Kis Ujság, 1947. április (61. évfolyam, 74-97. szám)

1947-04-01 / 74. szám

Kedd, 1947 Április 1 pu országgyűlési Könyvtár "állományából törölve. A Független Kisgazda-, ro­anansias*­es Felelős szerkesztő: Antalfy Gyula lapja Budapesten tiszta búzakeny­ér kerül forgalomba Frankfurtból elindult az ezüst,amelyből verik Megkezdődött a moszkvai értekezlet döntő hete Marshall külügyminiszter a moszkvai tanácskozások meggyorsításáért . Schumacher német szociáldemokrata vezér a „szövetségesek totális felelősségéről" — A fuhr vidéki zavargások háttere A most kezdődő hét a moszkvai külügyminiszteri értekezlet döntő hete lesz — jelenti a francia hír­szolgálati iroda moszkvai tudósítója. .A valódi vita valójában csak most kezdődik. Amerikai körökben bizo­nyos hangulatváltozás tapasztalható. Eddig arról beszéltek, hogy Marshall külügyminiszter siet visszatérni az Egyesült Államokba, most azonban arra gondolnak, hogy az értekezlet 5—6­ hétig eltarthat és lehetséges, hogy az amerikaiak ezt a meghosz­­szabbítást is elfogadják. Bár az amerikai rádió moszkvai tudósító­jának jelentése szerint Marshall fel­szólította a külügyminisztereket, hogy­ összpontosítsák tevékenységü­ket a három leglényegesebb kérdés­csoportra, a többi problémát pedig adják át alárendeltjeiknek és a brit rádió tudósítója is arról ad hírt, hogy Marshall e héten mild­ent elseg­­kísérel a tanácskozás meggyorsítá­sára, még­sem látszik kizártnak, hogy a konferencia hosszabbra nyú­lik, mint azt az amerikaiak eleinte kí­vánták. Marshall külügyminiszter a folyó német problémák megvita­tását szerdáig be akarja fejezni, amelyeknek során a legnagyobb el­lentét a német jóvátétel kérdése, hogy ezután rátérhessenek a német békeszerződés, a Németország de­­militarizálására vonatkozó négy­hatalmi szerződés és az Ausztriával kötendő végleges békeszerződés kér­désének tárgyalására. A moszkvai értekezlet ma lép negyedik hetébe és külföldi körökben rámutatnak arra, hogy amíg Benin és Bidault külügyminiszterek már megjelentek Sztálin generalisszimusznál, Sztálin és Marshall között eddig még nem volt találkozás. A külügyminiszterek értekezletének mai napirendjén Marshall javaslata alapján két pont szerepel: Németor­szág gazdasági egységesítésének kér­dése, továbbá az ideiglenes német kormányok formájának és jogköré­nek megvitatása. Szinites jugoszláv külügyminiszter Moszkvába utazott és útközben Bu­karestben kijelentette,, hogy az osztrák békeszerződéssel kapcsolatban Jugo­szlávia nem terjeszt elő újabb javas­latokat Moszkvában, de­­fenntart­ói korábbi, javaslatait. A héten folytatják Moszkvában az angol-szovjet szövetségi szerződés ki­­terjesztéséről és módosításáról szóló megbeszéléseket és szovjet-brit ke­reskedelmi tárgyalások is kezdődnek. James­­ Wilson, az új angol külkeres­kedelmi­­államtitkár rövidesen Moszk­vába utazik, hogy ott részt vegyen ezeken a tárgyalásokon, helyzetbe kell hozni a görög köz­gazdaságot hogy termelhessen és külföldre szállíthassa feleslegét. Ramadier és De Gaulle beszéde Ramadier francia miniszterelnök vasárnap vidéken két helyen beszé­det mondott. Hangsúlyozta, hogy egy emberöltő sem elég­­ ahhoz, hogy helyrehozza a háború okozta sebeket. Alkalmazni­ kellett