Kis Ujság, 1950. január (4. évfolyam, 1-25. szám)

1950-01-01 / 1. szám

A Szovjet Katonai és Légihaderő Művészegyüttese Budapesten A Magyar Szovjet Társaság meg­hívására Budapestre érkezett a Szov­jet Katonai és Légihaderő Művész­eg­yüttese. A Magyar Szovjet Társaság és a Kultúrkapcsolatok Intézete sajtó­­fogadást rendezett tegnap a tisztele­tükre. Borháth György, az MSZT fő­titkára üdvözölte a szovjet vendége­ket s azoknak vezetőit: Iván Georgije­­vics Livcsenkot, az együttes vezető­­karmesterét, Korehy Szergej Gavrilo­­vics táncmestert, Szergej Nikolajevics másodkam­estert és Hosztina Konstan­­tinova balettmesternőt. Livcsenko vezető karnagy elmon­dotta, hogy a Szovjet Katonai és l­égi Haderő Együttese 60 tagú vegyeskar­­ból, 25 tagú tánckarból és 16 tagú zenekarból áll. Egy évvel ezelőtt ala­kultak meg. Ezalatt mintegy 200 hangversenyen vettek részt. Utoljára Bécsben vendégszerepeltek, ahol négy hangversenyt adtak. A zenekart főleg népi hangszerekből állították össze. Műsorukban népszerű szovjet dalok szerepelnek, de klasszikusokat is elő­adnak. Táncban a népi táncoknak művészei. A szovjet vendégek pénte­ken este a honvédség előadásán mu­­tatkoztak be a Nemzeti Színházban, míg a nagyközönség számára pre­mierjük szombaton lesz a Fővárosi Operettszínházban. Újév napján két­szer lépnek fel, délután a Városi Színházban, este az Operaházban. Méltatásukra visszatérünk. Felavatták a Rákosi Mátyás kultúrházat A hároméves terv befejezésére ké­szült el Angyalföldön az első buda­pesti kultúrház. .A főváros új kultúr­palotáját a magyar nép nagy vezéré­ről, Rákosi Mátyásról nevezték el. A felavatási ünnepségen Broda Károly tanácsnok mondott megnyitót, majd Pongrácz Kálmán, a főváros polgár­mestere ünnepi beszéd keretében nyi­totta meg a kultúrházat. — Aki felnéz ennek az épületnek a homlokára, annak tudnia kell, hogy Angyalföld munkásságának a terme­lésben élenjárva, a kultúra területén is ki kell vennie a részét abból a harcból, amely Pártunk vezetésével Rákosi Mátyás irányítása alatt az egész országban folyik a burzsoázia műveltségi monopóliumának felszámo­lásáén, a szocialista kultúra megte­remtéséért. Angyalföld dolgozói ebben a harcban megállták eddig is helyü­ket, a kultúrházzal új fegyvert ad­tunk az angyalföldi munkások ke­zébe. —­ A kultúra területén új és új fegyverekkel fogjuk erősíteni mun­kásosztályunkat, hogy valóban örö­kösévé válhasson annak és továbbfej­lessze, mindazt, amit az emberi eszme kultúrában eddig teremtett. Ezt a kultúrházat a hároméves terv során létesítettük. Ötéves tervünkben tovább fogjuk vinni a megkezdett munkát é­s újabb kultúrlétesítményekkel erősít­­jü­k munkásosztályunkat, dolgozó né­pünket — mondotta a polgármester. " A kerület dolgozói nevében Vertein Ferenc elöljáró beszélt, majd nagy­szabású kultúrműsor következett. A sztahanovista munkájában egyre jobban közeledik a mérnök munkája felé A hírhedt Taylor, a kapitalista „ész­­szerűsítő“, az izzasztórendszer ideoló­gusa szerint: a kapitalista vállalatok igazgatóinak az a feladata, hogy min­den munkást rászorítsanak arra, hogy a lehető legnagyobb jövedelmet bizto­sítsa a vállalkozónak, hogy „a kezde­­ményezőképesség legjobb érvényesíté­sét