Kis Ujság, 1927. október (40. évfolyam, 222-247. szám)

1927-10-01 / 222. szám

2 A Munka ünnepe Szentesen A magyar élniakarás nyilatkozik meg a kiállításon - Alföldi nagy seregszemle A Magyar Alföld ünnepet ül, mert lehetővé tétetett számára, hogy ma, amikor csonkaságunk­­ban az ország kétharmadát alkotja, kibontott szár­nyakkal, megújult lélekkel állhat ki az egész ország érdeklődésének középpontjába s megindíthatja az Alföld gazdasági, társadalmi, politikai és kulturális megújhodását. Határkövek a szentesi események a magyar Alföld életében. Mutatják az idők változását s azt az ösztönös erőt, amely feltör a ma­gyar Alföld lelkéből s jogot kér, helyet kér a nemzeti­­újjáépítés munkájában. A szentesi napokat nevezhetnénk a munka napjának is, mert a magyar föld, a magyar nap és a magyar két együttes munkájának eredményeit látjuk a szentesi kiállítás ezerféle, szebbnél-szebb értékeiben. A magyar erő és magyar élniakarás meg­nyilatkozásait szemlélhetjük azokban a megmozdu­lásokban, amelyek e néhány nap alatt Szentesen lejátszódnak, amidőn a magyar Alföld gazdaközön­­sége gyűl­ött össze, hogy találkozót adjon egymás­nak az Alföld jövendője érdekében. A Tiszántúl és Duna-Tisza k­öze gazdaközönségé­­nek kézfogása ez a nap, amely jelképe annak a gon­dolatnak, hogy a jövőben közös akarattal, közös megértéssel és­­ közös munkával az Alföldet valóban Európa éléskamrájává akarják átváltoztatni. A szentesi napokat nevezhetnénk talán a magyar jövendő napjának is, hiszen itt vonulnak föl a vármegye leventéi tömör sorokban erőtől dazadó fiatal lélekkel és egy jobb jövendőbe vetett élő reménységgel. A leventefölvonulások megdobog­tatják szívünket és hitet öntenek lelkünkbe, amely pedig még szegénynek is drága kincs. A szentesi napokat nevezhetnénk a kultúra napjának is, amikor a híres alföldi népvándorlás korabeli mú­zeum üli 30 éves jubileumát s amikor a hétszáz megyei tanító ad­ott egymásnak találkát, hogy a jö­vendő magyar kultúráját még fanatikusabb hévvel és lelkesedéssel szolgálják a jövőben. Kettős­ ünnepe ez az Alföldnek : megmutatja, hogy van benne erő, van benne akarat, munkakész­ség és van ebben az alföldi magyar földben kincs, arany, amelyet az áldott sugarú magyar nap és a mindenkor tettre kész magyar két együttes mun­kája hoz létre a Mindenható Isten kegyelme és áldása folytán. De másodszor azért is ünnepe az Alföldnek a szentesi megmozdulás, mert tudatára ébreszti az egész ország közvéleményét annak, hogy az Alföldet az eddigi elhanyagolt állapotban meg­hagyni nem lehet, hogy az alföldi magyarság, ez a legmagyarabb magyar elem megérdemli azt, hogy a kormány gondoskodó keze leérjen hozzá és föl­emelje magához a tannyák szétszórtságában élő, de mindenkor magyarul érző és gondolkozó alföldi magyart. Itt, ez alkalommal mutatunk utat a tanyai magyarságnak a jövendőbe. Itt irányítjuk rá a közvélemény és a kormánykörök fi­gyelmét a tanyai tennivalókra, itt hívjuk föl a figyelmet arra is, hogy Szentes, amely­nek környékén és határában a hunok sírjai és a legősibb magyar telepítések foglaltak helyet s ez a megye, amelynek területén van Pusztaszer, a magyar élet megindulásának egyik ős tényezője. Ez a nép, ez a vármegye, ez a város megérdemli azt, hogy a kormány megadja neki azokat a lehetősége­ket, amelyek fejlődéséhez, boldogulásához, gazda­sági és kulturális emelkedéséhez szükségesek. Innen, Csongrád vármegyéből indították meg a nagy munkásbarát főispán a mezőgazdasági mun­kásság érdekében nagyarányú tevékenységét. Ugyancsak innen indult el útnak néhány évvel ez­előtt egy másik nemes szociális mozgalom, a föld­munkás vállalkozó szövetkezet, amelynek áldásait ma már az elhagyottnak látszott munkások ezrei élvezik. És innen indít el egy fiatal tetterős főispán egy újabb mozgalmat az Alföld megújhodása felé. Négy esztendei küzdelmes munkánk nyomán, amelyet a tanyai lakosság érdekében nem lankadó hévvel folytatunk, a jólét virágát látjuk a tanya­világ fáján kivirágzani, amikor reményünk van arra, hogy az összkormány