Kis Ujság, 1951. november (5. évfolyam, 255-257. szám)
1951-11-11 / 255. szám
Ára. 60 fillér Az emberiség legnagyobb ünnepe írta: KATONA JENŐ _ ’Jog'trikk van büszkélkedni és hol** dognak tartani magunkat, hogy a földgolyó egyik sarkában nekünk sikerült először leteríteni azt a vadállatot — a kapitalizmust —, amely vérrel öntözte a földet, éhínségbe és elvadultságba kergette az embereket és amely feltétlenül hamar elpusztul, akármilyen borzalmasak, állatiak legyenek is halál előtti őrjöngésének megnyilvánulásai«, — írta Lenin, a Nagy Októberi Szocialista Forradalomról, amelynek most ünnepeltük 34. évfordulóját. Harmincnégy évvel ezelőtt kezdődött meg az emberiség új korszaka a pétervári Téli Palota ostromával és a füsttel és lánggal teli őszi napból szólt és szállott a világ felé Lenin és Sztálin üzenete. Az ő nevükhöz kapcsolódik mindörökre ez az esemény, mellyel a világtörténelem lapján lezárult egy bűnös múlt és megkezdődött az igazi jövő. Nagyobb, mérhetetlenül nagyobb ez a nap, mint a Bastille ostromának napja, mert akkor csak egyik, bár haladóbb osztály uralma váltotta fel a másikat, a polgárság törte széjjel a gazdasági és társadalmi fejlődést már hordozni nem tudó feudalizmust, romokra zúzva gyűlöletes szimbólumát. Pétervárott, a mai Leningrádban azonban a cári önkény Téli Palotájának ostroma valóban az emberiség legnagyobb ünnepét jelenti, mert az Aurora cirkáló ütegeinek döreje azöshün, az embernek ember által való kizsákmányolása, mindenfajta kizsákmányolás megszűntét adta hírül a világnak. Méltán jegyezhette fel róla Sztálin: »Az Októberi Forradalom nem csupán »nemzeti keretekre« korlátozódó forradalom. Mindenekelőtt nemzetközi jellegű, világméretű forradalom, mert az emberiség világtörténetében mélyreható fordulatot jelent a régi kapitalista világból az új szocialista világba.« Jó francia forradalom, a feudális osztályuralom helyébe a kapitalizmus, a pénz, a nagypolgárság, mely különben hamarosan összefogódzott a feudális maradványokkal, gőgös és piszkos uralmát iktatta. A kor legnagyobb írójának, Balzacnak ábrázolása megmutatja, milyen szörnyűre torzult hanarosan ez az uralom, mely a régi őrületek helyébe csak újabbakat iktatott s mely elől sokan, kik nem láttak, nem láthattak még bele a világtörténelem dialektikus menetébe, romantikus antikapitalizmussal a megszépítő messzeségbe zuhant régit kezdték visszasóvárogni. Ez a polgári forradalom, mely hamarosan szembekerült a felnövekvő munkásosztállyal és már 1848 júliusában annak vérével festette meg Párizs köveit, 1871-ben pedig a francia kommün nagyszerű kísérletét vérbe fojtotta, eljutott a cári reakcióval való szövetségig az első világháborúban. A francia nagytőkének pénzének segítségével hosszabbította meg a cári autokrácia sötét, népelnyomó uralmát. Leninnek a revizionistákkal szemben Marx és Engels igazi tanításáig visszanyúló elmélete, elsősorban az Állam és forradalom lapjainak vakító élességű elemzése mutatta meg a kapitalizmus leggyöngébb láncszemét, legellentmondásosabb helyét. A hajrás, aki bírja marja, szabadversenyes, laissez faire, majd még a monopolkapitalizmus Szörnyűsége után így hozta meg 1917 a felszabadulás, a szocializmus világát, akkor már az első világháború végefelé járt. A világháború véres könnytengerében az imperializmus, mint a kapitalizmus legfelsőbb foka, mely akként hordozta magában a háborút, mint viharfelhő a villámot, már megmutatta igazi arcát. A marxi válságelmélet, lenini továbbfejlesztésével, letagadhatatlan valóságnak bizonyult. Az Októberi Forradalom békeszózására felfigyelt az egész meggyötört világ. Mint a szenvedők, a dolgozók megtalált, szavát üdvözölték mindenütt a kizsákmányoltak a megalázottak és megszomorították a lenini szózatot, amely végighullámzott a vén földön. Az első világháború végeztével, az imperialista intervenciók leverése után, létrejött a dolgozók hazája, minden haladó ember tiszteletének és reménységének tárgya, Lenin és Sztálin alkotása: a Szovjetunió. A világ egyhatoda egyszer s mindenkorra kiszakadt a kapitalizmus