Kis Ujság, 1928. november (41. évfolyam, 249-272. szám)
1928-11-03 / 249. szám
9 Az óriásléghajó csütörtök reggel kikötött német földön Lakehursttól Friedrichs vegig 68 óra alatt tette meg az utat Százezer postai küldeményt hozott Dúsgazdag ember lesz a potyautas Eckener, a német Graf Zeppelin óriásléghajó parancsnoka, ismételten bebizonyította, hogy a kormányozható léghajó még viharos időben is alkalmas közlekedési eszköz nagyobb távolságokra. Hétfőn hajnalban indult vissza Amerikából, a lakehursti repülőtérről és csütörtökön hajnali öt órakor már szerencsésen megérkezett a léghajó a németországi, friedrichshafeni repülőtér fölé. Az éjszakai sötétben azonban nem akart kikötni és a leszállás csak reggel 7 óra 10 perckor történt, összesen 6920 kilométert tett meg hazafelé menet a Zeppelin 68 óra alatt, óránkénti átlagos sebessége tehát 102 kilométer. tízezrek vannak A ZEPPELIN MEGÉRKEZÉSÉT Szerda délutántól kezdve ezrével tódultak Németországból, de más európai országokból is a Bodeni-tó mellett levő Friedrichshafenbe, ahol a léghajóépítő társaság telepén éjjelre várták vissza Amerikából az óriásléghajót. A Gróf Zeppelin útjáról állandóan érkeztek jelentések és a tízezrekre menő tömeg pontosan tudta, hogy szerda este óta már az európai szárazföld fölött jár a léghajó. A hatalmas tömeg a léghajógyár bezárt kapui előtt tolongott és a rendőrség sem tudta visszaszorítani az embereket, úgyhogy ki kellett nyitni a kapukat és a tömeg ellepte a léghajócsarnokok előtt lévő szabad térséget. Csütörtökön hajnalban 1 óra 35 perckor már jól lehetett hallani a Zeppelin motorainak dugását és a fényes holdsütésben egyszerre csak felcsillant a léghajó teste. A várakozók ezrei hatalmas éljenzésben törtek ki, kalapokat és kendőket lobogtattak. Az utasfülkék ki voltak világítva, az ablakoknál megjelentek az utasok. A léghajó azonban csak néhány percig maradt a tér fölött, Eckener parancsnok ugyanis rádión közölte, hogy csak akkorszáll le, ha világos tesz. A lelkes néptömeg türelmesen várt a sötétben egészen háromnegyed hatig, mikor kigyulladtak a fényszórók és megvilágították az egész léghajóteret. Piros és zöld fénysugarakkal világítják be azt a területet, ahol le akar szállani a léghajó. ÜNNEPLIK AZ UTASOKAT Hosszú ideig tart azonban, míg a Zeppelinről lebocsátott kötelek segítségével sikerül a leszállás. 7 óra 10perckor megy a léghajó fedélzetére a Krémet vámtiszt, hogy megkérdezze, ki- Rek van elvámolni "valója. ■p Elsőnek Eckener parancsnok száll le a léghajóról, aki elmondta, hogy a ■Zeppelin útjának utolsó része sűrű ■ködön át vezetett. Kétségtelen azon■ van, hogy az óceán fölötti rendes ■légiforgalomnak ma már nincs komolyabb akadálya. Eckenert, a léghajó ■személyzetét és az utasokat a várako-zók igen lelkes ünneplésben részesít tették. A német posta emberei átvették azt a 49.745 levelet és 51.938 levelezőlapot ■továbbá néhány száz csomagot, ameyet a Zeppelin szállított. Ennek továbbításáért összesen több, mint T1 5.000 dollár külön díjat fizettek a feladók. . NAGY SZERENCSÉT CSINÁL A LÉGHAJÓ POTYAUTASA Az utasok között különösen nagy érdeklődéssel várták a Zeppelin ingyenutasát, a 19 éves Terhine Clarencet, akit az amerikai elindulás után két órával