kikényszerítse minden egyes mun­kásból“. . Alkotásra senkit sem lehet kény­szeríteni, mivel a kényszer ■— termé­szeténél fogva — ellentétben áll az al­­katápai. n­sak­ a szocializmusban, ahol a munka és a munkás szabad, érvé­nyesül a dolgozók kezdeményezőkész­sége — ír­ja a szovjet szakszervezetek lapja, a Trud, majd így folytatja: Alekszej Petrovics Makarovnak, a Moszkvai Szerszámgyár csiszoló mun­kásának munkája szüntelen alkotás. Senki és semmi nem kényszeríti őt, aki az ötéves terv során eddig már 19 évi feladatot végzett el és a terv befejezéséig még 3-­4 év teljesítmé­nyét akarja felmutatni. Azok a kü­lönleges nehézségek, amelyek a gyár­ban a rendelésről-rendelésre való át­menet gyakoriságából származnak, csak fokozzák észszerűstül, kezdemé­nyező képességét, fejlesztik teremtő erejét. A technika fejlődése, az újítások bevezetése mindig több és több isme­retet követel a munkástól. Makarov is beül esténként az iskola padjába, matematikát tanul, hogy könnyebben számolhasson a törtekkel, foglalkozik a nyelvtannal is, hogy pontosabban fejezhesse ki magát, amikor a fiata­labbakat tanítja. Ha elvégzi ezt a tanfolyamot, beiratkozik a mester­­iskolába. Ott majd alaposabban fog­lalkozik a rajzolással, amire szüksége van az új készülékek megszerkeszté­sénél, mélyrehatóbban tanulmányozza a technológia kérdéseit, a gyorsfém­­vágás teméretét és a termelés szerve­zetét. Ezekre az ismeretekre szükség van a munkapadnál. Az alkotó sztahano­vista munka már jellegénél fogva is előbbre viszi a munkást és ott ma­radhat a munkapad mellett, a régi helyén, mégis a tudás új magasla­taira emelkedik. Szüksége van a mindig magasabb­­fokú tudásra, mert a sztahanovista, munkájában egyre jobban közeledik a mérnök munkája felé. Ezért tanul kitartóan, a gyár segítségével, így valósul meg a sztálini jövendölés, hogy eltűnik a különbség a fizikai és a szellemi munka között — az az ellentét, amely a kapitalizmusban egyik fő forrása a társadalmi egyen­lőtlenségnek. JW G­M!­A BIAKMCLICITÖ VULKÁN A­UTÓKÁLYHA AUTÓ- ÉS ALKATRÉSZKERESKEDELMI N.V. VI. NAGY/REZŐ U. ll^TEL. Ul-20»3­2 (Vasárnap, január 1) Nógrádi Sándor újévi üzenete a magyar szabadságharcosokhoz A Magyar Szabadságharcos Szövet­ség hetilapja újévi számában közli Nógrádi Sándornak, a szövetség elnö­kének újévi üdvözletét a szabadság­­harcos szervezetekhez és a szövetség minden tagjához. — Bajtársak! — hangzik az újévi üzenet.­­ Az elmúlt esztendőben a magyar népi demokrácia sikerrel ol­dotta meg feladatait: megszilárdult a munkásosztály-vezette nép hatalma, a kitűzött határidőt csaknem nyolc hó­nappal megelőzve, maradéktalanul tel­jesítettük a hároméves tervet, kiszéle­sítettük népgazdaságunk szocialista szektorát, helyes külpolitikánkkal, belső erőink növelésével és a nép sza­badságára törő imperialista ügynö­kökre mért súlyos csapásokkal hozzá­járultunk a hatalmas Szovjetúnió ve­zette béketábor megerősítéséhez.