Kis Ujság, 1951. május (5. évfolyam, 101-124. szám)

1951-05-03 / 101. szám

!Kitörtök, május 3 . kis Újság Véget ért az írók négynapos tanácskozása A Magyar Írók Szövetségének I. Kongresszusa befejezte négynapos tanácskozásait. A kongresszus har­­mad­ik napján Ernst Fischer osztrák író tolmácsolta hazája íróinak üd­vözletét. Nem tudom, el tudják-e önök képzelni egy fiatal író életét Ausztriában — mondotta —, f­io! egy villamosjegy luxus számára, egy ebéd lázas vágyálom, egy könyv megjelenése maga a teljes való­színűtlenség. Szabó -Pál Kossuth-díjas az író mesterségbeli ejárásairól szólt. Iro­dalmi gyakorlatunkban — mondta „többféle középparaszt van forga­tómban“, más középparaszt él a Nemzeti Színházban, megint más a könyvkiadók lektorátusaiban és is­mét más a f­ilmdramaturgián. Ez megzavar engem, mert ugyanakkor látom a valóban sokféle, de a fenti elképzelésektől is különböző igazi középparasztokat az életben, a való­­ságban. A művészetben, az irodalom­ban legnagyobb dolog az emberábrá­zolás­­­ hangoztat­ta. Aczél Tamás Kossuth-díjas író a műveivel szemben elhangzott bírála­tokkal foglalkozott, majd Szöléni György, az Irodalmi Alap vezetője indítványozta, hogy a kongresszus biztosítsa megbecsüléséről azokat a haladó írókat, akik a világ bármely sarkában a békéért, a szabadságért, a haladásért vállalt küzdelmükben üldözést szenvednek az imperialisták­tól. Sándor Kálmán, Örkény István és Gergely Sándor után a szovjet íróküldöttség tagja, Szemjon Babajevszkij Sztavtodíjas író beszélt hatalmas tapsok közben. — Legyen az író szülőhazájának forrón szerető fia — mondotta Babajevszkij. — Verseiben, elbeszé­léseiben, regényeiben hazája népét énekelje meg. Mutassa meg teljes nagyságában azt az újat, ami nap mint nap születik hazájában. Magyar­­országon éppenúgy mint a többi népi demokráciában megszületett az új em­ber, aki kapitalisták nélkül, földes­urak nélkül építi a maga és gyerme­kei számára a boldog jövendőt. Ez politikailag hatalmas felesítő-nélgű ese­­mény és az író köteles megmutatni népének ennek az új embernek a születését, fejlődését, új jellemét és új életszemléletét. — A kongresszus jelvényéig olvas­hatjuk Petőfi Sándor lángolt­ szavait: „ Előre hát, mind aki költő, a nép­pel tűzön, vizen át!“ Emlékezzenek és őrizzék nagy nemzeti költőjük szent hagyatékát, bátran haladjanak előre nagyszerű népükkel együtt — fejezte be beszédét Babajevsz­kij és a kongresszus perceken keresztül ünne­pelte a kiváló szovjet írót. Földeák János új költészetünkről beszélt. Eduard Claudius a német írók üdvözletét tolmácsolta és hangoz­tatta: a német írók érdeklődésének középpontjában mindenek előtt az egységes, demokratikus Németország megteremtésének kérdése áll. Földessy Gyula Kossuth-díjas iro­dalomtörténész az írókongresszus jelentőségéről szólt. Telk Zoltán Kossuth-díjas költő azt mondotta: az a jó mű­, amely azonos alkotójával, az az igazi író, aki azonos, vagy azonosulnia tud népével. Máté György, az írószövetség MDP szervezetének titkára az íróknak a békeharcban betöltendő szerepéről beszélt, Kuczka Péter Kossuth-díjas költő pedig költészetünk fejlődésé­vel foglalkozott. Emi Liao kínai küldött, a nagy kí­nai költő beszélt ezután hatalmas tapsok közben. Az igazi művészetet a nép tömegei hozzák létre, az igazi alkotóerő a nép tömegeiben rejlik, — mondotta. Konsztantyin Fegyin Sztálin-díjas író beszélt azután igen nagy érdeklődés mellett. Hangoztatta, hogy a szovjet irodalom a XIX. század orosz realista irodalmának nagy hagyományaiban gyökerezek. — Én