fedeztek fel a léghajó fedélzetén. Eddig ugyanis különféle ellentétes hírek érkeztek a potyautasról. Néhány újság azt írta, hogy az amerikai fiú nem is férfi, hanem amerikai újságírónő és vöröshajó. Ellentmondó híreket terjesztettek a fiatal Clarence foglalkozásáról, előéletéről is. Természetesen a rendőrhatóságok is várták az amerikai fiút, aki útlevél és vízum nélkül indult útnak, márpedig az ilyen utasra büntetés vár, azonkívül köteles azon az úton elhagyni az országot, ahogyan érkezett. A máris világhírű Terhine Clarence-szal azonban kivételt tettek a hatóságok, nem büntették meg és nem kényszerítették arra, hogy a legközelebbi Zeppelinnel visszarepüljön Amerikába. A stuttgarti amerikai konzul ugyanis utólag kiállította az útlevelet, a német hatóságok vízummal látták el, a friedrichshafeni léghajós társaság pedig továbbította azt a rengeteg ajánlatot, amely a fiú címére érkezett. Orfeumok, mozik, filmgyárak, áruházak sok ezer dollár fizetéssel állást kínáltak a híres potyautasnak, aki így rövidesen milliárdos lehet. Nagy berlini szállodák felajánlották, hogy négy héten át minden jóval ellátják, sőt a saját költségükön küldik haza Amerikába, mert óriási forgalmat remélnek éttermeik számára, ha a léghajó első potyautasa náluk ebédel és vacsorázik. Annyi bizonyos tehát, hogy ha a léghajón nem is volt valami kellemes dolga Clarence Terhunenak, mert a konyhában edényt mosogatott, evőeszközöket fényesített és nemcsak az utasoknak, hanem az egész személyzetnek cipőit kellett tisztogatnia, most kellemes és kényelmes időtöltés vár rá s annyi pénzt kereshet, amennyit csak akar. Egyelőre azonban a stuttgarti amerikai konzulnál kell maradnia, aki védőszárnya alá fogadta. Még egy utas érkezett útlevél nélkül a Zepppelinen, Utlmann Vilmos, aki néhány perccel az indulás előtt tréfásan ajánlatot tett a léghajó vezetőinek, hogy a viteldíjon felül szívesen fizetne 4000 márkát, ha elvinnék. Ullmann csodálkozott a legjobban, mikor szaván fogták és úgy, ahogy volt, útlevél és csomag nélkül betessékelték a léghajóba. Neki is a stuttgarti amerikai konzul ad pótlólag útlevelet. BERLINBE MEGY A ZEPPELIN Eckener kapitány elhatározta, hogy a Zeppelin óriásléghajó vasárnap éjjel Berlinbe repül, ahova reggel 8 óra tájban érkezik meg. Németország fővárosában máris előkészületeket tesznek az ünnepségekre. Az óriásléghajó mindössze 24 órát tölt Berlinben. A három testőr A Kis Ujság regénye 52 — Én is — mondotta Porthos. — Én is — mondotta Aramis. — És nem is bosszant, hogy el kell hagynom Párist. Szórakozásra van szükségem. — Ne aggódjatok, szórakozásban lesz részetek bőven, uraim — mondta d’Artagnan. — Mikor indulunk? — kérdezte Athos. — Nyomban — felelte d’Artagnan, — egy perc vesztegetnivalónk sincsen. AZ ELTŰNT FŐZETOK Reggel két órakor a négy barát elhagyta Párist és kivonultak a Saint- Denis-kapun; csöndben maradtak, míg tartott az éjszaka, mindenütt lest sejtettek. De a nap első sugarainál megeredt a nyelvük, visszatért jókedvük, szívük dobogott, szemük sugárzott, átérezték az életet, melyet kockáztatnak. A karaván félelmetesen hatott, a testőrök fekete paripái, harcias viselkedésük elárulta volna a legszigorúbb inkognitót. Az inasok követték őket, állig fegyverben. Reggel