesei és gondnokai, valamint a budapesti re­formátus lelkészek, ott láttuk még gróf Andrássy Gyulát, Balogh Elemért, báró Prónay Györgyöt, Szabó Aladár egyházkerületi tanácsbírót, Balthazár Dezső tiszántúli ref. püspököt, stb. stb. Az elő­­fohásszal kezdődött a végtisztesség, utána a Fel­álló ének következett, amelyet az egész gyülekezet énekelt. Ezután Ravasz püspök Igeolvasása volt, majd újra a gyülekezet énekelte a Derekas éneket. Ezután Ravasz László püspök megható prófétai imája következett, majd a református teológia énekkara énekelte el az Égi Atyánk nagy Istenünk kezdetű énekét. RAVASZ LÁSZLÓ GYÁSZBESZÉDE Máté evangéliumából vett idézetet választott textusnak, ezután kifejtette, hogy az igazi élet az, amely épít és alkot. Bírálni, rombolni könnyű, de építeni nehéz. Építeni lehet kősziklára is, de lehet fövenyre is. Az építéshez nem elég az erő, kell még hozzá a terv nagyszerűsége, kell hozzá ihlet és ihlet és bölcsesség. Darányi Ignác kősziklára épített, mert bölcs ember volt. Bölcs volt mint államférfi, bölcs volt az egyház szolgálatában és bölcs ember­nek mutatkozott belső emberi mivoltában. Mind a­ három téren kősziklára épített. Vázolja ezután Darányi politikai pályáját. A munkásokat emberi lakáshoz, otthonhoz juttatta. Az ő működése nyo­mán máskép zengett a Tátra, más lett a Balaton és a bérces Erdély. A töviskoszorúból csipkerózsák bújtak ki Darányi tevékenysége révén. Egy új tudományt teremtett­­ ezen a földön, a magyar mezőgazdaság ismeretének nagy tudományát és magyar szó zendült föl olyan vidékeken, amelyek azelőtt némák voltak. Mint politikusról elmondhat­juk, hogy kősziklára épített, a magyar földre, amelyen élnünk és halnunk kell, akár áld a sors­keze, akár vér. Boldog volt, hogy a magyar földet magyar munkával, magyar műveltséggel sikerült különbbé tenni, mint eddig volt. A világháború elsodorta tőlünk az ő alkotásainak nagy részét. A telepes községek ma már nem a mieink. Nem a mienk a Tátra sem, sőt idegen uralom alatt áll még a Csallóköz is. De a próféciája azért igaz marad: sok veszett el, de a ház még itt van, és ki tud­ja, nem az alkotó munkájának fogjuk-e köszönni, hogy visszakerül a többi is. Azok a községek, amelyeket ő teremtett meg magyarnak és amelyeknek szálló­fohásza eljött most az ő ravatalához is. Bölcs férfiú volt, kősziklára épített, a magyar lélek erejére. Vázolja ezután egyházi működését. Mint egyházkerületi főgondnok nagy barátjának, Szilágyi Dezsőnek volt utódja. Egyházi működé­sében két probléma foglalkoztatta, a papképzés és nőnevelés. Egyházának lelkes híve volt, de fele­kezeti elfogultság tőle merőben idegen volt. A belső életre törekedett. A kőszén és a gyémánt közül neki a kőszén volt a becsesebb, mert a gyémánt a hiúság, de a kőszén az élet melegsége, a kultúra, a világosság. *"A református egyházat fiúi szívvel és lovagi hódolattal szerette. Itt is kősziklára épí­tett, a Krisztus anyaszentegyházára. Ami pedig őt mint belső embert illeti, itt jellemtudása, erkölcsi felsőbbsége, az erkölcsi gyakorlatiasság jellemezték őt. A szenvedélytelen tiszta bölcsesség. Mindenki bí­zott benne, senki sem félt tőle. Főműve életének a magyar kisemberek szolgálatában telt el, ezekért a kisemberekért kell öt nagyembernek mondani. A gyönyörű beszéd után Ravasz püspök el­mondta a főpapi imát, az Urimát, majd az egész gyülekezet záróéneket énekelt. És most újra Ra­vasz püspök következett, aki elmondta az Áldást és ezzel be is fejezte a szertartást. Az egyházi fér­fiak díszes serege kísérte ki ezután a templom aj­tajáig a koporsót, amelyet autóra tettek. Az autóra rakott koszorúkat fekete lepellel borították le, még két autó telt meg koszorúkkal és így indult el a gyászmenet a pest megyei Tass községbe,­­ahol Darányi Ignácot örök nyugalomra helyezik. 1927 május 1 A kormányzó beszéde a N­emzetközi V­ásár megnyitásán Hónapokig dolgozott több száz munkás és fejét törte a mérnökök, építészek, hivatalnokok egész sora, míg szombaton reggel ismét megnyithatta kapuit Európa egyik legrégibb vására, a Budapesti Nemzetközi Arumintavásár. Nagy ünnepe ez a ha­talmasan fejlődő magyar iparnak, dicsérete az ország becsületes kereskedelmének és örvendetes a gazdaközönség szempontjából is, mert bőségesen válogathat és megvásárolhat mindent, amire szüksége van. Téglától a koronáig, harangtól bútorig, csokolá­détól a síremlékig mindent láthat és vásárolhat itt. Nem csodálatos tehát, hogy már az első napon is több ezer gazda érkezett Budapestre a Vá­sár meg­tekintésére. Külföldiek is tömegesen jöttek a vásárra, akik magyar iparcikkeket, vagy magyar kereskedők útján külföldi árukat akarnak vásárolni. Nincs miért szégyenkeznünk, sőt szerénykedésre sincs ok, mert a május 9-én záruló Nemzetközi Vásár gazdag anyagával, ízléses elrende­lsével, hibátlan vezetésével a világhírű német vásárok mellett is megállja helyét. Országunk központi fekvése különösen kedvező a vásár forgalma és jelentősége szempontjából, mert a Balkán-országok minden iparcikk szükségle-

Next