a szovjet írók idősebb nem­zedékéhez tartozom — mondotta —, nehéz volt kiválasztanom az irodalom értékes hagyományait, nehéz utam volt, amíg eljutottam az ifj forradal­mi irodalom feladatainak felépítésé­hez. Joggal teszik fel nekem a kér­dést, elég-e az írónál­ az élet mély ismerete ahhoz, hogy az írás művé­sze legyen? Nem tartozik-e az írói technika fogalma, az irodalmi tech­nológia is az íróművészet fogalma alá? Igen, természetes, hogy oda tar­tozik, hogy a technikai tökély föltét­lenül és állandó kötelessége az író­művésznek. De az élet ismerete nél­kül semmiféle technikai ismeret nem vezet művészi tökéletességhez. Az író­nak mindenekelőtt meg kell keres­nie hősét, jól kell ismernie és egész lelkével át kell éreznie a hős lelkét. Ezután már nem­­ kell aggódnia a meséje miatt, az kell, hogy a hős szervesen cselekedhessél­, hogy ő maga bonyolítsa az eseményeket, mert ő bizonyosan csak úgy cseleked­het, ahogyan jelleme diktálja. —­ Mindenesetre bocsássanak meg, hogy olyan kérdésekkel kötöttem le a kongresszus figyelmét — mon­dotta befejezésül Fegyin —, amelyek talán helyénvalóbbak egy írói sze­mináriumon, de magával ragadott az íróember érthető kívánsága, hogy át­adja tapasztalatait, hogy beszéljen arról az iskoláról, amelyet mint művészember kijárt. Az írók percekig tartó tapssal kö­szönték meg a nagy szovjet író út­­mutatásait. Veszelin Georgiev­ Andrejev a bol­gár írók harcos üdvözletét tolmá­csolta. Horváth Márton az MDP Politikai Bizottságának tag­­ja lépett ezután nagy tapsok közben az emelvényre. Megállapította, hogy az írókongresszus háromnapos sza­bad vitája általában élesen és kerte­lés nélkül vetette felszínre a külön­böző véleményeket és jelentékeny lépéssel vitte előbbre irodalmunk legtöbb elvi és gyakorlati kérdéseit. A vita megadta a választ a suttogó ellenségnek, a múltat némasággal gyászolóknak — mondotta, majd így folytatta: **— A vita döntően hozzájárult de­mokratikus irodalmi egységünk ki­­kovácsolásához. A vita folyamán először használtuk szélesen és át­fogóan egyetlen helyes mérceként népünk odaadó irodalmi szolgálatát. E mérce azt mutatja, hogy senki sem biztosíthat magának kiváltságos helyzetet irodalmi életünkben kép­zelt, vagy valóságos múltbéli érde­mekkel, hanem csupán a nép becsü­letes írói szolgálatával. Helyesen mondotta Veres Péter, hogy a nép azt az írót szereti, akinél megérzi, hogy maga is szereti őt. Aki össze tud forrni a néppel és épp ezért ve­zetni tudja. Meg kell mondani, hogy Veres Péter, tegnapi politikai ellen­felünk, mai íróbarátunk és fegyver­­társunk, ilyen ember. Csak a félté­kenység, az irigység, az ostobaság, a személyes elvakultság tagadhatja, hogy Veres Péter egyike azoknak az íróknak, akik­­­z elmúlt néhány év alatt a legnagyobb fejlődést tették meg a nép írói szolgálatában. — Az a tény, hogy a kialakult vita minden egyebet megelőzve a sema­tizmus elleni harc kérdéseit ragadta meg, — folytatta Horváth Márton — döntően bizonyítja, hogy ez irodal­munk legégetőbb kérdése; bizonyítja, hogy a Magyar Dolgozók Pártja II. kongresszusa és azon belül Révai József beszéde helyesen állította ezt a kérdést az első helyre. Részletesen szólt ezután arról, hogy irodalmunk fő gyengesége a sematizmus, leküz­désének útja pedig az élettel, a töme­gekkel való kapcsolat. A kritika fej­lődéséről szólva kiemelte: nem látja jól kritikánk mostani helyzetét az, aki csak negatívan akarná megítélni. Nemcsak irodalmunkban van számot­tevő javulás, hanem javulás észlel­hető a kritikában is. Ezt a javulást kell