Kis Ujság, 1949. december (3. évfolyam, 279-304. szám)

1949-12-01 / 279. szám

A Független Kisgazda Párt központi lapja Főszerkesztő: Dobi István — Felelős szerkesztő: Katona Jenő Új elvi döntések az üzlethelyiségek bérlőinek kijelölésénél Az ország villamosításának hatalmas eredményei Az újjáalakult Tudományos Akadémia új munkafeladatai A Tudományos Akadémia közgyű­lése kedden este egyhangúlag meg­választotta az újjáalakult Akadémia elnökségét. Elnökké Rusznyák Istvánt, főtit­kárrá Alexits Györgyöt, alelnök­ökké: Ligeti Lajost és Gombás Pált válsz­tották meg. Az elnökség tagjai: Lu­kács György, Novobátzky Károly, Molnár Erik, Erdey-Grúz Tibor és Straub Ernő. Ezután a közgyűlés egyhangúlag elhatározta, hogy táviratban ü­dvözlik Rákosi Mátyást és Gerő Ernőt. Rákosi Mátyáshoz a következő táv­iratot intézték: „A Magyar Tudományos Akadémia november 29-i közgyűlésén hálásan emlékszik meg arról a nagy támoga­tásról, melyben Miniszterelnök helyet­tes­er az egész magyar tudományt s az Akadémiát különösen részesítette és amely nélkül az Akadémia újjászüle­tése lehetetlen lett volna. A megúj­­hodott Akadémia,­­ annak elnöksége mindent meg fog tenni abban az irányban, hogy az Akadémia most már a magyar tudományos élet igazi központja és vezető szerve legyen és ezzel a szocialista építést, a dolgozó nép kulturális emelkedését a marx­ista-leninista tudomány fejlődését előmozdítsa. Gerő Ernő államminiszterhez a kö­vetkező táviratot intézték: „A Magyar Tudományos Akadémia november 29-i közgyűlésén hálával emlékezik meg Miniszter Úr működé­séről, melyet mint a Magyar Tudo­­támogatás, melyet Miniszter Úr a tu­datában vagyunk annak, hogy az a támogatás, melyet Miniszter­­úr a tu­dományos kutatásnak és a tudósok­nak a Tudományos Tanács elnöki székéből adott, segített hozzá a Ma­gyar Tudományos Akadémia újjá­éledéséhez. Azok az irányelvek, me­lyeket Miniszter Úr elnöki program­jában adott, fogják vezetni további munkánkat. A Szovjetunió élenjáró tudományát tekintjük példaképünknek — mondja Rusznyák István, az Akadémia elnöke Rusznyák István Kossuth-díjas egye­­temi tanár, az újjáalakult Magyar Tudományos Akadémia elnöke, nyi­latkozott a Magyar Távirati Iroda munkatársának az Akadémia új fel­adatairól, jövő munkájáról. — A Tudományos Akadémia új elnökségének megválasztása nem­ egy­szerű vezetőség-változást jelent, az Akadémia működése is megváltozik, mégpedig elsősorban minőségileg — mondotta. Megváltoznak célkitűzései és megváltoznak azok a feladatok is, amelyeket meg kell valósítania. Az Új alapszabályok kimondják, hogy az Akadémia feladata az elméleti és al­kalmazott tudományok fejlesztése, megszervezése és általában az, hogy a tudomány minden eszközével hozzá­járuljon a szocializmus építéséhez. Ebből következik az is, hogy meg­szűnik az Akadémiának a néptől való eddigi elzárkózása. Az új Akadémia szoros kapcsolatot teremt majd a tö­megekkel, amelyekért küzd, és ame­lyekből erejét meríti. E célkitűzésből világosan adódik az is, hogy a tudo­mány, amit művelni akarunk, marxista-leninista tudomány s műve­lésében a Szovjetúnió élenjáró tudo­mányát tekintjük példaképünknek. Igyekszünk szoros kapcsolatot terem­teni a Szovjetunió tudományos aka­démiáival, hogy minél részletesebben , minél közelebbről megismerhessük az élenjáró szovjet tudomány ered­ményeit. — A Tudományos Akadémia leg­fontosabb feladatai közé tartozik a tudomány megszervezése, a tudósok, a tudományos eszközök, valamint a folyamatban lévő tudományos kuta­■­dásokra vonatkozó adatok nyilván­tartása. Gondoskodnia kell a tudo­mányos munkák elvégzéséhez szük­séges munkaerők és egyéb eszközök tervszerű biztosításáról. Az ötéves népgazdasági terv hatalmas feladato­kat ró az Akadémiára, amely e terv­nek tudományos kérdéseit lesz hi­vatva megoldani. Az Akadémia ebből a célból tudományos tervet készít, amelyet részint saját szervezete, ré­szint pedig az irányítása alá rendelt tudományos intézetek útján hajt majd végre. — Az Akadémia a tudományos ismeretek terjesztésével közreműkö­dik majd dolgozó népünk kulturális színvonalának emelésében. Nemcsak tudósok számára, hanem a dolgozói­­számára is tartunk előadásokat, tu­dományos munkákat adunk ki és könyvtárunk is mindig nyitva áll az érdeklődők számára.­­ A Magyar Dolgozók Pártja min­dig tudatában volt annak, hogy a tudománynak milyen óriási jelentő­sége van a szocializmus építésében és ezért kezdeményezte annak idején a Tudományos Tanács életrehívását, amely Gerő Ernő elnöklete alatt ha­talmas lendületet adott a magyar tu­dományos munkának. A Tudomá­nyos Tanács olyan széleskörű, jelen­tős támogatásban részesítette a tudó­sokat és a kutatómunkát, amelyet csak egy szocializmust építő ország biztosíthat a tudomány számára. A jövőben a Tudományos Tanács fel­adatai szintén a Magyar Tudományos Akadémiára hárulnak.­­ Hatalmas feladatok várnak a Tudományos Akadémiára s hogy eze­ket sikerrel teljesíthesse, a magyar dolgozó nép összességére támaszkod­nak, elsősorban annak élcsapatára, a Magyar Dolgozók Pártjára és népünk bölcs vezetőjének, Pálosi Mátyásnak iránytmutató támogatására. Ezzel a segítséggel feladatainkat meg fogjuk oldani, hogy kiérdemeljük azt a ha­talmas támogatást, amelyet népi de­mokráciánk a tudománynak juttat — fejezte be Rusznyák István nyilatko­zatát. Lezuhant egy amerikai repülőgép: húsz halott Dallasból (Texas) jelentik. Az Amerikai Légitársaság egyik DC­-6 S résű kereskedelmi repülőgépe út­­a Mexico­ City felé a dallasi re­pülőtér közelében kigyulladt és le­zuhant. A gépen 39 utas és öttagú legénység utazott. Huszonnégy utast kórházba számítottak, a gép romjai alól húsz hejltat vonszoltak ki. A legszélesebb tömegek harci mozgósítása az új háború fenyegetése ellen Is Pravda cikke méltatja a Tájékoztató Iroda közleményét A küzdelemnek, amely az impe­rialista háborús uszítók tábora és a béke erői között folyik, nagy­jelentőségű eseménye volt a Kom­munista- és Munkáspártok Tájé­koztató Irodájának magyarországi értekezlete és az erről kiadott hi­vatalos jelentés. A Szovjetúnió Kommunista (bolsevik) Pártja, a népi demokráciák élenjáró munkáspártjai, a francia és olasz Kommunista Párt kép­viselői a világkö­z-’lény tudo­mására adták egybehangzó véle­ményüket a béke védelmének, a munkásosztály és a munkáspártok feladatainak és a titoista árulók ellen vezetett kérlelhetetlen harc­nak a kérdéseiben. A jelentésben kifejezésre jutott az a tény, hogy az emberiség történetében először sikerült létrehozni egy szervezett békefrontot s annak élén a világ békéjének oltal­mazó­ja és zászlóvivője, a Szovjet­unió áll. Rámutatott a jelentés arra, hogy a demokrácia erői, a béke híveinek erői sokkal nagyob­bak, mint a reakció erő. Megje­lölte a feladatot, amely nemcsak a munkáspártoknak, hanem a vi­lág népeinek feladata: fokozni kell az éberséget a háborús orval­­tógátokkal szemben, szervezni és tömöríteni a széles néptöm­beket a béke ügyének cselekvő védel­mére. A győzelmes demokratikus Ki­­nával, Koreával és a Német Dem­o­kratikus Köztársasággal megerősö­dött és folyton erősbödő óriási béketábor álláspontját fejezte ki a közlemény, az egész emberiség számára útmutatók adott a nagy világkén­ések megítéléséhez és az esemény fontosságának felisme­réséről tanúskodik a Tájékoztató Iroda közleményének visszhangja a világsajtóban. A Tájékoztató Iroda közleménye a világsajtó érdeklődésének középpontjában A Pravda mai száma „A békéért, demokráciáért és a népek nemzeti függetlenségéért“ című cikkében a Kommunista Pártok Tájékoztató Irodája tanácskozásának eredményei­vel foglalkozik. A Pravda megállapítja, hogy a Kom­munista Pártok Tájékoztató Irodájá­nak november 29-én nyilvánosságra hozott nyilatkozata elsőrendű jelentő­ségű a Kommunista- és Munkáspártok működése, a világ dolgozó tömegei létérdekének megvédése szempontjá­ból. A Tájékoztató Iroda november második