Kis Ujság, 1952 (6. évfolyam, 1-21. szám)

1952-01-06 / 1. szám

2 eltávoznak és azokat is, akik az ilyen önk­ényesen távozót felveszik. Felmerült itt az a gondolat -­­mondja -, hogy a gabonát se fej­adag, hanem munkaegység alapján adják ki. Ez serkenteni fogja a lus­tákat... Szeretném, hogy amikor fegyelemről beszélnek, na állampol­gári fegyelemre is gondoljanak, amihez hozzátartozik, hogy a szö­vetkezet is jól, pontosan teljesítse az állammal szemben fennálló köte­lezettségeit. — Kevés szó esett itt a mi szö­­vekezeteink fejlődésének egyik gyengeségéről, az állattartásról, a közös állattartásról — mondta a továbbiakban Rákosi Mátyás. — A szövetkezetek állatállománya szá­mos állatra átszámítva körülbelül egyharmada, de legtöbbször egy­negyede az országos átlagnak. Egy ilyen értekezleten nem kell magyaráznom, hogy intenzív, bel­terjes állattartás nélkül nincsen bel­terjes mezőgazdaság. — örömmel hallom most itt a felszólalóktól, hogy kezdik meg­érteni, hogy a gépállomások és a szövetkezetek viszonya akkor lesz egészséges és jó, ha a szövetkeze­tekből kerülnek ki a traktorosok és a gépállomás legtöbb dolgozója. Ezek a szövetkezetekből kikerült trakto­rosok, akik lehetőleg a saját szö­vetkezetükben dolgoznak kora ta­vasztól késő őszig s oda lesznek erősítve a brigádjukkal, érdekelve lesznek abban, hogy a lehető leg­jobb munkát végezzék, mert fize­tésük a termeléssel lesz arányos, szemben a mostani helyzettel, ami­kor a traktoros a munkát úgy ahogy elvégzi. A szövetkezetek fejlesztésével kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy már a tavaszon felhívta a fi­gyelmet: ne erőltessék a szövetke­zetbe való belépést, de még túlságo­san ne is agitáljanak mellette, mert az olyan embernél, akit ilyen 15—20-szoros agitáció után úgy­szólván kötéllel húznak be a szer­­vetkezetbe, azt fogjuk tapasztalni, hogy a legnagyobb munkaidőben egyszer hiányzik, máskor nem talál­ják és csak akkor jelentkezik, ami­kor a zárszámadásnál méltatlan­kodni kell, hogy kevés a rájutó munkaegység. Várjuk ki, amíg ma­guktól, önszántukból bejönnek — mondta. — A legjobb agitáló, a legjobb propaganda az, ha"a­ szövetkezet jól működik, mintaszerű, ha a ter­melése olyan messze fölötte áll az egyéni paraszténak, hogy mindenki előtt világos hogy ez a jobb ter­melési forma. Mi rajta leszünk, hogy a szövetkezet megkapja mind­azt, amit a legmodernebb termelés, a Szovjetunió termelése nyújtani tud. Minden támogatást megadunk, gépeket, traktort, kombájnt, jó vető­magot, műtrágyát, mindennel segí­teni fogjuk a szövetkezeteket ab­ban, hogy jómódúak legyenek. A nők és fiatalok fontos szerepe Beszélt a női munka fontosságá­ról és azt mondta, hogy ezen az értekezleten nem kell agitálnia ebben a kérdésben, mert szinte valameny­­nyi felszólaló aláhúzta, hogy milyen értékes munkát fejtenek k­i a nők a szövetkezetben, a gépállomáson is. Csak azt kérem — mondta —, hogy a jelenlévők otthon a szövet­kezetekben és a gépállomásokon is teljes erővel álljanak ki a nők mel­lett. — Kevesebb szó esett itt az ifjú­ságról, a DISZ-ről — folytatta. — Hozzátehetem: ez általános hibánk nemcsak a mezőgazdaságban, hanem az iparban is. Valahogy még min­dig nem becsülik eléggé fiatalokat.