Kis Ujság, 1947. február (61. évfolyam, 26-49. szám)

1947-02-01 / 26. szám

BZiöxttfiat, 1947 febrnS­ ’* Kissé enyhül aTM 4& fillér mp w A JFUggeftSeEn Kiggfiaascisi­, Fu­ldmunkás* és FoogJAri PArl lapja Főszerkesztő: Kovács Béla — Felelős szerkesztő: An­tal­­ly Gyula «WH jm­mttixa,Ttxma«xi*M G r­engsztertámadás egy belvárosi orvos lakása ellen 950 magyar elemi iskolát és 48 középiskolát zártak be Szlovákiában A csehszlovákiai magyarok deportálásának kérdése Költségvetés és keltárpolitika írta: Nagy Miklós A legutóbbi hetekben erőteljes mozgalom indult meg a magyar ne­velők anyagi helyzetének javítása érdekében. A mozgalom kedvező visszhangra talált nemcsak a neve­lők körében, ami nagyon természe­tes, hanem napilapokban, pártok­ban, a magyar élet vezető politiku­sainak nyilatkozataiban is. Már-már úgy látszott, hogy a vallás- és köz­oktatásügyi minisztérium és a Peda­gógus Szakszervezet párhuzamos és egyetértő munkája hamarosan meg­tenni a maga kívánatos jó gyümöl­cseit, s a magyar nevelők évtizedes vágya és álma beteljesedik: megszű­nik az igazságtalan megkülönböztetés a nevelők és más értelmiségi kate­góriák között, amely méltán keltette a m­agyar pedagógusok lelkében a hátratétel és az elnyomatás keserű érzését. Sajnos, újabban nehézségek me­rültek fel a terv gyors megvalósulása tekintetében. Természetesen pénz­ügyi szempontból. Meg kell monda­nunk, hogy a pénzügyminisztérium legfelsőbb vezetősége teljes rokon­­szenvel kíséri a magyar nevelők törekvéseit s a költségvetési osztály is csak a kötelességét teljesíti, ami­kor a forintvédés és a stabilizáció valóban mindennél fontosabb érde­keire irányítja a figyelmet. Éppen ezért kötelességünk még jobban megvilágítani a kérdést, mert a ma­gyar nevelők mindenkinél jobban tudják, hogy egy inflációt előidéző fizetés­javít­ással semmit sem érnének el, sőt az eddiginél is súlyosabb, ta­lán többé helyre sem hozható anyagi romlásba süllyednének. Nem tarthatjuk helyesnek azt az érvelést, amely szerint a pedagógu­sok ki akarnak ugrani az egységesen megszervezett állami státusból s hogy ez a kiugrásuk természetesen vonná maga után más kategóriák kivédhetetlen követeléseit is. A ma­gyar nevelők nem kívánnak külön­legesen kivételezett elbírálást a ma­guk számára más kategóriákkal szemben. Csak azt szeretnék, hogy kezdő fizetés, előlépés és legmaga­sabb fizetés tekintetében ők is legye­nek ott, ahol a velük egyenlő képe­sítésű, azonos minőségű és jelentő­­ségű munkát végző értelmiségiek. Hosszú évtizedeken keresztül ők vol­tak a magyar élet kizsákmányolt pá­riái. Köztudomás szerint állandóan nyomorúságos anyagi ellátásban ré­­szesülek, s mindenki mindig előttük áttolt előmenetel, fizetési osztály, az ezektől függő társadalmi megbecsü­lés szempontjából is. A nevelők most csak ennek az igazságtalan helyzet­nek a korrigálását kérik. S kérésük nem jelentene túlzott megterhelést az államháztartás szá­mára. Az összes tárcákhoz tartozó nevelőket számításba véve, havon­ként másfélmillió forintból ki le­hetne elégíteni a pedagógusok kíván­ságait. Már­pedig ez az összeg nem rendítheti meg sem a forintot, sem a stabilizáció sikerét. Erkölcsi kötelessége a fiatal ma­gyar demokráciának a közműveltség, az iskola és a nevelők új, helyesebb értékelése A nevelők státussérel­meinek orvoslásánál pedig ez a leg­fontosabb momentum! Vitathatat­lan, hogy az új magyar élet minden indulása, minden vívmánya homokra épített ingatag ház marad, ha nem fogjuk megteremteni h­ozzá a