Kis Ujság, 1951. április (5. évfolyam, 76-100. szám)

1951-04-01 / 76. szám

Ma: Bélyegrovat 4» 60 Teljes vasárnapi galopp-programm Keresztrejtvény ^ZG^NVasárnap, 1951 április 1 A Független Kisgazda Párt központi lapja Főszerkesztő: Dobi István — Felelős szerkesztő: Katona­­Fenő Stockholmtól Berlinig írta: BERECZKY ALBERT 'T­ragikus is és vigasztaló is, hogy a ■* második világháború csaknem katasztrofális pusztításai után hat évvel a háború vagy béke kérdése súlyosod;­* rá az egész világon mil­liók lelkére. Tragikus, mert a há­ború befejezése után reménységgel néztek a népek a következő évtize­dek felé. Egyszerű emberek, nem is mertünk arra gondolni, hogy ilyen hamar lehet felejteni és ilyen keve­set tanulni abból, amit átéltünk. De vigasztaló vonása is van ennek az új helyzetnek: éppen az a tény, hogy egyszerű emberek milliói világszerte érzik, hogy ez az ügy rájuk tartozik. Mind szélesebb körben válik tuda­tossá az a meggyőződés a legkülön­bözőbb és egymástól földrajzilag tá­vol élő népek nagy tömegeiben, hogy az ő bőrükre megy a dolog. A né­pek mindinkább tudják, hogy ma még lehet olyan közös és cselekvő felelősségre ébredni, amely lehetet­lenné teszi, hogy „róluk, nélkülük“ döntsenek. ( E sorosó írója ezt a növekvő em­beri szolidaritást szeretné szolgálni­ és erősíteni. Mint egyházi ember, mint az egyik legnagyobb európai re­formátus egyház püspöke, kötelessé­gének érzi, hogy minden alkalmat megragadjon, amikor valamit tehet, vagy szólhat a ma legdöntőbb ügye: a béke­szolgálatban. Tudatában van annak is, hogy a béke ügyében való állásfoglalás ízem sajátos és kizáró­,­lagos egyházi ügy. Amannak az életnek olyan területei,­­ ahol az egyházaknak különleges feladatai vannak és jaj lenne, nekünk, ha ezekről megfeledkeznénk. De a­ földi béke nem olyan ügy, ami csak reánk tartoznék és mitőlünk füg­gene. Mindenki ügye, ez, aki ember­­­ként él ezen a földön é s az egyház emberei is elsősorban úgy érdekel­tek és felelősek benne, mint embe­rek. Felelősségünk mégis minősített és fokozott felelősség, mert éppen nekünk kell mély megrendüléssel át­érezni, hogy az embertelenség az igazi istentelens­ég. Nem igényel­hetünk többet, mint a becsületes részvételt a nagy és közös emberi ügyben — együtt mindenkivel, aki a világ bármely részén őszintén küzd az ellen, hogy újra lángba boruljon minden és alig elképzelhető pusztu­lás színhelyévé legyen ez a világ. De ezt igényeljük és ezt joggal el is várja tőlünk minden jóakaratú ember. Felelősségünket és szolgálatunkat főleg a következőkben látom Stock­­holmtól idáig. Tudatosítanunk kell magunkban és mindenkiben, akihez a szavunk elér, hogy a föld elég nagy és elég gazdag ahhoz, hogy békés és boldog otthona lehessen minden embernek és minden népnek. Miért nem lett mégis azzá­l mind a mai napig? Mi az oka annak, hogy olyan egyházi világszervezet, mint az Egyházak Világtanácsa — kizáró­lag nyugati résztvevők legutóbbi ta­nácskozásán — kénytelen volt ilyen megállapításokat tenni. „Állandóan foglalkoztatta a figyelmünket vala­mi, ami e mögött a robbanásig fe­szült világhelyzet mögött rejlik: min­denféle fajú, nemzetiségű és vallású nagy néptömegeknek hatalmas fel­törekvése. Egyes országokban m°ssze­­ható társadalmi reformok játszódtak le. Több mint 700 milliónyi népes­ség, amely azelőtt függő helyzetben ▼olt, mostanában elnyerte független­ségét. Más népek még most töre­­kesznek függetlenségük elérésére.