Kis Ujság, 1951. november (5. évfolyam, 255-257. szám)

1951-11-11 / 255. szám

Ara. 60 fillér Vasárnap, 1951 november 11 Az emberiség legnagyobb ünnepe írta: KATONA JENŐ _ ’Iog'tirkk van büszkélkedni és bol- ** dognak tartani magunkat, hogy a földgolyó egyik sarkában nekünk sikerült először leteríteni azt a vad­állatot — a kapitalizmust —, amely vérrel öntözte a földet, éhínségbe és elvadultságba kergette az embereket és amely feltétlenül hamar elpusztul, akármilyen borzalmasak, állatiak le­gyenek is halál előtti őrjöngésének megnyilvánulásai«, — írta Lenin, a Nagy Októberi Szocialista Forrada­lomról, amelynek most ünnepeltük 34. évfordulóját. Harmincnégy évvel ezelőtt kezdődött meg az emberiség új korszaka a pétervári Téli Palota ostromával és a füsttel és lánggal teli őszi napból szólt és szállott a világ felé Lenin és Sztálin üzenete. Az ö nevükhöz kapcsolódik mind­örökre ez az esemény, mellyel a vi­lágtörténelem lapján lezárult egy bűnös múlt és megkezdődött az igazi jövő. Nagyobb, mérhetetlenül nagyobb ez a nap, mint a Bastille ostromá­nak napja, mert akkor csak egyik, bár haladóbb osztály uralma váltotta fel a másikat, a polgárság törte széj­jel a gazdasági és társadalmi fejlő­dést már hordozni nem tudó feudaliz­must, romokra zúzva gyűlöletes szim­bólumát. Pétervárott, a mai Lenin- grádban azonban a cári önkény Téli Palotájának ostroma valóban az em­beriség legnagyobb ünnepét jelenti, mert az Aurora cirkáló ütegeinek dö­rejé az 'öshün, az embernek ember által való kizsákmányolása, minden­fajta kizsákmányolás megszűntét adta hírül a világnak. Méltán jegyez­hette fel róla Sztálin: »Az Októberi Forradalom nem csupán »nemzeti keretekre« korlátozódó forradalom. Mindenekelőtt nemzetközi jellegű, világméretű forradalom, mert az em­beriség világtörténetében mélyreható fordulatot jelent a régi kapitalista világból az új szocialista világba.« J^ francia forradalom, a feudális osztályuralom helyébe a kapita­lizmus, a pénz, a nagypolgárság, mely különben hamarosan össze- fogódzott a feudális maradványokkal, gőgös és piszkos uralmát iktatta. A kor legnagyobb írójának, Balzacnak ábrázolása megmutatja, milyen ször­nyűre torzult haníarosan ez az ura­lom, mely a régi őrületek helyébe csak újabbakat iktatott s mely elől sokan, kik nem láttak, nem láthattak még bele a világtörténelem dialek­tikus menetébe, romantikus anti- kapitalizmussal a megszépítő messze­ségbe zuhant régit kezdték vissza­sóvárogni. Ez a polgári forradalom, mely ha­marosan szembekerült a felnövekvő munkásosztállyal és mär 1848 júliu­sában annak vérével festette meg Párizs köveit, 1871-ben pedig a francia kommün nagyszerű kísérletét vérbe fojtotta, eljutott a cári reakció­val való szövetségig az első világ­háborúban. A francia nagytőkének pénzének segítségével hosszabbította meg a cári autokrácia sötét, népel- nyomó uralmát. Leninnek a revizio­nistákkal szemben Marx és Engels igazi tanításáig visszanyúló elmé­lete, elsősorban az Állam és forrada­lom lapjainak vakító élessfgű elem­zése mutatta meg a kapitalizmus leg­gyöngébb láncszemét, legellentmon­dásosabb helyét. A hajrás, aki bírja marja, szabadversenyes, laissez faire, majd meg a monopolkapitalizmus Szörnyűsége után fgy hozta meg 1917 a felszabadulás, a szocializmus világát. ükkor már az első