legszé­lesebb tömegek komoly műveltségét. Köztársasági államforma, demokra­tikus társadalom, földreform, új termelési rend, egészséges jövedelem­Nem lehet állítani, hogy az idő­járás változásai szorosan hozzátar­toznának a külpolitikai kérdések­hez. Ám ha közelebbről megvizsgál­juk azt a jelentést, amely elmondja, hogy a londoni Palesztina-ü­lés he­lyiségében, az angol külügyminisz­­térium egyik termében az arab ki­küldőnek végigdideregték Bevin elő­adását, akkor már megtaláltuk az első okát annak, hogy miért nem volt nagy kedve tárgyalni az ara­boknak a palesztinai zsidókról. Most Bevin magánlakására te­ték át a Palesztina-értekezlet szinthelyét. Hogy hányféle tanácskozás szín­helyét kell esetleg még áthelyezni a közeli időkben, azt még nem tud­juk, de tény az, hogy Moszkvában is dermesztő a hideg, de soha nem tapasztalt „körepesztő“ hideg ural­kodik Amerikában is, így például New Yorkban mínusz 28, följebb, Kanadában, a Yukon mellékén pe­dig mínusz 43 Celsiust mértek. Cáfolatos Ezt a fen­tóbbi időjárás-jelentést azért ikláttuk ide, hogy kellő fáté­­konysággal fogadhassuk azokat a különféle közléseket, amelyek néhány rendkívül fontosságú kérdés tárgya­lásának elhalasztásáról számolnak be, így például a biztonsági tanács el­határozta, hogy tovább folytatja ugyan a leszerelési vitát, de egyelőre nincs módjában részletesebben tag látni a kérdést, mert pontosan nem sikerült még körvonalazni a leszere­léssel kapcsolatban felmerült kívá­nalmakat. Ugyanilyen elhalasztást szenved a brit-albán konfliktus ügye is, amely mint ismeretes, a korfui csatorna elaknásítása miatt került angol bejelentés kapcsán az Egyesült Nemzetek elé. Mindezek után a cáfolatok töme­gére térhetünk át. Elsőnek mindjárt azt a madridi közlést kell megemlí­tenünk, amely­­szerint a spanyol csa­patokat nem olyan okok vonták vissza a pireneusi határról, mint amilyen okokat a világsajtó egyes orgánumai felsorakoztatnak. Ezeknek az állítólagos visszavonásoknak — hangzik a madridi közlés — semmi más jelentőségük nincs, mint hogy a Pireneusokban lévő szigorú hideg tarthatatlanná teszi az ottani táboro­zást. Egy másik cáfolat már Párisból érkezik. Eszerint nem felel meg a valóságnak az a híresztelés, hogy Franciaország megváltoztatja a Ruhr és a Rajna vidék nemzetközi ellen­őrzésével kapcsolatos álláspontját. Annál kevésbbé teszi ezt, mert a lon­doni külügyminiszterhelyettesi érte­kezleten most már Kanada delegá­tusa is csatlakozott a francia állás­ponthoz. eloszlás, békés és biztonságos élet, boldog magyar jövendő csak úgy le­hetséges, ha az eddiginél nagyon sokkal többre értékeljük iskoláinkat és nevelőinket. A művelődéspolitika minden szép elgondolása: az általá­nos iskola, a dolgozók iskolája, a népi művelődési intézetek, a szabad­­művelés, a felső­oktatás kapuinak szélesre tárása mind-mind papiros­intézkedés marad, ha nem biztos.­Egy újabb cáfolat már Rómából keltezett. A hivatalos cáfolat el­mondja, hogy téves információn ala­pul az a hír, amely szerint a szer­da reggeli londoni jelentés be­számol arról, hogy a varsói brit nagykövetet előléptetik és egyben azonnali hatállyal elhelyezik Varsó­ból. Előléptetésével és elhelyezésé­vel kapcsolatban —nót brit nagy­követ nyilatkozott a sajtónak és ki­jelentené, hogy ez az áthelyezés semmiféle összefüggésben nincs azok­kal a találgatásokkal, amelyek sze­rint ő "Személy szerint kapcsolatot tar­tott volna fenn a jelenlegi lengyel kormány ellen működő földalatti mozgalommal. A varsói brit