Kis Ujság, 1936. szeptember (49. évfolyam, 199-223. szám)

1936-09-01 / 199. szám

49d^v!®3yL”1996Tzám1 Mar^sztá^gyorsjátékAra 8 fillér AZ ELŐFIZETÉS ÁRA EGY HÓNAPRA 2 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 8 PENGŐ, FÉLÉVRE 12 PENGŐ, EGÉSZ ÉVRE 24 PENGŐ. KÜLFÖLDRE AZ ELŐFIZETÉSI ÁR KÉTSZERESE. POSTATAKARÉKPÉNZTÁRI CSEKKSZÁMLÁI 19.857. FŐSZERKESZTŐI LÉVAI JENŐ FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓ HIVATAL, BUDAPEST, VI. ARADI­ UTCA 8. TELEFÓNJ 1-207-28 LEVÉLCÍM: KIS ÚJSÁG, BUDAPEST 82. . ' __________________________­______ Félre a betegség vámszedőivel Nincs ebben az országban senki, aki ne érezne őszinte és mély sajnálkozást a magyar kormányfő megrendült egész­ségi állapota felett. Emberi és férfiúi sors az, amely őt utál ér­te. Hivatása teljesítése közben nem foglalkozott önmagával, lelki ereje erősebb volt, mint a testi, míg végül — hisszük és reméljük, hogy csak átme­netileg —, a testi kör hatalmasabb lett ellenfeleinél és legyőzte a küzdő és dol­gozó embert. Ismételjük, hogy bízunk a miniszterelnök mielőbbi f­elg­y­ó­g­yulásában, a­mi­t m­i i­s óhajtunk és kívánunk. A nemzet élete, a kormányzat feladatai azonban, ha átmenetet ismernek is, de pihenést, szünetet, még órákra sem en­gedélyeznek. Sokkal fontosabbak a ma súlyos bel- és külpolitikai problémái és sokkal inkább egész férfiú Gömbös Gyula, semmint­­hogy eltűrjék az események lázas ira­mának egy beteg ember iránti gyengéd­ségből történő lefékezését. A politika nyílt színén látszólag győ­zedelmeskedett is egy ideig ez a kímélet, a titkos ajtókon viszont annál erőszako­sabban surrannak be a kielégítetlen tár­gyi és személyi kívánságok. Kígyósima­­ságal, de kígyóveszedelemmel is. Gömbös Gyula nem fogadhatja el a kíméletet az ellenfeleitől, mikor leg­kevésbé sem kapja meg azt, a sok — állítólagos — baráttól. A politika harcot jelent. Betegen az ember nem harcolhat, ő csak egy küz­delemre állhat ki csupán — arra, ame­lyik legyőzze a betegségét. Jó győzelem után egészségesen, e­gy­enlő erővel és egyforma esélyekkel száll­hat majd újból harcba a nyílt ellenféllel és a belopakodni akaró álbarátok hadá­val. Addig, amíg ez a nagyon óhajtott idő­pont elérkezik, Gömbösnek le kellene mondania és átadni helyét olyan kor­mányfőnek, aki nem szorul kíméletre és erre nem is tart igényt. Addig is üt­közzenek meg szabadon, egyforma esély­­lyel azok a szembenálló felek, akik jót akarnak és űzessenek vissza odúikba az akarnokok, a tárcavadászok, akiknek egy jóhiszemű, tiszta szándékú egész férfiú megrendült egészségi állapota is alkalmas létrának látszik arra, hogy azon meg nem érdemelt hatalomhoz, befolyáshoz , esetleg harácshoz kapasz­kodjanak. Mi el tudjuk képzelni azt a megoldást is, hogy egy politikailag „szür­k­e“ ember vegye kezébe addig a kormány­­kerék irányítását, amíg Gömbös meg­gyógyul. De hogy meggyógyulhasson, ki kell kezéből adnia a hatalmat, mert amíg ezt tartja és minél gyengébb kéz­zel tartja, annál többen és annál kímé­letlenebb­ül fognak visszaélni betegségé­vel és gyengeségével. Tiszta, becsületes és nyílt sisakkal küzdő politikusokat akarunk látni. Olyan időket élünk, amikor csak egész embe­rek és csak tiszta emberek állhatnak a gáton. A besurranókat ki kell s­e­p­r­ű­z­n­i. A beteg pedig — és ezt nem győzzük eléggé nyomatékosan kérni és óhajtani — menjen el meggyógyulni és térjen vissza, régi ere­jében, régi erélyével és tiszta harci fegyverzetében. minisztertanács Gömbös fontos tanácskozásai Darányival ás Kányával/ ,. _ % , • • • . . , . . . ..., f *.... •. , A Hétfő délutáni megbeszélés után a miniszterek nyilatkoztak a Kis Újságnak • ' •. • ' . , ... * ‘ 1 ! . | r . . • ! * • ■ Gömbös Gyula miniszterelnök vasárnap délután Nagytétényből családjával együtt beköltözött a miniszterelnöki palotába. Hét­főn reggel elsőnek dr Mikecz Ödön sajtó­főnököt fogadta, majd Tahy László minisz­terelnökségi­ államtitkár, kereste fel. Sorban jelentkeztek ezután a honvédelmi minisz­térium ügyosztályvezetői és referensei. Déltájban megjelent a miniszterelnökségen Ernszt Sándor volt miniszter, a Keresztény Gazdasági Párt egyik vezére. A miniszter­­elnök hosszabb kihallgatáson fogadta. Ami­kor az idős főpap távozott a miniszterelnök­ség épületéből, az őt körülvevő újságíróknak csak ennyit mondott: — Kérem, látogatásomnak nincsen poli­tikai jelentősége, csupán magánügyben és magánemberként jöttem. Az újságírók ekkor megemlítették Ernszt Sándor előtt, hogy a politikai világban messzemenő kom­binációkat fűznek mostani látogatásá­hoz. Ernszt erre ezt válaszolta: — Ez lehet, azonban, én megismétlem újra, nem mint politikus jöttem. . Előreláthatólag Gömbös Gyula miniszterelnök kedden jelenik meg kihallgatáson a kormányzó előtt. Ekkor tesz előterjesztést arra vo­natkozólag is, hogy távolléte alatt a kor­mányzó a miniszterelnöki teendők ellá­tásával Darányi Kálmán földművelési minisztert bízza meg. A kormányzói kihallgatás után miniszter­­tanács lesz és valószínű, hogy Gömbös Gyula, mielőtt elutazna a németországi sza­natóriumba, fogadja a napilapok munka­társait. .