Kis Ujság, 1927. június (40. évfolyam, 123-145. szám)
1927-06-01 / 123. szám
2 A gazda bőrére irta LINGAUER ALBIN Földmíves ország vagyunk. Itt mindenki a földből él, még az is, aki iparral, kereskedéssel, vagy hivatalnokoskodással keresi a kenyerét. Mert ha jó a termés, van mit költenie a gazdának, akkor keres az iparos, a kereskedő is és vígan folyik be az adó, amiből a tisztviselő a fizetését kapja. Ebben az országban minden attól függ, hogy olcsón tud-e termelni a gazda ? Mit értünk olcsó termelés alatt ? A gabonának, a húsmarhának az árát nem a gazda határozza meg, hanem a világpiaci forgalom. A gazda tehát nem mondhatja azt, amit az iparos: magamnak ennyije van, tehát ennyiért adom. — A gazda nem maga szabja meg, hogy mit kérjen a búzájáért, vagy a vágómarhájáért. Tőle nem kérdezik, hogy neki mibe kerül a föld megmunkálása, a búza megtermelése : neki a világpiaci áron kell odaadni a gabonáját, még ha magának többe is van. Nos hát azt értjük olcsó termelés alatt, ha a gazda mentül jobban ezen világpiaci ár alatt tudja megtermelni a gabonáját és megnevelni az állatját. Mentül olcsóbban termel, annál több haszna marad. Minden teher, amit a gazda vállárra raknak, drágítja ezt a termelést. Vagyis apasztja a gazda hasznát. Vékonyítja a gazda tiszta jövedelmét. Drágítja a termelést az adó. Különösen, ha sok. Mert hát azzal tisztában vagyunk, hogy adót fizetni muszáj. Mert adó nélkül hogyan tudjon vigyázni az állam a rendre, a közbiztonságra, a jogra ? Csak arra kell vigyázni, hogy az adóztatás túlságosan terhes ne legyen. Mi pedig itt Magyarországon, sajnos, már elértük a teherbírás legfelső határait. Érezzük, hogy vállaink nem bírnak többet. Ha tovább tetézik, összeroskadunk. Lázadás nélkül, de határozott hangos szóval ki kell tehát mondanunk, hogy elég legyen a közteherből, mert az ország gazdasági egyensúlyának a talpköve, a mezőgazdaság, nem bír el több terhet. A közterhek alatt ugyanis nemcsak az adókat kell érteni, hanem minden olyan fizetést, amit az állam, a vármegye, az egyház, vagy a község pénztárába kell befizetni. A jövedelmi adó és a földadó tehát nemcsak kettesben esznek a gazda tányérjából. Velük eszik még egy sereg sógoruk, komájuk is a községi pótadó, az útadó, a megyei pótadó és még vagy tízféle más ilyen rokon az adóterhek népes famíliájából........ . . .. . ........... Ha más nem drágítaná a termelést, ezt az adót még csak elbírnánk valahogy. Ha nem drágítja más is, mégpedig ha nem is olyan láthatóan, mint az adó, de sokkal súlyosabban. Ez a láthatatlan, súlyos közteher: a vám. A népek átkozott összeveszése és a reánk diktált ostoba trianoni határ nálunk szörnyen megdrágította az iparcikkeket. A háború tönkretette az államkincstárt. Ez azután, hogy pénzhez jusson, kénytelen volt az összeomlás után minden úton-módon pénzt szerezni. Behozta a forgalmi adót, szörnyűségesen fölemelte a vámokat. Elhiszem, sőt tudom, hogy nem tehetett másként. A levegőből nem szerezhetett pénzt. Üres kasszával pedig nem lehet kormányozni. Csakhogy a vámoknak a fölemelése talán semmiféle kereseti ágat nem sújtott annyira, mint a mezőgazdaságot. A külföldről behozandó iparcikkek és gazdasági anyagok megdrágultak a magas vám következtében. Megdrágult a vas, só, a petróleum, a ruhanemű, a gép, a szerszám, szóval minden, amit a gazda nem maga termel, hanem amit vásárolnia kell. A vám miatt megdrágultak a mezőgazdasági termelés segédeszközei, megdrágult tehát maga a termelés is. Az állam nem tudja megjavítani a gabona és a marha világpiaci árait, de a vámokkal és a terhekkel meg tudja drágítani a gabona előállításának költségeit, a vámemelés igazi terhe tehát tulajdonképen a gazdának a bőrére megy. A gazda olcsóbban adja állatját, mint a békében. Gabonájának ára sem emelkedett olyan arányban, mint ahogyan terhei emelkedtek és termelése megdrágult. Világos ebből, hogy az állam gazdasági helyzetének a megnehezedése legfőképen a gazda nyakába szakadt, több