Kis Ujság, 1927. december (40. évfolyam, 273-297. szám)

1927-12-01 / 273. szám

2 Óriási viharok voltak az országgyűlésen A szociáldemokraták nagy botrányt csaptak Rassay és Bethlen éles vitája • Zajos jelenetek a királykérdés miatt A képviselőház ülésén ma Györki Imre szociál­demokrata képviselő kezdte a vitát a büntető törvénykönyv módosításáról. Esküdtbíróságot köve­tel a politikai perökben. Azzal gyanúsította a bírákat, hogy könnyelmű ítéletekkel egész sereg embert tönkretettek. Nem igaz az, szerinte, hogy a Népszava előtt tüntető tömeg a proletárdiktatúrát éltette volna. A fogházak és fegyházak között eltűnt ma minden különbség és a politikai bűn­tetteseket is úgy kezelik, mint a rablógyilkosokat. Vasbilincsekbe verik az embereket, amire n nincs szükség. A magyar börtönviszonyok nem meg­felelők. Azzal vádolja a­ rendőrség közegeit, hogy hamis okmányokat gyártanak. Rubin Edét tettle­­gességgel kényszerítették, hogy kommunista társai­val szemben hamis vallomást tegyen. Követeli, hogy a rendőrség tartsa be a perrendtartást. Pesthy Pál igazságügyminiszter azonnal vála­szolt Györki Imre súlyos vádjaira. Kijelentette, hogy azonnal vizsgálatot fog indítani. A Ház nagy megnyugvással vette az igazságügyminiszter vá­laszát. A NÉPSZAVA ELŐTTI TÜNTETÉS ÜGYE A mai ülésen Farkas István szociáldemokrata kép­viselő tiltakozott az ellen, hogy a rendőrség kardlappal szétverte azt a tüntetést, amelyet a munkások a Nép­szava szerkesztősége előtt rendeztek tegnap este. Fel­panaszolta, hogy egyes munkásokat összekaszaboltak, mások még most is le vannak tartóztatva. Bejelentette, hogy a munkásság nem mond le a tüntetés jogáról és követelte, hogy a Népszavát engedjék szabadon árulni az utcán. (Élénk tiltakozás jobbról.) A MINISZTERELNÖK AZ UTCAI TÜNTETÉSEKRŐL A szociáldemokraták felszólalására azonnal vála­szolt gróf Bethlen István miniszterelnök, akit a szociál­demokraták éktelen lármával fogadtak. Alig tudott szóhoz jutni a miniszterelnök, aki legelőször is azt mondotta a szociáldemokratáknak, hogy mai felszóla­lásuk visszaélés a házszabályok ellen. Azután megál­lapította, hogy a Népszava olyan bűncselekményt köve­tett el, amelyért meg kellett ellene tenni a megtorló intéz­kedést.­­Óriási zaj a szociáldemokrata padokon. A több­ség hasonló zajongással akarja elnyomni az elvtársak lármáját.) " Rassay Károly: Ha polgári lap lett volna, bizto­san betiltotta volna ! [Nagy zaj.) Bethlen István gróf miniszterelnök : Hogy a kép­viselő úr lapjával nem így jártunk el, az egy különleges elnézés volt. Óriási vihar tört ki e szavaknál. Rassay Károly hangja hallatszik a tomboló vi­harból : — Talán azért akarják betiltani lapomat, mert leplezi­ a politikai csalásokat és a hazugságokat! (Erre meg a kormánypárton kerekedett olyan vihar, hogy a miniszterelnök vagy tíz percig szótlanul állott a helyén.) Mikor mégis szóhoz jutott­ a miniszterelnök, azt kiál­totta Ralsay Károly felé: — A képviselő úr lapja többször adott alkalmat a be­tiltásra, de a kormány nem tette meg. Majd rátért újra a Népszava utcai áru­zásának betiltására és kijelen­tette, hogy saját ügyüknek ártanak a szociáldemokra­ták, ha utcai felvonulásokat és tüntetéseket rendeznek. Akik az utcán tüntetnek, azok számoljanak azzal, hogy szembekerülnek a rendőrség hatalmával. Nem igaz az, hogy a rendőrség túllépte hatáskörét. Itt van a kezemben a rendőrség jelentése. A