­­ A falu szocialista átépítésének legfontosabb lépése most az, hogy a szövetkezetek, amelyek már létre­jöttek, rendezzék soraikat, tartsa­nak fegyelmet, növeljék gazdaságu­kat, és sikereikkel, virágzásukkal vonzzák magukhoz az egyénileg dolgozó parasztokat. Befejezőben arra mutatott rá, hogy látatlanban meg lehet mon­dani, hogy a szövetkezet vagy a gépállomás ott erős, ahol jó a párt­­szervezet politikai munkája és meg­fordítva, ahol bajok vannak akár a fegyelemmel, akár egyébbel, előre ki lehet jelenteni, hogy ott valami hiba van a pártmunkában. Paraszt­asszony elnökölt Rákosi Mátyás beszéde alatt, Krizsanyik Jánosáé, a pásztói »Szabadság« tsz elnöke, ő mondott köszönetet Rákosi Mátyásnak értékes tanácsai­ért. Nem is lehet elmondani — mondta —, milyen nagy öröm az Út­iévá dolgozó parasztoknak, a­hogy közvetlenül hallhattuk Rákosi Má­tyás szavait. Ezer holdak és millió forintok Felszólaltak a tanácskozáson a­ dolgozó parasztok is. Termelőszö­vetkezeti tagok, gépárjomlások dol­gozói, idősebbek és fiatalok, férfiak és asszonyok egyaránt. Szőke Lajos­­né, az orosházi »Dózsa« tsz kül­­döttje többek között ezt mondta: — Én, asszony létemre 442 mun­kaegységet teljesítettem, ami után több mint 14.000 forint értékű ter­ményt és pénzt kaptam. ’ Akik a régi világban 80 filléres napszámon tengődtek, akiknek em­beri öntudatát uraság, ispán és kulák szolgai alázattá nyomorította, akiket a múltban csak a velük egy­­sorsúak hallgattak meg, most ezen az országos tanácskozáson úgy tárgyaltak, hogy szavukra felfigyelt szinte az egész ország. Ezerholdak­ban és millió forintokban beszéltek, a kisparasztok ezerholdjaiban és millióiban A szabadság, az új élet diadala csendült ki minden szavuk­ból... A FALUSI INTELLIGENCIA írta : Justh Zsigmond Részlet az »Adóm” című re­gényből, melyet Justh Zsigmond 1885-ben írt. A két asztalnál ül most a falu intelligenciájának jórésze. Tartsunk szemlét előbb a gyenge nem felett, az elsőség őket illeti m­eg. A főhelyen, a kanapé jobb oldalán a jegyzőnő ül; kis fehérkezü, veresképű­, kékszemü, szőke asszony, felfelé álló orr, kis fogak, vastag szájszél, nagy hajfonatok, kissé elhízott Nagyon büszke magas szoprán hangjára, nagy ünnepeken a katolikus templom­ban szokott énekelni; régi vetélytárs­­néja a tiszteletes asszonynak, akivel egykorú, mégis mindig arról beszél, hogy mily nevetséges, ha valaki az ő korában úgy öltözködik és úgy kacér­kodik, mint egy húsz éves asszony (zárjel közben legyen mondva, hogy a jegyzőné egy cseppet sem különb) A kanapé másik végén Elemérfalvy Zsuzsanna üldögél, hatvan éven túl levő aggszüsz, magas, valaha nyú­lánknak mondott hölgy, erősen kifestett szemöldök, beesett arc, fekete-sárga stráfos selyemruha, kötött selyem kesz­tyűk, ölében kedvenc, ölebe: Rozma­ring (hát még van otthon — a többiek ennek ivadékai), vén nyivákoló kutya, hosszú fehér, cafatos szőrrel. Az asztal egyik végén egy rőfös­­kereskedőné ül, Seiffensteinné, aki csak úgy tolakodott be ebbe a válo­gatott társaságba, csúnya feketehajú, nagyorrú vénasszony, hogy e­­»na­pokon« végigunja magát, ezért min­dent olcsóbban kell az intelligenciá­nak számítania, ami végre is neki mindegy, majd bekapja­­ ezt a sze­gény népen. A másik végében az asz­talnak a kántorné ül, fiatal, igény­telen