nyolc óra tájban értek Chantillybe. Leszálltak egy kocsma előtt. Meghagyták az inasoknak, hogy ne nyergeljék le a lovakat és álljanak készen a hamaros útrakelésre. Bementek az étkezőbe és leültek egy asztalhoz. Egy nemesember, ki Dammartin felől jött ült annál az asztalnál és reggelizett. Beszélgetni kezdett esőről és szép időről; az utasok válaszoltak. Ivott az egészségükre és az utasok viszonozták udvariasságát. De abban a pillanatban, amikor az egyik inas jelentette, hogy a lovak készen állanak és ők fölemelkedtek, az idegen azt ajánlotta Porthosnak, hogy igyanak a bíboros egészségére. Porthos feleltei nagyon kétélyesen, de az idegen igyék a király egészségére is. Erre az idegen azt felelte: nem ismer más királyt, mint őeminenciáját. Porthos erre rászólt, hogy részeg, az idegen kardot vont. — Ezt ostobán tette — szólt rá Athos, — de mindegy, ezen már nem lehet segíteni, öljemeg ezt az embert és siessen utánunk, amilyen gyorsan csak tud. Ők hárman lóra ültek megint és tovavágtattak. Porthos pedig megígérte ellenfelének, hogy átdöfi minden szúrással, melyet a vívás művészete ismer. — Ez az első — mondta Athos, ötszáz lépés után. Beauvaisban két órát töltöttek, hogy pihentessék a lovakat és várták Porthost. De amikor két óra múlva se jött, se hír nem jött róla, folytatták útjukat. Beauvaistól egy mérföldnyire olyan helyen, ahol az út két domboldal közé szorult, ráakadtak nyolc vagy tíz emberre, kik úgy tették, mintha dolgoznának és lyukakat ástak és sármedreket emeltek ki. Aramis, aki attól tartott, hogy e műmocsárban bepiszkítja csizmáját, rájuk szólt keményen. Athos tartóztatná, de már későn volt. A munkások gúnyolni kezdték az utasokat és arcátlanságuk anynyira felingerelte a hideg Athost, hogy nekinyargalt az egyiknek. Ekkor ez az ember visszavonult az árokig és felkapott egy odarejtett puskát. A következménye" az lett, hogy utasainknak át kellett haladniok puskatűzön. Aramisz vállán érte a golyó, az egyik inast dereka húsos részében. Az inas, Mousqueton, leesett lováról, nem mintha nehéz sebesülés érte volna, hanem mert nem láthatta a sebét és azt hitte, hogy sokkal veszedelmesebb, mint valójában. — Ránk leszek! — szólt d’Artagnan, — hagyjuk őket és siessünk tovább. Két óra hosszat ügettek tovább, ámbár a lovak annyira kimerültek, hogy attól lehetett tartani, hogy nem iwiai twabb. Aj utasojj, egy.'aiságj útra tértek, mert remélték, hogy itt nem igen akadnak össze senkivel. Crevecoeurben Aramis kijelentette, hogy nem bírja tovább az utazást. Egy fogadó ajtaja előtt leemelték nyergéből és melléje adták Bazint, ki összetűzés alkalmával különben is inkább akadály, semmint segítség, ők pedig továbbvonultak abban a reményben, hogy Amiensben kapnak szállást éjszakára. Az után látták, hogy most már csak ketten vannak urak "és inasok, Grimaud és Planchet, összeszedték minden erejüket és azon igyekeztek, hogy még éjfél előtt érjenek Amiensbe, ahol betértek az Arany liliomhoz címzett fogadóba. A kocsmáros gyanúsan túlságba vitt nyájassággal fogadta őket és felajánlott nekik két egymástól távollevői szobát, ők azonban együtt akartak maradni egy szobában, "ahol mindegyik meghal egy matracon, amibe a fogadós csak nehezen akart beleegyezni, óvatosságból