világháború végefelé járt. A világháború ver­és könnytengerében az imperializmus, mint a kapitalizmus legfelsőbb foka, mely akként hordozta magában a há­borút, mint viharfelhő a villámot, már megmutatta igazi arcát. A marxi válságelmélet, lenini továbbfejleszté­sével, letagadhatatlan valóságnak bizonyult. Az Októberi Forradalom békeszózalára felfigyelt az egész meggyötört világ. Mint a szenvedők, a dolgozók megtalált, szavát üdvözöl ték mindenütt a kizsákmányoltak a rnegalázotíak és mégszomoritottak a lenini szózatot, amely végighullám zott a vén földön. Az első világiiá ború végeztével, az imperialista in­tervenciók leverése után, létrejött a dolgozók hazája, minden haladó em bér tiszteletének és reménységének tárgya, Lenin és Sztálin alkotása: a Szovjetunió. A világ egyhatoda egy­szer s mindenkorra kiszakadt a ka­pitalizmus uralmi köréből s ezt a csapást ez a megreccsent, hazug, el­omló termelési rend soha többé ki nem heverheti. Hiába hozta létre — az angolszász kapitalisták támogatá­sával, — az olasz és német fasiz­must, mely a immopolhapital izmus végső védekezési formája s mely létrehívóinak is nyakára nőve kirob­bantotta a második világháborút. A Szovjetunió ennek megpróbáltatásai­ból is csak még erősebben, diadalma­san felmagasodva került ki, köréje felsorakozván a népi demokráciák, a demokratikus Németország és min denekelőtt a népi Kína. Vájjon mi­lyen perspektívája lenne az egyre inkább fasizálódó, a polgári, formá­lis demokrácia álarcát is lassan le­ejtő nyugati világ számára, ha esze­veszetten megkísérelné» egy harma­dik világháborúnak? A z Októberi Forradalom Lenin szavával a béke üzenetét hozta. Már a frontokon megkezdődött — a kapitalisták nagy rémületére, — a dolgozók gyönyörű barátkozása. S azóta, fennállásának első napja óta a Szovjetunió a béke gondolatának vára és menedéke. A béke, a békés munka s annak legfelső fokán az alkotás csodálatos himnusza száll felénk szavából és cselekedeteiből. Az Októberi Forradalom tanítása s a belőle kinőtt hatalmas állami és tár­sadalmi realitás a kapitalizmus gyü- lölettengerében a békeakarat fárosza S feléje néznek, köréje sorakoznak a fejlődő népi demokráciák, a felsza­badulásukra törő gyarmati népek, de a kapitalista országok dolgozói is mindenütt, szerte a világon. Az im­perialisták világával szemben, ahol a gyilkosság törvény és a gyűlölet erény, a békefront, a legegyeteme­sebb népfront is az Októberi Forra­dalom napján ünnepli születésnap­ját. C ezen a napon újra mélységes hálával, ragaszkodással fordul hazánk, a népi demokrácia Magyar- országának minden becsületes do! gozója a Szovjetunió felé. Amit rot sohasem felejthetünk: az Októberi Forradalom országától és népétől kaptuk meg a hitlerizmus bilincsei­ből, a nyilas söpredék fertőjéből, ön- bűneinkből és őrületeinkből való fel- szabadulást és szabadságot. A fasiz­musok halottasházzá változtatták a Dtma-völgyéíj a szovjet hősök kion­SZTÁLINVÁROS Soha magyar város szebben nem ünnepelt, mint Sztálinváros ezen a dtrüs, napfényes november 7-i dél- előttön. Zászlóerdő borította a város utcáit, zászlók lengtek a házakon, er­kélyeken, az autók hűtőin, a dolgozók kezében. Piros-fehér-zöld és vörös zászlók, amerre a szem ellát. Zene­karok kanyarogtak a széles, aszfaltos utakon, diadalívek, mosolygó