Kis Ujság, 1951. április (5. évfolyam, 76-100. szám)
1951-04-01 / 76. szám
Ma: Bélyegrovat 4» 60 Teljes vasárnapi galopp-programm Keresztrejtvény ^ZG^NVasárnap, 1951 április 1 A Független Kisgazda Párt központi lapja Főszerkesztő: Dobi István — Felelős szerkesztő: KatonaFenő Stockholmtól Berlinig írta: BERECZKY ALBERT 'Tragikus is és vigasztaló is, hogy a ■* második világháború csaknem katasztrofális pusztításai után hat évvel a háború vagy béke kérdése súlyosod;* rá az egész világon milliók lelkére. Tragikus, mert a háború befejezése után reménységgel néztek a népek a következő évtizedek felé. Egyszerű emberek, nem is mertünk arra gondolni, hogy ilyen hamar lehet felejteni és ilyen keveset tanulni abból, amit átéltünk. De vigasztaló vonása is van ennek az új helyzetnek: éppen az a tény, hogy egyszerű emberek milliói világszerte érzik, hogy ez az ügy rájuk tartozik. Mind szélesebb körben válik tudatossá az a meggyőződés a legkülönbözőbb és egymástól földrajzilag távol élő népek nagy tömegeiben, hogy az ő bőrükre megy a dolog. A népek mindinkább tudják, hogy ma még lehet olyan közös és cselekvő felelősségre ébredni, amely lehetetlenné teszi, hogy „róluk, nélkülük“ döntsenek. ( E sorosó írója ezt a növekvő emberi szolidaritást szeretné szolgálni és erősíteni. Mint egyházi ember, mint az egyik legnagyobb európai református egyház püspöke, kötelességének érzi, hogy minden alkalmat megragadjon, amikor valamit tehet, vagy szólhat a ma legdöntőbb ügye: a békeszolgálatban. Tudatában van annak is, hogy a béke ügyében való állásfoglalás ízem sajátos és kizáró,lagos egyházi ügy. Amannak az életnek olyan területei, ahol az egyházaknak különleges feladatai vannak és jaj lenne, nekünk, ha ezekről megfeledkeznénk. De a földi béke nem olyan ügy, ami csak reánk tartoznék és mitőlünk függene. Mindenki ügye, ez, aki emberként él ezen a földön é s az egyház emberei is elsősorban úgy érdekeltek és felelősek benne, mint emberek. Felelősségünk mégis minősített és fokozott felelősség, mert éppen nekünk kell mély megrendüléssel átérezni, hogy az embertelenség az igazi istentelenség. Nem igényelhetünk többet, mint a becsületes részvételt a nagy és közös emberi ügyben — együtt mindenkivel, aki a világ bármely részén őszintén küzd az ellen, hogy újra lángba boruljon minden és alig elképzelhető pusztulás színhelyévé legyen ez a világ. De ezt igényeljük és ezt joggal el is várja tőlünk minden jóakaratú ember. Felelősségünket és szolgálatunkat főleg a következőkben látom Stockholmtól idáig. Tudatosítanunk kell magunkban és mindenkiben, akihez a szavunk elér, hogy a föld elég nagy és elég gazdag ahhoz, hogy békés és boldog otthona lehessen minden embernek és minden népnek. Miért nem lett mégis azzál mind a mai napig? Mi az oka annak, hogy olyan egyházi világszervezet, mint az Egyházak Világtanácsa — kizárólag nyugati résztvevők legutóbbi tanácskozásán — kénytelen volt ilyen megállapításokat tenni. „Állandóan foglalkoztatta a figyelmünket valami, ami e mögött a robbanásig feszült világhelyzet mögött rejlik: mindenféle fajú, nemzetiségű és vallású nagy néptömegeknek hatalmas feltörekvése. Egyes országokban m°sszeható társadalmi reformok játszódtak le. Több mint 700 milliónyi népesség, amely azelőtt függő helyzetben ▼olt, mostanában elnyerte függetlenségét. Más népek még most törekesznek függetlenségük elérésére.“ Vájjon ez a leírás tudatosítja-e eléggé, hogy nem lehet többé elnyomni ..nagy néptömegeknek hatalmas feltörekvésé*“ — nem lehet többé megakadályozni „messzeható társadalmi reformokat“ — ne m lehet többé vissza csinálni a vPátörtérel''m szinnadán eev'n'ő io-Mi helyet kívánó, új. fiatal népek függetlenségét? Bárhol jelentkezik az _ elnyomás, akadályozás és visszacsinálás kísérlete, az egész világot fenyegeti „a feszültség kirobbanása“. Ebból az következik, hogy a helyzet komolyságát is tudatosítanunk kell. Nem az a baj, hogy nagy néptömegek hatalmas feltörekvésének idejét éljük. Ez helyes s szükségszerű. Nem ez a baj, hogy messzeható társadalmi reformok mennek