asszony, már három éve van a faluban és még mindig nem jutott annyira, hogy tegeződnek a jegyző­­jével, meg a tiszteletes asszonnyal, amiért férje minden nap nagy lelki prédikációt tart neki. A hölgyek belefáradva a távollevő ispánné szapulásába, unatkozott arc­cal ültek az asztal körül, várva arra, hogy az­ uzsonnára hívják őket. Az ajtó megnyílt, de nem­ tárult ki egészen, amint az akkor szokott meg­történni, mikor a kávé már az aszta­lon van — csak a tiszteletesné lépett be rajta (minden arc ezt fejezte ki — de egyik ajk sem mondta). A tiszteletesné, Palló Kelemenné született Engelhardt Beona — ma­gas műveltségen kívül még sok másra is büszke volt: legelőször is (mint az asszonyok rendesen) szép­ségére: magas, telt alak, fekete fényes haj, összenőtt sűrű szemöldök, szigorú sötétszürke szemek, halavány arc, na­gyon piros szájszél, igen jól konzer­vált harmincnyolc esztendő (ez teszi a jegyzőnét boldogtalanná). Életrajza a lehető legrövidebben a következő: valahol a felső vidéken született egy kis városban, hol atyja eleinte tanító volt egy földbirtokos családnál; ott aztán nőül véve a francia bonnet, a városban elemi tanító lett. Leona any­jától ugyan nem tanulta meg a fran­cia nyelvet, de igenis azt, hogy imádja a francia regényeket, amelyeknek ol­vasásával töltötte gyermekkorát. Még nem volt tizennégy éves, midőn anyja elhalt. Atyja egy melankolikus, csen­des szepesi szász, nem sokat szerzett életében, úgy, hogy midőn Leonénak tizennyolcadik esztendejében atyja el­halt, háromszáz forint atyai örökség­gel és egy nagy csomó franciából for­dított regénnyel egyedül állott a vilá­gon. A háromszáz forint Budapesten egy évi bálozásra ment, ahol egy öreer nagynénié vitte a nyilvános bá­lokba, s amidőn a pénz a­­­ utolsó krajcárig elfogyott, francia regényeivel és egy csomó régi bábiruhából átcsi­­nált mousseline ruhával Pozsonyba vitett, hol gyermekkertessné lett egy családnál; ezekkel az alföldre, ment nyaralni, s ott a faluban megismerke­dett Pallós urammal, aki ott segéd­lelkész volt álló tíz esztendeje. Pallos nem volt már akkor sem fiatal, sem pedig az az eszmény, amelyről Leona álmodott, dehát megkérte kezét, León­a pedig már unta a párját és igy tisz­teletes Pallós Kelemenné lett belőle Azután onnan ide jutottak, hol lel­­késznek választották. Pallóst, ahol azóta — 15 esztendeje.-- lakik (13- tenem, mily hosszú tizenöt esztendő volt!), ugyanez idő alatt regényeivel egy második életet folytat, ha csak egy kis pénze van, elhozatja a városból az új regényeket. Különben teheti, mert ha nem is bő­ségesen, de mégis elég jól élnék meg abból a pénzből, amit férje fizetére kap. Csak egy gyermekük van. E­gy sápadt, beteges leány, kiről azt állítja Pallósné, hogy szakasztott olvar, mint megboldogult édesapja. (»Na­gyon hiszem« — sokta mondani a jegyzőné — »olyan német fajta az a leány, nem is tudom, hogy jutott ez ide közénk.«) — Hát csak úgy, lelkem — repli­­kázott rá a jó Elemérfalvy Zsuzsanna —, mint a bogáncs az ország útjára. Különben csinos szőke lány volt a Palicsék Margitja, akármit is mond­tak rá, csinosabb sokkal a jegyzőék Iskájánál, egy tenyeres-talpa­s, veres­­képű leányzónál, kinek legfőbb híre abban állt, hogy úgy járta a csárdást, mint senki a faluban. Pallósné ezalatt­­ült barátnőihez és a tegv.sp jött divatlapot magyarázta nékik: ~'bben tekintet'­ volt, senki a környék»»’ nem öltözött úgy, mint a, tarka­s-'vemnihái hétfalu rossz nyelvet indított31- el minden batynbálon. »Hon­nan veszi ez az asszony azt a sok pénzt?