bizonyos rendsza­bályokat, amelyek pillanatnyilag ugyan hátrányosan érintik az egyé­neket, ezek azonban végredeményben sikerre vezettek. Hangsúlyozta, hogy az infláció veszélye még mindig fennáll és hia az ország nem akarja, hogy elsöpörje a g g*zdasági vihar, vállalnia kell az ész diktálta áldoza­tokat. Ite Gaulle­ tábornok Brunevalban mondott beszédet vasárnap, amely­­­­ben­ hangsúlyozta: nem szabad el­tűrni semmiféle olyan kísérletet, amely arra irányul, hogy kisajátítsa a nemzeti ellenállás jelszavái. Gaulle újból elítélte­ az alkotmányt, majd kijelentené: Eljön a nap, amikor a nemzet elveti a meddő játékokat, és a franciák hatalmas tömege Francia­­ország mellett fog össze.“ De Gaulle a jövő héten Strassbourgban, a rá­következő héten pedig Bordeauxban mond beszédet. László Ferenc is felelős a ruhrvidéki zavargásokért Bár a vasárnap nyugodtabban telt el a Ruhr-vidéken, Dortmundban, Düsseldorfban és más helyeken foly­tatódnak az éhségtüntetések. A Sun­­rday Express a ruhrvidéki zavargá­sokról­ írva, azt a tanulságot vonja le, Németországban még mindig sokan vannak, akik jobban sze­retik a nácizmust, mint az igazi demokráciát. Az északnémetországi szénhivatal közlése szerint az ottani szénterme­lés­ márciusban négyezer tonnával csökkent, aminek legfőbb oka az élelmiszerellátás hiányosságai miatti nyugtalanság. Dortmund négy leg­nagyobb szénbányájában a bányá­szok nagy része sztrájkba lépett. Dr. Schumacher, a német szociál­demokrata párt vezető­je,­­ vasárnap délután Oberhausenben választási beszéde során kijelentette: „Ha a németek elismerik,­­ hogy a totális háború Németországot totális vere­ségre vezette, most a szövetségeseken a sor, annak elismerésére, hogy a totális, győzelem egyben totális fele­lősséget jelent.­ A brit megszállási övezetben uralkodó élelmezési vál­ságról szólva, Schumacher szemére vetette az amerikai katonai kormány­zatnak, hogy a déli tartományokat elvágta Németország többi részétől. A továbbiakban Schumacher kijelen­tette, hogy­ a nyugati nemzetek kép­viselői sokat beszélnek a demo­kráciáról, de az övék igen élettelen és vérszegény. Legfőbb ideje annak, hogy de­mokráciájuk a jelenlegi feltéte­lekhez alkalmazkodjék. Schumacher végül, támadta a kommu­nistákat és a keresztény demokratá­kat, szemükre vetve, hogy ■ vissza­utasítják a szövetségesekkel való együttműködést az ország újjáépítése érdekében. A moszkvai rádió ismertette a Pravda cikkét a Nyugat-Németország nácitlanításáról. A nyugati­ övezetben sorra leplezik le a földalatti náci szervezeteket, melyek mind a bosszú gondolatát hirdetik —- mondja töb­bek között a cikk. Nem lehet azt ál­lítani, hogy a nyugat­i övezetekben egyáltalán nem folyik nácit­ani­­tás, de az gyakran paródiává válik: maguk a nácik végzik a nácita­­nitást. A lap hivatkozik a potsdami határo­zatokra, amelyek kimondották, hogy ki kell irtani gyökerestől a német militarizmust és fasizmust és ennek egyik fontos intézkedése a nácitla­­nítás. „A kereskedelmi viszá­lkodások a háború csíráit vetik el" Clayton, az amerikai külügymi­nisztérium gazdasági ügyeit irányító helyettes külügyminisztere, rádióbe­szédet mondott, amelyben kijelen­tette: „A kereskedelmi viszálykodá­sok a háború csíráit