“ Vájjon ez a leírás tudatosítja-e eléggé, hogy nem lehet többé el­nyomni ..nagy néptömegeknek hatal­mas feltörekvésé*“ — nem lehet többé megakadál­yozni „messzeható társadalmi reformokat“ — ne m le­het többé vissza csinálni a vPátör­­térel''m szinnadán eev'n'ő io-Mi he­lyet kívánó, új. fiatal népek fü­gget­­lenségét? Bárhol jelentkezik az _ el­­nyomás, akadályozás és visszacsiná­lás kísérlete, az egész világot fenye­geti „a feszültség kirobbanása“. Ebból az következik, hogy a hely­­zet komolyságát is tudatosíta­nunk kell. Nem az a baj, hogy nagy néptömegek hatalmas feltörekvésé­nek idejét éljük. Ez helyes s szük­ségszerű. Nem ez a baj, hogy messze­ható társadalmi reformok mennek végbe. Régen meg kellett volna ezek­nek történniük. Csak örülhetünk, hogy a társadalmi igazságosság ügye ma már egyetemes üggyé vált. Nem az a baj, hogy több­ mint 700 mil­liónyi népesség elnyerte független­­ségét, s a többiek is ezen a jó úton vannak. Éppen elég sokáig éltek gyarmati sorsban. Elérkezett az ideje, hogy ez a modern rabszolgatartás véget érjen. A baj az, ha mindezeket a helyes, szükségszerű és jó dogo­kat akár hamis ürügyekkel, akár erőszakkal, meg akarják akadályozni. És ebben van a helyzet fenyegető komolyságának oka. Nem elég a háborút nem szeretni. Ilyen langymeleg békeszeretők igen sokan vannak. A mi felelősségünk az, hogy az ilyeneket felriasszuk, hogy ne passzív békeszeretők, hanem aktív békeszerzők legyenek. Megtanulhat­tuk a Hegyi beszédből, hogy boldo­gok a békeszerzők. A békeszerzés aktív munkája azt jelenti, hogy ko­molyan vesszük a halálosan komoly dolgot s a háború ellen úgy kül­dünk, hogy a háború okai ellen szál­lunk harcba. Nem lehetne nagyobb szégyenünk, mint ha e­lmulasztanánk éppen ezen a­ téren a ránk váró fel­adatot, a világos és egyértelmű állás­­foglalást. Az egyház eddigi bűnei kö­zött a legnagyobbak a mulasztási bűnök. A nagy társadalmi átalaku­lás és 700 milliónyi népesség ered­ményes függetlenségi küzdelme szinte teljesen nélkülözte az egyházak se­gítő és támogató szolgálatát. A helyzet komolyságát konkreti­­zálni kell. Minden tisztán látó ember tudja, hogy ma két nagy vi­lágprobléma vár a legsürgősebben a megoldásra. Az egyik: Ázsia. A má­sik: Németország. El kell hangzania a komoly és határozott keresztyén szónak mind a két kérdésben. Ázsia ügyeinek rendezése elképzelhetetlen Kína nélkül. Az Egyesült Nemzetek Szervezetében ma is fenntartják azt a hazugságot, hogy egy valóban lé­tező 450 milliós birodalmat levegő­nek néznek s helyette egy nemlétező birodalom kormányát figuráltatják. A magyar protestáns egyházak ezért javasolták nyílt válaszukban az Egy­házak Világtanácsa már említett nyi­latkozatával kapcsolatban, hogy az Egyházak Világtanácsa is vesse latba minden befolyását, hogy az öt nagy­hatalom egyikének biztosítsák azt a helyet, amely őt megilleti. De ugyanilyen konkrét feladat a fel­­fegyverkezés kérdése s ennek kap­csán Németország újrafelfegyverzésé­­nek ügye. Lehetetlen, hogy ebben is el ne hangozzék a határozott ke­resztyén szó. őszinte örömünkre már éppen azok a német egyházi vezetők mondták ki világosan, akik annak­idején a hitlerizmussal is