végbe. Régen meg kellett volna ezeknek történniük. Csak örülhetünk, hogy a társadalmi igazságosság ügye ma már egyetemes üggyé vált. Nem az a baj, hogy több mint 700 milliónyi népesség elnyerte függetlenségét, s a többiek is ezen a jó úton vannak. Éppen elég sokáig éltek gyarmati sorsban. Elérkezett az ideje, hogy ez a modern rabszolgatartás véget érjen. A baj az, ha mindezeket a helyes, szükségszerű és jó dogokat akár hamis ürügyekkel, akár erőszakkal, meg akarják akadályozni. És ebben van a helyzet fenyegető komolyságának oka. Nem elég a háborút nem szeretni. Ilyen langymeleg békeszeretők igen sokan vannak. A mi felelősségünk az, hogy az ilyeneket felriasszuk, hogy ne passzív békeszeretők, hanem aktív békeszerzők legyenek. Megtanulhattuk a Hegyi beszédből, hogy boldogok a békeszerzők. A békeszerzés aktív munkája azt jelenti, hogy komolyan vesszük a halálosan komoly dolgot s a háború ellen úgy küldünk, hogy a háború okai ellen szállunk harcba. Nem lehetne nagyobb szégyenünk, mint ha elmulasztanánk éppen ezen a téren a ránk váró feladatot, a világos és egyértelmű állásfoglalást. Az egyház eddigi bűnei között a legnagyobbak a mulasztási bűnök. A nagy társadalmi átalakulás és 700 milliónyi népesség eredményes függetlenségi küzdelme szinte teljesen nélkülözte az egyházak segítő és támogató szolgálatát. A helyzet komolyságát konkretizálni kell. Minden tisztán látó ember tudja, hogy ma két nagy világprobléma vár a legsürgősebben a megoldásra. Az egyik: Ázsia. A másik: Németország. El kell hangzania a komoly és határozott keresztyén szónak mind a két kérdésben. Ázsia ügyeinek rendezése elképzelhetetlen Kína nélkül. Az Egyesült Nemzetek Szervezetében ma is fenntartják azt a hazugságot, hogy egy valóban létező 450 milliós birodalmat levegőnek néznek s helyette egy nemlétező birodalom kormányát figuráltatják. A magyar protestáns egyházak ezért javasolták nyílt válaszukban az Egyházak Világtanácsa már említett nyilatkozatával kapcsolatban, hogy az Egyházak Világtanácsa is vesse latba minden befolyását, hogy az öt nagyhatalom egyikének biztosítsák azt a helyet, amely őt megilleti. De ugyanilyen konkrét feladat a felfegyverkezés kérdése s ennek kapcsán Németország újrafelfegyverzésének ügye. Lehetetlen, hogy ebben is el ne hangozzék a határozott keresztyén szó. őszinte örömünkre már éppen azok a német egyházi vezetők mondták ki világosan, akik annakidején a hitlerizmussal is bátran szembeszállottak, — ez a szó csak egy határozott nem lehet az újrafelfegyverzés ellen. Nem testetlen kísértetek, hanemnagyon is valóságos veszélyek ellen kell küzdni, s ezt csak konkrét formában tehetjük. Végül azt kell tudatosítani, hogy ez a komoly helyzet nem reménytelen. Az a vigasztaló vonása a mai feszült világhelyzetnek, hogy a népek milliói már érzik, hogy közös és cselekvő felelősségre kell ébredni. Ez akadályozhatja meg, hogy a kormányok elfelejtsék, amit a népek akarnak. Százmilliók együttes hangja mégis csak behatol a zárt ajtók mögé és tud olyan hangosan zörgetni, hogy azt meg kell hallani. Kívánságunk legyen egyszerű, félreérthetetlen és teljesíthető. Nyilvánvalóan az első komoly és konkrét követelés csak az lehet, hogy az öt nagyhatalom képviselői üljenek össze béketanácskozásra , és békeegyezmény kötésére. A feladat egyszerű, csak becsületesen meg kell valósítani. Nem reménytelen semilyen kísérlet a békéért. És elfogadhatatlan az a kifogás, hogy az öt nagyhatalom képviselőinek ilyen tanácskozása sokáig elhúzódhat. Ám tárgyaljanak akármeddig, ez az ügy megéri az időt és a fáradságot. A stockholmi békefelhívás öntudatosítója az emberekben a háborús veszélyt s az ellene való védekezés szükségességét. Az első aláírásgyűjtés óta mindenki meggyőződhetett arról, hogy az akkori népmozgalom eredményes volt. A békét védelmező milliók a béke nagyhatalmára támaszkodva meg tudták akadályozni, hogy a Távol-Keleten folyó beavatkozás Korea határain túlcsapjon. Meg tudták akadályozni, hogy tömegpusztító fegyvereket állítsanak a jogtalanság és az igazságtalanság