veszi kezébe az elhanya­golt tanyai lakosság, mint az Alföld"nagy részét­ ki­tevő alföldi lakosság helyzetének javítását, amely téren a szentesi tanyakongresszus ismét jelentős határkő, teljes joggal és teljes hittel merjük remélni, hogy a szentesi kiállítás, gazdasági és kultúrapok s tanyakongresszus ünnepei elindítják az Alföld megújhodását, az Alföld felemelkedését és az al­földi lakosság boldog jövendőjét. Dr. Gesztelyi Nagy László a Duna-Tiszaközi Mezőgazdasági Kamara igazgatója AKIK ÚJRA KEZDTÉK AZ ÉLETET A KIS ÚJSÁG REGÉNYE­I(33) — Beszéljen róla, mondja el. — Nem várt újabb biztatást. Most már jól esett szabadulni a titokzatos árnyaktól. Megmu­tatni magát egészen. — Olvastam egy könyvet, egy nyúlszájú asszonyról. Az az asszony eltitkolta még az ura előtt is anyaságát. Mikor azután rászakadt a nehéz óra, nem szólt az égi világon senkinek, hanem be­vette magát az erdő legsötétebb zugába kínjával. (). csak vakart először az arcába nézni az újszülött­nek : várjon nem örökölte-e anyjától a szörnyű örökséget, nincs-e nyúlszája? Ha igen, haljon meg, úgyis csak pokol lenne az élete az emberek között a megbélyegzettnek ... Most én is bevettem ma­gam az erdőbe, a sűrűbe és ki fog derülni, hogy nyúlszája van-e az újszülöttnek? . .. Megért en­gem, Sárika? — Értem . . . — Én azért most már nem riadok vissza, én beszélni fogok a Kántor L­ajosék lányairól is. Ezek a lányok hárman voltak testvérek. Majdnem egy­korú volt mind a három. Egy-két esztendő különbség közöttük, de ez fel sem tűnt. Mintha egyidősek lettek volna. Most melyik volt a legszebb a három közül? Az ízlések különbözők. Ludamövésű volt mind a három, barnahajú. Hosszú hajuk volt, csí­pőn alul ért, néha eleresztették két ágba fonva. Két vastag, selymes, vonagló kígyó a derekukon. Aki férfi elment mellettük, annak a nyakára csavarod­tak a kígyók és húzták a három lány után. A kö­zépső mintha még magasabb lett volna a másik kettőnél. A haja egy árnyalattal sötétebb és hom­loka pedig fehérebb. Feltűnt nekem, hogy milyen keskeny volt a homloka ennek a leánynak. Persze, a tudósok azt tartják, hogy a homloknak széles­nek illik lennie, mert a szükséges ész csakis a meg­felelő széles homlok mögött fér el. No jó, de kinek jut eszébe, melyik fiatalembernek, mikor egy leány homlokát nézi, mennyi ész lehet mögötte. Az ilyesmi bizony mellékes, különösen egy olyan hely­zetben levő fiatalembernél, aminőben akkor én voltam. Most megint tétovázott egy percig. Azt a haj­­lós, kis ágat, amivel addig úgy játszadozott, hogy mindenféle szeszélyes köröket formált belőle, ide­­oda lóbálta maga előtt. Sárika mintha csak vélet­lenült történt volna, megragadta a kis ágacska végét. Fogták mind a ketten. Az ágakon rezegtek a levelek. — Ugy­e, beszéltem már az édesanyámról? Igen különösen fejlődik egy fiatalember lelkülete,­ ha az anyjához fűződő érzések nem kényszerítik térdre minden nő előtt. Erre kellene gondolnia min­den anyának, aki fiút nevel. Hogy az a fiú fel fog nőni, férfi lesz belőle és ... És . .. Nem tudom, hogy a nők rólam mit gondoltak, de egy időben észrevettem, hogy hosszan néznek rám és sok for­dítja vissza a fejét utánam ... Ilyenkor megesett, hogy nagyot nevettem az arcukba ... Elhatá­roztam, hogy sohasem fogok megházasodni. Az apám sírjára gondoltam és nem felejtettem el­­azt a kis­fiút, aki egyszer azt a csokrot megragadta és lelökte az apja sírjáról. Őt nem felejtettem el, ellenben azt igen, hogy volt olyan nap is, amikor az apám két karján vitte fel, — mint a könnyű pelyhet, — a dombtetőre az anyámat, mert hi­szen ő mégis csak szerette azt az asszonyt. Hanem a fiatalság szenvedélyesen ítél . .. Ezt csak azért említettem, hogy könnyebben lehessen megérteni, mily kevés hely jutott egyidőben az én lelkemben a Kántor Lajosék három lányának. Különben is elég gondom volt akkoriban arra, hogy miből éljek. Az iskolából már kimaradtam akkor . . . Kimarad­tam . . . Megszöktem az iskolapadból. Nem is hin­nék, hogy néha milyen borzasztó távolságban van egymástól