tömeg fenyegetően viselkedett egy rendőri járőrrel szemben. (Ekkor olyan nagy lármát csapott Peyer Károly képviselő, hogy az elnök megfenyegette, hogy a mentelmi bizottsághoz utasítja.) Még egyszer felszólítja a miniszterelnök a szociáldemokrata pártot, hogy ne vigyék az izgalmakat az utcára, mert ott csak újabb vereség fogja őket érni. (Taps a jobboldalon. A baloldal a padokat csapkodva lármázik.) Az ülés további során Rassay Károly felelt a mi­niszterelnöknek és megmagyarázta, hogy ő arra értette ezt a megjegyzését, hogy a kormány a Népszava ellen nem mer eljárni, mert amögött a szervezett munkásság áll. Azt a miniszterelnöki megjegyzést, hogy az ő lap­jával szemben elnézést tanúsítanak, visszautasítja. (Óriási lárma.) Rassay beszéde alatt is állandó viharzás volt. Bele­kötöttek a Háznak egy igen becsületes és köztisztelet­ben álló képviselőjébe, Barla Szabó Józsefbe, aki orvos és akit a legközelebbi napokban ki fognak nevezni a Munkásbiztosító főorvosának. Propper Sándor szociáldemokrata képviselő erre vonatkozólag­­azt mondotta: Vágja zsebre a pénzt és hallgasson ! Puky Endre elnök ezért Proppert a mentelmi bi­zottság elé utasította. Rassay Károly ezek után azt mondotta: Külpoli­tikai okokból sokszor előfordult, hogy nem rántom le a leplet a kormány kisded játékairól. A kormány ked­véért­ sem hallgattam az Esküdt-ügyben, a kétszínű Paléologue-ü­gyben megírtam az igazat, a numerus-­klauzusz-ügyben ugyanezt tettem. Ha ez ok az eljárás megindítására, ám szüntesse be a kormány a lapomat. El fog jönni az idő, mikor a miniszterelnök felett is ítéletet fognak mondani és ez az ítélet nem lesz ked­vező. (Nagy ellenmondás jobbról.) Én mint ellenzéki képviselő nem sülyedhetek olyan mélyre, hogy a miniszterelnök úrtól szívességet kérjek, vagy elfogad­jak. Beszéde végén Rassay megtámadta Zsitvay Tibort, a Ház tiszteletreméltó elnökét is. Az ülés későbbi folyamán az elnök felhívására Visszavonta vádjait és olyan értelmezést adott azoknak, hogy mindenki be­látta, hogy csak elragadtatott szenvedélyességből tá­madta az elnököt. BETHLEN VÁLASZOL RASSAYNAK : Gróf Bethlen István : Rassay képviselő úr nagyon érzékeny. Jól teszi, ha érzékeny, azonban ismerje el, hogy nekem is van jogom az érzékenységre, ha a be­csületemről van szó. Nem felel meg a tényeknek, hogy a kormány enyhébben bánik a Népszavával, mint a pol­gári lapokkal. Ha a Népszava olyat fog tenni, ami eljá­rást igényel, akkor a kormánynak meg lesz a bátorsága, hogy a Népszavát is beszüntesse. Rothenstein Mór: Meg vagyunk róla győződve! (Viharos derültség.) Gróf Bethlen István : Én nem azt mondtam, hogy az Esti Kurírral szemben a kormány tanúsít elnézést, hanem azt, hogy a hatóságok, nevezetesen az ügyész­ség gyakorol elnézést.. Ezután a miniszterelnök vissza­utasította Rassay állításait. A Rothermere akcióhoz a kormánynak semmi köze. (Zajos helyeslés és taps.) Ezután Zsitvay Tibor cáfolta meg a Rassay Ká­­rolynak ellene emelt vádját. Több személyes felszólalás után ez a vihar is, elsi­mult, de csakhamar új izgalmak vettek erőt a Házon. A LŐPOROS HAJÓ 45. Egész éjjel a szakadékban feküdtünk és vár­tunk. Amikor végre hajnalodott, kikúsztam körül­nézni. A tűz már régen kiégett és a szén felett lógott a teáskatlan. A bokor alatt fekve, felvont puskám­mal, láthattam a táborozás helyét, ahonnan olyan váratlanul űztek el bennünket. Néhányszor már majdnem