arcok köszöntötték az érkezőket. Táblák és feliratok szegélyezték az utakat, min- aenhonnan Sztálin arcképe mosolygott az ünneplő tömegre: a házak orom­zatáról, a gyárak kapuiról és a műhe­lyek falairól. Jöttek Sztálinváros lakói. Olyan emberek, mint például a Juhász János nevű, mosolygós arcú, kék ove- rallos mérnök, akivel ott találkoztunk az ünnep délelőttjén, az 1100-as ke­mencénél, amint izgatottan, de maga­biztosan készült a Sztálin Vasműben az első csapolásra, amely egyúttal élete leghőbb vágyának beteljesülését is jelenti. Mert Juhász János a maga szorgalmából és emberségéből, azzal a segítséggel, amelyet nálunk mindenki megkap, aki tanulni és művelődni akar, végezte el az egyetemet s most itt áll ez a harminc esztendős, három- gyermekes családapa, a volt esztergá­lyos, mint mérnök és élele legszebb pillanatait várja dobogó szívvel. S körötte az iharosberényiek, akik az első kapavágás óta itt dolgoznak Sztálinoárosban; talajt egyengettek, majd építettek: építették az öntödét, ahol most már ők az olvasztárok és adagolók, de máris azon törik a fejü­ket, hogyan lehetnének technikusok és mérnökök. Es azok lesznek, mert együtt nőnek mind nagyobbra váro­sukkal, amelyet ők építettek és amely most majd őket emeli magasra. Es jöttek a környék dolgozó paraszt­fai, a fővárosi és vidéki üzemek dol­gozói, a kormány és az Elnöki Tanács tagjai, külföldi újságírók, a diplomá­ciai testületek tagjai, élükön a Szovjet­unió nagykövetével, g bányászok kép­viselői, a tudomány, és a művészet ki­válóságai, a Néphadsereg küldöttei, hogy tanul legyenek a történelmi ese­ménynek: az első magyar szocialista város nagy ünnepének. Sztálin nevével A Szovjet Hősi Epilékmü megko­szorúzása és a Tanácsháznál lezaj­lott ünnepség után iparunk legna­gyobb erődjében, a Sztálin-vasmű te­rületén bomlottak ki az ünneplő tömeg zászlói. Ott, ahol . egymás mellett áll ai már elkészült három nagy' üzem: a fémíorgácsoló, a vasszerkezeti gyár és az öntöde. A gyárteremben, ahol az ünnepi nagygyűlés lezajlott, min­denki elfér, olyan hatalmas, olyan le­nyűgözően óriási méretű. A díszemel­vény mellett dícsőségtáblák hirdetik azok neveit, akik munkájukkal lehető­vé tették ezt a mai ünnepet. De itt vannak ők maguk is, meghatva és boldogan, mint a szülők, akik gyer­mekük vizsgájára jöttek. Mert ma vizsgázik új üzemük, az öntöde ... S megkezdődik a nagygyűlés, amely attól a pillanattól kezdve, hogy a Vasmű pártbizottságának a titkára szólásra emelkedik és kiejti azt a ne­vet, hogy Sztálin, egyetlen lobogó lel­kesedés, szűnni nem akaró viharzás. Percekig zúg az éljenzés, a taps, ami­kor Rákosi Mátyást díszelnökké vá­lasztja a nagygyűlés, majd hirtelen olyan csönd támad, hogy a lélckzet- vétclt is hallani lehet. — Naigy, történelmi jelentőségű a mai nap Sztálinváros dolgozóinak éle­tében, — hallatszik Farkas Mihály honvédelmi miniszter szava — mert a város dolgozóinak kérésére, Rákosi Mátyás előterjesztésére a miniszler- tanács hozzájárult, hogy városuk és a Vasmű a mai naptól kezdve hivatalo­san Sztálin dicső nevét viselje és így a mai naptól kezdve Dunapentcle és a Vasmű »Sztálinváros« és ;>Sztálin Vasműé néven kerül be épülő szocia­lista hazánk történelmébe. Dübörgő taps felel a bejelentésre. S megint magasra csap a lelkesedés lángjai, amikor arról beszél