­­ Mindezeket az eredményeket a mi dicső, nagy Pártunk, a Magyar Dol­gozók Pártja és népünk szeretett taní­tója és vezére, Rákosi Mátyás vezeté­sével értük el. —­ Az újévet dolgozó népünk az eddi­gieknél is nagyobb feladatokra felké­szülve köszönti. —­ A magyar szabadságharcosok fel­adata: forradalmi akarattal, megfeszí­tett munkával és tanulással Rákosi szellemében szakadatlanul erősíteni a békearcvonal magyar szakaszát és küzdeni népünk boldog, szocialista jövőjéért. Olcsóbb lett a telefon A posta január 1-től az MDP és Rebrits Lajos közlekedés- és posta­ügyi miniszter kezdeményezésére csökkenti a távbeszélődíjakat.. Meg­szűnik a belépési díj és az alapdíj Budapesten 70 forintról 60 forintra, az ikerállomásnál 32 forintról 25 forintra csökken. Vidéken az alapdíj 25—40 forintra, az ikerállomásnál pedig a különvonalú állomás alap­díjának felére csökken. A nyilvános állomásokról való helyi beszélgetés Budapesten 80 fillérről 60 fillérre csökken. Leszállítanák a távolsági beszélgetések díját is. Újév napjától a helyi postai díjszabás érvényes Nagy-Budapest egész területén A Magyar Postavezérigazgatóság felhívja az egyes postahivatalok és a nagyközönség figyelmét, hogy 1950. évi január hó első napjától Budafok, Csepel, Kispest, Pesterzsébet, Pest­­szentlőrinc, Rákospalota és Újpest eddigi megyevárosok, továbbá Albert­falva, Békásmegyer, Budatétény, Cin­­kota, Mátyásföld, Nagytétény, Pest­­hidegkút, Pestszentimre, Pestújhely, Rákoscsaba, Rákoshegy, Rákoske­resztúr, Rákosliget, Rákosszentmi­hály, Sashalom és Soroksár nagyköz­ségek)* feladott postai küldemények­nél a budapesti helyi díjszabás ér­vényes. Lóv meny A mai Jiget­iverseny programja Az idei Jigeti-évad utolsó nap­ján, ma 3 órakor kezdődő ver­seny során kerül eldöntésre a Szilveszter-díj, amelyben legjobb hosszútávú lovaink találkoznak. A sampionhajtó Marsh­all lova, Louise Roy és a jó formát mutató Indokolt első esélyek ebben a ver­senyben. Tizenöt indul­ót neveztek a Nemzetközi HandicapTM, de általában igen népesek a mezőnyök, mert a tíz futamra közel 170 lovat neveztek be. Jelöltjeink a szombati verseny, napra: I. Gyula vezér — Hilda — Bagatell — Fegyvernek II. Cserebogár — La fiosa — Dos HI. Louisa Boy — Indokolt — Uniforme IV. Új kürtös — Talisman II. — Igaz­gató V. Tamara III. — Őzike — Meridian III VI. Kispus — Pandúr — Lis Való VII. Honvágy — Lotte Hammer — Első II. VIII. Lydia Britton — Konta-hajt. — Futó­rózsa IX. Jónás-hajt. — Ipolyazög — Pásztó X. Merész H. — Hajnalka — Ádám fia. ­ hétvége időjárása: Szeles, hidegebb idő Általános időhelyzet: A Szovjet­únió északi részein felhalmozódott hideg levegő Skandinávián és a Balti­­tengeren keresztül Közép-Európát is elárasztja és az eddigi enyheséget megszünteti. Várható időjárás: Kellemetlen északi széllel fokozatosan hidegedő idő. Az égbolt változóan felhős lesz, de havazásra legfeljebb igen kis mennyiségben lehet számítani. A fővárosban, a hőmérséklet a vasárnapra virradó éjjelen már erő­sen a fagypont alá süllyed és Újév napján nem megy az olvadáspont fölé. Szeles lesz az idő és kisebb hószállangózástól eltekintve, száraz is.A hegyeken­ sportolásra alkalmas hó sehol sincsen és számottevő hó­esés nem is várható, legfeljebb a Mátrában és a Bükkben lesz egy ke­vés. A hőmérséklet ott a mínusz 10 fok közelébe süllyed. Tóth Géza főmeteorológus 1950 Január 1 Néhány óra még s megkezdődik a huszadik század második fele­ Álljunk meg hát egy röpke villa­násra, hajoljunk e letűnt idő fölé s