« — »Ki adja a pénzt hozzá?« Milyen fiatalosan öltözik!« — Mindez nem a nép szava, hanem az intelligencia hölgyeié volt. A férfiak­nak­ más volt a véleményük, a leg­többnek nagyon tetszett az a halvány asszony, tüzes szemeivel. A szentesi szamnizonnák nedisz mindenben' sóh»­a az, hogy Tomp­ás két órai ir­ásnyira van Szentestől. Hány lovastiszt simít­gatta meg kifent bajuszát, midőn e távolságról beszélt! »Két óra oda — két óra vissza — lehetetlen udvarlás.« Szegény Leona! A hölgyek figyelmét most egy kivá­gott ruhaderék tökéletesen absorbeálta, addig a másik sarokban nagyban foolyt a drágli; négyen játszották: a tiszteletes, a jegyző, az orvos és a kántor. A tiszteletes magas, szürkülő hajú, duzzadtképű ember, tetrbenforgó sze­mekkel, harsány hangja sokszor még a túlsó sarok fecsegését is elnyomja. Ha prédikál, elhallani hangját a har­madik utcába. Szörnyű módon rá tud ijeszteni hí­veire, ha rákezdi, most nagyokat húz a m­ellette álló boros cilinderből. Egyik oldalon a doktor ül, sovány, veresesszőke ember, favorikkal, arca savószínű és tele van szeplővel, orra pisze, rajta pápaszem. Az egyetlen nőtlen tagja az intelligenciának és így talán felesleges konstatálni, hogy a szoknyák elkényesztetett kedvence; ta­lán ez az oka, hogy folytonosan ve­szít, amit a jegyző hamiskásan meg is jegyez, nem vevén észre, hogy a két szomszédja mosolyogva öszenéz, mintha azt mondanák azok a fecsegő szemek, hogy: »Beata simplicitas!« Jegyző uram különben most ismét tö­kéletesen kártyájába merült. Kis, semmitmondó alak, nagy véres orr és nagy bajusz, ezeken kívül aztán alig is látszik ki egyéb a képéből; majdnem egészen kopasz, már csak egypár szál haj van szorgosan odasimítva tarkó­jára. A negyedik kártyás a kántor, széles, tömzsi ember, rövid fekete haj, rövid szakáll, óriási bajusz, kis fekete szemek, borvirágos orr. — Bent van a kávé —- jelenté Pal­lós Margit, félig átölelve Czók Ilkát (a jegyző leányát). — Ha úgy tetszik — egy kis uzson­nára terítettem — mondja Leona, fel­emelkedve székéről. , A kis társaság a tiszteletesné háló szobájában, a terített kávés- és boros­üveges asztalnál letelepedett. / CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY: ALKU VITÉZ ÉS LILLA (Kettős dal) Vitéz Valid meg, kérlek, kedves lélek! Még szeretsz-é? Engem másért, míg csak élek. Meg nem vetsz-é? Én szeretlek tégedet. Tisztelem jó szivedet Megveth­etsz-é? Lilla Hidd el, kérlek, kedves lélek! Én szeretlek, Téged másért, míg csak élek. Meg nem vetlek. Százszor már nem mondtam-é, Mégis kételkedhetsz-e? Be nevetlek. Vitéz Sokszor ám a lyányka szíve Állhatatlan, És ahhoz, ki legjobb híve. Irgalmatlan. Én is attól tartok ám, Mert ez a kis etlu­kám Csalhatatlan. Lilla Én is hát szíved formáját úgy tekintsem, Hogy más ifjaknak hibáját Rád is hintsem? Nem, nem, bár más mit tegyen, A mi szivünk hű legyen, ügy-é kincsem? Vitéz En örökre leszek hived. Kedves tétek. Lilla En is, kedves! mással szívet Nem cserélek. Vitéz