nagy­követ volt az, aki a választások előtt informálta az angol kormányt a vá­lasztási előkészületekről, majd az ő tanácsára csatlakozott Anglia ahhoz az amerikai állásponthoz, amely ta­gadta a lengyel választások titkossá­gát és szabadságát. A lengyel választások ügyében egyébként nem akarnak lecsitulni a kedélyek. Moszkva leszögezte a maga álláspontját, mondván, hogy a len­gyel választás titkos volt és szabad és a legteljesebb mértékben megfelel a demokratikus követelményeknek. Most Amerikában Vandenberg re­publikánus szenátor hosszabb be­szédben indokolta meg, hogy Anglia és Amerika miért tért el ettől a szovjet állásponttól. — A lengyel választások szabad­ságát három nagyhatalom garantál­ta — mondotta Vandenberg szená­tor —, Anglia, a Szovjetunió és Ame­rika. Olyan jelek látszanak fenn­forogni, amelyek Anglia és Amerika számára szükségessé teszik, hogy határozottabb módon lekösse magát ünnepélyes ígérete mellett Az úgy­nevezett választás jelenleg súlyos vád alatt van — hangzott tovább Vandenberg szenátor beszéde —­ és ezért Amerikának meg kell ismétel­nie azt a kérését, hogy­ Anglia, a Szovjetunió és Amerika kormány­­megbízottai, lehetőleg a három állam feje, vagy külügyminisztere üljön össze és beható vizsgálat alá vesse a lezajlott választásokat. A­kadály­verseny Ismeretes, hogy a biztonsági ta­nács határozata értelmében nemzet­közi bizottság vizsgálja felül az Al­bániával, Jugoszláviával és Bulgáriá­val kapcsolatos görög vádakat. A bizottság ma este tartja első ülését. Valóságos akadályverseny előzte meg ezt az első hivatalos aktust, mert a görög kormány először a jugoszláv tank jó anyagi megélhetést s ezáltal függetlenséget és alkalmat az állandó önművelésre a magyar nevelők szá­mára. Értse meg végre mindenki, hogy nem lesz tanító, nem lesz tanár, üre­sen maradnak a tantermek és a ka­tedrák, ha a magyar nevelők méltós­nyos, jogos és minden túlzástól tá­­volálló kéréseit nem teljesítjük. Aki ezt nem tudja belátni, az vagy vak, sőt kormány meghívta volna Mosz­kvába az Amerikából nemrég haza­tért olasz miniszterelnököt, vagy a külgyminisztert­ delegációnak, másodszor pedig a nemzetközi bizottságba ugyancsak bevett albán delegációnak nem en­gedte meg a beutazást. A jugoszláv kiküldöttnek most már kiadták az Athénbe való beutazási engedélyt, de az albán delegátus még mindig vala­melyik határállomás kis őrházában várja dideregve, hogy eljuthasson a görög fővárosba. Ha már a Balkánnál tartunk, ak­kor említsük meg, hogy Szófiában 27 személyt bíróság elé állítottak valótlan nemzetközi hírek és rágal­mak terjesztése miatt. Ez a társaság a hivatalos szófiai közlés szerint olyan röpiratot szerkesztett, melynek ezt a címet adta: ,,K­grr­es beszéde" és amely röpirat alkalmas volt arra, hogy megzavarja a bolgár-szovjet és a bolgár-amerikai viszonyt. A szófiai közlés hangsúlyozza, hogy a cím ter­mészetszerűen félrevezető volt. Szabad hajózás idegen vizek­en. A londoni külügyminiszterhelyet­­tesi értekezlet során Kanada kép­viselőjének felszólalása azokat a ter­veket körvonalazta, amelyek szerint egy föderális német államot kell létrehozni, úgy azonban, hogy az politikailag és gazdaságilag decen­tralizált legyen. Revideálni kell az eddigi jóvátételi követeléseket is. A Ruhr-vidéket nemzetközivé kell ten­ni és Németországban végre kell hajtani a teljes demilitarizálást. Csehszlovákia kiküldötte hang­súlyozta, hogy Csehszlovákia szabad vagy rosszindulatú, mert ellensége, titkos szabotálója az egészséges