Kisalföld, 1959. december (4. évfolyam, 282-306. szám)

1959-12-01 / 282. szám

KISALFÖLD (Folytatás a 2. oldalról) politikai rendszerét? A munkás­­paraszt szövetséget vezető marxis­ta-leninista pártra, a szakszerve­zetekre, a Hazafias Népfrontra és a többi tömegszervezetekre épít­jük politikai rendszerünket, elvet­ve a munkástanácsok rendsze­rét. Az ellenforradalmi felkelés időszakában bebizonyosodott, hogy viszonyaink között a többpárt­rendszer az ellenforradalom javá­ra hajtotta a vizet — ezért elvetet­tége — ez a történelmi hala­dás jegyében született és a fej­lődő új nemzeti egység ma erősebb, mint korábban bár­mikor. Hazánkban munkáshatalom, pro­letárdiktatúra volt és a szocializ­mus épült, amikor 1956. októberé­ben bekövetkeztek az ismert ese­mények. A párt az események minden lényeges mozzanatára ki­terjedő vizsgálatot folytatott, hogy feltárja az ellenforradalom okait, a közrejátszott tényezőket, az ese­ményekben működő erőket. A Központi Bizottság megállapította: az 1956. október 23-án Budapesten kirobbantott fegyveres felkelés a munkásosztály hatalma, a népi ál­lam, a magyar nép szocialista vív­mányai ellen irányult, ezért bur­­zsoá ellenforradalmi jellegű volt. Az eseményeket felidéző okokra, az azokban részvevő és ható té­nyezőkre vonatkozóan megállapí­tást nyert: lényeges tényezőként szerepet játszottak Rákosi és cso­portjának hibái. Figyelmen kívül hagyták a hazai adottságokat és nemzeti sajátosságokat, s így egy idő múltán képtelennek bizonyul­tak arra, hogy a szocializmus épí­tésének nemzetközi fő törvénysze­rűségeit helyesen alkalmazzák ha­zánkban. E hibák súlyossága és tartóssága gyengítette a proletár­­diktatúrát és kedvező talajt te­remtett az osztályellenségnek az ellenforradalom kirobbantásához. Súlyos szerepet játszott Nagy Im­re és csoportjának példátlan áru­lása is. Végigjárták az utat a pár­­ton belüli frakciózástól a burzsoá­ziával és az imperialistákkal kö­tött titkos és nyílt szövetségig, mint osztályárulók, a munkásha­talom feladásáig, mint hazaárulók, az imperialisták beavatkozásának sürgetéséig. Az ellenforradalom honi fő ere­je a politikai hatalomtól, kiváltsá­gaitól és gazdasági alapjától ko­­rábban megfosztott kapitalista és fasiszta restaurációra törő egykori nagybirtokos és tőkés osztály és reakciós osztály hordozóinak sere­ge volt. Gyorsan újjászervezték és mozgósították erőiket. Rövid né­hány nap alatt 40 pártot szervez­tek. Ezek között ott volt az ellen­­forradalmi alapon újjászervezett három egykori koalíciós párt csak­úgy, mint a két vármegyében nyíltan zászlót bontó nyilaskeresz­tes, leplezetlenül fasiszta párt. A volt uralkodó osztályok — pártjai­kon kívül — az ellenforradalmi platformon álló, úgynevezett, „munkástanács”-okat és „forradal­mi” bizottságokat használták fel politikai céljaikra. A Magyarországon kirobbantott ellenforradalmi felkelésnek leg­erősebb tényezője a nemzetközi imperializmus volt, a reakciós USA-körökkel az élen. Ily módon a Magyar Népköztársasággal szem­ben valójában két egymással szö­vetkezett — a belső ellenforradal­mi és a nemzetközi imperialista — erő lépett fel. — Pártunk Központi Bizottsága — folytatta Kádár János — az 1956. októberi ellenforradalomról adott marxista elemzését és állás­­foglalását először az 1956. decem­beri határozatában foglalta össze. Most, a kongresszus színe előtt ez­zel kapcsolatban három fontos tényre mutathatunk rá. Először: az 1956. novemberének első napjaiban és azt követően az események ellenforradalmi jelle­géről tett minden megállapításunk helyesnek bizonyult, s a későb­biekben kiderült tények mindazt csak