teher ugyanannyi munkával és kevesebb jövedelem ! A városi fogyasztó jajgat, hogy drága a hús. Arra nem gondol, hogy a drágulásnak nem a gazda az oka, mert hiszen ma olcsóbban adja el a húsállatát, mint békében. A drágulás okozója tehát nem a gazda, hanem az, hogy amíg a marha eljut a falusi termelőtől a városi fogyasztóig, útközben megdrágul a kereskedelemnek és a húsfeldolgozó iparnak a kezén. A drágaság megvan , de a gazdának alig van haszna belőle. Ha terheket emelnek, kinek a bőrére megy ? A gazda bőrére. Ezt a bőrt ráncigálják jobbról-balról. Pedig jó lesz erre vigyázni, mert ha ez is elszakad, nem tudom, lesz-e másik helyette, amelyik ennyit elbír? A SZEGEDI BOSZORKÁNYOK TÖRTÉNELMI REGÉNY JÓSIKA MIKLÓS NYOMÉN (45) Félóra telt el a szörnyű jelenet után. Lassanlassan Ágotának is visszatért az eszmélete, de gyengébb és törődöttebb volt, mint Regina, akinek végre sikerült arra rábírnia, hogy visszafeküdjön ágyába. Regina gondosan betakarta őt és könnyű öltönyt véve magára, az ágy melletti széken gubbaszkodott. A sajátságos az volt, hogy a csodálatos varázslat, ami a két nőn erőt vett, nagyobb hatással volt az erősebb Ágotára, mint a gyöngébb Reginára. Mikor Ágota egészen magához tért, így szólt nővéréhez: — Reginám, meg vagyok törve, gondolataim nem tiszták. Mi történt velünk tegnap óta ? Sehogyse tudom megérteni és azt a pokoli álmot megmagyarázni, amit átéltem. — Átéltük raindaketten — szólt Regina — csakhogy én jóval előbb ébredtem föl, mint te. — Tehát te engem ágyamban láttál aludni? — kérdezte Ágota és be sem várva testvére feleletét, folytatta: — Tehát nem szárnyas lovon jöttem és nem a ház födele nyílt ketté, hogy azon keresztül zuhanjak lovam hátáról ágyamba ? — Nem, nem, Ágotám ! — mondta Regina hevesen. — Nekem is úgy tetszett, mintha mérhetetlen magasban, sötét felhőn úsztam volna és alattam hullámzó tenger dagadott, fel-fel lövöldözve felém vízsugarait. Nekem is úgy tűnt fel, mintha fölébredve iszonyú csattanást hallanék és a kettészakadt felhőből nyílegyenesen, borzasztó sebességgel zuhannék a föld felé. Mikor aztán fölébredtem, a szoba közepén találtam magamat. Ágota nehezet sóhajtott. — Mit csináltunk tegnap ? Mosoda szokatlan dolog történt velünk, amit nem tudunk megfejteni ? Kiseket a szavakat ismételte folyton a két Györki Imre szociáldemokrata szónok kezdette ma a vitát. Mit tehetett egyebet mint szociáldemokrata, szapult mindenkit, aki nem vörös.. Panaszkodott, hogy a közigazgatás zaklatja a munkásokat.. . leutazott vidékre egyik rokonához, akit megbüntettek azért, mert huszonnégyórás tartózkodás ideje alatt nem jelentkezett a rendőrleány, anélkül, hogy feleletet tudtak volna adni maguknak. Egyszerre csak Ágota fejében megcsillant egy gondolat, mely mindjobban erősödött és végül magából kikelve kiáltotta: — Banda Kati kenőcse ! — Hah ! — riadt fel Regina — Banda Kati kenőcse ! Igazad van Ágota, semmi szokatlant nem cselekedtünk, semmi különös nem történt velünk, csak az, hogy könnyelműen hittünk a gonosz némbernek. Elhitette velünk, hogy a kenőcs a leghathatósabb szer a dögvész ellen. — ugye — rebegte Ágota — ugye igazam volt, mikor le akartalak beszélni a kenőcs használatáról ? — Ő igen, igazad volt, drága Ágotám, miként mindig igazad van, de hidd el, inkább téged féltettelek, mint magamat. Tudod, hogy néhány nap óta tíz pestises halálról beszélnek Szegeden, Gyomán pedig kettőről. Tudod, mert elégszer hallottuk az öreg Rózsa Dánieltől, hogy milyen iszonyú pusztításokat vitt már véghez a dögmirigy városunkban. — Nem is hibáztatlak, Reginám — felelte Ágota bájos, szelíd mosollyal. Láthattad, hogy miután te használtad a kenőcsöt, én se késtem és talán mert csak negyedórával később nyúltam hozzá, azért ébredtem föl utánad. — Nem kétséges — folytatta Regina — hogy a gyalázatos némber azt a boszorkánykenőcsöt adta nekünk, aminek a létezéséről annyit beszélnek Szegeden, de amiben mi nem tudtunk hinni. — De mi bízhatta őt arra, hogy minket ilyen szörnyű módon megkínozzon. Hiszen sohasem vétettünk ellene, sőt amikor csak lehetett, megajándékoztuk. — Én sem emlékszem, hogy akár őt, akár a szegény Orzsit valaha megsértettük volna, pedig amíg házunknál volt, gorombán bánt velünk. — Megfoghatatlan !