En szeretlek, édesem! Lilla En is téged, kedvesem! Ketten Mig csak élek! Faludi Ferenc : ÚTRA VALÓ Ne marasszuk, elmehet, Amint tetszik, úgy vehet A faképtül végbúcsút! Előtte az országúti Már elindult jókorán. Sebespostán szaporán. A kakas is megörült, Vígan szólott, hogy felült. Minden lova rúgjon fel. A rúd szege hulljon el. Repedjen a gyeplőszíj. Pincetokja folyjon ki A forgószél kergesse. Záporeső vezesse. Igen finom ember vált. Jó, hogy tőlünk elpatkolt! __________kis Újság Vasárnap, 1952. jan. 1. NAPLÓ Ú­J VÁSÁRLÓKÖZÖNSÉG jön-megy ezekben a napokban a fényes bu­dapesti Állami Áruházak emeletein. Nézik a lila neoncsövek fénycikkázá­­sát, a színes műmárványfalakat, a tompa faburkolatot, de otthonosan mozognak az áruk és a közönség nagy forgatagában. Falusi emberek, férfiak, idős parasztasszonyok. Honnan jöttek? Láttuk őket a nyáron, mikor az Al­földön robogott a gyorsvonat, a fekete hantok között, roppant táblák mellett dolgoztak soraik, ők voltak azok. A felhőkkel ölelkező mezők szélén ők építették az új háza­t, melyek most mint égőszínű virága állnak a kopott télben, ők építettek, a termelőcso­­portok dolgozói. Most megtörténtek a zárszámadások, az igazságos jövede­lemelosztás napjait élik. Gazdagon fi­zetett munkájuk s most a sokezernyi forinttal jöttek Budapestre, vásárolni. S vásárolnak rádiót, bútort, villany­vasalót, étkészletet, olyan cikkeket, melyek régen elképzelhetetlennek tűn­tek a paraszti életben. Ma már ez ter­mészetes, mint ahogy oly természetes, építő és hatalmas az a munka, amit egy esztendőn át a földeken végeztek. E­gy angol honatya nemzet. MENTŐ MUNKÁJA. Sir Wiliam Warsing angol képviselő felkérte az alsóház titkárságát, hogy az ország­gyűlési naplóban ne jelenjen meg semmilyen célzás, amely arra vitat, hogy ő az ülések alatt aludni szokott. (Az egyik munkáspárti képviselő ugyanis kijelentette, hogy Sir William, aki konzervatívpárti képviselő, az egyik vita során elaludt.) Sir William azzal indokolta kérelmét, hogy ha ez a kijelentés a sajtóban megjelenne, választói zokon vennék. Véleményünk szerint a választóknak ebben nem lenne igazuk. Mert ha Sir William al­szik, akkor előfordulhat, hogy olmd­­ban — hiszen álmainak nem ura! — valami olyasmi is eszébe jut futólag, ami a nép javát szolgálja. Míg ellen­ben, Ita ébren van... AZ »AMIK« SZÓRAKOZNAK. Árul­nak hívják az osztrákok és né­metek a megszálló amerikai katoná­kat. Az egyik bécsi tánclokálban a közelmúltban ismét »kellemes« be­nyomást szerezhettek a bécsiek az amikről. Az amerikai katonák súlyo­san sértegették a kis lokál női ven­dégeit és a társaságukban levő fér­fiakat a kedélyes osztrákok egy da­rabig tűrték, aztán vad verekedés tört ki és az amerikai katonák valósággal össze­ombolták a lokál berendezését. A szö­vetségközi katonai rendőrség­nek­­adott kiszállnia és­­a tényállás annyira nyilvánvaló volt, hogy három amerikai megszálló katonát ott hely­ben letartóztattak. Bécsi jelentések szerint napirenden vannak az ilyen ve­rekedések; a bécsiek már tele van­nak az­­amerikai életforma« ily módon megnyilatkozó kellemességeivel, a KORBA NEM ILLŐ TÁRGYAK el­hökkentették meg a múlt évtized hazai filmjein a nézőket. Most szín­­előadásaink és filmjeink történelmi és