megerősítették és igazolták. Másodszor: pártunk értékelését az ellenforradalom okairól és mozga­tó erőiről elfogadta és osztja az egész dolgozó magyar nép. Har­madszor: értékelésünket elfogadta és helyesli az egész nemzetközi kommunista mozgalom, s a haladó emberek az egész világon. Az ellenforradalmi felkelésben — mondotta a továbbiakban — a párt és a népköztársaság minden hazai ellensége egyesült, szorosan együtt dolgozott velük az amerikai kormány által pénzelt és ez alka­lommal Bécsbe vezényelt emigrá­­ciós csoport, Nagy Ferenc és tár­sai. Pártunk, a Magyar Szocialista Munkáspárt a súlyos helyzet­ben kötelessége szerint járt el. A nép sorsáért érzett felelős­ségtől áthatva a magyar kom­munisták létrehozták az új forradalmi központot, meg­szervezték a harc vezető ere­jét. Az új Központi Bizottsá­got, létrehozták a forradalmi munkás-paraszt kormányt, amely a Szovjetunió — hűsé­ges és legjobb barátunk és szövetségesünk — segítségét kérte. Mire alapozzuk országunk politikai rendszerét? A kérdések, amelyeket a törté­nelem akkor napirendre tűzött, sú­lyosak és bonyolultak voltak — folytatta Kádár János és hangsú­lyozta: — abban a helyzetben csak szilárd elvi politikával és határo­zottsággal lehetett boldogulni. Gyökeresen szakítani kellett az árulókkal, nyíltan fel kellett tár­ni a tömegek előtt, hogy Nagy Im­­réék átmentek az ellenség táborá­ba. Fegyvert kellett szegezni an­nak, aki fegyverrel támadt a nép­­köztársaság ellen. Szabadságot és demokráciát kellett adni a szo­cialista forradalom harcosainak, a dolgozó népnek, de üldözni kellett az ellenforradalmárokat, a restau­rációra törő burzsoákat és minden rendű és rangú szekértolóikat. A nacionalizmus és a nemzeti gyű­lölködés szításával szemben félre­érthetetlenül és nyíltan a népköz­­társaság iránti hűség, az igaz ha­­zafiság, a munkásnemzetköziség eszméjével lehetett harcolni. Az ellenforradalmárok „semlegességé­vel” szemben félreérthetetlenül meg kellett mondani, hogy mi hűek maradunk a varsói szerző­dés szervezetéhez mindaddig, amíg arra szükség lesz és mindenkor együtt haladunk a szocialista tá­borral. Világosan válaszoltunk ar­ra is, mire alapozzuk országunk­nak ezt. A többpártrendszer he­lyett a párt által vezetett Hazafias Népfrontot fejlesztettük. A Haza­fias Népfront alkalmas és képes arra, hogy politikai egységbe tö­mörítse a kommunistákat és mind­azokat a pártonkívülieket, akik az alapvető célok tekintetében — a szocializmus felépítése, az ország szuverenitásának és függetlenségé­nek védelme,­­a népköztársaság erősítése­i egyetértenek. Három év pozitív tapasztalata bizonyítja, hogy a párt által vezetett Hazafias Népfront al­kotó munkára képes politikai mozgalom, amely a kommu­nisták mellett a pártonkívüli közéleti tényezőket tömöríti, tekintet nélkül arra, hogy ko­rábban más pártoknak voltak tagjai, vagy esetleg mindig is pártonkívüliek voltak. A nép életbevágó érdekeinek biztosítása megkövetelte az ellen­forradalmi felkelés kezdeménye­zőinek, vezetőinek, szervezőinek és a gyilo­sságokat elkövetőknek a megbüntetését. Meg kellett vi­szont bocsájtani azoknak, akik fő­ben járó bűnt nem követtek el, akiket megtévesztettek és félreve­zettek. Súlyos helyzetben és egy­­időben kelle­tt a pártnak két na­gyon fontos feladatot megoldani: szakítani a korábbi hibákkal és le­számolni az ellenforradalommal. Pártunk képes van erre és egy­­időben megoldotta mindkét fel­adatot. A bátor, nyílt és követke­zetes marxista-leninista állásfog­lalás és e politika meghozta a ma­ga gyümölcsét. Az ellenforradalmi felkelés valamennyi tanulságát és tapasztalatát még sokáig számon kell