Kisalföld, 1958. szeptember (3. évfolyam, 206-230. szám)

1958-09-02 / 206. szám

9 A japán közvélemény elí­téli az amerikai csang kajsekista provokációt Tokió (TASZSZ). Japán lep­lezetlen aggodalommal figyeli Csang Kaj-sek és az Egyesült Ál­lamok provokációi nyomán a taj­vani tengerszorosban kialakult helyzetek Hirano professzor, a Japán bé­kebizottság főtitkára a TASZSZ tudósítójának adott nyilatkozatá­ban megjegyezte, hogy már rég­óta folytak­ az előkészületek a mostani távol-keleti konfliktus kirobbantására. A jelenlegi taj­vani események — folytatta Hi­rano — azt a célt szolgálják, hogy leplezzék az imperialisták libano­ni és Jordániai agressziójának tel­jes kudarcát. A jelenlegi távol-keleti feszült­ség megszüntetéséhez, mutatott rá a továbbiakban Hirano, meg kell hiúsítani a háborús gyújto­gatók újabb tömbalakítási szán­dékát. Ez az új agresszív csopor­tosulás Japánt, Dél-Koreát és Taj­vant foglalná magában. Az ame­rikai kormánynak sürgősen vissza kell vonnia Távol-Keletről a 7. flottát és le kell mondania arról a tervéről, hogy atomfegyvereket szállít Japánba és más távol-ke­leti országokba. A SZÖVOSZ igazgatósága és a KISZ­­ KB együttes határozata a falusi ifjúsági­ szövetkezetek alakításáról A SZÖVOSZ igazgatósága és a KISZ Központi Bizottsága együttes határozatot hozott a falusi ifjú­sági szövetkezetek alakításáról, illetve működésük alapelveiről. Ahhoz, hogy az egyénileg dolgo­zó parasztifjúság egésze felismerje a szövetkezésben, a kollektív gaz­dálkodásban rejlő lehetőségeket és megtalálja helyét a szocialista me­zőgazdaságban — állapítja meg a határozat — nem csupán a ter­melőszövetkezeti ifjúság példáján kell nevelődnie, hanem lehetőséget kell teremteni számára ahhoz, hogy a kollektív gazdálkodást, a kollek­tív munkát, s bizonyos fokig a közösségi életet az egyszerű szö­vetkezetek keretén belül megis­merje. Ezért a SZÖVOSZ igazga­tósága és a KISZ Központi Bizott­sága elhatározta, hogy létrehozza a falusi földművesszövetkezetek égisze alatt működő falusi ifjúsági szövetkezeteket. A falusi ifjúsági szövetkezet keretében egy, vagy több if­júsági szakcsoport, társulás jö­het létre, amelyben önként tö­mörülnek azok a fiatalok, akik egy, vagy több növényfajta il­letve egy, vagy több állatfaj tenyésztésére szövetkeznek. A falusi ifjúsági szövetkezetet létrehozó fiatalok a növényter­mesztési üzemágon belül elsősor­ban a belterjes növénytermelésre, kertészeti és más intenzív kultú­rák termesztésére társuljanak kertészeti üzemágon belül — első­sorban Budapesten és vidéki vá­rosokban, azok környékén — kert­­gondozó és telepítő csoportokat hozzanak létre a telepítésre, a kár­tevők elleni védekezésre, a per­metezésre, a metszésre, stb. A kisállattenyésztés területén közös telepen, vagy háztáji tartásban külön-külön is foglalkozhatnak hús- és prémnyúl, angoranyúl, ba­romfi, húsgalamb, laboratóriumi kisállatok tartásával, selyemhernyó tenyésztéssel és méhészettel. A falusi ifjúsági szövetkezet egy része a falusi fiatalokat, másrészt az általános és kö­zépiskolai tanulókat egyesíti. Egy községben csak egy falusi ifjúsági szövetkezet szervez­hető, vidéki városokban több is alakulhat. Megalakításukhoz és