Farkas Mihály, hogy Magyarország a békét építi és hogy itt, Sztálinvárosban is, a békét építjük. — Éljen a béke! Megvédj ük a békét! — hangzik a kiáltás eze.r és ezer to­rokból egyszerre, lelkesülten. Az arcok kipirulnak, a tenyerek pi­rosán csattognak és az éljenzés Sztálin ünneplésébe csap át, meri Sztálin és a Béke elválaszthatatlanul egy. Az első csapolás Még zúg az éljenzés, amikor az ön­töde nagycsarnokában már lázasan készülnek a nagy eseményre: az első csapolásra. Odaát Farkas Mihály Sztálinváros dolgozóit ünnepb elisme­rő szavaival, azokat, akik építették a várost és az üzemeket, amelyek vállalták és teljesítették a feladatot s akik pél­dát mutattak a többiek számára — ideát pedig folyik ai munka. A daru úgy siet a magasban, mintha kerget­nék. Kékruhás olvasztárok, adagolók, művezetők, mérnökök készülnek a nagy pillanatra', amikor megnyithatják a ke­mence száját, hogy utat engedjenek a fehéren izzó vas és acélfogamnak. A másik teremben, a nagygyűlésen, ta­lán éppen most az ő nevüket is fel­olvassák a kitüntetettek között. Az öntöde csapolásra kész. A for­mák előkészítve, a daru úgy repked fölöttük, mint egy mérges darázs, les­ve, hogy mibe csípjen bele horgas fu- iánkjával. Á Sztálin Vasmű legfőbb nevezetessége s egyben termelékeny­ségének biztosítéka, hogy teljesen gé­pesítve van. Gép szállítja a nyers­anyagot a kemencéknek, csakúgy gép viszi el az üstökbe csapolt vasat a formákhoz. Megnézzük azt az 1100-as, kupoló kemencet, amelyből csapolják a Vasmű első öntvényeihez szánt va­sat. Hadd jegyezzük fel a nevét azoknak, akik ezen a napon ott álla­nak mellette: Juhász János üzemmér­nök, Kálóczy József, Pélrik Ferenc és Holler Ferenc olvasztárok, Szőke Im­re, Szalai Sándor, Nyirádi Lajos és Bíró János adagolók (a már említett »iharosberényiek«), Povazsancc Miklós darukezelő, Véger János, F.ckschmidl Alajos, Heyduni János öntők és maga az üzemvezető: Andócs Mihály mér­nök. Legtöbbje már akkor is ezen a hia lyen állott amikor itt még csak pap­sajt és laboda nőtt. Mikor is volt ez? — kérdjük a külföldi újságírókkal együtt, akik nem győznek jegyezni. Az egyik munkás úgy tesz, mintha erősen gondolkoznék, aztán mosolyog­va kivágja: — Januárban. Most januárban kezd­tük ... 1951 november 7 12-35 óra Az öntöde másik oldalán az ívfé­nyes kemence lobog és okádja a füstöt, mint egy mesebeli paripa. Talán azért olyan hangos és büszke, mert elektro­mos kemence és nem vasat csapolnak belőle, hanem acélt. Gáspár Imre fő­művezető vezetésével Juhász Lajos, Lukovics György és Fejes Gábor olvasztárok, Gyikis András üstös. Vit- tig Ferenc darus, Novoszák Gyula öntő sürgölődnek körülötte. Időn­ként felnyitják torkát és egy-egy lapat »keveréket« dobnak beie. amelyet úgy nyel el, hogy hatalmas füstöt és láng­nyelvet lövet ki magából. S most elérkezik a nagy pillanat. A vendégek már ott állanak a kupoló- kemence előtt, a fényképezőgépek a levegőbe emelkednek s BorovszkyAmb­rus vezérigazgatóhelyettes »felszúrja« a kemencét. Előbb néhány parányi tűzgolyó szalad ki, mintha jelezné, hogy sarkában a közel 1400 fok hő­mérsékletű vasfolyam, majd alázúdul a folyékony vus... 1951. november 7-éíi, 12.35 órakor .., Tapsvihar köszönti. Sisteregve siet az üst felé s amikor megtölti szín- ültig, a daru belekap, felemeli a ma­gasba és máris viszi a formák felé. Még egy-két perc s Juhász János üzemmérnök clhíjmályosult szemekkel nézi, hogyan lesz élete első csapolé- sából szerszám Sztálinváros-beli dol­gozótársai kezében... 