uralmi köréből s ezt a csapást ez a megreccsent, hazug, elomló termelési rend soha többé ki nem heverheti. Hiába hozta létre — az angolszász kapitalisták támogatásával, — az olasz és német fasizmust, mely a immopolkapitalizmus végső védekezési formája s mely létrehívóinak is nyakára nőve kirobbantotta a második világháborút. A Szovjetunió ennek megpróbáltatásaiból is csak még erősebben, diadalmasan felmagasodva került ki, köréje felsorakozván a népi demokráciák, a demokratikus Németország és mindenekelőtt a népi Kína. Vajjon milyen perspektívája lenne az egyre inkább fasizálódó, a polgári, formális demokrácia álarcát is lassan leejtő nyugati világ számára, ha eszeveszetten megkísérelnék egy harmadik világháborúnak? Az Októberi Forradalom Lenin szavával a béke üzenetét hozta. Már a frontokon megkezdődött — a kapitalisták nagy rémületére, — a dolgozók gyönyörű barátkozása. S azóta, fennállásának első napja óta a Szovjetunió a béke gondolatának vára és menedéke. A béke, a békés munka s annak legfelső fokán az alkotás csodálatos himnusza száll felénk szavából és cselekedeteiből. Az Októberi Forradalom tanítása s a belőle kinőtt hatalmas állami és társadalmi realitás a kapitalizmus gyűlölettengerében a békeakarat fároszai feléje néznek, köréje sorakoznak a fejlődő népi demokráciák, a felszabadulásukra törő gyarmati népek, de a kapitalista országok dolgozói is mindenütt, szerte a világon. Az imperialisták világával szemben, ahol a gyilkosság törvény és a gyűlölet erény, a békefront, a legegyetemesebb népfront is az Októberi Forradalom napján ünnepli születésnapját. Ő ezen a napon újra mélységes hálával, ragaszkodással fordul hazánk, a népi demokrácia Magyarországának minden becsületes dolgozója a Szovjetunió felé. Amit hát sohasem felejthetünk: az Októberi Forradalom országától és népétől kaptuk meg a hitlerizmus bilincseiből, a nyilas söpredék fertőjéből, önbűneinkből és őrületeinkből való felszabadulást és szabadságot. A fasizmusok halottasházzá változtatták a Dima-völgyért a szovjet hősök kientelt véréből virult ki a mi szabadságunk. A magyar 1848—49-et épúgy meghamisította a rákövetkező század balítélete és álsága, mint a nagy francia forradalmat. Azonfelül ez a korszak még a polgári átalakulás problémáját sem oldotta meg nálunk s a 67-es kiegyezés után népünket odaláncolta a német imperializmus, majd fasizmus rablóhordáihoz. Az Októberi Forradalom szózatára ugyan egy nagyszerű vállalkozással felelt a magyar proletariátus, elsőnek a világ népei közül, de 1919-et letaposták az antant reakciós uraktól behívott zsoldosai. Minden politikai elmaradottságunk, társadalmi fejlődésünk elkésettsége, beteg századok maradványainak és mulasztásainak bűne rajtunk volt 1944-ben, amikor felszabadulásunk mindennek megoldását hozta. Elmaradt polgári átalakulásunk azóta menetközben szocialista fejlődéssé nőtt, ma már a világ haladó népei között mi is építjük a szocializmust, vigyázó szemünk Moszkvára vetve. Az 1917-es Októberi Forradalom fuvallatára hajtott ki a magyar versacrum, szent tavasz is. S ma a békeszerető népek körében, az imperialisták hadával szemben a béke és szocializmus táborában áll, él és fejlődik népünk élete végtelen távlatok fele, méltón Petőfi ítélete roppant látomásához. SZTÁLINVÁROS Soha magyar város szebben nem ünnepelt, mint Sztálinváros ezen a citras, napfényes november 7-i délelőttön. Zászlóerdő borította a város utcáit, zászlók lengtek a házakon, erkélyeken, az autók hűtőin, a dolgozók kezében. Piros-fehér-zöld és vörös zászlók, amerre a szem ellát. Zenekarok kanyarogtak a széles, aszfaltos utakon, diadalívek, mosolygó arcok köszöntötték az érkezőket. Táblák és feliratok szegélyezték az utakat, mindenhonnan Sztálin arcképe mosolygott az ünneplő tömegre: a házak oromzatáról, a gyárak kapuiról és a műhelyek falairól. Jöttek Sztálinváros lakói. Olyan emberek, mint például a Juhász János nevű, mosolygós arcú, kék overallos mérnök, akivel ott találkoztunk az ünnep délelőttjén, az 1100-as kemencénél, amint izgatottan, de magabiztosan készült