Kis Ujság, 1928. november (41. évfolyam, 249-272. szám)

1928-11-03 / 249. szám

9 Az óriásléghajó csütörtök reggel kikötött német földön Lakehursttól Friedrichs vegig 68 óra alatt tette meg az utat Százezer postai küldeményt hozott­­ Dúsgazdag ember lesz a potyautas Eckener, a német Graf Zeppelin óriásléghajó parancsnoka, ismétel­ten bebizonyította, hogy a kormá­nyozható léghajó még viharos idő­ben is alkalmas közlekedési eszköz nagyobb távolságokra. Hétfőn haj­nalban indult vissza Amerikából, a lakehursti repülőtérről és csü­törtökön hajnali öt órakor már szerencsésen megérkezett a léghajó a németországi­, friedrichshafeni repülőtér fölé. Az éjszakai sötétben azonban nem akart kikötni és a leszállás csak reggel 7 óra 10 perc­kor történt, összesen 6920 kilomé­tert tett meg hazafelé menet a Zeppelin 68 óra alatt, óránkénti átlagos sebessége tehát 102 kilo­méter. tízezrek vannak A ZEPPELIN MEGÉRKEZÉSÉT Szerda délutántól kezdve ezrével tódultak Németországból, de más európai országokból is a Bodeni-tó mellett levő Friedrichshafenbe, ahol a léghajóépítő társaság telepén éjjelre várták vissza Amerikából az óriáslég­­hajót. A Gróf Zeppelin útjáról állan­dóan érkeztek jelentések és a tízezrekre menő tömeg pontosan tudta, hogy szerda este óta már az európai szá­razföld fölött jár a léghajó. A hatalmas tömeg a léghajógyár be­zárt kapui előtt tolongott és a rendőr­ség sem tudta visszaszorítani az em­bereket, úgyhogy ki kellett nyitni a kapukat és a tömeg ellepte a léghajó­­csarnokok előtt lévő szabad térséget. Csütörtökön hajnalban 1 óra 35 perckor már jól lehetett hallani a Zep­pelin motorainak dugását és a fényes holdsütésben egyszerre csak felcsillant a léghajó teste. A várakozók ezrei ha­talmas éljenzésben törtek ki, kalapokat és kendőket­ lobogtattak. Az utasfülkék ki voltak világítva, az ablakoknál meg­jelentek az utasok. A léghajó azonban csak néhány percig mara­dt a tér fö­lött, Eckener parancsnok ugyanis rádión közölte, hogy csak akkor­­száll le, ha világos tesz. A lelkes néptömeg türelmesen várt a sötétben egészen háromnegyed hatig, mikor kigyulladtak a fényszórók és megvilágították az egész léghajóteret. Piros és zöld fénysugarakkal világítják be azt a területet, ahol le akar szállani a léghajó. ÜNNEPLIK AZ UTASOKAT Hosszú ideig tart azonban, míg a Zeppelinről lebocsátott kötelek segít­ségével sikerül a leszállás. 7 óra 10­­perckor megy a léghajó fedélzetére a Krémet vámtiszt, hogy megkérdezze, ki- R­ek van elvámolni "valója. ■p Elsőnek Eckener parancsnok száll le a léghajóról, aki elmondta, hogy a ■Zeppelin útjának utolsó része sűrű ■ködön át vezetett. Kétségtelen azon­­■ van, hogy az óceán fölötti rendes ■légiforgalomnak ma már nincs komo­lyabb akadálya. Eckenert, a léghajó ■személyzetét és az utasokat a várako-­zók igen lelkes ünneplésben részesít tették.