Kis Ujság, 1927. június (40. évfolyam, 123-145. szám)

1927-06-01 / 123. szám

2 A gazda bőrére irta LINGAUER ALBIN Földmíves ország vagyunk. Itt mindenki a földből él, még az is, aki iparral, kereskedéssel, vagy hivatalnokoskodással keresi a kenyerét. Mert ha jó a termés, van mit költenie a gazdának, akkor keres az iparos, a kereskedő is és vígan folyik be az adó, amiből a tisztviselő a fizetését kapja. Ebben az országban minden attól függ, hogy olcsón tud-e termelni a gazda ? Mit értünk olcsó termelés alatt ? A gabonának, a hús­marhának az árát nem a gazda határozza meg, hanem a világpiaci forga­lom. A gazda tehát nem mondhatja azt, amit az iparos: magamnak ennyije van, tehát ennyiért adom. — A gazda nem maga szabja meg, hogy mit kérjen a búzájáért, vagy a vágómarhájáért. Tőle nem kérdezik, hogy neki mibe kerül a föld megmunkálása, a búza megtermelése : neki a világ­piaci áron kell odaadni a gabonáját, még ha magá­nak többe is van. Nos hát azt értjük olcsó termelés alatt, ha a gazda mentül jobban ezen világpiaci ár alatt tudja megtermelni a gabonáját és megnevelni az állatját. Mentül olcsóbban termel, annál több haszna marad. Minden teher, amit a gazda vállárra raknak, drágítja ezt a termelést. Vagyis apasztja a gazda hasznát. Vékonyítja a gazda tiszta jövedelmét. Drágítja a termelést az adó. Különösen, ha sok. Mert hát azzal tisztában vagyunk, hogy adót fizetni muszáj. Mert adó nélkül hogyan tudjon vigyázni az állam a rendre, a közbiztonságra, a jogra ? Csak arra kell vigyázni, hogy az adóztatás túlságosan terhes ne legyen. Mi pedig itt Magyar­­országon, sajnos, már elértük a teherbírás leg­felső határait. Érezzük, hogy vállaink nem bírnak többet. Ha tovább tetézik, összeroskadunk. Láza­dás nélkül, de határozott hangos szóval ki kell tehát mondanunk, hogy elég legyen a közteherből, mert az ország gazdasági egyensúlyának a talpköve, a mezőgazdaság, nem bír el több terhet. A közterhek alatt ugyanis nemcsak az adókat kell érteni, hanem minden olyan fizetést, amit az állam, a vármegye, az egyház, vagy a község pénz­tárába kell befizetni. A jövedelmi adó és a földadó tehát nemcsak kettesben esznek a gazda tányérjá­ból. Velük eszik még egy sereg sógoruk, komájuk i­s a községi pótadó, az útadó, a megyei pótadó és még vagy tízféle más ilyen rokon az adóter­hek népes famíliájából........ . . .. . ........... Ha más nem drágítaná a termelést, ezt az adót még csak elbírnánk valahogy. Ha nem drágítja más is, még­pedig ha nem is olyan láthatóan, mint az adó, de sokkal súlyosabban. Ez a láthatatlan, súlyos közteher: a vám. A népek átkozott összeveszése és a reánk diktált ostoba trianoni határ nálunk szörnyen megdrágította az iparcikkeket. A h­áború tönkre­tette az államkincstárt. Ez azután, hogy pénzhez jusson, kénytelen volt az összeomlás után minden úton-módon pénzt szerezni. Behozta a forgalmi adót, szörnyűségesen fölemelte a vámokat. Elhi­szem, sőt tudom, hogy nem tehetett másként. A levegőből nem szerezhetett pénzt. Üres kasszával pedig nem lehet kormányozni. Csakhogy a vámoknak a fölemelése talán semmiféle kereseti ágat nem sújtott annyira, mint a mezőgazdaságot. A külföldről behozandó ipar­cikkek és gazdasági anyagok megdrágultak a magas vám következtében. Megdrágult a vas, só, a petró­leum, a ruhanemű, a gép, a szerszám, szóval min­den, amit a gazda nem maga termel, hanem amit vásárolnia kell. A vám miatt megdrágultak a mező­­gazdasági termelés segédeszközei, megdrágult tehát maga a termelés is. Az állam nem tudja megjavítani a gabona és a marha világpiaci árait,­­ de a vámokkal és a ter­hekkel meg tudja drágítani a gabona előállításának költségeit, a vámemelés igazi terhe tehát tulajdon­képen a gazdának a bőrére megy. A gazda olcsóbban adja állatját, mint a béké­ben. Gabonájának ára sem emelkedett olyan arány­ban, mint ahogyan terhei emelkedtek és termelése megdrágult. Világos ebből, hogy az állam gazda­sági helyzetének a megnehezedése legfőképen a gazda nyakába szakadt, több