bátran szembeszállottak, — ez a szó csak egy határozott nem lehet az újrafel­­fegyverzés ellen. Nem testetlen kí­sértetek, hanem­­nagyon is valóságos veszélyek ellen kell küzd­ni, s ezt csak konkrét formában tehetjük. Végül azt k­ell tudatosítani, hogy ez a komoly helyzet nem reményte­len. Az a vigasztaló vonása a mai fe­szült világhelyzetnek, hogy a népek milliói már érzik, hogy közös és cselekvő felelősségre kell ébredni. Ez akadályozhatja meg, hogy a kormá­nyok elfelejtsék, amit a népek akar­nak. Százmilliók együttes hangja mégis csak behatol a zárt ajtók mögé és tud olyan hangosan zörgetni, hogy azt meg kell hallani. Kívánságunk legyen egyszerű, fél­­reérthetetlen és teljesíthető. Ny­ilvánvalóan az első komoly és­­­­ konkrét követelés csak az lehet, hogy az öt nagyhatalom képviselői üljenek össze béketanácskozásra , és békeegyezmény kötésére. A feladat egyszerű, csak becsületesen meg kell valósítani. Nem reménytelen semi­­lyen kísérlet a békéért. És elfogadha­tatlan az a kifogás, hogy az öt nagy­hatalom képviselőinek ilyen tanács­kozása sokáig elhúzódhat. Ám tár­gyaljanak akármeddig, ez az ügy megéri az időt és a fáradságot. A stockholmi békefelhívás öntu­­datosító­ja az emberekben a hábo­rús veszélyt s az ellene való védeke­zés szükségességét. Az első aláírás­gyűjtés óta mindenki meggyőződhe­tett­ arról, hogy az akkori népmoz­­galom eredményes volt. A békét vé­delmező milliók­­ a béke nagyhatal­mára támaszkodva meg tudták aka­dályozni, hogy a Távol-Keleten fo­lyó beavatkozás Korea határain túl­csapjon. Meg tudták akadályozni, hogy tömegpusztító fegyvereket ál­lítsanak a jogtalanság és az igazság­­talanság szolgálatába. S el tudták érni, hogy az Egyesült Államok és a befolyása alatt álló másik, két nagyhatalom, elküldte képviselőit a párisi külügyminiszterhelyettesi ér­­tekezletre. A magyar dolgozó nép az április 8-án induló, az öthatalmi békeegyez­ményt követelő második aláírást­­gyűjtő mozgalomban még felkészül­tebben, még érettebben vesz részt. S ha a stockholmi békehatározatok meg tudták fékezni a háborús erőket, a berlini követelések — reménysé­günk szerint — megvalósítják a vi­lág népeinek békeakaratát. A Szovjetunió képviselője két új pont felvételét javasolta a Külügyminiszterek Tanácsának napirendjére A napirendi pontok a békeszerződések, a Németországra és Ausztriára vonatkozó négyhatalmi egyezmények, az Atlanti Paktum és az amerikai katonai tár­maszpontok kérdésére vonatkoznak A külügyminiszterhelyettesek már­cius 30-án tartott huszadik párisi ülé­sén Jessup elnökölt. Az­­ ülésen­­ a nyugati hatalmak képviselői folytat­ták mesterkedéseiket, hogy akadá­lyozzák olyan megegyezéses napirend kialakítását, amely az összes fontos kérdéseket magába foglalná. Az USA, Nagybritannia és Franciaország kép­viselői igyekeztek kibújni az alól, hogy világosan és határozottan le­szögezzék álláspontjukat azzal­­ a szovjet javaslattal szemben, amelyet március 28-án Gromiko előterjesztett. Jessup ködös és üres fejtegetésekbe burkolódzott és az angol s a francia delegátus követte példáját. Gromiko válaszában megállapí­totta: a három felszólalásban kér­déseken kívül egyelőre semmit sem lehetett hallani. Megkérdezte, hogy­ha a három hatalom képviselői még nem készültek fel határozott állás­­foglalásra a Szovjetunió