­­ A német posta emberei átvették azt a 49.745 levelet és 51.938 levelezőlapot ■továbbá néhány száz csomagot, ame­­­yet a Zeppelin szállított. Ennek to­­­vábbításáért összesen több, mint T1 5.000 dollár külön díjat fizettek a feladók. . NAGY SZERENCSÉT CSINÁL A LÉGHAJÓ POTYAUTASA Az utasok között különösen nagy érdeklődéssel várták a Zeppelin ingyenutasát, a 19 éves Terhine Clarencet, akit az amerikai elin­dulás után két órával fedeztek fel a léghajó fedélzetén. Eddig ugyanis különféle ellentétes hírek érkeztek a potyautasról. Néhány újság azt írta, hogy az amerikai fiú nem is férfi, hanem amerikai újságírónő és vöröshajó. Ellentmondó híreket terjesztettek a fiatal Clarence foglalkozásáról, elő­életéről is. Természetesen a rendőr­­hatóságok is várták az amerikai fiút, aki útlevél és vízum nélkül indult útnak, már­pedig az ilyen utasra büntetés vár, azonkívül kö­teles azon az úton elhagyni az or­szágot, ahogyan érkezett. A máris világhírű Terhine Clarence-szal azonban kivételt tettek a hatóságok, nem büntették meg és nem kény­­szerítették arra, hogy a legköze­lebbi Zeppelinnel visszarepüljön Amerikába. A stuttgarti amerikai konzul ugyanis utólag kiállította az útleve­let, a német hatóságok vízummal látták el, a friedrichshafeni lég­hajós társaság pedig továbbította azt a rengeteg ajánlatot, amely a fiú címére érkezett. Orfeumok, mozik, filmgyárak, áruházak sok ezer dollár fizetés­sel állást kínáltak a híres potya­utasnak, aki így rövidesen milliár­dos lehet. Nagy berlini szállodák felajánlották, hogy négy héten át minden jóval ellátják, sőt a saját költségükön küldik haza Ameri­kába, mert óriási forgalmat remél­nek éttermeik számára, ha a lég­hajó első potyautasa náluk ebédel és vacsorázik. Annyi bizonyos tehát, hogy ha a léghajón nem is volt valami kel­lemes dolga Clarence Terhunenak, mert a konyhában edényt mosoga­tott, evőeszközöket fényesített és nemcsak az utasoknak, hanem az egész személyzetnek cipőit kellett tisztogatnia, most kellemes és ké­nyelmes időtöltés vár rá s annyi pénzt kereshet, amennyit csak akar. Egyelőre azonban a stuttgarti ame­rikai konzulnál kell maradnia, aki védőszárnya alá fogadta. Még egy utas érkezett útlevél nél­kül a Zepppelinen, Utlmann Vil­mos, aki néhány perccel az indu­lás előtt tréfásan ajánlatot tett a léghajó vezetőinek, hogy a vitel­­díjon felül szívesen fizetne 4000 márkát, ha elvinnék. Ullmann cso­­dálkozott a legjobban, mikor sza­ván fogták és úgy, ahogy volt, út­levél és csomag nélkül betessékel­ték a léghajóba. Neki is a stutt­garti amerikai konzul ad pótlólag útlevelet. BERLINBE MEGY A ZEPPELIN Eckener kapitány elhatározta, hogy a Zeppelin óriásléghajó va­sárnap éjjel Berlinbe repül, ahova reggel 8 óra tájban érkezik meg. Németország fővárosában máris előkészületeket tesznek az ünnep­ségekre. Az óriásléghajó mindössze 24 órát tölt Berlinben. ­­­ A három testőr A Kis Ujság regénye 52 — Én is — mondotta Porthos. — Én is — mondotta Aramis. — És nem is bosszant, hogy el kell hagy­nom Párist. Szórakozásra van szüksé­gem. — Ne aggódjatok, szórakozásban lesz részetek bőven, uraim — mondta d’Artagnan. — Mikor indulunk? — kérdezte Athos. — Nyomban — felelte d’Artagnan, — egy perc vesztegetnivalónk sin­csen. AZ ELTŰNT FŐZETOK Reggel két órakor a négy barát el­hagyta Párist és kivonultak a Saint- Denis-kapun; csöndben maradtak, míg tartott az éjszaka, mindenütt lest sejtettek. De a nap első sugarainál megeredt a nyelvük, visszatért jóked­vük, szívük dobogott, szemük sugár­zott, átérezték az életet, melyet koc­káztatnak. A karaván félelmetesen ha­tott, a testőrök fekete paripái, harcias viselkedésük elárulta volna a legszigo­rúbb inkognitót. Az inasok követték őket, állig fegyverben. Reggel