közelebb kúsztam, de egy határozatlan érzés visszatartott. Már egy órája, hogy felkelt a nap és én kezdtem türelmet­lenkedni. Poggyászunk érintetlenül feküdt a tűz­helytől néhány méternyire és egy patrontáska, meg néhány konzerv volt az, ami engem különö­sen csábított. E pillanatban sokkal kevésbé érde­keltek a doktor felszerelése és rovardobozai. Szerencsére nem hagytam, hogy a türelmet­lenség elcsábítson és nem álltam fel. Tudtam: a kísértetek valahol a közelben vannak, így feküd­tem, lövésre kész fegyverrel és feszült idegekkel, egyszerre csak látom, jobbfelől megmozdu egy gally. A napsugár rezgett egy fegyver csövén, csak­hamar kettőn és nyomban rá hármon. Néhány perc múlva két fickó, holmi fantasztikus egyenruhában, a kis tisztásra lépett. Rögtön megismertem őket, ahhoz a bandához tartoztak, melyet szolgálatkész barátunk, Palmasso vezetett. Nem voltam megle­petve, mert a szamárhajcsárok beszédéből levon­tam következtetéseimet. Csak azt akartam tudni, hányan vannak, mert ha össze kell ütköznünk, ami nem késhetik sokáig, kívánatos volna tudni az ellenség számát. Én tehát egyelőre csendben maradtam. A három Tókötő körülnézett a tisztáson, fegy­vereik csövével piszkálták a hamut, vérnyomokat kerestek a földön és átkutatták a holminkat. Azai­kor látták, hogy mi valószínűleg ép irhával mene­kültünk, rövid ájtatosságot tartottak szitkokkal és átkokkal. Azután fütyültek a bajtársaiknak. Néhány perc m­úlva mind a tizenhárman együtt voltak, közöttük Palmasso személyesen, meg a két szamárhajcsár, most a rablóbanda ka­tonái. Nem vagyok babonás, de ez a szám örömet okozott nekem. Baljóslati­nak mondják, és én meg­fogadtam magamban, hogy a fickók ezt majd ma­gukon fogják kipróbálni, mielőtt elválunk. Ezalatt Palmasso a legényeivel haditanácsot ült. Láttam a mozdulataikon, hogy dühíti őket hihetetlen szerencsénk. Mindegyik ráütött a pus­kájára és esküdözött, hogy jól célzott. Hogy mind­ezek ellenére mi nemcsak élünk, hanem még biz­tonságban is vagyunk, ezt nem érték fel ésszel. Palmasso levertnek látszott, de azzal vigasztalta a bandát, hogy a poggyász az ő hatalmában van. Vállalkozásuk részben sikerült, habár a doktor a pénzével megmenekült előlük. Most nem tehetnek mást, minthogy felosztják a zsákmányt és vissza­vonulnak. Körülbelül így képzeltem el az okosko­dását, mert a fickók nevettek és hozzáláttak a poggyász kicsomagolásához. Amint ezzel voltak elfoglalva, közöttük hir­telen felbukkant Müller doktor. Én se gondoltam reá ez alatt az idő alatt és én is épp úgy meg voltam döbbenve, mint a fosztogatók. A kezükből kihull­tak a csomagok és tizenhárom szempár meredt rá, mintha kísértet lenne. A doktor a legbátrabb férfiak egyike volt, akikkel valaha találkoztam és ha gyűj­teményeiről volt szó, olyan volt ő, mint a felinge­relt oroszlán. Bottal a kezében, zsebében volt a revolvere, de erre nem is gondolt, közéjük lépett és ráparancsolt a fickókra, rövidesen és határozot­tan, hogy hagyják békén a holmiját. Én felkeltem, hogy segítségére siessek, de pil­lanatnyi gondolkodás után beláttam, hogy innen a helyemről jobban tudom segíteni. Szívem egészen a torkomig dobogott és feszültségemben a szemem majd kiugrott gödréből. A doktor a banda közepében állott és hibás spanyol nyelven leszidta előbb a szamárhajcsáro­kat, azután Palmassóhoz fordult, akinek alaposan megmondotta az igazat. Láttam, amint ez a gaz­ember