küldöttsé­gének javaslatával kapcsolatban, akkor miért nem mondják meg ezt? A Szovjetunió képviselője ezután torrá vette a javaslat egyes pontjait, majd ismét világos állásfoglalást kért a nyugati delegátusoktól. A további felszólalásokban Paradi és Davvies nyíltabban beszélt s meg­állapítható volt, hogy a fegyverkezés színvonalának kérdését „főkérdés­­ként“ próbálják kezelni és előtérbe helyezni. Davies kijelentette, hogy a nyugati javaslatok előnyét abban látja: azokban a Németország demili­­tarizálásáról és a fegyverkezés csök­kentéséről szóló kérdést a fegyver­kezés színvonaláról szóló kérdés alá rendelték, majd igyekezett a dolgot úgy beállítani, mintha a három hata­lom nyugatnémetországi újraf­elfegy­­verzési intézkedéseit „a Szovjetunió és más keleteurópai országok fegyve­res erőinek­­ nagy számbeli erejet idézné elő, holott az ilyenfajta állítá­sok képtelenségét a Szovjetunió több diplomáciai jegyzékben és Gromiko a külügyminiszterhelyettesek tanács­kozásán elhangzott felszólalásaiban ismételten bebizonyította. Gromiko újabb felszólalásában em­lékeztette a nyugati megbízottakat: a Külügyminiszterek Tanácsának összehívását nem azért javasol­ták, hogy bárkinek szabadkezet biztosítsanak új háború előké­­szí­ésével kapcsolatos intézkedé­sek végrehajtása érdekében. Jessup arról szóló nyilatkozatával kapcsolatban, hogy a három hata­lom küldöttségei által március 27-én előterjesztett javaslatot — amely a Bulgáriával, Romániával és Magyar­­országgal kötött békeszerződés napi­­rendretűzését indítványozza — to­vábbra is fenntartja, Gromiko így nyilatkozott: — A szovjet küldöttség már ki­emelte, hogy ez a javaslat csupán bonyolultabbá teszi a napirenddel kapcsolatos megbeszéléseinket. A szovjet küldöttség abból a tényből indult ki, hogy nincs alapja e kér­­dés napirendre tűzésének és hogy a három hatalom javaslata ellent­mond a megegyezéses döntés eléré­sére irányu­l kívánságoknak. Mint­hogy azonban a három hatalom to­vábbra is ragaszkodik a javaslatá­hoz, ami Jessup nyilatkozatából is megállapítható, a szovjet küldöttség szükségesnek tartja, hogy előterjessze a következő napirendi javaslatot: „Az Olaszországgal, Romániával, Bulgáriával és Magyarországgal kö­tött békeszerződések, beleértve e szerződések rendelkezéseit az emberi jogokról, a katonai rendelkezéseket és a viszályok megoldásáról szóló zárórendelkezéseket, a Németországra és Ausztriára vonatkozó négyhatalmi egyezmények, beleértve a nácitlaní­­tás és a demokratizálás kérdését, va­lamint a háborús bűnösökről szóló kérdést.“ Gromiko az indokolásban rámuta­tott: Helytelen és alaptalan volna, ha a Külügyminiszterek Tanácsa csupán a Bulgáriával, Magyaror­szággal és Romániával kötött békeszerződések kérdését tár­gyalná meg és nem beszélne az Olaszországgal kötött béke­­szerződésről, valamint a Német­országra és Ausztriára vonatkozó ... - egyezményekről. Nem lehet elkülöníteni a szerződé­sekkel kapcsolatban vállalt kötele­­zettségeket az egyezményekkel kap­csolatban vállalt, kötelezettségektől, állapítja meg a Szovjetunió képvi­selője. ■ . A Németországra és Ausztriára vo­natkozó kötelezettségek jelentősége, tekintettel a nácitlanítás, a demokra­tizálás és a háborús bűnösök kérdé­sére, különösen világossá válik — mutatott rá Gromsko —, ha figye­lembe