nyolc­ óra tájban értek Chan­­tillybe. Leszálltak egy kocsma előtt. Meghagyták az inasoknak, hogy ne nyergeljék le a lovakat és álljanak készen a hamaros útrakelésre. Bemen­tek az étkezőbe és leültek egy asztal­hoz. Egy nemesember, ki Dammartin felől jött ült annál az asztalnál és reggelizett. Beszélgetni kezdett esőről és szép időről; az utasok válaszoltak. Ivott az egészségükre és az utasok viszonozták udvariasságát. De abban a pillanatban, amikor az egyik inas jelentette, hogy a lovak készen álla­nak és ők fölemelkedtek, az idegen azt ajánlotta Porthosnak, hogy igya­nak a bíboros egészségére. Porthos feleltei nagyon kétélyesen, de az idegen igyék a király egészségére is. Erre az idegen azt felelte: nem ismer más királyt, mint őeminenciáját. Porthos erre rászólt, hogy részeg, az idegen kardot vont. — Ezt ostobán tette — szólt rá Athos, — de mindegy, ezen már nem lehet segíteni, ölje­­meg ezt az em­bert és siessen utánunk, amilyen gyor­san csak tud. Ők hárman lóra ültek megint és tovavágtattak. Porthos pedig meg­ígérte ellenfelének, hogy átdöfi min­den szúrással, melyet a vívás művé­szete ismer. — Ez az első — mondta Athos, ötszáz lépés után. Beauvaisban két órát töltöttek, hogy pihentessék a lovakat és várták Por­­thost. De amikor két óra múlva se jött, se hír nem jött róla, folytatták útjukat. Beauvaistól egy mérföldnyire olyan helyen, ahol az út két domboldal közé szorult, ráakadtak nyolc vagy tíz emberre, kik úgy tették, mintha dolgoznának és lyukakat ástak és sár­­medreket emeltek ki. Aramis, aki attól tartott, hogy e műmocsárban be­piszkítja csizmáját, rájuk szólt kemé­nyen. Athos tartóztatná, de már ké­sőn volt. A munkások gúnyolni kezd­ték az utasokat és arcátlanságuk any­­nyira felingerelte a hideg Athost, hogy nekinyargalt az egyiknek. Ekkor ez az ember visszavonult az árokig és felkapott egy odarejtett puskát. A kö­vetkezménye" az lett, hogy utasaink­nak át kellett haladniok puskatűzön. Aramisz vállán érte a golyó, az egyik inast dereka húsos részében. Az inas, Mousqueton, leesett lováról, nem mintha nehéz sebesülés érte volna, hanem mert nem láthatta a sebét és azt hitte, hogy sokkal veszedelmesebb, mint valójában. — Ránk leszek! — szólt d’Artag­nan, — hagyjuk őket és siessünk to­vább. Két óra hosszat ügettek tovább, ámbár a lovak annyira kimerültek, hogy attól lehetett tartani, hogy nem iwiai twabb. Aj utasojj, egy.'­aiságj útra tértek, mert remélték, hogy itt nem igen akadnak össze senkivel. Crevecoeurben Aramis kijelentette, hogy nem bírja tovább az utazást. Egy fogadó ajtaja előtt leemelték nyer­géből és melléje adták Bazint, ki összetűzés alkalmával különben is in­kább akadály, semmint segítség, ők pedig továbbvonultak abban a remény­ben, hogy Amiensben kapnak szállást éjszakára. Az után látták, hogy most már csak ketten vannak urak "és ina­sok, Grimaud és Planchet, összeszed­ték minden erejüket és azon igyekez­tek, hogy még éjfél előtt érjenek Amiensbe, ahol betértek az Arany liliom­hoz címzett fogadóba. A kocsmáros gyanúsan túlságba vitt nyájassággal fogadta őket és felaján­lott nekik két egymástól távollevői szobát, ők azonban együtt akartak ma­radni egy szobában, "ahol mindegyik meghal egy matracon, amibe a fogadós csak nehezen akart beleegyezni, óva­tosságból