támogatni, nem pedig a külön­ben is nagyon gyér kritikusi­ káde­reinket: „lenyakazni“. — Döntő kérdés irodalmi életünk kiszélesítésében a fiatalok erőtelje­sebb bekapcsolása. Változtatnunk kell azon a hibán, amely a fiatal írók és fiatal kritikusok „támogatásában“ mutatkozik. A Fiatal írók Munka­­közösségének egyik legtehetségesebb tagja 1950. májusában beküldött novellájára 1951. január végén ka­pott választ az írószövetség lektorá­lásától és azt állítják, hogy ez meg­lehetősen elterjedt jelenség. A fiatal írók támogatásának nem az a módja, hogy megcsináljuk a Fiatal írók Munkaközösségét és azután hátat fordítunk nekik, felállítjuk ennek a lektorátusát és ez nem dolgozik. És nem­ módja a fiatal írók „támogatá­sának" az sem, hogy a meglévő egy­két folyóiratból szükségszerűen és állandóan kiszorulnak. Tegyük lehe­tővé, hogy a lehetséges kezdők való­ban hozzá tudjanak jutni a meg­jelenéshez, mert nyilvánvaló, hogy a nyomtatott betét feltalálása óta j­ó nyomtatott betét nélkül nem fejlőd­het. A mi fiatal irodalmunk nem súlyosan beteg, ami a sematizmust il­leti, olyan gyermekbetegségben szen­ved, amit nem is olyan ördöngösség leküzdeni. Lelkesedés kell hozzá, az kell hozzá, hogy tanuljunk, fejlesz­­szük, erősítsük világnézetünket. Ve­­gyünk részt az életben, a munkában, a legszorosabb egységben népünk életével, engedjük magunkat vezetni, tanítani a néprül is, ahhoz, hogy tanítani tudjunk, hogy írni tudjunk a népnek. S ha megtesszük ezt, olyan irodalmunk lesz, amely méltó a szocialista Magyarországhoz, a ma­gyar irodalom példaképeihez, klasz­­sziku­sainkhoz és a szovjet irodalom­hoz — fejezte be lelkes tapssal foga­dott beszédét Horváth Márton. Az írókongresszus hétfői záró­­tanácskozását Illés Béla elnök nyi­totta meg, aki több, a kongresszus­hoz érkezett levelet és táviratot is­mertetett. Ezután a jelenlevők viharos, lelkes tapsa közben Révai József népművelési miniszter, a Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának tagja lépett a mikro­fon elé. (Révai József beszédének ismerte­tésére visszatérünk.). Révai József beszédét hosszantartó lelkes taps fogadta. Darvas József válaszolt azután a vitában elhangzott felszólalásokra.­­— Feladatunk most az — mondot­ta­­—, hogy a kongresszus eredmé­nyeire és főképpen Révai József továbbmutató szavaira építve folytas­suk elvi magaslaton az itt felvetett kérdéseket tisztázó vitát. Vaád Ferenc tesz javaslatot a Szö­vetség alapszabályainak módosításá­­sára. Az új alapszabály megállapítja: A Szövetség tagja lehet minden olyan magyar író, költő, színműíró, irodalmi kritikus, esszé­író, műfordító, aki a népi demokrácia célkitűzéseit ma­gáévá teszi és írói munkájával részt­­vesz a szocializmus építésében, fel­téve, hogy műveinek irodalmi, illetve tudományos értéke van. Titkos szavazással megválasztották ezután a Szövetség új vezetőségét. Elnök: Darvas József, titkár: Kónya Lajos, vezetőségi tagok: Benjámin László, Bölöni György, Devecseri Gá­­bor, Déry Tibor, Fehér Klára, Föl­deák János, Gergely­ Sándor, Háy Gyula, Heltai Jenő, Ütés Béla, Illyés Gyula, Juhász Ferenc, Karinthy Fe­renc, Kuczka Péter, Lányi Sarolta, Lukács György, Rideg Sándor, Sőtér István, Szabó Pál, Veres Péter. Pót­tagok: Cseres Tibor, Kamjén István, Képes Géza, Mándi Éva, Tamási Lajos. Elhatározta a közgyűlés, hogy üdvözlő levelet küldenek Rákosi Mátyásnak. ,,E­sti Kongresszusunkon megfogad­juk Rákosi elvtársnak, hogy szo­cialista jövőnkbe vetett hittel, teljes meggyőződéssel segítjük, lelkesítjük népünk békés alkotó munkáját, a