vesszük, hogy a nyugati hatalmak Németor­szágban és Ausztriában tett intéz­kedései a hitleri rendszer aktív képviselőinek és különböző ki­szolgálóinak a hatalomba való visszahelyezésére irányulnak. Ezek az intézkedések a hitleri háborús bűnösök kiszabadítására is irányulnak. E kérdések jelentőségét más tények is kiemelik: az Egyesült Államok, Nagybritannia és Franciaország Nyu­­gat-Németországban és Ausztriában a demokratikus szervezetek és a demo­krata vezetők üldözésének politikáját folytatják. Ezek az intézkedések egy­idejűleg bátorítják a reakciós elemeket, a reakciós szervezeteket és min­denfajta fasiszta söpredéket, amelyek nem titkolják a revansiszta agresszív nézeteiket és terveiket. Gromiko a továbbiakban a szovjet küldöttség nevében a következő új pont napirendre tűzését javasolta: „Az Atlanti Egyezmény és ameri­kai katonai támaszpontok létesítése Angliában, Norvégiában, Izland szi­getén és Európa más országaiban, valamint a Közel-Keleten.“ Németország háborús veszteségei Bonnban jelentést tettek közzé Németország háborús veszteségeiről. Aszerint hárommillió katona esett el­­ harctereken, félmillió polgári sze­néig, asszonyok, gyermekek, öregek ■stek áldozatul a légitámadásoknak,­­hétmillió a rokkantak száma. A há­jón­ 2240 napig tartott, ezalatt na­­ponta átlag 2500 német katona esett v­o­rt ír goripttrl. Egyedül Nyugat-Németországban több mint kétmillió rokkant az első és a második világháborúból, ezek közül másfélmilliónak a munkakép­telensége 30 százalék felett van. Ezek a számok döbbenetes erővel figyelmeztetik a német népet, hogy ne adja oda magát az amerikaiak szö­vetségében egy újabb háborús­ka- A francia baloldali sajtó tiltakozik a franciaországi amerikai katonai behatolás ellen Az amerikaiak berendezkedtek a chateaurouxi repülőgépgyárban és el­foglalták az ottani repülőteret. Ezzel kapcsolatban a francia baloldali sajtó rámutat arra, hogy a francia hadügy­minisztérium ismételt cáfolatai elle­nére tovább folyik az amerikaiak ka­tonai behatolása Franciaországba, tovább szervezik az amerikai katonai támaszpontokat. A Liberation meg­állapítja, hogy idegen hadsereg szállja meg Franciaország területét. A De Soir botrányosnak minősíti a chateaurouxi repülőtér átengedését. A lap értesülése szerint az amerikaiak hétezer embert szándékoznak be­telepíteni a repülőtérre, ezek közül hatezer az amerikai légihaderő tagja. A franciaországi amerikai behato­lás természetesen a Queuille-kormány teljes egyetértésével történik s ezt az egyetértést megerősítik a washingtoni Truman—Auriol és Schuman—Ache­­son megbeszélésekről kiadott sajtó­jelentések is. Washingtoni hivatalos jelentésből kitűnik, hogy Vincent Auriol köztársasági elnök biztosította Tru­mant a francia vezetők hajlandó­ságáról, hogy részt vegyenek az ame­rikai háborús tervek előkészítésében és megvalósításában. A párisi baloldali sajtó felhábo­rodottan emlékezik meg Schuman francia külügyminiszter egy elszólá­sáról. Schuman a washingtoni sajtó­­értekezleten többek között azt is kö­zölte az újságírókkal, hogy „meg­beszélést folytatott Achesonnal a franciaországi választások időpontjá­ról." A De Soir rámutat: példa nél­kül áll Franciaország történetében, hogy a választások időpontját bár­miféle idegen nemzet képviselőivel vitassák meg.

Next