művelődéstörténeti hitelessége lepi meg a közönséget. A nagysikerű Déryné film díszletei és kellékei pél­dául ugyanúgy elragadtatást keltettek, mint a szöveg, a rendezés és a színé­­szek játéka. Ám eddig csak a beava­tottak tudták, hogy a filmhez a­ kor­szerű tanácsokat az Iparművészeti Múzeum egyes osztályai adták. A Különös házasság színpadi és film változatához a művelődéstörténeti kor­szerű kellékeket (bútorokat, ötvös, tárgyakat, órát), valamint a szak­­tanulmányok és kellékek egy részét szintén e múzeum szolgáltatta. Illyés Gyula Petőfi és Bem című filmjénél, készítésénél pedig a Petőfi Múzeum anyagát használják fel. A múzeumok azonban nemcsak a színház és a fam, hanem más művészi alkotások szá­mára is elősegítik a pontos ábrázó­­lást. K­I AZ ELLENSÉG? Wippelban, Kufsteinban, Nachsben és Tirol egyéb községeiben folytatódik az ame­rikai katonai földmérő tevékenység, amelynek eredménye minden esetben az, hogy a parasztoktól hadicélokra elveszik földjeiket. Egy tiroli paraszt­asszony megkérdezte az amerikaiakat szolgálatkészen kísérő osztrák köz­­igazgatási emberektől: »Azt mondják, hogy azért veszik el földünket, hogy megvédjenek minket az ellenséggel szemben. De ki az ellenség?... Mi­kor ezt megkérdeztem múltkor ha­sonló uraktól, csak hallgattak. Kö­röskörül minden domb, minden hegy tele van mesterséges barlangokkal, amelyek muníciót rejtenek. Egyszerre csak felrobban az egész. Arra kell ne­künk a háború, hogy levegőbe repül­jünk?« A tiroli parasztság között ilyen körülmények között óriási keletje van az Osztrák Béketanács Fehér Köny­vének, amely leleplezi az amerikai há­borús készülődéseket. J­Ó HÁZBÓL VALÓ URIFIU... Mün­chenben egy nyolc tagból álló rablóbandát lepleztek le, amelynek lelkiismeretét több gyilkosság is ter­heli. A nyolc részvevő hitlerista ér­zelmű úricsaládokból származik. Az úrifiúk bandájának főnöke­ — a »Boss­ — vallomásában közölte, hogy tetteikhez az ötletet az amerikai fil­m­ekből merítették, egyébként másfél­­millió márkát raboltak össze, hogy aztán m­ajd kimenjenek Amerikába és a »becsületes üzletemberek módjára« folytassák életüket. Az »úrifiúk« »Párducok«-nak nevezték magukat... ISTEN HÁTA MÖGÖTTI FALVAK­­R­RÓL, tanyákról beszéltünk m­ég nemrég: azokat a helységeket hívták így, amelyek különösen ősztől tava­szig sártengerbe süppedve, behavazva tengődtek sivár magányukban. Ma már nincsenek ilyen helységek Magyar­­országon. Sok egyéb gazdasági és kul­turális intézkedés mellett a vezetékes rádió és a falutelefon is segít bekap­csolni a főútvonalaktól távoleső fal­vakat és tanyákat az országos élet vérkeringésébe. Karcagon eddig 800, Kisújszálláson 400, Tiszaigaron 200, Tószegen 300, Nyíregyházaborbányán 500 vezetékes rádiót szereltek fel. Ve­zetékes rádiót kapott Tiszalök is, ahol a nagy vízierőmű apu­ i­s a debreceni posta hálózatépítő vállalatának dolgo­zói december 21-ig számos községet, falut és 34 termelőszövetkezetet láttak el telefonnal. f'jDVI.O-SZÍNHAZZA előlépett 57.00. kJ kultúráuló Icis társulatának zenei részlege most mutatta be új műsorát a Faluszínház helyiségében. A »Hallá, tévedés­« című, szovjet ötletből írt vidámság már a téli üdülőhelyek kö­zönségét is szórakoztatja. A prózai részleg a Tartuffe-fel turnézik.

Next