a Sztálin Vasműben az első csapolásra, amely egyúttal élete leghőbb vágyának beteljesülését is jelenti. Mert Juhász János a maga szorgalmából és emberségéből, azzal a segítséggel, amelyet nálunk mindenki megkap, aki tanulni és művelődni akar, végezte el az egyetemet s most itt áll ez a harminc esztendős, háromgyermekes családapa, a volt esztergályos, mint mérnök és élete legszebb pillanatait várja dobogó szívvel. S körötte az iharosberényiek, akik az első kapavágás óta itt dolgoznak Sztálinvárosban, talajt egyengettek, majd építettek, építették az öntödét, ahol most már ők az olvasztárok és adagolók, de máris azon törik a fejüket, hogyan lehetnének technikusok és mérnökök. És azok lesznek, mert együtt nőnek mind nagyobbra városukkal, amelyet ők építettek és amely most majd őket emeli magasra. És jöttek a környék dolgozó parasztjai, a fővárosi és vidéki üzemek dolgozói, a kormány és az Elnöki Tanács tagjai, külföldi újságírók, a diplomáciai testületek tagjai, élükön a Szovjetunió nagykövetével, a bányászok képviselői, a tudomány, és a művészet kiválóságai, a Néphadsereg küldöttei, hogy tanúi legyenek a történelmi eseménynek, az első magyar szocialista város nagy ünnepének. Vasmű a mai naptól kezdve hivatalosan Sztálin dicső nevét viselte és így a mai naptól kezdve Dunapentele és a Vasmű »Sztálinváros« és a a Sztálin Vasműé néven kerül beépülő szocialista hazánk történelmébe. Dübörgő taps felel a bejelentésre. S megint magasra csap a lelkesedés lángjai, amikor arról beszél Farkas Mihály, hogy Magyarország a békét építi és hogy itt, Sztálinvárosban is, a békét építjük. — Éljen a béke! Megvédjük a békét! — hangzik a kiáltás ezer és ezer torokból egyszerre, lelkesülten. Az arcok kipirulnak, a tenyerek pirosan csattognak és az éljenzés Sztálin ünneplésébe csap át, mert Sztálin és a Béke elválaszthatatlanul egy. Az első csapolás Még zúg az éljenzés, amikor az öntöde nagycsarnokában már lázasan készülnek a nagy eseményre, az első csapolásra. Odaát Farkas Mihály Sztálinváros dolgozóit ünnepli elismerő szavaival, azokat, akik építették a várost és az üzemeket, amelyek vállalták és teljesítették a feladatot s akik példát mutattak a többiek számára — ideát pedig folyik a munka. A daru úgy siet a magasban, mintha kergetnék. Kékruhás olvasztárok, adagolók, művezetők, mérnökök készülnek a nagy pillanatra, amikor megnyithatják a kemence száját, hogy utat engedjenek a fehéren izzó vas és acélfogamnak. A másik teremben, a nagygyűlésen, talán éppen most az ő nevüket is felolvassák a kitüntetettek között. Az öntöde csapolásra kész. A formák előkészítve, a daru úgy repked fölöttük, mint egy mérges darázs, lesve, hogy mibe csípjen bele horgas falánkjával. A Sztálin Vasmű legfőbb nevezetessége s egyben termelékenységének biztosítéka, hogy teljesen gépesítve van. Gép szállítja a nyersanyagot a kemencéknek, csakúgy gép viszi el az üstökbe csapolt vasat a formákhoz. Megnézzük azt az 1100-as, kupoló kemencét, amelyből csapolják a Vasmű első öntvényeihez szánt vasat. Hadd jegyezzük fel a nevét azoknak, akik ezen a napon ott állanak mellette: Juhász János üzemmérnök, Kálóczy József, Petrik Ferenc és Holler Ferenc olvasztárok, Szőke Imre, Szalai Sándor, Nyirádi Lajos és Bíró János adagolók (a már említett »iharosberényiek«), Povazsanec Miklós darukezelő, Véger János, Fuckschmidt Alajos, Heyduni János öntők és maga az üzemvezető: Andócs Mihály mérnök. Legtöbbje már akkor is ezen a hilyen állott amikor itt még csak papsajt és laboda nőtt. Mikor is volt ez? — kérdjük a külföldi újságírókkal együtt, akik nem győznek jegyezni. Az egyik munkás úgy tesz, mintha erősen gondolkoznék, aztán mosolyogva kivágja: — Januárban. Most januárban kezdtük ... Sztálin nevével A Szovjet Hősi Emilékmű megkoszorúzása és a Tanácsháznál lezajlott ünnepség után iparunk legnagyobb erődjében, a Sztálin-vasmű területén bomlottak ki az ünneplő tömeg zászlói. Ott, ahol egymás mellett áll a már elkészült három nagyüzem: a fémforgácsoló, a vasszerkezeti gyár és az öntöde. A gyárteremben, ahol az ünnepi