felében Magyarországon le­folyt értekezletének döntései a leg­szélesebb néptömegeknek harci moz­gósítását célozzák az új háború fenyegetése ellen. A határozatok felfegyverzik a kommunistákat, a munkásosztályt és a dolgozókat a békéért, demokráciáért, a népek nem­zeti függetlenségéért és a dolgozók létérdekeiért folytatott harcban. A Tájékoztató Iroda határozatai rá­mutatnak az imperialista rendszer gyógyíthatatlan betegségére, az impe­rializmus fokozatos gyengülésére. A Kommunista- és Munkáspártok Tájékoztató Irodájának határozatai — hangsúlyozza a Pravda — erősítik a munkásosztály hitét ügye biztos győzelméből, rámutatnak a demokra­tikus tábor erőinek növekvő hatal­­mára, amely tábort a nagy Sztálin lelkesíti a békéért, demokráciáért és a szocializmusért folytatott harcában. A Lengyel i­nuituli tronu jelentése szerint kedden az egész lengyel sajtó szó szerint közölte a Tájékoztató Iroda értekezletéről kiadott közle­mény szövegét, valamint a három határozatot. A lengyel lapok a fmtá­­rozatok címe alá írt alcímekben ki­emelik: „Két irányzat a világpolitikában. ” Az angol-amerikai tömb új háborús készületei. — A dolgozó tömegek el­szegényedésének növekedése Nyuga­ton. — A nemzetek nem akarnak há­borút. — A Kommunista- és Munkás­pártok felad­at a békéért vívott ha­rcban. — A munkásosztály egysé­gének megszilárdítása. — A nemze­tek közötti együttműködés propa­gandája. — A béke és szocializmus táborának további megerősítése. — A jobbolda­i szociáldemokrácia az imperi­­izmus szolgálatában. — A Tito klikk átállt a fasizmus o­dalára­­— Belgrad kim,központ és kommu­nistaellenes propagandakor,pont. — Harc Jugoszlávia visszatéréséért a demokrácia és a szocia­izmus tábo­rába.“ A Scenteia, a Román Munkáspárt központi lapja ugyancsak szó szerint ismerteti a közleményt és a határo­zatok szövegét. Az Humanité, a Francia Kommu­nista Párt központi lapja az első ol­dalon kezdi, ezenkívül a harmadik és negyedik oldalán te­jes egészében is­merteti a nagyjelentőségű közle­ményt. Az Humanité kedd reggeli közleménye után a párisi déli lapok már vezető helyen foglalkoznak­­ nagyjelentőségű eseménnyel A C* Soir első kiadásában vezető helyen ismerteti a három határozatot. A jobboldali France Soir az első oldal első hasábján számol be a Tájékoz­tató Iroda értekezletéről és határoza­tairól és egyik címében kiemeli, hogy a demokratikus tábor megerősíti a harcot az imperialista tömb ellen. Al­címében kijelenti: „A Jugoszláv Kommunista Pártnak nincs joga többé kommunistának nevezni ma­gát.* Az Unita, az Olasz Kommunista Párt központi lapja „A béke és a szocializmus arcronalának megerősí­téséért“ főcím alatt ismerteti a nagy­­jelentőségű közleményt A szöveg kö­zött a három előadó: Szusz­ev, Tog­liatti és Gheorghiu-Dej fényképe van. I­ Kínai Népköztársaság figyelmeztetése a szomszédos országok kormányaihoz Csu-Ert-Laj, a Kínai Népköztársa­ság kormányának külügyminisztere kedden nyilatkozatot tett azzal kap­csolatban, hogy Kuominiani-reak­ciósok a szomszédos országokba próbálnak menekülni. A nyilatkozat kijelenti: „A Kínai Népköztársaság felsza­badító hadserege gyorsan folytatja a Kuomintang-erők maradványai­­nak megsemmisítését, Dél- és Dél­kelet-Kína nagy területének felsza­badítását és ennek során közeledik országunk délnyugati határához. A reakciós Kuomintang-horda, amely­nek élén Csangkajsek, I­­ Csang Jen, Pui-Csung-Hszi és Jü-lian Mu­ áll, most megkísérli hogy a Kínával határos helyeket megvert csapatai­nak és tisztjeinek menedékhelyül használja fel ét támaszponttá ala­kítsa át. Tekintettel erre a körülményre, a Kínai Népköztársaság kormányának nevében ünnepélyesen felhívom a francia kormánynak és a Kína hatá­rával szomszédos más területek kor­mányainak figyelmét: kormányunk politikájának rendíthetetlen célja, hogy a Kuomintang minden re­akciós fegyveres erejét teljesen meg­semmisítse. Bárhová meneküljenek is a megvert Kuomintang reakciói

Next