Planchet is az ő szobájukba­ tért nyugalomra. Az éj nyugodtan telt el. Reggel négy­ órakor azonban nagy lármát hallottak az istállóban. Grimaud fel akarta kel­teni az istállószolgákat, mire ezek el­verték őt. Amikor kinéztek az ablakon, ájultan látták elterülve a szegény fiút; szénahányó villával verték be a fejét. Planchet­­ lement az udvarra, hogy megnyergelje a lovakat, de a lovak megsántultak, csak Grimaudé folytat­hatta volna az utat, azonban érthetet­len tévedésből az állatorvos, kit két­ségtelenül azért hittak ide, hogy eret vágjon a kocsmáros egyik lován, Grimaud lován vágott eret. Most már nyugtalankodni kezdtek, Athos és d’Artagnan kisétáltak, Plan­­chet viszont kérdezősködött, rajjott nem lehetne-e a környéken három lo­vat kapni. A kapunál két ló állt fél­­kantározva, frissen és élénken. AZ inas tudakolta, hogy ki a gazdájuk, mire mondták neki, hogy a lovasok az éjjel a fogadóban háltak és a kocsmáros éppen most számol el ve­­lük. KIS ÚJSÁG 1928 november 3 Kirabolták és fához kötötték a taxisofőrt a budaörsi országúton Péntekre virradó éjszaka különös, amerikai izó­rablótámadásról tett je­lentést a Budapesti főkapitányságon Gazdafi István taxisoffőr. Előadta, hogy taxijával tegnap este három ismeretlen férfi Budaörsre vitette magát, az el­hagyott országúton megállították a ko­csit, kést rántottak rá, elvették tőle pénztárcáját, majd egy fához kötötték és elmenekültek a helyszínről. Amikor az utasok egy kis erdőnél megállítot­ták a kocsit és követelték, hogy adja elő pénzét, eleinte azt hitte, hogy uta­sai csak tréfálkoznak vele és jóked­vűen azt válaszolta, hogy nincs nála pénz. De a helyzet már komolyra for­dult. Kések villantak meg, mire át­adta 50 pengőt tartalmazó pénztárcá­ját. Ezután zsinegekkel és szíjakkal kö­tözték Gazdafit az országút szélén egy fához. A merénylők, amikor a soffőrt ártalmatlanná tették, az autón akartak elmenekülni, de a motor időközben leállt és nem­ tudták ismét működésbe hozni. Így kénytelenek voltak az autót az országúton­­hagyni és gyalogszerrel álltak tovább. Gazdafi József másfél órán keresztül volt a fához kötözve, mert az ország­úton nem járt senki, aki segíthetett volna rajta. Végül is nagy erőfeszítés­sel sikerült annyira meglazítania köte­lékeit, hogy kiszabadult és visszatérhe­tett Budapestre. A főkapitányságon elő­ször kétkedéssel fogadták a különös rablótámadási históriát és ezért a sof­­főrrel együtt, azonnal detektívek száll­tak ki Budaörs határába, a rablótáma­dás színhelyére. Azon a helyen, ahová a soffőr vezette a detektíveket, a föl­dön meg is találták a három ember lábnyomait, egy fa mellett pedig a kö­teleket és szíjakat, amelyekkel a rablók ártalmatlanná tették a­­sof­őrt. Megszólal Rákóczi sírja Miskolcról jelentik. Abaúj megye tör­vényhatósági bizottsága öt évvel ezelőtt elhatározta, hogy minden év október 29-én díszközgyűlést tart. II. Rákóczi Ferenc hamvainak haza­­hozatali évfordulója ez a nap. Az idei díszközgyűlés ünnepi szó­noka Timkó Jordán pápai kamarás volt. — Rákóczi városa, Kassa, idegent uralom alatt nyög, úgymond, várja, mint 1706-ban várta," hogy jön a szabaditója. Akkor meg is érkezett­­ Rákóczi. A nagy fejedelem sírja foly- I­­onos fölhívás a magyarokhoz: ham­vaim csak magyar hazai földben nyu­godhatnak.

Next