teher ugyanannyi munkával és kevesebb jövedelem ! A városi fogyasztó jajgat, hogy drága a hús. Arra nem gondol, hogy a drágulásnak nem a gazda az oka, mert hiszen ma olcsóbban adja el a hús­­állatát, mint békében. A drágulás okozója tehát nem a gazda, hanem az, hogy amíg a marha eljut a falusi termelőtől a városi fogyasztóig, útközben megdrágul a kereskedelemnek és a húsfeldolgozó iparnak a kezén. A drágaság megvan , de a gazdának alig van haszna belőle. Ha terheket emelnek, kinek a bőrére megy ? A gazda bőrére. Ezt a bőrt ráncigálják jobbról-balról. Pedig jó lesz erre vigyázni, mert ha ez is elszakad, nem tudom, lesz-e másik helyette, amelyik ennyit elbír? A SZEGEDI BOSZORKÁNYOK TÖRTÉNELMI REGÉNY JÓSIKA MIKLÓS NYOMÉN (45) Félóra telt el a szörnyű jelenet után. Lassan­­lassan Ágotának is visszatért az eszmélete, de gyen­gébb és törődöttebb volt, mint Regina, akinek végre sikerült arra rábírnia, hogy visszafeküdjön ágyába. Regina gondosan betakarta őt és könnyű öl­tönyt véve magára, az ágy melletti széken gubbasz­­kodott. A sajátságos az volt, hogy a csodálatos varázs­lat, ami a két nőn erőt vett, nagyobb hatással volt az erősebb Ágotára, mint a gyöngébb Reginára. Mikor Ágota egészen magához tért, így szólt nővéréhez: — Reginám, meg vagyok törve, gondolataim nem tiszták. Mi történt velünk tegnap óta ? Sehogy­­se tudom megérteni és azt a pokoli álmot meg­magyarázni, amit átéltem. — Átéltük raindaketten — szólt Regina — csakhogy én jóval előbb ébredtem föl, mint te. — Tehát te engem ágyamban láttál aludni? — kérdezte Ágota és be sem várva testvére felele­tét, folytatta: — Tehát nem szárnyas lovon jöttem és nem a ház födele nyílt ketté, hogy azon keresztül zuhanjak lovam hátáról ágyamba ? — Nem, nem, Ágotám ! — mondta Regina hevesen. — Nekem is úgy tetszett, mintha mérhe­tetlen magasban, sötét felhőn úsztam volna és alattam hullámzó tenger dagadott, fel-fel lövöldözve felém vízsugarait. Nekem is úgy tűnt fel, mintha fölébredve iszonyú csattanást hallanék és a ketté­szakadt felhőből nyílegyenesen, borzasztó sebesség­gel zuhannék a föld felé. Mikor aztán fölébredtem, a szoba közepén találtam magamat. Ágota nehezet sóhajtott. — Mit csináltunk tegnap ? Mosoda szokatlan dolog történt velünk, amit nem tudunk megfejteni ? Kiseket a szavakat ismételte folyton a két Györki Imre szociáldemokrata szónok kezdette ma a vitát. Mit tehetett egyebet mint szociál­demokrata, szapult mindenkit, aki nem vörös.. Panaszkodott, hogy a közigazgatás zaklatja a munkásokat.. . leutazott vidékre egyik rokonához, akit megbüntettek azért, mert huszonnégyórás tartózkodás ideje alatt nem jelentkezett a rendőr­leány, anélkül, hogy feleletet tudtak volna adni maguknak. Egyszerre csak Ágota fejében megcsillant egy gondolat, mely mindjobban erősödött és végül magából kikelve kiáltotta: — Banda Kati kenőcse ! — Hah ! — riadt fel Regina — Banda Kati kenőcse ! Igazad van Ágota, semmi szokatlant nem cselekedtünk, semmi különös nem történt velünk, csak az, hogy könnyelműen hittünk a gonosz ném­­bernek. Elhitette velünk, hogy a kenőcs a leghatha­­tósabb szer a dögvész ellen. — ugy­e — rebegte Ágota — ugy­e igazam volt, mikor le akartalak beszélni a kenőcs haszná­latáról ? — Ő igen, igazad volt, drága Ágotám, miként mindig igazad van, de hidd el, inkább téged féltette­lek, mint magamat. Tudod, hogy néhány nap óta tíz pestises halálról beszélnek Szegeden, Gyomán pedig kettőről. Tudod, mert elégszer hallottuk az öreg Rózsa Dánieltől, hogy milyen iszonyú pusztítá­sokat vitt már véghez a dögmirigy városunkban. — Nem is hibáztatlak, Reginám — felelte Ágota bájos, szelíd mosollyal.­­ Láthattad, hogy miután te használtad a kenőcsöt, én se késtem és talán mert csak negyedórával később nyúltam hozzá, azért ébredtem föl utánad. — Nem kétséges — folytatta Regina — hogy a gyalázatos némber azt a boszorkánykenőcsöt adta nekünk, aminek a létezéséről annyit beszélnek Szegeden, de amiben mi nem tudtunk hinni. — De mi bízhatta őt arra, hogy minket ilyen szörnyű módon megkínozzon. Hiszen sohasem vé­tettünk ellene, sőt amikor csak lehetett, megaján­dékoztuk. — Én sem emlékszem, hogy akár őt, akár a szegény Orzsit valaha megsértettük volna, pedig amíg házunknál volt, gorombán bánt velünk. — Megfoghatatlan !