12.48 órakor az ivfényes kemencét Csapolják. Lángol és tobeg türelmetlenségében, majd felágaskodik, hogy mégjobbart hasonlóvá váfljék egy paripához, s belezúdítja rettenetes bendőjének egész tartalmát az üstbe. Csak úgy szikrá­zik minden. Vége a nagy ünnepnek. A kalapá­csok, amelyek egy napra megpihen­tek a pihenést nem ismerő varosban, holnap újra munkára lendülneK. Újabb és újabb ezrek érkeznek a gyárakba, az építkezésekre. Uj vállalások szület­nek. Üj hősök támadnak százával, ezrével, akik Sztálin nevével építik az új magyar világot. így növekedtek egy év alatt a béke erői Hatalmas tömegbázisra támaszkodik a Béke Világtanács, a földkerekség népeinek ez az igazi parlamentje. Ezt bizonyítja a bécsi ülésszak előtt nyil­vánosságra hozott adat: több mint 562 millió ember, a világ lakosságának egy­negyede írta alá eddig a Világtanács felhívását, hogy a nagyhatalmak kösse­nek békeegyezményt. A stockholmi felhívást egy évvel ezelőtt 450 millió ember támogatta aláírásával s már a két szám összevetése is a béke erőinek növe­kedését mutatja. Jelentősen gyarapodott a béke harcos híveinek száma a kapitalista orszá­gokban is. Kanadában például közel háromszorosára, Chilében két és félsze­resére. Columbiában ötszörösére, Costaricában nyolcszorosára, Cubában 650000-ről 786.000-re, Egyiptomban kétszeresére, Guatemalában 300-ról több mint 65 ezerre, Indiában és Irakban kétszeresére, Iránban hatszorosára. Japán­ban 3.2 millióról 5.9 millióra, Portugáliában nyolcszorosára, Sziámbán 1300-ró' 152.000-re, a Délafrikai Unióban huszonötszörösére, Vietnamban 650 000-ről közel tízszeresére: 6.3 millióra emelkedett az aláírások s ezzel a békeharcosok száma. A Béke Világtanács titkársága az eddigi eredményeket közölte, az alárás- gyüjtés még sokhelyütt folyik és a béke erőinek állandó növekedését bizo­nyítja. telt véréből virult ki a ini szabadsá­gunk. A magyar 1848—49-et épúgy meg­hamisította a rákövetkező század bal­ítélete és álsága, mint a nagy francia forradalmat. Azonfelül ez a korszak még a polgári átalakulás problémá­ját sem oldotta meg nálunk s a 67-es kiegyezés után népünket odaláncolta a nemet imperializmus, majd fasiz­mus rablóhordáiboz. Az Októberi Forradalom szózatára ugyan egy nagyszerű vállalkozással felelt a magyar proletariátus, elsőnek a vi­lág népei közül, de 1919-et letapos­ták az antant reakciós uraktól behí­vott zsoldosai. Minden politikai el­maradottságunk, társadalmi fejlő­désünk elkésettsége, beteg századok maradványainak és mulasztásainak bűne rajtunk volt 1944-ben, amikor felszabadulásunk mindennek meg­oldását hozta. Elmaradt polgári át­alakulásunk azóta menetközben szo­cialista fejlődéssé nőtt, ma mér a világ haladó népei között mi is épít­jük a szocializmust, vigyázó szemünk Moszkvára vétve. Az 1917-es Októ­beri Forradalom fuvallatára hajtott ki a magyar ver sacrum, szent ta­vasz is. S ma a békeszerető népek körében, az imperialisták hadával szemben a béke és szocializmus tá­borában áll, él és fejlődik népünk élete végtelen távlatok fele, méltón Petőfi: ítélete roppant látomásához*

Next

/
Thumbnails
Contents