Kis Ujság, 1929. július (42. évfolyam, 146-171. szám)

1929-07-02 / 146. szám

9 A munka hadserege Az újra megalakult angol kor­mány, mint azt a Kis Újság több ízben megírta, legelső és legfonto­sabb feladatául a munkanélküliség kérdésének, azonkívül az Angolor­szágban is tapasztalható kislakás­hiánynak a megoldását tűzte ki. Az új kormánynak jószerivel még arra sem volt ideje, hogy tagjai hivata­losan leadják a névjegyüket, de az a minisztérium, amelyik a két nem­­zetmentő feladat megoldására vál­lalkozott, már odatette az angol nép elé bemutatkozásul a munkater­vét. A munkanélküliség elleni mi­nisztérium a megoldhatatlannak lát­szó kérdésnek egyszer s mindenkorra való kiküszöbölésére a munkahad­sereg felállítását ajánlja. Úgy kell ezt értelmezni, hogy az állam a munkanélküliekből egész egyszerűen besoroz minden egyes embert a munka hadseregébe, mint az ország megvédésére alakí­tott katonaság kötelékébe sorozzák be az embereket. Ha lehet — ma­gyarázza az angol jelentés — és ha szükséges hadsereg a haza oltalmá­ra, éppen úgy szükséges hadsereg a munkanélküliség elleni védekezésre. A munka hadseregének a tagjait, ha azoknak nincs rendes iparuk, ki­­taníttatnák és egyes századokat, ha kell ezredeket, mindig azokra a vi­dékekre dirigálnának, ahol az ál­lam akar nagyobb és hosszabb ideig tartó munkálatokat elvégeztetni, így tehát Anglia fel akarja állítani és mivel a terv valóban életrevaló és egészen tökéletes módon oldaná meg a munkanélküliség kérdését, fel is fogja állítani a munka had­seregét. Hiszen a hadsereg eltar­tása nem ró újabb terheket az ál­lamra, csak az lesz a különbség, hogy azért, amit eddig munkanél­küli segély címén fizettek és nem kaptak érte ellenértéket, most megtoldva aránylag kis összeggel, ellenértéket is fog kapni az ország. A példa nem rossz. Mi történnék, ha ezt a munkanélküliség elleni Kolumbusz tojását valaki idehaza is kiköltené? Vagy attól félnek, hogy meg fog zápulni a magyar sajlx-­­romfi-költőgépben?... Majd váratlanul egy nagy üreg tá­rult elénk. Megálltunk a szélén és bent alattunk, nagy tűz körül guggoló embereket pillantottunk meg. Hátuk mögött két sátor állt, oldalt ötven­hatvan ló és teve. Wasama khán tábora tanyázott itt. ATTILA UTÓDAI A kémek már bizonyára jelentették közeledésünket, mert a tábor egész népessége, vagy 40—50 ember, tódulva rohant üdvözlésünkre, egyszerre süt­vén el fegyverét a levegőbe. Az óriási lárma és az emberek nyers kinézése olyan aggasztóan hatottak reám, hogy életbenmaradásunkhoz semmi remé­nyem sem volt. Félelmem első benyo­másaimat egészen elnyomta. Egyszer csak Brand és három törzstag társa­ságában egy sátor előtt guggoltam. A legidősebb társunkban felismerni vél­­tem­ Wasama khánt. Jellegzetes arcú öreg embernek nézett ki. Mintha most is látnám viszontagságos élettől cser­zette vonásait, melyeknek színei és ba­rázdái öreg tölgyhöz hasonlítottak. Csapzott szürke haj csomók lógtak ki kalpagja alól. Úgy az ő öltözéke, va­lamint a környezetéé magas csizmák­tól, durva nadrágból, és nyers bárány­bőrkabátból állottak. Gazdagon hím­zett öv vette körül derekát, amelyet néhány revolver és egy kés terhelt meg. Cigarettát sodort Brandnak és ne­kem is. Ketten végnélküli beszélge­tésbe elegyedtek, amiből én persze egy árva szót sem értettem. Felálltam és körülnéztem a táborban. Egy sátor felkeltette kíváncsiságomat. Amint el­haladtam mellette, feltűnt a bemenet­nél egy kilenchüvelynyi repedés. A sá­tor mélyén ott ült — Tamara. Felve­tette fejét és szemei az enyéimmel ta­lálkoztak. — Ön az?! — tört ki zihálva belő­lem. De ekkorra erőteljes kéz rántott vissza. Mongol ember állott mögöttem és vagy tizedmagával ordított reám, ijesztő mozdulatok kíséretében. Hogy mit kiabáltak, azt nem értettem, de éreztem, hogy helyzetem több mint veszélyes. Kitörő örömmel láttam köze­ledni