­­-­rebegte Ágota. — Ked­ves Reginám, holnap Márkus atyához megyünk és mindent elbeszélünk neki. Ő nem egyszer adott nekünk tanácsot és az istenes férfiú Dióst sen­­ fogja takácsát a jegyényi tőlünk­­ségnél. A földreformnál a hatóságok nem a föld­­igénylők, hanem a földbirtokosok érdekeit szol­­gálták. Zsitvay Tibor elnök Györkit ezért rendreutasí­­totta. Rothenstein Mór : Rendreutasítás nélkül már nem is lehet beszélni. Zsitvay elnök ezért igen keményen rendre­­utasította Rothenstein Mórt is. Györki Imre kifogásolja, hogy új intézménye­ket, iskolákat szereplő politikusok nevéről nevez­nek el. Sok a panama. Az újabb panamák oka az, hogy a régieket nem derítették ki. Nem igaz az, hogy csak azért vannak panamák, mert a tisztvise­lők nyomorognak. A legtöbb panamista tőzsdére, pezsgőre, szeretőtartásra költi a pénzét. Követelte az esküdtszék visszaállítását, amnesztiát a politi­kai bűnösöknek és azután támadta az olasz kor­mányt és Mussolinit. Az ellenzéki beszéd után Bogya János képvi­selő, az egységes párt részéről védelmezte meg a kormány álláspontját és azt mondotta, hogy a kor­mánypárt érdeme és Bethlen István gróf bölcsessége-Regina így szólt: — Nem kellene-e atyánkkal is közölni, ami történt és a kenőcsöt megmutatni neki ? — Nem, ó nem ! — kiáltott fel hirtelen Ágota. — Nem tudod-e, Reginám, hogy nekünk nincsen atyánk, hogy az, akit ilyennek tiszteltünk — nem atyánk többé, hanem csak sógorunk. Mi csak egy­másban találhatunk támaszt, jó Reginám. Nekünk nincsen senkink széles­ e világon. Atyánk, mióta új minőségében szerepel, olyanokat beszél, amiket nem értek és nem is akarok érteni. Regina elgondolkozott, aztán ábrándteljes arccal felelte : — Ágotám, nem volna-e jobb, ha ezt a házat és ezt a várost elhagynánk ? Ha valahol elrejtőz­nénk a nagyvilágban ? Ágota kinyújtotta a paplan alól a kezét, és sugárzó szemekkel szólt: — Igen, igen, egy bokor rózsái vagyunk. Mint ikrek, együtt pihentünk ismeretlen anyánk szívén. A gondolat, amely benned ébred, mindig az enyém is. úgy tetszik nekem, lelkem mása te ! hogy amikor a szó folyik ajkaidról, mintha az én gondolataimat szednéd szavakba. Hosszasan gondolkozott, azután folytatta: — Igen, Reginám. Nem egyszer gondoltam arra, hogy jöhet idő, amikor nem marad más hátra, mint menekülni ebből a házból, ezektől az emberek­től, akiket rejtély fed. Valami megfoghatatlan bánat, rettentő előérzet nehezedik keblemre. Nem tudom, miért, de félek minden elkövetkező naptól, minden jövendő pillanattól. De a házat elhagyni és új hont keresni nem olyan könnyű, mintsem gondolnánk. Utolérne bennünket atyánk bosszúja és ki tudja. Reginám ! Hátha a reménysugár, mely előttünk lebeg, megment bennünket ? Regina összerázkódott ezekre a szavakra. —­ Ah, Ágotám, ét­ az ellenkezőjétől félek. Akitől ez a pokoli bosszú jött, bizonyosan gondos­­kodni fog arról, hogy rólunk is a boszorkányság híre terjedjen el Szegeden ... Csütörtökön folytatjuk.) KIS ÚJSÁG 1927 június 1 Csöndes nap az országgyűlésen A képviselőház keddi ülése Ma jöttek be először a képviselőházba az új kecskeméti képviselők : S­zabó Iván, aki csendesen elvegyült az egységes párt soraiban és Horváth Mihály régi függetlenségi harcos, akit különösen a régi képviselők pártkülönbség nélkül szeretettel üdvözöltek. A kormánypárti Szabó Iván és az ellenzéki Horváth Mihály együtt tisztelegtek Zsitvay Tibor házelnöknél, aki ma igen jó kedvében volt, mert tudvalevőleg a kormányzó régi alkotmányos szokáshoz híven megadta neki a v­egyelmes címet­. Ez is nagy tisztesség, ehhez azonban más öröm is érte Zsitvayt. Tudniillik Kecskemét városa meg­választotta őt a mai közgyűlésen díszpolgárnak. A FELHATALMAZÁSI TÖRVÉNYJAVASLAT TÁRGYALÁSA

Next