tegyünk számvetést — mit jelentett a magyarok számára a huszadik század első fele? Két világháború. Dórén kiontott vér a Piavéban, a csendes Donban. Másfélmillió kivándorolt paraszt a század első tizennégy éve alatt, egy­millió halott az olasz, a galíciai, szer­biai és regáti csatatereken. Horthy­­korszak, kócsagtollas urak és há­rommillió koldus a falvak dermedt csendjében. Egymillió 184 ezer ma­gyar paraszt kezén egymillió 600 ezer hold s tízezer úribirtokos ke­­zén három és negyedmillió hold. Azután a Don-kanyar, a halálkanyar és Budapest lángokban ... Egyetlen emberöltő, ahol a fér­fiak kétszer mentek a csatába s ahol alig akad család, amelynek ne lenn­e háborús halottja. Néhány óra még­­ elkezdődik a huszadik század második fele — az új Magyarország, a szocializmus felé menetelő Magyarország törté­nelme legnagyobb alkotását kezdi meg. Az első 49 év: két háború, pusz­tulás, felperzselt ország, az új fél évszázad olyan alkotások sora, ami­lyeneket még nem ismern e haza. 1950 január­j — az első ötéves terv kezdete. Új városok, új lakó­negyedek, új hidak, új falvak; öt év alatt annyit fog alkotni e nép, amennyit alkotni elkésett vagy el­maradt két évszázad alatt Erre gondoljunk ma éjjel éjfél­kor, mikor lealszanak a fények egyetlen pillanatra, a lakásokat vagy termeket jókedvű zsivaj és láb­an tölti el s felharsan a hurrá ezer­­kilencszázötven­re. — öt évvel ezelőtt, 1944 december 24-én a sopronkőhidai fegyház udvarán a nácik és nyilas bérencei­­ meggyilkolták a Kommu­nista Ifjúsági Szövetség három ki­váló harcosát, Pesli Barnabást, Pa­taki István és Kreutz Róbertet. A MINSz az évfordulón e Kerepesi­ úr temetőben az ifjúmunkás mártírok sírjánál megemlékezett a hősük em­lékéről. Hollós Ervin, a MINSz fő­titkára mondotta az emlékbeszédet, majd megkoszorúzták a sírokat.­­ A kínai néphadsereg pénteken elfoglalta a Csengt­­ól 120 kilométerre északkeletre fekvő Mie­­nyangot, valamint Tungasi-szigetet.­­ Moszkvából visszaérkezett a fővárosba az a küldöttség, amely a nagy Szlá­vnnak elvitte a magyar nép ajándékait. A küldöttség tagjai: Berki Mihályné, Muszka Imre és Csillag Miklós nagy elragadtatással nyilatkoztak moszkvai benyomásaik­ról.­­ Az Indonéziai Egyesült Államok jövendőbeli haderejét az amerikaiak saját katonai rendszerükbe akarják be­kapcsolni és az USA rövidesen 100 millió dollár értékű kölcsönt nyújt a Hatta-bábkormánynak — jelentik a holland baloldali lapok. — Kilencféle új rendőri be- és ki­jelentőlap van érvényben a legújabb belügyminiszteri rendelkezés szerint. E nyomtatványok a következők: 1. bejelentőlap 17—60 év közötti fér­fiak állandó lakásának bejelentésére, 2. bejelentőlap a nők, továbbá a 17 éven aluli, valamint a 60 éven felüli férfiak állandó lakásának bejelenté­sére, 3. kijelentőlap a 17—60 év kö­zötti férfiaknak az állandó lakásból való kijelentésére, 4. kijelentőlap a nőknek, továbbá a 17 éven aluli, va­lamint a 60 éven felüli férfiaknak az állandó lakásból való kijelentésére, 5. bejelentőlap az ideiglenes lakás be­jelentésére, 6. kijelentőlap az ideig­lenes lakásból való kijelentésre, 7. bejelentőlap a szállodában megszállt személyek bejelentésére, 8. kijelentő­­lap a szállodából eltávozottak kije­lentésére. 