nagygyűlés lezajlott, mindenki elfér, olyan hatalmas, olyan lenyűgözően óriási méretű. A díszemelvény mellett dícsőségtáblák hirdetik azok neveit, akik munkájukkal lehetővé tették ezt a mai ünnepet. De itt vannak ők maguk is, meghatva és boldogan, mint a szülők, akik gyermekük vizsgájára jöttek. Mert ma vizsgázik új üzemük, az öntöde ... S megkezdődik a nagygyűlés, amely attól a pillanattól kezdve, hogy a Vasmű pártbizottságának a titkára szólásra emelkedik és kiejti azt a nevet, hogy Sztálin, egyetlen lobogó lelkesedés, szűnni nem akaró viharzás. Percekig zúg az éljenzés, a taps, amikor Rákosi Mátyást díszelnökké választja a nagygyűlés, majd hirtelen olyan csönd támad, hogy a lélekzetvételt is hallani lehet. — Nagy, történelmi jelentőségű a mai nap Sztálinváros dolgozóinak életében, — hallatszik Farkas Mihály honvédelmi miniszter szava — mert a város dolgozóinak kérésére, Rákosi Mátyás előterjesztésére a minisztertanács hozzájárult, hogy városuk és a Vasárnap, 1951 november 11 1951 november 7 12-35 óra Az öntöde másik oldalán az ívfényes kemence lobog és okádja a füstöt, mint egy mesebeli paripa. Talán azért olyan hangos és büszke, mert elektromos kemence és nem vasat csapolnak belőle, hanem acélt. Gáspár Imre főművezető vezetésével Juhász Lajos, Lukovics György és Fejes Gábor olvasztárok, Gyikis András üstös, Vittig Ferenc darus, Novoszák Gyula öntő sürgölődnek körülötte. Időnként felnyitják torkát és egy-egy lapát »keveréket« dobnak bele, amelyet úgy nyel el, hogy hatalmas füstöt és lángnyelvet lövet ki magából. S most elérkezik a nagy pillanat. A vendégek már ott állanak a kupolókemence előtt, a fényképezőgépek a levegőbe emelkednek s Borovszky Ambrus vezérigazgatóhelyettes »felszúrja« a kemencét. Előbb néhány parányi tűzgolyó szalad ki, mintha jelezné, hogy sarkában a közel 1400 fok hőmérsékletű vasfolyam, majd alázúdul a folyékony vas... 1951. november 7-éne, 12.35 órakor ... Tapsvihar köszönti. Sisteregve siet az üst felé s amikor megtölti színültig, a daru belekap, felemeli a magasba és máris viszi a formák felé. Még egy-két perc s Juhász János üzemmérnök elhírmályosult szemekkel nézi, hogyan lesz élete első csapolásából szerszám Sztálinváros-beli dolgozótársai kezében... 12.48 órakor az évfényes kemencét Csapolják. Lángol és tebeg türelmetlenségében, majd felágaskodik, hogy még jobbart hasonlóvá váljék egy paripához, s belezúdítja rettenetes bendőjének egész tartalmát az üstbe. Csak úgy szikrázik minden. Vége a nagy ünnepnek. A kalapácsok, amelyek egy napra megpihentek a pihenést nem ismerő városban, holnap újra munkára lendülnek. Újabb és újabb ezrek érkeznek a gyárakba, az építkezésekre. Új vállalások születnek. Új hősök támadnak százával, ezrével, akik Sztálin nevével építik az új magyar világot. Így növekedtek egy év alatt a béke erői Hatalmas tömegbázisra támaszkodik a Béke Világtanács, a földkerekség népeinek ez az igazi parlamentje. Ezt bizonyítja a bécsi ülésszak előtt nyilvánosságra hozott adat: több mint 562 millió ember, a világ lakosságának egynegyede írta alá eddig a Világtanács felhívását, hogy a nagyhatalmak kössenek békeegyezményt. A stockholmi felhívást egy évvel ezelőtt 450 millió ember támogatta aláírásával s már a két szám összevetése is a béke erőinek növekedését mutatja. Jelentősen gyarapodott a béke harcos híveinek száma a kapitalista országokban is. Kanadában például közel háromszorosára, Chilében két és félszeresére, Columbiában ötszörösére, Costaricában nyolcszorosára, Cubában 650000-ről 786.000-re, Egyiptomban kétszeresére, Guatemalában 300-ról több mint 65 ezerre, Indiában és Irakban kétszeresére, Iránban hatszorosára, Japánban 3.2 millióról 5.9 millióra, Portugáliában nyolcszorosára, Sziámban 1300-ró 152.000-re, a Délafrikai Unióban huszonötszörösére, Vietnamban 650 000-ről közel tízszeresére, 6.3 millióra emelkedett az aláírások s ezzel a békeharcosok száma. A Béke Világtanács titkársága az eddigi eredményeket közölte, az alárásgyűjtés még sokhelyütt folyik és a béke erőinek állandó növekedését bizonyítja.