szolgálatába. S el tudták érni, hogy az Egyesült Államok és a befolyása alatt álló másik, két nagyhatalom, elküldte képviselőit a párisi külügyminiszterhelyettesi értekezletre. A magyar dolgozó nép az április 8-án induló, az öthatalmi békeegyezményt követelő második aláírástgyűjtő mozgalomban még felkészültebben, még érettebben vesz részt. S ha a stockholmi békehatározatok meg tudták fékezni a háborús erőket, a berlini követelések — reménységünk szerint — megvalósítják a világ népeinek békeakaratát. A Szovjetunió képviselője két új pont felvételét javasolta a Külügyminiszterek Tanácsának napirendjére A napirendi pontok a békeszerződések, a Németországra és Ausztriára vonatkozó négyhatalmi egyezmények, az Atlanti Paktum és az amerikai katonai tármaszpontok kérdésére vonatkoznak A külügyminiszterhelyettesek március 30-án tartott huszadik párisi ülésén Jessup elnökölt. Az ülésen a nyugati hatalmak képviselői folytatták mesterkedéseiket, hogy akadályozzák olyan megegyezéses napirend kialakítását, amely az összes fontos kérdéseket magába foglalná. Az USA, Nagybritannia és Franciaország képviselői igyekeztek kibújni az alól, hogy világosan és határozottan leszögezzék álláspontjukat azzal a szovjet javaslattal szemben, amelyet március 28-án Gromiko előterjesztett. Jessup ködös és üres fejtegetésekbe burkolódzott és az angol s a francia delegátus követte példáját. Gromiko válaszában megállapította: a három felszólalásban kérdéseken kívül egyelőre semmit sem lehetett hallani. Megkérdezte, hogyha a három hatalom képviselői még nem készültek fel határozott állásfoglalásra a Szovjetunió küldöttségének javaslatával kapcsolatban, akkor miért nem mondják meg ezt? A Szovjetunió képviselője ezután torrá vette a javaslat egyes pontjait, majd ismét világos állásfoglalást kért a nyugati delegátusoktól. A további felszólalásokban Paradi és Davvies nyíltabban beszélt s megállapítható volt, hogy a fegyverkezés színvonalának kérdését „főkérdésként“ próbálják kezelni és előtérbe helyezni. Davies kijelentette, hogy a nyugati javaslatok előnyét abban látja: azokban a Németország demilitarizálásáról és a fegyverkezés csökkentéséről szóló kérdést a fegyverkezés színvonaláról szóló kérdés alá rendelték, majd igyekezett a dolgot úgy beállítani, mintha a három hatalom nyugatnémetországi újrafelfegyverzési intézkedéseit „a Szovjetunió és más keleteurópai országok fegyveres erőinek nagy számbeli erejet idézné elő, holott az ilyenfajta állítások képtelenségét a Szovjetunió több diplomáciai jegyzékben és Gromiko a külügyminiszterhelyettesek tanácskozásán elhangzott felszólalásaiban ismételten bebizonyította. Gromiko újabb felszólalásában emlékeztette a nyugati megbízottakat: a Külügyminiszterek Tanácsának összehívását nem azért javasolták, hogy bárkinek szabadkezet biztosítsanak új háború előkészíésével kapcsolatos intézkedések végrehajtása érdekében. Jessup arról szóló nyilatkozatával kapcsolatban, hogy a három hatalom küldöttségei által március 27-én előterjesztett javaslatot — amely a Bulgáriával, Romániával és Magyarországgal kötött békeszerződés napirendretűzését indítványozza — továbbra is fenntartja, Gromiko így nyilatkozott: — A szovjet küldöttség már kiemelte, hogy ez a javaslat csupán bonyolultabbá teszi a napirenddel kapcsolatos megbeszéléseinket. A szovjet küldöttség abból a tényből indult ki, hogy nincs alapja e kérdés napirendre tűzésének és hogy a három hatalom javaslata ellentmond a megegyezéses döntés elérésére irányul kívánságoknak. Minthogy azonban a három hatalom továbbra is ragaszkodik a javaslatához, ami Jessup nyilatkozatából is megállapítható, a szovjet küldöttség szükségesnek tartja, hogy előterjessze a következő napirendi javaslatot: „Az Olaszországgal, Romániával, Bulgáriával és Magyarországgal kötött békeszerződések, beleértve e szerződések rendelkezéseit az emberi jogokról, a katonai rendelkezéseket és a viszályok megoldásáról szóló zárórendelkezéseket, a Németországra és Ausztriára vonatkozó négyhatalmi egyezmények, beleértve a nácitlanítás és a demokratizálás kérdését, valamint a háborús bűnösökről szóló kérdést.