9. bejelentőlap a férfiak 17 éves életkora elérésének bejelenté­sére. — A postavezérigazgatóság közti, hogy a vidéki távbeszélőhálózatok területén telefon­előfizetőül jelentkező jogi személyekre vonatkozó megkereséseket a jövőben a táv­­beszélőállomás felszerelése után kell az ille­tékes rendőrhatósághoz továbbítani. Ha a rendőrhatóság a jogi személy távbeszélő­­előfizetőn­ való elfogadása ellen kifogást emel, a kifogásról a postahivatal a posta­igazgatóságnak tesz jelentést . Manchesterben sztrájkba léptek az autóbusz- és villamoskocsijavító­­ü­zem munkásai. A szövő- és fonó­ipari szakszervezetek képviselői Man­chesterben tiltakoztak az ellen, hogy a munkáltatók elutasították a mun­kások kétheti fizetéses szabadságra irányuló követelését.. . Az indiai kormány elhatározta, hogy diplomáciai kap­csolatokat létesít a Kínai Népköztár­sasággal. — McArthur főhadiszállása 550 ol­dalas beszámolót tett közzé és ebben azt állítja, hogy a születésszabályo­zás a „legbiztosabb“ mód Japán gaz­dasági helyzetének megjavítására. — Zenei körök szervezése. Buda­pesten a Zenészszövetség megszer­vezi a zenei köröket. „Szükségesnek tartjuk. — írja a zenei körök meg­szervezését bejelentő közleményben a Művészeti Dolgozók Lapja, — hogy szaktársaink jobban megismer­jék a haladó szovjet zenét, a szocia­lista zenekultúrát, a realista zenemű­vészetet, ötéves tervünk kulturális fejlődésünk szocialista irányának új lendületet ad, határozott feladatként jelölve ki a kérlelhetetlen harcot a kapitalista maradványok ellen s a szovjet kultúra példáját követve, „megteremti a formájában nemzeti, tartalmában szocialista“ művészetet. A létesítendő zenei körök hivatása: tagjaikat előkészíteni a feladat telje­sítésére.“ — A Norvég Kommunista Párt kez­­deményezésére országszerte béke­­bizottságok alakulnak. — A vidéki kisiparosok képzésére tapasztalatcsere mozgalmat indít a KIOSZ. A KIOSZ központi szervezői járják hétrét-hétre az ország legtá­volabbi részén is a vidéki csoporto­kat, hogy kellő tájékoztatást adjenak a vidéki kisiparosságnak e kérdés­ben hogyan kell bekapcsolódnia a kisiparnak a szocialista tervgazdálko­­dásba. A KIOSZ-szervezők gyakorlati tanársokat is adnak az elméleti tájé­koztatásokon kívül s heti munkáinkról rendszeresen beszámolnak a KTOSZ- központok A központ most a vidéki dolgozó kisiparosság érdekkében he­tenként tapasztalatcsere-ülést tart a KIOSZ szervezői részére. A tanasz­­talatcsere-ülések célja hogy mihama­rább minden kidmmnos bekancsolód­­jék a terv munkába s így kisiparunk helyesen és arányosan egészítse ki a magyar népgazdálkodásban a nagy­üzemek munkáját. — Korlátozás a diós­­állításban. A könnyüipari miniszter az Országos Tervhivatal elnökével és a földműve­lésügyi miniszterrel egyetértésben korlátozta a héjas dió és a dióbél nostai szállítását­­ kiadott rendelet szerint egyik községből a másik köz­ségbe héjas diót 20 kg dióbelet 5 kg mennyiségen felül csak szállítási iga­zolvány ellenében szabad szállítani. m HÍVTA! tyehj­y­t&pAC+f / Miliomns úr szerelmes ti SZELLEMES GOM­BE TI­ KOr amerikai film hazugséad­re -Z( • fiatal MÁJUS­­ 1 Átrium) PEST (Corso), TÁNCSICS, KORZÓ (Újpest), TATRA (Peatitanlerrstbet) I

Next