Planchet is az ő szobájukba tért nyugalomra. Az éj nyugodtan telt el. Reggel négy órakor azonban nagy lármát hallottak az istállóban. Grimaud fel akarta kelteni az istállószolgákat, mire ezek elverték őt. Amikor kinéztek az ablakon, ájultan látták elterülve a szegény fiút; szénahányó villával verték be a fejét. Planchet lement az udvarra, hogy megnyergelje a lovakat, de a lovak megsántultak, csak Grimaudé folytathatta volna az utat, azonban érthetetlen tévedésből az állatorvos, kit kétségtelenül azért hittak ide, hogy eret vágjon a kocsmáros egyik lován, Grimaud lován vágott eret. Most már nyugtalankodni kezdtek, Athos és d’Artagnan kisétáltak, Planchet viszont kérdezősködött, rajjott nem lehetne-e a környéken három lovat kapni. A kapunál két ló állt félkantározva, frissen és élénken. AZ inas tudakolta, hogy ki a gazdájuk, mire mondták neki, hogy a lovasok az éjjel a fogadóban háltak és a kocsmáros éppen most számol el velük. KIS ÚJSÁG 1928 november 3 Kirabolták és fához kötötték a taxisofőrt a budaörsi országúton Péntekre virradó éjszaka különös, amerikai izórablótámadásról tett jelentést a Budapesti főkapitányságon Gazdafi István taxisoffőr. Előadta, hogy taxijával tegnap este három ismeretlen férfi Budaörsre vitette magát, az elhagyott országúton megállították a kocsit, kést rántottak rá, elvették tőle pénztárcáját, majd egy fához kötötték és elmenekültek a helyszínről. Amikor az utasok egy kis erdőnél megállították a kocsit és követelték, hogy adja elő pénzét, eleinte azt hitte, hogy utasai csak tréfálkoznak vele és jókedvűen azt válaszolta, hogy nincs nála pénz. De a helyzet már komolyra fordult. Kések villantak meg, mire átadta 50 pengőt tartalmazó pénztárcáját. Ezután zsinegekkel és szíjakkal kötözték Gazdafit az országút szélén egy fához. A merénylők, amikor a soffőrt ártalmatlanná tették, az autón akartak elmenekülni, de a motor időközben leállt és nem tudták ismét működésbe hozni. Így kénytelenek voltak az autót az országútonhagyni és gyalogszerrel álltak tovább. Gazdafi József másfél órán keresztül volt a fához kötözve, mert az országúton nem járt senki, aki segíthetett volna rajta. Végül is nagy erőfeszítéssel sikerült annyira meglazítania kötelékeit, hogy kiszabadult és visszatérhetett Budapestre. A főkapitányságon először kétkedéssel fogadták a különös rablótámadási históriát és ezért a soffőrrel együtt, azonnal detektívek szálltak ki Budaörs határába, a rablótámadás színhelyére. Azon a helyen, ahová a soffőr vezette a detektíveket, a földön meg is találták a három ember lábnyomait, egy fa mellett pedig a köteleket és szíjakat, amelyekkel a rablók ártalmatlanná tették asofőrt. Megszólal Rákóczi sírja Miskolcról jelentik. Abaúj megye törvényhatósági bizottsága öt évvel ezelőtt elhatározta, hogy minden év október 29-én díszközgyűlést tart. II. Rákóczi Ferenc hamvainak hazahozatali évfordulója ez a nap. Az idei díszközgyűlés ünnepi szónoka Timkó Jordán pápai kamarás volt. — Rákóczi városa, Kassa, idegent uralom alatt nyög, úgymond, várja, mint 1706-ban várta," hogy jön a szabaditója. Akkor meg is érkezett Rákóczi. A nagy fejedelem sírja foly- Ionos fölhívás a magyarokhoz: hamvaim csak magyar hazai földben nyugodhatnak.