há­borús uszítók elleni világtörténelmi küzdelmét. Méltók akarunk lenni nagy elődeinkhez dolgozó népünk és hazánk iránti szeretetünkben. Ugyan­olyan szenvedél­­yességgel akarunk harcolni a béke és a szabadság nagy ügyéért, ahogyan példaképünk, a szovjet irodalom harcol"* — hangzik a levél befejező része. Hosszantartó lelkes laps fogadta a levél szövegének felolvasását. Lukács György Kossuth-díjas egyetemi tanár indítványozta, értesítse az új vezető­ség táviratban a Béke Világtanácsát arról, hogy a magyar írók teljes ere­jükkel, minden tehetségükkel kiveszik részüket a békéért folyó harcból. A szovjet írókhoz küldendő levelet fogadtak el azután hatalmas tapsok közben. „Üzenjük nektek, szovjet írók — fejeződik be a levél —, hogy kon­­gresszusunkon Petőfi szavaival te­szünk fogadalmat: „Átok reá, ki el­hajítja kezéből a nép zászlaját!“ Ám dicsőség annak, aki szilárdan, tánto­­ríthatatlanuul állja az é­lt, a szabad­ság, az emberiség, a béke hatalmas csatájának minden viharát.“ Illés Béla Kossuth-díjas író záró­beszédével fejeződött b­e a magyar írók négynapos kongresszusa. A kongresszus befejezése után az új vezetőség megtartotta első ülését és azon megválasztotta elnökségét, amelynek tagjai lettek: Darvas Jó­zsef, Kónya Lajos, Benjámin László, Illés Béla, Kuczka Péter, Lukács György, Szabó Pál, Veres Péter. A magyar pavilonnak nagy sikere van a párizsi árumintáz­ás áron A párizsi árumintavásáron kiállí­tott magyar árucikkeknek nagy sike­rük van, jelenti az MTI. A minta­vásáron a felszabadulás óta először vesznek részt magyar cégek, a kiál­lításon szerepel a Technoimpex sok géppel, a Hungária-Tex nagy feltű­­nést keltett textilárukkal, a Ferumion, az Elektroimpex gyönyörű porcelá­nokkal és sok más árucikkel. Külö­nösen nagy sikere volt a Rákosi Má­tyás Művek maró- és fúrógépeinek. A nézőközönség megcsodálta a rend­kívül ízléses textiláruk pompás szí­neit és tökéletes minőségét. Tüntetés Bécsben a drágaság ellen Bécsben a Rathausplatzon­ hatvan kommunista, szocialista és párton­­kívüli üzemi tanács kezdeményezé­sére több mint ötvenezer dolgozó tüntetett az állandó áremelkedések ellen. I­­7*ammm***F* h Moszkva nagi­ ünnepe A Szovjetunió fővárosában nagy­szabású katonai díszszemlével és fel­vonulással ünnepelték május else­jét. Az ünnep előtt nyilvánosságra hozták Vasziljevszkij marsallnak, a Szovjetunió hadügyminiszterének és Jumasev tengernagynak, a Szovjet­unió haditengerészeti miniszterének napiparancsát. A hadparancsok hang­súlyozták: a hadsereg és a haditen­gerészet határtalan odaadását a Szov­jetunió népe, a Kommunista Párt és a szovjet kormány iránt, s elhatáro­zottságát, hogy éberen őrködik a szovjet emberek alkotó munkája felett. Moszkvában a Vörös-tér volt az ünnepségek központja. A káprázato­san feldíszített téren és a környező utcákban hatalmas négyszögekben sorakoztak fel a moszkvai helyőrség csapatai. Tíz órakor jelentek meg a Lenin-mau­zóleum emelvényén Sztá­linnal az élükön a Bolsevik Párt és a szovjet kormány vezetői. Sztálin nevét visszhangozd a Vörös-tér. Sztálin üdvözölte a népet és a had­sereget és a páratlan lelkesedés, amellyel a­­Vörös-téren megjelent tömegek a Szovjetunió népeinek és a béketábornak szeretett vezérét üd­vözölték, kifejezték és visszhangoz­ták nemcsak a Szovjetunió és a népi demokráciák népmillióinak sze­retetét, ragaszkodását és hűségét Sztálinhoz, hanem kifejezték azt a gondolatot is, hogy Sztálin neve a remény világító tornya a világ min­den becsületes embere számára, hogy Sztálin neve a világ valamennyi né­pét lelkesíti a békéért folytatott igaz­ságos küzdelemben. Vezényszavak hallatszottak, meg­­kondultak a Kreml harangjai, a Kreml toronyórája elütötte a tizet és ebben a percben lóháton megjelent Vasziljevszkij marsall hadügyminisz­ter, aki a katonai díszszemlét fo­gadta. Artyemjev vezérezredes lova­golt elébe, aki a szemlét vezényelte. Artyemjev jelentést tett, azután Ver­­sziljevszkij marsall Artyemjev kísé­retében ellépett a csapatok előtt. A csapatok megszemlélése után a mar­sall felment a mauzóleum emelvé­nyére és beszédet mondott. A szovjet emberek nagy örömmel fogadják a május elsejei ünnepet — mondotta. — Népünk Lenin, Sztálin pártjának vezetésével új, hatalmas győzelmet aratott, sikerrel teljesítené a népgazdaság újjáépítésének és fej­lesztésének háború utáni ötéves ter­vét. Országunk gazdasága új, hatal­mas fellendülést él át. Gyors ütem­ben fejlődnek iparunk összes ágai Nő és erősödik a kolhozok társadal­mi gazdasága, szélesedik anyagi és technika alapja. Népünk hatalmas lelkesedéssel valósítja meg a világ legnagyobb­­ villanyerőműveinek és csatornáinak építését. Évről évre nő országunk nemzeti jövedelme. Új sikereket értünk el a kultúra, a tudo­mány és a művészet fejlesztése terén. — A Szovjetunió népeinek példáját követve sikeresen haladnak a szocializ­mus építésének útján a népi demo­kratikus országok dolgozói. Sikere­sen építi az új életet a nagy kínai nép. Amíg a Szovjetunió és a népi demokratikus országok erőfeszítései­ket a gazdasági élet és a kultúra fej­lesztésére irányítják, a tőke orszá­gaiban, amelyeket az amerikai im­perialisták vezetnek, fokozott előké­születek folynak az új világháborúra. — Az amerikai monopolistáknak más országok kirablását és rabságba­­döntése végett van szüksége a hábo­rúra. Ezért utasították el a szovjet kormány javaslatát a békeegyezmény megkötéséről, a fegyverkezés csök­kentéséről és az atomfegyver eltiltá­­sáról. — Az amerikai imperialisták már több mint tíz hónapja hódító hábo­rút folytatnak a szabadságszerető koreai nép ellen. Ez az igazságtalan háború nem hozott és nem fog hozni semmi jót az amerikai népnek. — Az imperialisták agresszív po­litikája mély elégedetlenséget kelt a szzéles néptömegekben. .1 népek nem akarnak háborút A békem­ozgalom az agresszív erőkkel szemben napról napra erősebben lép fel valamennyi országban. Ami a Szovjetuniót illeti, politikája világos. Kormányunk min­dig a háború megakadályozására és a béke megőrzésére irányuló politi­cked folytatott és továbbra is válto­zatlanul ilyen politikát fog foly­atni. Ezt a politikát helyesli az egész szov­jet nép és az egész haladó emberiség. — Elvtársak! A szovjet emberek szorosan Kommunista Pártunk és Sztálin elvtárs, vezérünk és tanítónk köré tömörülve minden erejükkel erő­sítik államunk hatalmát, a kommuniz­mus építésének ügyét. .. Szovjetunió dicső fegyverei őrködnek a szovjet nép alkotó, munkája és az állami érdekek felett. Népünk bátran tá­maszkodhat a Szovjet Hadseregre és a haditengerészeti flottára. A szovjet fegyveres erők mindig készek, hogy méltóan és becsülettel teljesítsék kö­telességeiket a haza iránt — hangoz­tatta tomboló lelkesedés közben Vasziljevszkij marsall. A beszéd elhangzása után megkez­dődött a csapatok felvonulása, ame­lyet a katonai akadémiák nyitottak meg. Utánuk a határőrök, majd a tengerészek következtek s a tengeré­szek vonulása közben jelentek meg a Vörös­ tér fölött a Szovjetunió légi­­flottájának egységei V. I. Sztálin re­­pülősgárdaaltábornagy vezényleté­vel. Sztálin gárdaaltábornagy