-rebegte Ágota. — Kedves Reginám, holnap Márkus atyához megyünk és mindent elbeszélünk neki. Ő nem egyszer adott nekünk tanácsot és az istenes férfiú Dióst sen fogja takácsát a jegyényi tőlünkségnél. A földreformnál a hatóságok nem a földigénylők, hanem a földbirtokosok érdekeit szolgálták. Zsitvay Tibor elnök Györkit ezért rendreutasította. Rothenstein Mór : Rendreutasítás nélkül már nem is lehet beszélni. Zsitvay elnök ezért igen keményen rendreutasította Rothenstein Mórt is. Györki Imre kifogásolja, hogy új intézményeket, iskolákat szereplő politikusok nevéről neveznek el. Sok a panama. Az újabb panamák oka az, hogy a régieket nem derítették ki. Nem igaz az, hogy csak azért vannak panamák, mert a tisztviselők nyomorognak. A legtöbb panamista tőzsdére, pezsgőre, szeretőtartásra költi a pénzét. Követelte az esküdtszék visszaállítását, amnesztiát a politikai bűnösöknek és azután támadta az olasz kormányt és Mussolinit. Az ellenzéki beszéd után Bogya János képviselő, az egységes párt részéről védelmezte meg a kormány álláspontját és azt mondotta, hogy a kormánypárt érdeme és Bethlen István gróf bölcsessége-Regina így szólt: — Nem kellene-e atyánkkal is közölni, ami történt és a kenőcsöt megmutatni neki ? — Nem, ó nem ! — kiáltott fel hirtelen Ágota. — Nem tudod-e, Reginám, hogy nekünk nincsen atyánk, hogy az, akit ilyennek tiszteltünk — nem atyánk többé, hanem csak sógorunk. Mi csak egymásban találhatunk támaszt, jó Reginám. Nekünk nincsen senkink széles e világon. Atyánk, mióta új minőségében szerepel, olyanokat beszél, amiket nem értek és nem is akarok érteni. Regina elgondolkozott, aztán ábrándteljes arccal felelte : — Ágotám, nem volna-e jobb, ha ezt a házat és ezt a várost elhagynánk ? Ha valahol elrejtőznénk a nagyvilágban ? Ágota kinyújtotta a paplan alól a kezét, és sugárzó szemekkel szólt: — Igen, igen, egy bokor rózsái vagyunk. Mint ikrek, együtt pihentünk ismeretlen anyánk szívén. A gondolat, amely benned ébred, mindig az enyém is. úgy tetszik nekem, lelkem mása te ! hogy amikor a szó folyik ajkaidról, mintha az én gondolataimat szednéd szavakba. Hosszasan gondolkozott, azután folytatta: — Igen, Reginám. Nem egyszer gondoltam arra, hogy jöhet idő, amikor nem marad más hátra, mint menekülni ebből a házból, ezektől az emberektől, akiket rejtély fed. Valami megfoghatatlan bánat, rettentő előérzet nehezedik keblemre. Nem tudom, miért, de félek minden elkövetkező naptól, minden jövendő pillanattól. De a házat elhagyni és új hont keresni nem olyan könnyű, mintsem gondolnánk. Utolérne bennünket atyánk bosszúja és ki tudja. Reginám ! Hátha a reménysugár, mely előttünk lebeg, megment bennünket ? Regina összerázkódott ezekre a szavakra. — Ah, Ágotám, ét az ellenkezőjétől félek. Akitől ez a pokoli bosszú jött, bizonyosan gondoskodni fog arról, hogy rólunk is a boszorkányság híre terjedjen el Szegeden ... Csütörtökön folytatjuk.) KIS ÚJSÁG 1927 június 1 Csöndes nap az országgyűlésen A képviselőház keddi ülése Ma jöttek be először a képviselőházba az új kecskeméti képviselők : Szabó Iván, aki csendesen elvegyült az egységes párt soraiban és Horváth Mihály régi függetlenségi harcos, akit különösen a régi képviselők pártkülönbség nélkül szeretettel üdvözöltek. A kormánypárti Szabó Iván és az ellenzéki Horváth Mihály együtt tisztelegtek Zsitvay Tibor házelnöknél, aki ma igen jó kedvében volt, mert tudvalevőleg a kormányzó régi alkotmányos szokáshoz híven megadta neki a vegyelmes címet. Ez is nagy tisztesség, ehhez azonban más öröm is érte Zsitvayt. Tudniillik Kecskemét városa megválasztotta őt a mai közgyűlésen díszpolgárnak. A FELHATALMAZÁSI TÖRVÉNYJAVASLAT TÁRGYALÁSA