tartania a pártnak, de magá­ról az ellenforradalomról elmond­ható, hogy minden területen teljes vereséget szenvedett és a múlté. Marosán György, N. Sz. Hruscsov, Kádár János és dr. Mün­­nich Ferenc az elnökségben ­ Belpolitikai helyzetünk jellemzője: a nyugalom, a megszilárdulás, a gyors fejlődés Kádár János itt emlékeztetett a tavaly novemberben tartott or­szággyűlési és tanácsválasztások­ra, amelyeken a leszavazottak 99,6 százalékának támogatását meg­kapták a párt által vezetett Haza­fias Népfront jelöltjei. — A Magyar Népköztársaság belpolitikai helyzetét ma a nyu­galom, a megszilárdulás, a gyors fejlődés jellemzi — folytatta. A népi hatalom erősebb, mint az el­lenforradalmi felkelés előtt volt, a szocializmus alapjai jelentősen szélesedtek azóta és a szocializ­mus építése rendben, lendületesen folyik. Ez a helyzet nem jöhetett volna létre a tömegek politikai tá­mogatása és odaadó szorgalmas munkája nélkül. Ez a tény, bizo­nyos mértékig tükröződik még a Magyarországgal szemben erősen elfogult nyugati sajtóban is. Az utóbbi időben teret kapnak ott a valóságnak jobban megfelelő tu­dósítások is. A reális szemlélet csak javára válhat azoknak is, akik nem túl­ságosan szeretik a Magyar Nép­köztársaságot. Mostanában az ilyen emberek, miközben szemük előtt erősödik a Magyar Népköz­­társaság, különböző képzelgések­kel áltatják magukat. Azt mond­ják, „ellentétek vannak a párt­ban”. Pártunkban egység van és ha ellenségeink arra várnak, hogy pártunkban ellentétek lesznek, akkor csak várjanak türelemmel, mert bizony még jó sokáig kell várniok. Más reakciósok eszelős­­ségükben ahhoz fűzik reményei­ket, hogy háború lesz. Az ilyen embereknek, ha egyáltalán képe­sek értelmes szót megérteni, csak azt mondhatjuk, okkal bízunk ab­ban, hogy még a hidegháborút is sikerül felszámolni, de akárho­gyan is lesz, kapitalizmus és fa­sizmus Magyarországon még egy­­szer nem lesz. Ezt verjék ki a fe­jükből és nekik is jobb lesz. „Hruscsov és Eisenhower meg­egyeztek”. Mi tudjuk, hogy Hrus­csov elvtáns és Eisenhower elnök úr néhány dologban megegyeztek, és reméljük, kívánjuk is, hogy a jövőben még sok dologban egyez­zenek meg. De mi azt gondoljuk, az a reakciós, aki valamely torz logikával azt gondolja, hogy bár­mely Hruscsov—Eisenhower ta­lálkozóból és tárgyalásból, nem tudni milyen alapon kapitalista, fasiszta Magyarország születik, legalábbis erősen téved. A köz­mondás az ilyenre mondja: „éhes disznó makkal álmodik”. Megint mások reakciós remé­nyeiket ahhoz fűzik, hogy „kivo­nulnak Magyarországról a szovjet csapatok”. Erről a kérdésr­e érde­mes egy pár komolyabb szót vál­tani. A szovjet csapatok ma Ma­gyarországon nem belpolitikai okokból, hanem kizárólag a ma még nem rendezett nemzetközi kérdésektől függően tartózkodnak. Mi a szovjet kormánnyal, a varsói szerződés szervezetében egyesült országok kormányaival, a szocia­lista országok kormányaival egyetértésben a külföldön állomá­sozó csapatok egyidejű és kölcsö­nös visszavonásáról való tárgya­lás mellett vagyunk. Jelenleg még mindig nyílt fenyegetések hang­zanak el a népi demokratikus or­szágok ellen. Világosan megmond­tuk nem egyszer: a szovjet csapatok addig fog­nak Magyarországon állomá­sozni, ameddik a nemzetközi helyzet ezt szükségessé teszi. Ami pedig azokat a beszélgetése­ket illeti, hogy mi lesz, ha a szov­jet csapatok kivonulnak Magyar­­országról, megmondhatjuk, a re­akción az sem fog segíteni. A szo­cialista forradalom magyarországi erői és hívei megtanulták azt, amit kell és meg tudják védel­mezni rendszerünket a belső el­lenséggel szemben. Ha a reakció­sok újból verekedni akarnak, nem