de­mokratikus fejlődésnek. Ennek a kérdésnek az elbírálásánál a szűk­­látókörű, kicsinyes fináncszemann­­loknak el kell némulniok. Itt a ma­gyar jövendőről, a magyar demo­krácia sorsáról van szó! Ha lehet a szovjet birodalomban egészen kivé­telezett helyzete a nevelőnek, ha tudta és tudja nagyon okosan Cseh­hajózást kíván a Rajnán, az Elbán és a Dunán. Ezután az osztrák kom­munista párt egyik vezető alakja szólalt fel az értekezleten és kifej­tené, hogy az osztrák kommunista párt a leghatározottabban visszauta­sítja a jugoszlávok Ausztriával szem­beni területi követeléseit. Kis híreit a nagy események Ma reggel London is beszámolt arról, hogy a csehszlovákiai magya­rok deportálásának ügye az Egye­sült Nemzetek elé kerül. A hír ma­gyar vonatkozása miatt iktatjuk ide azt a másik jelentést, amely szerint Magyarországot több más állammal együtt felvették az Egyesült Nemze­tek által kijelölt élelmezési bizott­ságba. Ez a bizottság az IM­RRA megszűnése következtében folytatja majd a világ élelmezési helyzetének megvizsgálását.­­ Az angol hadügyi államtitkár nyilatkozata szerint „Anglia légi had­ereje, amely most a tartalékhaderő és a kisegítő haderő átszervezésével és feltöltésével kapcsolatban felírják, nagyban hozzájárul a béke megóvá­sához és az Egyesült Nemzetek szer­vezetének keretén belül bármikor rendelkezésre áll a törvényszegőkkel és békebontókkal szemben.“­­ Amerika kormánya nemrég közölte a kínai Csang Kai-Sek kormánnyal, hogy felszámolja a pekingi amerikai főhadiszállást. A kínai kormány em­iatt sajnálkozásának adott kifeje­zést. Ezek után érdekességként említ­hető meg, hogy mintegy 2000 ameri­kai tengerész útban van Kína felé. A hivatalos nyilatkozat szerint a ten­gerészeket szállító hajókat az előtt indították útnak, mielőtt az amerikai kormány elhatározta volna a pekingi főhadiszállás likvidálását. Maron Ferenc az Egyesült Nemzetek elé kerül Magyarországot felvették a világélelmezési tanácsba — Csehszlovákia Szabad hajózást követel a Rajnán, az Elbán és a Dunán — Vendenberg republikánus szenátor éles támadása a lengyel választások ellen — Az osztrák kommunista párt visszautasítja a jugoszláv területi követeléseket Effy választás­ a vádlottak padján Rajtaütöttek Kőszeg közelében eg­­ embercsempész-bandán A kőszegi határrendőrség már hosszabb idő óta megfigyelt két ti­tokzatos teherautót, amely poggyá­szokkal megrakott utasokkal telve, sűrűn elhaladt Kőszeg határánál, de a határon soha nem jelentkezett. A kőszegi detektívek gyanították, hogy a határt a két teherautó ille­gális módon, titkos helyen lépi át. Néhány nappal ezelőtt újra feltűnt a két teherautó, de most a detektí­vek egy gépkocsin követni kezdték a teherautókat. A határ előtt rajta­ütöttek a két kocsin és az utasokat igazolásra szólították fel. A kocsik sofőrjei, Veres Béla és Kasselik Ist­ván, revolvert akartak rántani, de a detektívek lefogták őket. Megállapították, hogy a kocsin szökött nyilasok, nyugatosak és kö­rözött összeesküvők igyekeztek nyu­gatra menekülni. A kocsikon renge­teg lőszert és géppisztolyt is talál­tak. Az embercsempész-banda ügyé­ben a nyomozás folyik. Szlovákia és Románia más kategó­riáknál jobban fizetni a tanítókat, akkor a magyar állam felelős vezetői sem zárkózhatnak el a pedagógusok méltányos, jogos és túlzástól mentes kívánságainak teljesítése elől. A ma­gyar nevelők hűséges és megbízható munkásai akarnak lenni a demokrá­ciának. Mutassuk meg nekik, hogy a demokrácia megbecsüli őket!

Next