működésükhöz legkevesebb húsz tagra van szükség. Általános iskolákban önálló is­kolaszövetkezetek nem alakulhat­nak. Az úttörő csapatok és közép­iskolai KISZ szervezetek kollektív tagként léphetnek be a falusi if­júsági szövetkezetekbe. Az úttörőcsapatok növényter­mesztő és kisállattenyésztő szak­rajokat és őrsöket alapíthatnak. A FISZ alapszabálya az úttörőcsa­patra, mint kollektív tagra köte­lező, kérésükre lehetővé kell ten­ni, hogy a FISZ használatában lévő földterületen külön végezhesse termesztő, illetve tenyésztő tevé­kenységét. A kollektív munkából eredő jövedelem — a FISZ alap­szabályában megszabott kötele­zettségek teljesítése után az út­törőcsapat­ rendelkezésére áll, an­nak felhasználásáról a csapat szer­vező testülete illetve a csapat ve-­­zetősége dönt. A falusi ifjúsági szövetkezetek, a vonatkozó kormányrendeletben­ a mezőgazdasági társulások és ter-­ melői szakcsoportok működésére, meghatározott alapvető szabályok­ szerint a földművesszövetkezetek ke­­­­retében működnek. A SZÖVOSZ és a KISZ Központi­ Bizottsága együttesen gondoskodik­ arról, hogy a megalakuló falusi if­f­­úsági szövetkezetek részére biz­­­tosítsák a működési feltételeket.­­ A falusi ifjúsági szövetkezetek­ megalakulásának és fejlődésének­ gazdasági megalapozása érdekében­ a SZÖVOSZ gondoskodik arról,­ hogy a megalakuló ifjúsági szövet-­ kezetek növénytermesztő szakcso-­ portjainak tizennégymillió forint, a­ kisállattenyésztésre szövetkező if-­­júsági szövetkezetek szakcsoport-­­jainak — elsősorban nyúl- és ba-­­romfitelepek, valamint méhésze-­ tek létesítésére, mintegy három-­ ezer tenyésznyúl, tízezer naposcsi­be és ötszáz méhcsalád beszerződé­sére egymillió forint beruházási és forgóhitel álljon rendelkezé­sére. Az ifjúsági szövetkezeteket a SZÖVOSZ bekapcsolja a meglévő szerződéses termeltetési rendszer­be, a kiterjeszti rájuk a szakcso­portokra vonatkozó hitelkedvezmé­nyeket. A KISZ KB. és a SZÖVOSZ igazgatósága felkéri a Pénzügymi­nisztériumot, hogy a szőlő- és gyü­mölcsoltvány termelésre, valamint gyümölcstelepítésre szövetkezett falusi ifjúsági­­ szövetkezetek ré­szére a termelőszövetkezetekre érvényes feltételek mellett nyújt­son kedvezményes telepítési hitelt. Az olyan jellegű tevékenységet folytató ifjúsági szövetkezeteknél,­ amelyek tagjaik munkaidejét tar­tósan lekötik és állandó foglalko­zást biztosítanak, a jövedelemel­osztásnak olyan formáját kell ki­alakítani, amely a bevételekből rendszeres havi előleg folyósítását teszi lehetővé. A jövedelemelosz­tás szabályainak kialakítása során arra kell törekedni, hogy a jöve­delem nagyobb részét m­unka sze­rint, kisebb részét pedig részje­gyek arányában osszák fel. Hivatalos totó nyeremények A sportfogadások 1958. augusz­tus 31-i, 35. heti fordulójára 930 431 darab kéthasábosnak meg­felelő tippszelvény érkezett be Az I. nyerőosztályban mindössze hárman értek el 12 találatot. A nyereményösszeg egyenként 139 ezer 565 forint. A II. nyerőosztályban 84-en ér­tek el 11 találatot. A nyeremény­összeg egyenként 4985 forint. A III. nyerőosztályban 1071-en értek el 10 találatot. A nyeremény­­összeg egyenként 521,25 forint A 10 találatos nyereményössze­gek kifizetése szeptember 