Brand barátomat Wasamakhán­­nal. A vad vijjogás megszűnt, az öreg olyan tekintélyt tudott tartani, hogy mindnyájan féltek tőle. Egyik mongol megmagyarázta, mi történt. — Az Istenért, mi a csudát csinál? — kiáltott fel Brand. — Tamara van ott. Az a leány, aki­ről beszéltem­, akivel eljöttem! Brand odament a sátor oldalához és durván bekiáltott angol nyelven, hogy jöjjön azonnal ki. Vörös méreg hullám ömlött el az öreg főnök arcán. Tamara kijött és könnyedén megállott a küszö­bön. Szemei könyörgen, bocsánatkérőn tekintettek rám. De engem keserű tapasztalatok tanítottak meg, hogy való értékükre szállítsam le ezeket a szép tekinteteket. Kőkeményen mered­tem magam­ elé, amíg Brand Wasamá­­hoz fordulva, a magyarázatok és ér­vek zuhatagát öntötte rá, néha reám, néha a leányra mutatva. — Azt mondtam neki, hogy a leány az ön tulajdona, érti? — szólt hozzám angolul. — Maga idehozta, ő elszökött, a tisztesség azt hozza magával, hogy adja vissza magának. — Ez ostobaság! Küldjék olyan helyre, ahol megtanítják a tisztességre. Nem vállalok semmiféle felelősséget érte — feleltem, mélyen megbotrán­­kozva. — Vén hülye! Úgy tesz, ahogy mondtam. Pont! — hangzott a felelet. Visszamentünk, Brand tovább vitat­kozott. Tamarát elrejtették újra a sátorba. Később megtudtam, hogy közben mi történt. Wasama, lefogta a szökevénye­ket. Ping Farfát ott tartotta túsznak, Tamarát az értékkel együtt magának foglalta le. Leültünk a Wasama sátra elébe. Zsí­ros rizses hússal töltött fatálat tettek elébünk, amelyből mindenki evett. Vodkával töltött bőrkulacs járt száj­­ról-szájra. A vita folyt tovább. Brand néha felém is fordult segítségért. Hallgasson rám, maga hozta ide a nőt, magának kell kierőszakolni a visszaadását. Ne felejtse el, hogy a sivatagban vagyunk. — De én gyűlölöm ezt az egész vitát. Én a nők tiszteletében nőttem fel. — Először kapja vissza. Majd kive­szem én a maga kezeiből. És a vita folyt tovább. — Én kiveszem az ő kezeiből is. Hol van a kocka? Oda szólt valamit Wasamának, az dörmögött egyet, és már­is hozták az öt elefántcsont kockát. (Szerdán folytatjuk.) I­ PS és ma fizessen elő a Kis Újságra! *******a‚^**,‚,***************M*M******A***Mi^Yl¥lYl¥l¥lflflflrrilYYVVV‹VVYiPifWVI‚› A nyolc napja elveszettnek hitt spanyol repülőket megtalálták egy lakatlan szigeten ........... ♦ Megírta a Kis Újság, hogy Franco spanyol őrnagy június 21-én három társával útrakelt az óceán átrepü­lésére. A vakmerő pilótákról azonban már a következő napon nem érkezett hír, nyomuk veszett. A Numaneia repülőgép felkutatására egész repülő­­rajok és flottarajok indultak el s végre nyolc napos keresés után az Azori­­szigetcsoport egy kis szigetén meg is találták őket. Franco őrnagy kénytelen volt le­szállni az elhagyatott szigeten s nem tudott érintkezésbe lépni a külvilág­gal. A gép és utasai sértetlenül ma­radtak. A négy spanyol repülőt az Eagle angol repülőgép-anyahajó két vízirepülőgépe találta meg és az anya­hajó vette fel és útnak indult velük Gibraltár felé. Franco őrnagy az Eagle fedélzetéről jelentést küldött a spanyol tengerészeti minisztériumnak. E szerint a Numanciát erős ellenszél és az ennek következtében beállott benzinhiány kényszerítette leszállásra. A Numancia megtalálásáról szóló hírt Primo de Rivera miniszterelnök szombaton délelőtt tizenegy órakor kapta meg. A spanyol főváros lakos­sága, amint tudomást szerzett az örömhírről, nagy tüntetéseket rende­zett az utcákon. Lelkesen éltették Spa­nyolországot, a repülőket, Angliát és az angol tengerészeket, akik megmen­tették F­ranco őrnagyot és társait. A tömeg lelkes tüntetést rendezett az an­gol nagykövetség épülete előtt. Alfonz spanyol király, aki éppen Angliában tartózkodik. György király­nak személyesen fejezte ki a spanyol nép háláját az angol tengerészeti repülők sikeres segítségéért. KIS ÚJSÁG A kormányzó