egy hatal­mas négymotoros repülőgépen vezette a légiflottát. A Vörös-téren ezután elvonult a lovasság, majd a gépkocsizó gárda­­lövészhadosztály, az ejtőernyős alaku­latok, azután a tüzérség s a páncé­losok alakulatai következtek. A szovjet emberek nagy lelkesedés­sel ünnepelték a csapatokat, kifeje­zésre juttatták a bennük élő határ­talan büszkeséget és azt a tudatot, hogy a Szovjet Hadsereg biztosan őrzi békés építő munkájukat és egy­­úttal megbízható támasza a világ békéjének. A katonai díszszemle befejezése után megkezdődött a moszkvai dol­gozók nagyszabású felvonulása. Moszkva népe a felvonulással ünne­pelte május 1 -ét, a munkát, a kom­munista építés páratlan sikereit és gazdag jövőjét, ünnepelte a békét és a Szovjetunió s a békeszerető népek szeretett nagy vezérét, Sztálint. Gromiko a nézeteltérésekről beszélt a kü­lü­gyminiszterhelyettesek értekezletén A külügyminiszterhelyettesek ápri­lis 30-iki ülésén Gromiko, a Szovjet­unió képviselője a szovjet küldöttség és a nyugatiak közötti nézeteltérése­­ket vizsgálta. Megállapította, hogy „mintha megegyeztek volna Német­ország lefegyverzése kérdésének meg­fogalmazásában“, de a nyugatiak nem akarnak ennek a kérdésnek fontos­ságához méltó helyet adni a napi­rendi pontok sorrendjében és ezért topognak egy helyben ennél az ügy­nél. A másik ellentét a négy nagyhata­lom fegyverzetének és fegyveres erői­nek csökkentésénél mutatkozik. Ha elfogadnák a nyugatiak javaslatát, az egész nagyfontosságú kérdés termé­ketlen vitákba fulladna, mint a múlt­ban a Népszövetségben és az ENSZ- ben történt. Egyeseknek talán érdeke, hogy ezt a témát terméketlen, tartal­matlan beszélgetésekre korlátozzák, azonban a szovjet kormány ebbe nem egyezik bele, mert minden olyan ha­tározat, amelyet nem követnek gya­korlati tettek a fegyverzet és a fegy­veres erők csökkentése terén, csupán kárt okozna, nem pedig hasznot. További ellentét az Atlanti Egyez­mény és az amerikai katonai támasz­pontok elbírálása. Lehetetlen komo­lyan megvitatni a négy hatalom kö­zötti kapcsolatok megjavításáról szóló általános kérdést, ha nem tárgyal­nak az Atlanti Egyezményről és az amerikai katonai támaszpontokról. Az ellenzék vezérét választották meg miniszterelnöknek Iránban Husszein Alá iráni miniszterelnök, aki korábban washingtoni perzsa nagykövet volt, mint ismeretes, le­mondott. Lépését azzal indokolta, hogy mikor az iráni Medzslisz — a parlament — olajügyi bizottsága az olajipar államosításának azonnali végrehajtása mellett foglalt állást, lényegében bizalmatlanságot szava­zott a kormány iránt. A Medzslisz 100 képviselő közül 79 szavazatával Moszadikot választotta miniszterelnökké, aki a parlamenti ellenzék vezetője s egyúttal elnöke az olajügyi bizottságnak. Moszadik megválasztása után a Medzslisz egyhangúlag jóváhagyta az olajügyi bizottság határozatát. Ezzel kapcsolatban figyelemre­méltó egy teheráni jelentés, amely arról számol be, hogy az iráni h­ad­­sereg Siraz város határában lévő lő­szerraktára felrobbant, hivatalos meg­állapítás szerint 16 millió dollár ér­tékű hadianyag és fegyver semmi­sült meg. Sirazban az épületek olyan erősen megrázkódtak, mintha erős földrengés lett volna. A lakosság pánikszerűen menekült a városból. A robbanások egész éjjel tartottak és csak a következő nap délutánján értek véget. A katonai raktárak kö­zelében lévő kaszárnyák és házak összeomlottak. Teheráni lapok nyíl­­tan azt írják, hogy a robbantást az olajipar államosítása miatt támadt viszály következményeképen az ango­lok rendezték.

Next