8-án, a 11 és 12 találatosoké pedig szep­tember 11-én kezdődik. KISALFÖLD KÜLFÖLDI HÍREK BÉCS (MTI) Hétfőn délelőtt az új bécsi sportcsarnokban a köz­társasági elnök megnyitotta a IV. nemzetközi életvegytani kong­resszust, amelyen több mint két­ezer tudós — köztük magyarok is — vesz részt a földkerekség 50 országából. A több részlegben tar­tandó kongresszuson a fehérje­kutatás újabb eredményeit, az an­tibiotikumok alkalmazására szerzett tapasztalatokat, a víru­sok elleni küzdelmet, valamint az emberi szervezet öregedésének meglassítására irányuló törekvé­seket vitatják meg. DAKAR (AFF) Péntek délután és szombaton este a Dakartól északra fekvő Lugában, ahol va­sárnap községi választásokat tar­­­­tottak, összetűzésre került sor a haladó szenegáli párt és az af­rikai demokratikus tömörülés hí­vei között. Az összetűzésnek két halálos és 17 sebesült áldozata volt. Dakarban is az afrikai függet­lenségi párt által rendezett gyű­lésen kövekkel dobálták meg a rendőröket, akik igazoltatták a jelenlévőket. Egy rendőr megse­besült. Hatvanöt személyt letar­tóztattak, közülük tizenötöt őri­zetbe vettek. LONDON (AFP) Az angol kül­ügyminisztérium szóvivője kije­lentette, az angol kormány meg­elégedéssel fogadta, hogy a szov­jet kormány hozzájárul a tárgya­lások október 31-i megkezdésé­hez, az atomkísérletek nemzetkö­zi ellenőrzéssel párosuló felfüg­geszt­ésérőL KAIRÓ (AFP) Irak vasárnap átadta az egyiptomi hatóságok­nak Mahmud Namuk volt egyip­tomi herceget, aki ellen az a vád, hogy összeesküvést szőtt Nasszer ellen a monarchia helyreállításá­ra. A herceget, akit Bagdadban röviddel a júliusi forradalom után letartóztattak, ez év márciusában Kairóban egy katonai törvényszék in contumatiam 15 évi kényszer­­munkára ítélt. A herceg vasárnap érkezett Kairóban egy katonai re­pülőgépen. JUGOSZLÁV BÚVÁROK Ro­­vina közelében 43 méter mélység­ben megtalálták a Baron Gautsch osztrák-magyar utasszállító gőzök roncsait. A fényűzően berendezett hajó 1914-ben 500 utassal a fe­délzetén aknára futott és elsüly­­lyedt. A Baron Gautsch akkori fogalmak szerint óriási összegbe, hárommillió aranykoronába ke­rült Roncsait most kiemelik, mert igen sok értékes arany- és ezüst­­holmi van a belsejében. Lapzártakor jelenti tudósítónk: Átadták az új MOSONMAGYARÓVÁRI ÁLTALÁNOS ISKOLÁT Kedves ünnepség színhelye volt hétfőn délutánt a mosoni városi Kiserdő. Itt épült fal gyönyörű környezetben, mintegy négy és fél­milliós költséggel az új nyolctan­termes iskola, amelyet tegnap dél­után ünnepélyes keretek között adtak át Mintegy hétszáz főnyi érdeklődő jelenlétében Csepiga Pál tanulmá­nyi felügyelő, a megyei tanács ki­küldötte adta át az új iskolát a városi tanács képviseletében meg­jelent Kovalszki Sándor tanácsel­nöknek. Kovalszki Sándor tanácselnök köszönetet mondott a pártnak, kormányzatunknak a nagy aján­dékért, kérve az új iskola igaz­gatóját, Márkus Gyula elvtársat, hogy pedagógus társaival együtt óvják meg az iskolát és nevelje­nek becsületes, derék munkásem­bereket szocializmust építő ha­zánknak Ezután Márkus Gyula igazgató, majd a mosoni nőtanács nevében Baranovszky Gézáné elv­társnő mondott köszönetet az új intézményért. Koppány Lajos. 