díjat az egriek nyerték a debreceni háromnapos dalosünnepen — ■—M—1 I Ti———I ■ A Királydíj nyertese a Máv gépgyár „Acélhang" dalárdája Az ünnepi díszbe öltözött Debre­cen városában szombaton , kezdő­dött az országos dalosverseny má­sodik napja, amelyet reggel 6 óra­kor zenés ébresztő, majd később a felekezetek templomaiban tartot istentiszteletek vezettek be. Horthy Miklós kormányzót, aki feleségével együtt reggel 9 órakor érkezett a dalosversenyre, a pályaudvaron nagy lelkesedéssel, ünnepélyesen fogadták a város és a vármegye előkelőségei. A kormányzó a híres ölösfogaton hajtatott a városba. A Csokonai-színház előtt a dalárdák fehérbe öltözött koszorúslányai fo­gadták a kormányzót, majd a színházban Sipőcz, Jenő dr. buda­pesti polgármester üdvözölte 10.000 magyar dalos nevében a kormány­zót, mint a dalosverseny fővé­­dőjét. Ezután megkezdődött a legkivá­lóbb dalárdáknak a kormányzói vándordíjért való versenye, amely­ben öt dalegylet vett részt. A szín­házi ünnepi főverseny lezajlása után a kormányzói pár és kísérete visszautaztak Budapestre. A késő esti órákig tartó, fárasztó verse­nyek végén a káprázatosan kivilá­gított Piac- és Kossuth-utcán kez­dődött meg a karnevál, amelynek hatalmas ember­tömegei a hajnali órákban tértek nyugalomra. Vasárnap délelőtt az Országos Dalosszövetség tartotta meg a vá­rosházán díszközgyűlését, amelyen megválasztották a Szövetség díszel­­nökeit és díszjelvényeket, okleve­leket osztottak ki azoknak a köz­életi férfiaknak, akik a magyar dal­­kultúra érdekében évek óta mun­kálkodnak. HANGVERSENY A NAGYERDŐN A dalosnapok egyik feledhetet­len emléke közé f­og számítani az a hangverseny, amelyet vasárnap délután a Nagyerdőn tartottak meg. Itt a Debrecenben időző 10 ezer dalos összkari hangversenyre gyűlt össze. Az egyetem­i sporttér óriás területén körülbelül 50 ezer főnyi hallgatóság jelent meg. A hatalmas hangversenyt mindössze négy kar­nagy vezényelte. Különösen meg­rázó erejű volt, amikor a hatal­mas énekkar az ötször annyi kö­zönséggel együtt énekelte a Szóza­tot. A dalosnapok versenyeredmé­nyét az esti órákban hirdették ki a Szövetség folytatólagos közgyűlé­sén. A kormányzó vándordíját (hatal­mas ezüstserleg) az Egri Dalkör nyerte. A versenyben második Budapest Székesfőváros Elektro­mos Műveinek Dalköre, harmadik a Magyarság Dalegylet (Dunakeszi), negyedik a Szegedi Dalárda, ötödik a Jászberényi Dalkör, hatodik a Sárospataki főiskolai kántus lett A Király-díjat a Magyar Állana­vasutak Gépgyárának Acélhang dalegylete, a vegyeskar első díját a Szegedi Dalárda nyerte. A nehéz műdalversenyben az első a Buda­pest Székesfőváros Elektromos Mű­veinek Dalköre lett, a könnyű mű­­dalban pedig a Magyarság­­(Duna­keszi) győzött. A kezdők versenyé­ben a Zugligeti Erdei Visszhang Dalárda vitte el a pálmát, a nép­dalegyveleg első díját a Rá­kos­pa­lotai Dalkör nyerte el. Ezenkívül minden megjelent dalárda nyert emléktárgyat és díszoklevelet. A Szövetség 90 értéktárgyat osztott ki. A verseny eredményét a városháza előtt összegyűlt többezer főnyi da­los óriási lelkesedéssel fogadta. A város főbb útvonalain virág­­ünnepély és kocsikorzó volt. A dal­körök lampionos szerenádokkal szórakoztatták a közönséget. Éjfél­kor a Piac­téren kigyulladt Csonka- Magyarországnak villanykörtékkel kipontozott képe és 10.000 dalos egyszerre énekelte el a »Nem, nem, soha» férfikórusát. A káprázatos felvonulás a hajnali órákban ért véget. 1929 Julia? 2 A Jászszentand­ráson h­árom eatert halálra sujtott a villám­ Jászszentandrás fölött óriási vihar vonult el. A villámcsapás özvegy Antal Ferencné tanyáján megölte Antal Jó­zsef földmivest, Somogyi István cselé­det és Bata András bojtár fiát. Az ál­dozatokat nagy részvéttel temették el. Somogyi és Bata leventék voltak, utolsó útjukra a leventék diszszaflasza is elkísérte őket.

Next