­­ . Hétfőn reggel különben az egyik lapban cikk jelent meg a miniszterelnök egészségi állapotáról. A cikk ismertette Wenckebach professzornak egy állítólagos nyilatkozatát. Ezzel kapcsolatban a következő hivatalos jelentés közlését kérték: — A Reggel című hétfői lapban Gömbös Gyula miniszterelnökről közlemény jelent meg. Illetékes helyen felhatalmazták a Ma­gyar Távirati Irodát annak a megállapítá­sára, hogy ennek a közleménynek a minisz­terelnök egészségi állapotára vonatkozólag a minap kiadott hivatalos tájékoztatáson túl­menő minden egyéb állítása valótlan. Gömbös Bicske díszpolgára Hétfőn reggel Bicske képviselőtestülete ülést tartott, amelyen gróf Pálffy-Daui Jó­zsef országgyűlési képviselő indítványára hu­szonkilenc­ szavazattal két szavazat ellenében Gömbös Gyula miniszterelnököt Bicske dísz­polgárává választották. Gömbös Hétfő délutáni tanácskozásai Gömbös Gyula miniszterelnök a kora dél­utáni órákban még négy látogatót fogadott. Elsőnek Mackensen német követ jelent meg előtte kihallgatáson, majd Sztra­­nyavszky Sándor, a képviselőház elnöke kereste fel. Mackensen német követ látogatása érthető udvariassági tény. A miniszterelnök ugyanis az egyik németországi szanatóriumba vonul vissza, s a látogatás során Gömbös és Mackensen az ezzel kapcsolatos kérdéseket beszélték meg. Ezután Ulain Ferenc dr országgyűlési­ kép­viselő tett rövid tisztelgő látogatást a kor­mányelnöknél. Délután öt órakor kezdődtek meg a mi­niszterelnökségi palotában azok a fontos ta­nácskozások, amelyeket már napok óta vár a politikai világ. Pontban öt órakor megállt a niszterelnökségi palota előtt Darányi Kálmán földmívelési miniszter, leendő miniszterel­­nökhelyettes RR 900 rendszámú autója. A miniszter nyomban felsietett a miniszterel­nökhöz, aki őt első emeleti dolgozó szobájá­ban fogadta. Még Darányi Kálmán a miniszterelnök­nél tartózkodott, amikor háromnegyed­hatkor megérkezett Kánya Kálmán kül­ügyminiszter RR 400 rendszámú autóján. A külügyminisz­ter is rögtön jelentkezett a miniszterelnöknél és a tanácskozást hármasban folytatták tovább. Darányi és Kánya miniszterek nyilatkozata a megbeszélésekről Pontban háromnegyedhét órakor befejező­dött a miniszterelnöknek, a leendő miniszter-I­V .' ' ’ i :■' i - !­j , elnökhelyettesnek és s külügyminiszternek tanácskozása. Darányi Kálmán és Kánya Kálmán minisz­terek együtt távoztak a miniszterelnökség épületéből. A Kis Újság politikai munkatár­­sának alkalma volt mind­ a két miniszterrel beszélni. Kánya külügyminiszternek a Kis Újság rés­­zére adott nyilatkozata így szól: — Az általános külpolitikai helyzetről tájékoztattam Gömbös miniszterelnök urat és különböző külpolitikai problémá­kat tárgyaltunk meg. Megkérdeztük Kánya minisztert, hogy ez volt-e búcsúlátogatása a miniszterelnöknél, mire így válaszolt: — Holnap délben mégis megtartjuk . Gömbös miniszterelnök úr elnöklete alatt a tervbe vett minisztertanácsot és ezen természetesen találkozni fogok újra Gömbös Gyulával A minisztertanácson is meg fogok emlékezni a tárcám körébe tartozó kérdésekről. Darányi Kálmán földmívelési miniszter, aki előreláthatólag helyettesíteni fogja a mi­niszterelnököt, így nyilatkozott: — Elsősorban a földmívelési tárca kérdéseiről tanácskoztunk a miniszter­elnök úrral. Főleg az Alföld fásításának problémájáról volt szó. Ezután tértünk csak át különböző politikai kérdésekre. Részletesen az egyes kérdéseket a hol­napi minisztertanácson tárgyaljuk le. Megkérdeztük még Darányit, mikor jele­nik meg Gömbös miniszterelnök és utána a Horthy kormányzó előtt kihallgatáson, mire a miniszter kijelentette, hogy az audiencia végleges időpontja még nincs kitűzve. Előre-­ láthatólag azonban a két egymásután következő audiencia kedden délelőtt fog megtörténni. Darányi Kálmán ezután Kánya külügymi­niszterrel együtt autóba szállt és áthajtottak a külügyminisztérium épületébe. Itt Darányi és Kánya még külön tanácskozásra vonultak vissza.

Next