1958. szeptember 2. fcetst. Vietnami pontikus elítéli az Egyesült Államok kihívásait Kía ellen Hanoi (Xij Kína). Ton Duc Thang, a Vietnámi Hazafias Arc­vonal központi bizottságának el­nöke az Új Kína tudósítójának adott nyilatkozatában kijelentette, hogy az a feszültség, amelyet az amerikai imperialisták okoztak a tajvani térségben, kihívást jelent a hatszázmilliós Kína ellen. Az amerikai imperialisták tevékeny­sége kihívást jelent a világ vala­mennyi népe számára is, amely szereti a békét. Hozzáfűzte: a hatszázmilliós kí­nai nép erejét nem szabad lebe­csülni. A kínai népet támogatja az egész szocialista tábor és támo­gatják Ázsia, valamint Afrika né­pei is. Ton Duc Thang hangsú­lyozta, hogy Tajvan és a part­menti szigetek, amelyeket jelen­leg az amerikai és a csanghaj-­ sok is­ a csapatok tartanak meg­szállva, kínai területnek számíta­nak. A kínai népnek az az elhatá­rozása, hogy felszabadítja ezeket a szigeteket, megingathatatlan. A vietnami nép teljes szívvel támo­gatja a kínai nép igazságos ügyét" — mondotta Ton Duc Thang. Értesülések szerint a Vietnami Szocialista Párt főtitkára szintén elítélte az Egyesült Államok pro­vokációs tevékenységét. Egyiptomi lap szerint engol csapatokat szállítanak Távol-Keletre Kairó (Új Kína). Az Al Ahram I pénteken a Szuez-csatornán. A Port Said-i jelentése szerint an- I hajó kétezer angol katonát szállí­­tol csapatszállító hajó haladt át J­­ott Ciprusról a Távol-Keletre., Magyar államférfiak táviratai Dobi István, a Magyar Népköz­­társaság Elnöki Tanácsának elnö­ke, Kádár János, az MSZMP Központi Bizottsága első titkára,­­­r. Münnich Ferenc, a Magyar Népköztársaság forradalmi mun­kás-paraszt kormányának elnöke üdvözlő táviratot küldött Ho Si Minh elvtársnak, a VDK elnöké­nek, a Vietnami Munkapárt K. B. elnökének. Pham Van Dong elv­­társnak, a VDK minisztertanácsa elnökének, a vietnami nép nagy nemzeti ünnepe, a Vietnami De­mokratikus Köztársaság fennállá­sának 13. évfordulója alkalmából.. Dr. Su­­ Endre külügyminiszter Pham Van Dong elvtársnak, a Vietnami Demokratikus Köztár­saság külügyminiszterének kül­dött üdvözletét. A Magyar Szakszervezetek Or­szágos Tanácsa részvéttáviratot küldött a Lengyel Szakszerveze­tek Központi Tanácsának a ma­­koprowi bányában történt súlyos szerencsétlenséggel kapcsolatban. Az USA „közvetett” intervenciója Távol-Keleten A 36 000 négyzetkilométer — tehát Dunántúl területénél vala­mivel nagyo­bb — Tajvan szigetét, valamint a kínai partvidék előtt fekvő Kimoj és Macu szigetcso­portokat az amerikai militaristák által támogatott reakciós csang­kajsekista klikk csapatai tartják megszállva. A kínai partvidék előtti szigetcsoportokról a csang­kajsekista tüzérség provokációs célzattal rendszeresen lövi a partmenti városokat és falvakat. Jelmagyarázat: A) A Távol- Kelet áttekintő térképe. 1. Az USA igazgatása és befolyá­sa alatt álló országok. 2. A brit nemzetközösség terüle­tei 3. Pozitív semlegességet folytató távol-keleti országok. B) Tajvan szigete és a vele szemben elterülő kínai partvidék. 4. Az amerikai VII. flotta. 5. Hadikikötő Tajvanon. 6. Amerikai és asangkajsekista légitámaszpontok. I. A Kimoj szigetek, Tajvan előretolt bázisa.

Next