leszünk ellene, mert a ma­gyar népnek van ereje és még van elegendő törleszteni valója is az ellenforradalmárokkal szem­ben. Erősítjük a munkásosztály szövetségét a többi dolgozó réteggel A tapasztalatokat számon tart­juk, nem ismételjük meg a­ hibá­kat, nem felejtjük az árulást, se az osztályellenséget, se az impe­rialistákat. A tapasztalatok­ alap­ján tovább erősítjük népi álla­munkat, rendszerünket. Tovább erősítjük államunk legfőbb poli­tikai alapját, a munkás-paraszt szövetséget. Erősítjük a munkás­­osztály szövetségét a többi dolgo­zók rétegeivel is. A Hazafias Nép­front mozgalom erejére támasz­kodva tovább szélesítjük a nem­zet valamennyi alkotásra képes erőinek egyesítését. Tovább fej­lesztjük rendszerünk demokratiz­musát. Érvényesítjük a demokra­tikus centralizmus elvét az állam­életben is. A törvényt tiszteletben tartó ál­lampolgárok jogai a jövőben to­vább bővülnek. Ugyanígy tovább bővülnek a helyi államhatalmi szervek önkormányzati jogai is, fenntartva és erősítve alapvető kérdésekben az állam központi irányítását. Népköztársaságunk alkotmány­ban rögzített szervezete, az or­szággyűlés és a helyi tanácsok, rendszere bevált. Az elmúlt há­rom évben fejlesztettük az ország­­gyűlés és a helyi tanácsok mun­káját. Megnövekedett politikai, gazdasági és kulturális szerepük. Bővült hatáskörük és az a törek­vésünk, hogy ez a jövőben még inkább bővüljön. A helyi tanácsok hatáskörének ésszerű bővítése egyúttal hatásos harc a burzsoá­ziától örökölt és sajnos rendsze­rünkben még egyáltalán le nem küzdött bürokrácia ellen. Elvtársak! Elmondhatjuk, hogy a három esztendő alatt teljes mér­tékben sikerült helyreállítani a Magyar Népköztársaság törvényes belső rendjét, a belpolitikai hely­zet jól és kielégítően fejlődik, a közrend és a közállapotok olyanok nálunk, hogy bármely nyugati ka­pitalista ország megirigyelhetné. Ez a párt egységének, helyes poli­tikájának, a párt és a nép össze­­forrottságának, a munkásosztály vezette nemzeti tömörülésnek kö­szönhető. Rendszerünk és társa­dalmunk belső erejének forrása, hogy a párt, mint vezető erő ké­pes betölteni feladatát és bírja a nép támogatását. Kádár János beszámolója har­madik részében az ország gazda­sági helyzetével foglalkozott. Részletesen ismertette a második világháború és az ellenforradalom okozta gazdasági károkat. A má­sodik világháború például Ma­gyarország gazdaságában 300 mil­liárd forint értékű kárt okozott, vagyis az akkori színvonalon szá­mítva, öt év nemzeti jövedelmét, az egész nép öt évi munkájának minden eredményét megsemmisí­tette. A márciusi párthatározat visszhangja Az ellenforradalom gazdasági „adománya” 22 milliárd forint ér­tékű kár a magyar népnek. A Központi Bizottság, a forradalmi munkás-paraszt kormány már a fegyveres harc közben erélyesen kézbe vette a népgazdaság hely­reállításának ügyét. A népgazdaság már 1957 végére helyreállt, a termelés színvonala és a dolgozók élet­­színvonala már akkor megha­ladta az ellenforradalom előtti utolsó normális év, 1955 szín­vonalát. Egy év alatt ilyen eredményekre is csak a szocialis­ta rendszer és a szocializmus nemzetközi szolida­ritása képes. A Központi Bizott­ság ez év márciusában felhívta népünket a nagyszámú új és meg­növekedett termelőszövetkezetek megszilárdítására, továbbá arra, hogy nagyobb lendületet vigyen a szocializmus építésébe. A Köz­ponti Bizottság márciusi határo­zata hatalmas visszhangot keltett a dolgozók tömegeiben. Felaján­lásaik végösszege — bár a­­gyárak és a trösztök vezetőinek egy része rendkívüli óvatosságot tanúsított — a szocialista iparban 3,2 mil­­(Folytatás a 4. oldalon)

Next