vetik el. Nem valószínű, hogy együttműködést ér­hetünk el a nemzetközi politikában, ha gazdasági téren nem sikerül együtt­működnünk. Az ellenttétes eszmerendszerek alapján álló országok nagyon jó gazdasági kapcsolatokat tart­hatnak fenn egymással, amelyek kölcsönösen javukra szol­gálnak." Clayton, aki az április 10-ikéri­­jeniben megnyíló nemzet­közi kereskedelmi értekezleten az Egyesült­­­lámokat képviseli, kö­zötte, hogy az­­Egyesült Államok a nemzetközi kereskedelem alkotmány­­tervezetet szándékáénak előter­jesz. ■feni. Clayton beszélt a görög kér­désről is és hangsúlyozta, olyan NAGY FERENC beszédei mindig úgy hatnak a felzaklatott, felizgatott közvé­leményre, mint ahogyan az aggódó, kétségek között h­ány­­kódó betegre a szakorvos ko­moly, tárgyilagos diagnózisa. A beteg látja, hogy az orvos ipini kicsinyít te­ a baját, nem áltat­ja hamis reményekkel,­­de tudja, mi a gyógyulás útja. A beteg tehát érzi, hogy gyógyítása jó kezekben van, megnyugszik, aláveti magát az orvos jóaka­ratos utasításainak s már maga kedély állapotának hangulatának ez a változata egyik hatékony eszköze a gyógyulásnak Le­het, hogy nem mindenki van megelégedve azzal, amit Nagy Ferenc mond de mindenki tudja hogy senki sem alkalma­sabb az ellentétek áthidalására a különböző érdekek össze­egyeztetésére és a mindezekből származó veszélyek kiküszöbö­lésére, mint :ő„ Mégis­­mind* .‘/.ek ellenére Nagy­ Ferencet senki sem tartja ügyeskedő kom­promisszumokra hajló szilárd meggyőződés nélküli politikusé­nak. Éppen ellenkezőleg Min­denki tudja róla hogy m­eggyő­­ződéses, nemzete javát szolgálni kívánó államférfi akit a mai körülmények között pótolni nem tudnánk. Az ő személye garanciája annak, hogy ellen­­tétek és válságok között mégis szakadatlanul­ folyik az ország újjáépítése és hogy Európa e részén a mi országunk nevez­hető- leginkább a nyugalom és a biztonság hazájának. Ára 40 fillér Az iratokat ismertették az összeesküvési perben Az összeesküvők bűnperében a vádlottak kihallgatása — mint isme­­retes — véget ért. Befejezte a fzankó­­tanács a tanúkihallgatásokat is,­ így ma az orvosszakértők kihallgatására kerül sor. Az orvosszakértők: dr. Schuster Gyula és dr. Balassa László közel két héten keresztül vizsgálták Szen­t­­miklóssy István vezérkari őrnagynak és Szeniványi Homokosnak elmeálla­potát, akiket állandóan ügyeltek a­­ "tárgyalási napokon, délutánonként pedig a celláikban kerestek fel okot. Szakvéleményüket ata zárják a nép­bíróság különtanácsa elé. A Kis Új­ság munkatársának érte­sülése szerint a törvényszéki orvos­­szakértők Szentmiklóssyt teljesen kiszámíthatónak tartják. Ezzel szem­ben dr. Joó János, a család részéről megbízott ellenőrző orvosszakértő homlokegyenest ellenkező álláspon­tot fogjál pl. Az ellenőrző orvos­­szakértő szerint Szentmiklóssy gon­dolkozása­­ és cselekedetei kényszer alatt állanak, nem szabottak, hanem nagymértékben korlátozottak. Aka­ratának szabad elhatározási képes­ségét erősen lekötik és így büntető­jogi beszámíthatósága erősen csök­kent Az ellenőrző orvosszakértő vé­leményét azzal fejezi be, hogy Szény ,­miklóssy helyét az életben csak jót állhatja meg, ha hosszú szakorvo kezelésben részesül és meggyógyít Szentiványi