“ Gromiko az indokolásban rámutatott: Helytelen és alaptalan volna, ha a Külügyminiszterek Tanácsa csupán a Bulgáriával, Magyarországgal és Romániával kötött békeszerződések kérdését tárgyalná meg és nem beszélne az Olaszországgal kötött békeszerződésről, valamint a Németországra és Ausztriára vonatkozó ... - egyezményekről. Nem lehet elkülöníteni a szerződésekkel kapcsolatban vállalt kötelezettségeket az egyezményekkel kapcsolatban vállalt, kötelezettségektől, állapítja meg a Szovjetunió képviselője. ■ . A Németországra és Ausztriára vonatkozó kötelezettségek jelentősége, tekintettel a nácitlanítás, a demokratizálás és a háborús bűnösök kérdésére, különösen világossá válik — mutatott rá Gromsko —, ha figyelembe vesszük, hogy a nyugati hatalmak Németországban és Ausztriában tett intézkedései a hitleri rendszer aktív képviselőinek és különböző kiszolgálóinak a hatalomba való visszahelyezésére irányulnak. Ezek az intézkedések a hitleri háborús bűnösök kiszabadítására is irányulnak. E kérdések jelentőségét más tények is kiemelik: az Egyesült Államok, Nagybritannia és Franciaország Nyugat-Németországban és Ausztriában a demokratikus szervezetek és a demokrata vezetők üldözésének politikáját folytatják. Ezek az intézkedések egyidejűleg bátorítják a reakciós elemeket, a reakciós szervezeteket és mindenfajta fasiszta söpredéket, amelyek nem titkolják a revansiszta agresszív nézeteiket és terveiket. Gromiko a továbbiakban a szovjet küldöttség nevében a következő új pont napirendre tűzését javasolta: „Az Atlanti Egyezmény és amerikai katonai támaszpontok létesítése Angliában, Norvégiában, Izland szigetén és Európa más országaiban, valamint a Közel-Keleten.“ Németország háborús veszteségei Bonnban jelentést tettek közzé Németország háborús veszteségeiről. Aszerint hárommillió katona esett el harctereken, félmillió polgári szenéig, asszonyok, gyermekek, öregek ■stek áldozatul a légitámadásoknak,hétmillió a rokkantak száma. A hájón 2240 napig tartott, ezalatt naponta átlag 2500 német katona esett vort ír goripttrl. Egyedül Nyugat-Németországban több mint kétmillió rokkant az első és a második világháborúból, ezek közül másfélmilliónak a munkaképtelensége 30 százalék felett van. Ezek a számok döbbenetes erővel figyelmeztetik a német népet, hogy ne adja oda magát az amerikaiak szövetségében egy újabb háborúska- A francia baloldali sajtó tiltakozik a franciaországi amerikai katonai behatolás ellen Az amerikaiak berendezkedtek a chateaurouxi repülőgépgyárban és elfoglalták az ottani repülőteret. Ezzel kapcsolatban a francia baloldali sajtó rámutat arra, hogy a francia hadügyminisztérium ismételt cáfolatai ellenére tovább folyik az amerikaiak katonai behatolása Franciaországba, tovább szervezik az amerikai katonai támaszpontokat. A Liberation megállapítja, hogy idegen hadsereg szállja meg Franciaország területét. A De Soir botrányosnak minősíti a chateaurouxi repülőtér átengedését. A lap értesülése szerint az amerikaiak hétezer embert szándékoznak betelepíteni a repülőtérre, ezek közül hatezer az amerikai légihaderő tagja. A franciaországi amerikai behatolás természetesen a Queuille-kormány teljes egyetértésével történik s ezt az egyetértést megerősítik a washingtoni Truman—Auriol és Schuman—Acheson megbeszélésekről kiadott sajtójelentések is. Washingtoni hivatalos jelentésből kitűnik, hogy Vincent Auriol köztársasági elnök biztosította Trumant a francia vezetők hajlandóságáról, hogy részt vegyenek az amerikai háborús tervek előkészítésében és megvalósításában. A párisi baloldali sajtó felháborodottan emlékezik meg Schuman francia külügyminiszter egy elszólásáról. Schuman a washingtoni sajtóértekezleten többek között azt is közölte az újságírókkal, hogy „megbeszélést folytatott Achesonnal a franciaországi választások időpontjáról." A De Soir rámutat: példa nélkül áll Franciaország történetében, hogy a választások időpontját bármiféle idegen nemzet képviselőivel vitassák meg.