az iskolapad és az a környezet, amelyben a diák él. A tanárok óvatossága, a könyvbe lefekte­tett csecsemőképletei a valóságnak és a valóságos, tüzes pokla az életnek, így például én akkoriban esténként egy külvárosi kávéházban a kottát for­gattam, az édesanyám pedig fehér-pirosra púde­rezve verte a zongorát este héttől tizenkettőig . . . A kávéházban megfordul a főváros minden rendű és rangú szemetje férfiben és nőben ... A kicsi nyárfaágon remegtek a levelek. A férfi hangja fáradt lett. Félbeszakította magát és hal­kabban jegyezte meg : — A szörnyű nyúlszáj elviselhetetlen rikácsoló hangjai ezek . .. Sárika óvatosan választott le egy levélkét az ágról és beletette az üres kosárkába. Sárika, mi lesz a befőznivaló gyalogszederrel? A férfi felnézett az ágak közé és folytatta : — Minek azt végig elmondani: Az ilyen életek majdnem mindig ugyanazokon az állomásokon mennek keresztül. Mert vagy halad a kijelölt, meg­határozott, nyílegyenes vágányon, vagy pedig ki­siklik és ha nem tört azon módon pozdorjává, akkor elkezdik toldozni-foldozni, — de csak csoda ment­heti meg. Hanem csodák nin . . . csen . .. Nem mondt­a ki a szót egészen, de azt sem, hogy vannak csodák. Csak a szemét hunyta le egy pilla­natra és a csontig hasító szél mozgását hallotta újra, azután egy véghetetlen lágy simítást a homlokán. Felnyitota a szemét. Az az arc most is föléje ha­jolt .. Halkan sóhajtott. — Mégis említenem kell némely dolgot, hogy a későbbit meg lehessen érteni. Voltam boltiszolga, urasági inas, istállófiú, söpörtem havat, jártam népkonyhára. Az avas marhafaggyúval főzött un­dok étel izétől még most is kavarog a gyomrom, ha rágondolok. Aludtam menhelyben és sok éjszaka inkább összegörcsölődve bokrok alatt, mert fuldo­koltam az ottani emberszagtól. Nincs förtelmesebb, mint az állattá sü­lyedt emberbarom párája . .. A hajlós kis ágon remegtek a levelek és a kes­keny ujjak most a másodikat választották le az ágacskától ... — Én azért még akkor is tanultam . .. Minél lejjebb zuhantam látszólag, annál égetőbb, vadabb, lázadozóbb kétségbeeséssel kapaszkodtam kifelé. (Vasárnap folytatjuk.) KIS ÚJSÁG wwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwww Kossuth Lajos érdemeinek törvénybe iktatását kéri Debrecen Kossuth a nemzeti feltámadás megszemélyesítője Debrecen város törvényhatóságának csütörtöki közgyűlésén lélekemelő esemény volt annak az in­dítványnak elfogadása, hogy a törvényhatóság írjon fel a kormányhoz, illetve a törvényhozáshoz Kossuth Lajos érdemeinek törvénybe iktatása iránt. Amikor dr. Vásáry István polgármesterhelyet­tes főjegyző az indítványt ismertette és annak elfo­gadását javasolta, a törvényhatósági bizottsági tagok felállottak helyeikről és az indítványt a legnagyobb lelkesedéssel fogadták el. A tárgyhoz dr. Lencz Géza egyetemi tanár szólott hozzá és hazafias érzéstől áthatott, lelkes szép beszédet mondott. — Bár köszönettel látja, — mondta, — hogy a közgyűlés a nagy fontosságú indítványt lelkese­déssel fogadta el, mégis, a lélek önkéntelenül kiáltó szava nélkül nem mehet el az esemény mellett. Lelkes szavakkal méltatta ezután Kossuth Lajost, akit úgy fog fel, mint a nemzeti feltámadás megszemélyesítőjét. Kossuth Lajos neve és szelleme kétszer segítette a magyar nemzetet a feltámadáshoz. A múlt század első felében, amikor itthon és má­sodszor, az abszolutizmus idején, amikor a kül­földön működött. A nemzeti feltámadáshoz most is Kossuth Lajos szelleme fog elvezetni bennünket. Külföldi érintkezéseiből tudja, hogy a magyarság ma össze van kötve Kossuth Lajos nevével. Debre­cen csak múltjához hű ennek az indítványnak meg­tételével és elfogadásával. Debrecen ezzel csak a leg­nemzetibb iránynak avatott vezetője. Lelke egész hálájával fogadja a közgyűlési határozatot, amely­­lyel elfogadta a törvényhatósági bizottság ezt az indítványt, hogy Kossuth Lajos érdemeit tör­vénybe iktassák. Az éljenzéssel fogadott beszéd után a főispán kihirdette a határozatot. 1927 október 1 ■ ,■■■11^11111.1. I­. ■ ■■■■■■

Next