Domokosra vonatkozó hivatalos orvosszakértői vélemény is ma kerül a népbíróság különtanácsa elé. Szentiványi — értesülésünk sze­rint — súlyos agybetegségben szen­ved, egyéb testi és pszichikai bántal­­más következtében bár büntetőjogilag felelősséggel tartozik, azonban tekin­tettel arr­a, hogy betegsége olyan le­meszelő, amely címeállapotára is ki­hal, korlátozott piacon felelős tet­teiért. Szentiványi Domokos családja nem élt azzal a jogával, hogy­ ellenőrző orvosszakértő is vizsgálja ’ elmeálla­potát, így egyedül a törvényszéki’or­­vos-szakértők véleménye lesz dönt” Szentiványi­ Domokossal kapcsolat­ban. Tekintettel arra a rendkívüli ellen­­tétre, ami a hivatalos orvosszakértők és az ellenőrző között fennáll, lehet­séges, hogy Szentmiklóssy István el­meállapotára vonatkozó végső elök­­lést az Igazságügyi Orvoal Tanác­­kozza meg. Felkelők be Paraguay fővárosát Buenos-Aires, március 6l (Reuter I, ,Isib­eron­ból­­ érkező t­­áv­­iratjelen­tések szerint a felkelői, légi­ere­je szombatan bombázta a para­guayi fővárostól mintegy 16 kilomé­­ternyire lévő vinesellei repülőteret. Vasárnap hajnalban Campogrande katonai célpontjai,ellen intéztek iát, támadást. A meglepetésszerű­ bomb­­ás nagy félelmet keltett As­und­ban. Hivatalos közlemények szeri­n Campegrandéban a bombázások kö­vetkeztében eddig három ember nő meg. (MTI) Az Országos Református Szabad Tanács nyíregyházai ülésén az el­nöklő, Bereczky Albert ,­ budapesti lelkipásztor, a nemzetgyűlés kül­ügyi bizottságának elnöke megálla­pította: A nemzeti múltnak tiszta és értékes örökségei vannak s ezek megőrzése kötelességünk. De egy­házunk sem ennek, sem másnak a lepte alatt nem kívánta vissza a megítélt múltat. Az állam és az egy­ház viszonyának alaptétele az egy­ház szabadsága.­­ Éppen az egyház szabadságának biztosításaképpen helyeseljük az egy­ház és az állam szétválasztását. A szétválasztásnál tekintetbe kell venni az egyházaknak és az államnak év­százados összeszövődését, ezért a szétválasztást évekre beosztva kell­ ,végrehajtani. Nem have, hanem köl­csönös, jóindulatú megálapodás alapján kell történnie a szétválasz­tásnak s a megállapodásban le kell­­szögezni : azt, hogy azok az egyházi és lelkészi földek, amelyek szú­­hoz, •■Ion aluliak, maradjanak az egyház birtokában. S ugyanígy az a föld is, amelyet a földreform során juttattak az egyháznak." Meg kell­­állapítani, hogy az iskolai célokat szolgáló száz holdon felüli, igénybevett földe­kért a kártalanítást milyen módon vállalja az állam. Az egyházi iskolák körül gyógyít­hatatlan sebeket ütne és súlyos kárt okozna aki a jót is meg akarná szüntetni. Az egyház nyújtson bizto­sítékot arra, hogy fejlődő, szociális szellemű embereket nevel, az állam­nak viszont nem szabad olyan igényt támasztani az egyázi iskolákkal­­szemben, amelyek az egyházak hit­­­vallási szellemével ellentétben álla­nak A hitoktatás területén egyik tét elad .*­t a keresztsén■ szentségében részesített szülök felelősségének ön­­tudatosítása A törvényhozásról a lelkiismereti szabadság ogyértelmű biztosítását várjuk, hogy az valóban lelkiismerti szabadság legyen.­ ­ Helyeseljük az egyház és az állam szétválasztását A Református Szabad Tanács nyíregyházai ülése

Next