dühében a fogát csikorgatta és a kése után nyúlt, de a doktor rettenthetetlensége annyit lenyűgözte őket, hogy senki sem mert rátámadni. Ha a doktor még idejében elhallgat és elmegy, mielőtt a fickók észbekapnak, minden jó lett volna, de hogy gyűjteményét megmentse, a doktor túl­­buzgó lett. Azonfelül olyan naiv volt és kétszeres bért ajánlott, ha a poggyászát bontatlanul elviszik, a tengerpartig. Elővigyázatlanságát betetőzte azzal, hogy elővette a tárcáját, egy kis előleget akart nekik adni. Ezzel felköltötte a fickók mohóságát és az egyik máris kihúzta a kését, hogy hátulról leszúrja. Ekkor lőttem , a fickó egy lépést balra tánto­­rodott és holtan összeesett. A többi egy pillanatig mintegy megkövesülve állott, azután egy féltucat kés villant meg a napfényben. Ebben a pillanatban olyan hideg és nyugodt lettem, mint azelőtt soha. Ők még sohá nem késelhettek, amikor én már lead­tam négy lövést és három gazember a földön feküdt. Hogy ki szaladt el elsőnek? Palmasso. Tova­­ugrott, mint a bakkecske és ósdi, vesd el magad, eltűnt a bokorban. A többi utána. Mind eltűnt, egy híján, akit én még elértem, mielőtt ők elinal­tak. Kímélet itt nem lett volna helyénvaló. Harc volt ez életre-halálra és minél kevesebb az ellenség, annál jobb nekünk. * Egy fé percen belül megtisztítottam a helyet. Az én meglepetésem jobban sikerült, mint az övék, egyelőre ők kaptak ki. De féltem, hogy nemsokára visszatérnek és ezért odakiáltottam a barátomnak, fogja a patrontáskát és szaladjon vele hozzám. A meglepetés kétségtelenül megfosztotta felfogó­képességétől, mert nem értette meg, hogy mi történik. — A kutyafáját, doktor — kiáltottam — fogja a patrontáskát és kotródjék vele! — Ekkor végre úgy látszott, hogy feleszmélt és megérti a helyzetet. — A patrontáskát és szaladjon . — kiáltottam újra. — Ön az, Cox? — kérdezte. . —, Szaladjon ! — ordítottam. — Jó, jó, de a gyűjtemény? — Az ördög vigye a gyűjteményt, az életéről­ van szó ! A másik oldalról egy lövés dördült és a doktor összerezzent. (Pénteken folytatjuk.* A KIS ÚJSÁG REGÉNYE KIS ÚJSÁG 1927 december 1 INTERPELLÁCIÓ A KIRÁLYI TRÓN BETÖLTÉSÉRŐL Hegymegi-Kiss Pál demokrata képviselő kérdést intézett ma a kormányhoz, hogy mit szándékozik tenni azzal szemben, hogy olyan jelenségek mutatkoznak, mintha egyesek erőszakosan vissza akarnák hozni Ottót, mint királyt és miért nem gondoskodik a kor­mány a magyar alkotmány végleges kiépítéséről? Az­zal kezdte beszédét Debrecen kuruc követe, hogy ki­fogást tett a legitimisták Ottó-vacsoráján gróf Zichy János által elmondott beszéd ellen. Ő maga is azt az álláspontot képviseli, hogy akik a volt király fiát akar­ják királynak, azoknak joguk van ezt követelni, de csak törvényes eszközökkel. Nézete szerint most nincs király. Gróf Zichy azt mondotta, hogyha nagykorú, vagyis 18 éves lesz Ottó, akkor el fogja foglalni a trónt. Ezt nem teheti a nemzet akarata nélkül. Hosszas jogi fejtegetés után azt mondotta, hogy a nemzetre vissza­­szállott a szabad királyválasztás joga. Történelmi pél­dákat idézett arra vonatkozólag, hogy a királyválasz­tások során a múltban milyen veszteségek fordultak elő. Gróf Hunyady Ferenc : Éppen ezért nem akarunk választást, hogy ne korrumpálhassák az országot. Hegymegi-Kiss Pál: Kifogásolja, hogy kormány­támogató képviselő foglal olyan közjogi álláspontot, amely nem egyezik a kormányéval. Nyugtassa meg a

Next